Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-12 / 265. szám

8 BEMUTATKOZUNK CSÜTÖRTÖK, 1998. Nov. 12. » Radnóti-hétfők A döntőben: Első Beton-Fergeteg kispályás labdarúgás • Munkatársunktól Az utolsó fordulót ren­dezték meg Szegeden a Radnóti-hétfők kispá­lyás labdarúgó-bajnok­ságban, azonban bajno­kot még nem avattak. A finálét a Fergeteg és az Első Beton vívja majd. Az Első Beton gárdája Simon góljával másodper­cekkel a vége előtt egyenlí­tett a nagyon jól játszó Ke­verő ellen, így 14 pontjuk lett a betonosoknak. A nap második összecsapásán a Fergetegnek győznie kellett ahoz, hogy pontszámban be­érje a Betont. A Márkus Ta­más által irányított csapat Váczi találataival nagy küz­delemben ezt meg is szerez­te a B & F katalizátor ellen, s november 16-án, 19 órakor bajnoki finálét játszik az Első Betonnal. A bronzér­met a Radnóti gárdája (hiába lett a gimiseknek is 14 pont­juk, csak az első két helye­zett szerepelhet a döntőben) szerezte meg az Egy száza­lék ellen, hisz az ősz utolsó derbijén Révész Gáborék legyőzték Szrenkáékat. A bajnokságban a nagyon gyengén rajtoló Chalton DM a végére az ötödik helyre ka­paszkodott fel, igaz csak gólkülöbséggel előzte meg a B & F és a Keverő csapatát. Az elmúlt idény bajnoka, az Errira csak utolsó pilla­natban lélegezhetett fel, hisz a Partner Büró már 3-0-ra vezetett ellenük, azonban Kovács Sándor gárdája meg­fordította az eredményt, s így elkerülte az osztályozós helyet. Az utolsó forduló ered­ményei: Első Beton-Ke verő 4-4, Fergeteg-B & F katali­zátor 4-3, Chalton DM-Tej­ivó büfé 4-3, Errira Dóm In­gatlan-Partner Büró 4-3, Radnóti-Egy százalék Fő­szer 5-3. A bajnokság végeredménye 1. Elsó Beton 2. Fergeteg 3. Radnóti 4. Egy százalék 5. Chalton DM 6.B&F 7. Keverd 8. Errira 9. Partner Büró 10. Tejivó büfé 5 5 6 J 4 3 3 2 1 4 2 1 - 2 4 - 44-20 14 4 - 40-28 14 2 1 34-23 14 1 3 51—26 II - 5 26-34 8 2 4 25-34 8 2 4 30-39 8 4 4 28-43 6 1 6 24-28 4 7 25-54 2 Dudás Gyuláék sofőrt keresnek! atlétika • Munkatársunktól Veszélybe került Dudás Gyulának, a Szegedi VSE atlétájának az indulása a ber­gamói 100 km-es gyalogló­versenyen, melyet november 15-én (vasárnap) rendeznek. Az ok: a sofőrjük (a pécsi Czukor Zoltánnal együtt utazna) egyéb elfoglaltsága miatt kénytelen volt lemon­dani az utat. Ezért Dudásék olyan segítőkész „pilótát" keresnek, aki kivinné őket Olaszországba, s lehetőség szerint dieselmotoros kocsi­val rendelkezik. A sportolók állják az anyagiakat (a kinti szállást, étkezést) és az üzemanyag­költséget is. Jelentkezni (az ügy sürgős!) Dudás Gyulánál a következő telefonszámon le­het: 06-30/9551-923. Kézilabda­eredmények • Munkatársunktól NB l-es férfi ifjúsági baj­noki kézilabda-mérkőzések: Tisza Volán SC-Nyír­egyháza 33-22 (17-13). A szegedi gólszerzők: Ignácz 8, Szabó Tönki 6, Oláh 5, Vadkerti, Bajorhegyi 3-3, Minik, Somogyi, Szepesi 2-2, Lengyel, Földi l-l. Komlói Bánvász-Tisza Volán SC 20-29 (7-12). A szegediek gólszerzői: Katona 9, Minik 7, Oláh 5, Bajorhe­gyi, Földi 2-2, Lengyel, So­modi. Ladik, Vadkerti l-l. • OSB fiú kézilabda­mérkőzés: Tisza Volán SC­Kígyós Csaba KC 40-18 (22-7). TVSC: Nagy L. ­Varga 7, Juhász 6, Vadkerti 5, Földi 2, Katona 3, Visi 2. Csere: Miklós (kapus), Barta D. 5, Balázs 3, Kocsis 4, Szatmári 3. Edző: Bella Ár­pád, Bálint Gabriella. NB ll-es férfi kézilabda­mérkőzés: Tisza Volán Emergé­Gyula 38-17 (18-7) Szeged, 150 néző. Vezet­te: Papp, Petrovácz. TVE: HEGEDŰS - Mi­nik 2, Madár, Ambrus 1, SZEPESI 5, Laluska 3, Oláh 5. Csere: KOVÁCS (kapus), Földi 3, Lengyel 2, Ignácz 3, Jártass 2, BELLA 8, BA­JORHEGYI 2. Edző: Gera Norbert. Végig nagy tempót diktált és fölényben kézilabdázott a hazai együttes, melyben a két kapus remek teljesít­ményt nyújtott. Győzelmé­vel az Ernergé feljött a má­sodik helyre. Ifjúságiak: Tisza Volán Emergé-Gyula 40-17 (17-8). A zömében serdülő játékosokból álló csapat to­vábbra is százszázalékos. A minap rendezték meg Szegeden a IX. Elsős kézi­labdatornát helyi középisko­lák csapatainak, s egy ven­déggárdának a részvételével. Eredmények. Csoport­meccsek: Tisza Volán-Déri 14-5 (9-4). Csonka-Dugo­nics 10-16 (7-9), Bolyai, Kecskemét-Deák 12-7 (6-5), Gábor Dénes-Déri 25-10 (13-4), Csonka-Deák 10-13 (6-9), Dugonics-Bo­lyai 13-14 (7-6), Tisza Vo­lán-Gábor Dénes 12-12 (6^1), Bolyai-Csonka 20-8 (9-5), Deák-Dugonics 16-15 (6-7). Helyosztók, körmérkőzés az 5-7. helyért: Dugonics-Déri 16-13 (9-6), Csonka-Déri 9-10 (4-6); a 3. helyért: Tisza Volán-De­ák 21-15 (13-5), a dön­tőben: Bólyai-Gábor Dénes 5-17(1-12). A torna végeredménye: 1. Gábor Dénes (Bali Péter, Hódi Péter, Plájek Gergő, Józsa Árpád, Barta Dávid, Balázs Gábor, Szatmári László, Harsányi András, Lengyel Gábor, edzó: Sava­nya Ferenc), 2. Bólyai, 3. Ti­sza Volán, 4. Deák, 5. Dugo­nics, 6. Déri, 7. Csonka. Kü­löndíjasok, legjobb kapus: Oravecz Tamás (Bólyai), gólkirály: Barta Dávid (Gá­bor Dénes) 22 találattal, leg­technikásabb játékos: Barta Árpád (Tisza Volán). Szponzorok: Gábor Dé­nes Gimnázium, Szeged Vá­rosi Sportigazgatóság, Sze­ged Városi Kézilabda Szö­vetség, Hexagon Bt., Kiss Sándor játékvezető. Úszótanodai segítség • Munkatársunktól Savanya Norbert a sikeres világbajnokság után egy hosszabb pihenőt kapott mesterétől, Gyémánt Im­rétől. A kiválóság a szabad­sága alatt sem tétlenkedett, mert a Czene Attilával közö­sen üzemeltett tanodában tartott foglalkozásokat. Egy tizennégy fős csoport azon­ban ingyen tanul meg úsz­ni... - Egy ismerősöm révén hallottam - kezdte a beszél­getést a kilencszeres világ­bajnok -, hogy a Szél utcai tagóvodában hátrányos hely­zetű gyerekek alkotják a csoportokat, s semmi esé­lyük sincs arra, hogy beirat­kozzanak úszásoktatásra ­ezért a nagycsoportosokat ingyen tanítjuk. A kicsik négy hete járnak hozzánk, nagyon jó adottságokkal ren­delkeznek, s jól érzik magu­kat. - A tagóvoda történeté­ben - vette át a szót Vida Emiiné vezető - először kap­tunk valahonnan segítséget. A gyerekek élvezik az órá­kat, s várják a csütörtöki na­pokat. Pedig az első alka­lommal, amikor meglátták a vizet, alaposan meghátrál­tak. Most már alig lehet őket kikönyörögni a medencéből. - Egyre több csoport je­lentkezik - folytatta a mon­dandóját Savanya Norbert ­hozzánk, s ezért hamarosan megrendezzük a lurkók szá­mára a Mikulás-kupa úszó­versenyt. A Szél utcai nagycsoportosok immár négy hete járnak a tanodai foglalkozásokra. (Fotó: Schmidt Andrea) • Csonka Gábor köszöntötte a BEK ezüstérmeseit Birkózók jártak a városházán A város vezetői köszöntik az ezüstérmeseket. Az előtérben Csonka Gábor alpolgármester koccint Kiss Tamással. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Munkatársunktól A Szegedi Birkózó Egy­letnél csak a női tekések di­csekedhetnek jobb eredmé­nyekkel. A bábudöntögetők voltak BEK-győztesek is, mtg az SZBE legénysége a legrangosabb kupában az idén az ezüstérem birtokosa lett. Ebből az alkalomból fo­gadta tegnap a városházán Csonka Gábor alpolgármes­ter, valamint a képviselő-tes­tület sport és ifjúsági bizott­ságának tagjai a szép sikert elért versenyzőket és ve­zetőiket. Csonka Gábor köszön­tőjében a következőket mondta: - Az új városi veze­tés meghajol az SZBE világ­raszóló eredménye előtt. Eb­ben a sportágban a BEK­ezüstérem nem sokkal csil­log halványabban, mint az arany, hiszen tudjuk, hogy a törökök nem szeretnek ve­szíteni... Szegeden az SZBE nem csupán a sportágban vívta ki a hazai vezető szere­pet, de egyben a város egyik legjobb reklámozója is lett a nemzetközi színtéren. A jövőben az ilyen eredményes klubokat szeretnénk jobban elismerni. Kívánom, hogy hozzanak minél több sikert, s érjenek el jó teljesítményt. Csütörtökön este pedig ott leszünk az újabb SZBE­győzelemnél, a csapatbajno­ki aranyérem átadásánál. Az alpolgármester ez­után Kiss Tibor elnöknek. Kocsis Ferenc edzőnek, s a versenyzőknek - Bajczik Sándornak, Berzicza Ta­másnak, Deák Bárdos Mi­hálynak, Hirbik Csabának, Kiss Károlynak, Kiss Ta­másnak, Komáromi Tibor­nak, Majoros Istvánnak, Tombor Istvánnak, Tóth Já­nosnak - emléklapot és Szeged város emlékplakett­jét nyújtotta át. • Tóth Iván Lengyelnél ért révbe Csak a futball-labdától fél vízilabda Még a reálisan gondol­kozó szurkolókat is meg­lepte a Tabán Trafik Sze­ged férfi vízilabdacsapa­tának gyenge bajnoki szereplése. Azt ugye sej­teni lehetett, hogy a nyá­ron alaposan meggyen­gült fiatal gárdától nem lehet nagy eredményeket várni, de azt kevesen gondolták, hogy tiz for­dulót kővetően, mind­össze három ponttal, csu­pán a 10. helyen sze­rénykedik majd. Erről legkevésbé a kapusok ­dr. Bólya László és Tóth Iván - tehetnek. • Hogy került a ketrec elé? - kérdeztem a 21 éves tehetséges hálóőrtől, Tóth Ivántól. - Valaha a medence szé­lén tettem-vettem, de történt egyszer, hogy megsérült a kapusunk, én pedig fogtam magam, s hátraúsztam. Min­dig is szerettem védeni, igaz, fociban. Úgy képzeld el, még a betonon is röpködtem. De ez már a múlté. a ??? - Két oka van a szakítás­nak. Az egyik, hogy elkezd­tem félni a labdától. Ne kér­dezze miért, nem tudom. Mielőtt mondana erre vala­mit, megelőzlek: a vízben szó nincs ilyesmiről. A má­sik pedig az, hogy elpártol­tam a futballtól. # Talán volt egy olyan meccsed, amikor négy potyát szedett be?... Nem Tóth Iván (1 -es számú sapkában) miatt van csak három pontja a Tabán Trafik Szegednek... (Fotó: Schmidt Andrea) - A fenéket... A '90-es vébén eszeveszetten szurkol­tam a házigazda olaszoknak. A kapus Zenga volt az Isten nálam, gyűjteményemben őriztem azzuri sálat, sapkát, zászlót. Azt akartam, hogy Olaszország legyen a világ­bajnok. Be is kerültek az elődöntőbe, ott azonban 11­egyesekkel alulmaradtak az argentinokkal szemben. Egy olyan lelki traumát okozott ez nálam, amit nagyon soká­ig nem tudtam kiheverni. En, az egykori „fociminde­nevő" azóta csak a vébé-, az EB- és a nemzetközi kupa­meccsekbe pislantok úgy ahogy bele... • Térjünk vissza a póló­hoz, Emlékszik még az első OB l-es mérkőzésé­re? - Hát, lehet azt elfelejte­ni? Négy esztendővel ezelőtt, Pozsgay Zsolt edzősködése alatt történt a „felavatásom". A Hajósban játszottunk az UTE (Bene­dek, Vincze, Dala...) ellen, s 54 másodperccel a találkozó vége előtt Scsegyerkin „ Gyi­ma" megsérült. Képzelheti, mennyire be voltam tojva, azért imádkoztam, hogy ne kapjak lövést. Szerencsém volt, végig nálunk volt a lab­da. 9 Valahogy úgy hozta a sors, hogy állandóan harcolnia kellett a csa­patba kerülésért. - Gyimával szemben nem beszélhetünk csatáro­zásról, tudomásul vettem, hogy egy klasszissal szem­ben parányi az esélyem. Az viszont bántott, hogy szám­talan esetben még a jegy­zőkönyvbe sem írtak be... Szentesen Kuna Peti mellett is csak epizódszerepet osz­tottak rám, viszont Vásárhe­lyen elérkezett az én időm. Edzőmtől, Lengyet Gábor­tól feltétlen bizalmat kap­tam, s úgy érzem, teljesít­ményemmel nem okoztam neki csalódást. • Most dr. Bólya Lacival felváltva őrzik a kaput. Újabb rivális... - Remek a kapcsolatunk, minden meccs után megbe­széljük a történteket. Egy­mást segítő versengés van köztünk. Az ő nevében is mondhatom: nem vagyunk irigyek egymás sikereire. Szólpál László

Next

/
Thumbnails
Contents