Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-10 / 263. szám
KEDD, 1998. Nov. 10. BELFÖLD 3 • Megalakult a megyei közgyűlés Dr. Frank lett az elnök jegyzet Billegető £ gymásnak feszültek az erők és kisgazdamérleg nyelv döntött: a bal oldali serpenyőbe kerüli több szavazat. A megyei közgyűlési elnökválasztás fordulóinak végén az a Frank József futott be, aki az első szavazáskor még a jelöltek között sem volt, aztán szépen sorban gyűjtögette a támogatókat, vélhetően ennek keretében megkötötte az alkukat, majd tegnap délelőtt besöpörte a gratulációkat. Lehet dolgozni. Azért érdekes volt ez az elnökválasztás. Azt mondják, előre megtervezett koreográfia alapján született az eredmény. Egy héttel ezelőtt Nógrádi Zoltán 19, Botka László 10 szavazatot kapott. Tizenegyen nem szavaztak, különös dolog. Elvileg egyetlen ajánlás elegendő volt az elnökjelöléshez, kérdés, a tizenegyek miért nem mondták meg akkor, hogy ki szeretnének Nógrádi és Botka helyett. Nem, inkább névtelenül nem szavaztak, de kétlem, hogy erre bármelyikük büszke lenne. Azt is mondják, hogy Frank József ezután következő jelölése is előre tudható volt, csak éppen maradt még néhány, az utolsó körre pedig egyetlenegy bizonytalan szavazó, aki nem tudta, kire is kéne voksolni Eltelt egy hét, valószínűleg szívós aknamunka folyt, Nógrádi Zoltán stabilan 19 fős tábora 18-ra apadt, az ellenlábasa pedig 22 szavazattal ülhetett az elnöki székbe. Nagyon szoros az eredmény, s nemcsak egy szocialista-fideszes pár(t)harcnak lehettünk tanúi - ahol végül a kisgazdák döntöttek - hanem a kistérségek is felmérték egymást. A folyosóipletykák szerint a megerősödött kistérségek (Mórahalom, Makó) már komoly ellenfelet jelentenek a korábbi közgyűlésen meghatározó Szentes-Csongrád lobbinak. T~i z az eredmény arra utal, hogy utóbbiak kerekedtek jetii lül, s itt már a pozíciók arról szólnak, hogy ki mennyire, milyen minőségben tud beleszólni a pénzek elosztásába. S bár a közgyűlés hatásköre folyamatosan szűkül, az elnök feladata a továbbiakban is az lesz, hogy a meglévő kondíciókat igazságosan irányítva jót tegyen a megyével. Pár szóban megfogalmazva meglehetően egyszerűnek tűnik mindez. Már csak meg kell valósítani. Tiltakoztak a csirketartók A megyei közgyűlés alelnökei - balról jobbra -, Ott József, dr. Botka László és Marosvári Attila Csongrád megye zászlaja előtt tettek esküt, a korelnök, dr. Sipos Ferenc jelenlétében. (Fotó: Bnyedi Zoltán) Kisgazda-magyarázat • Munkatársunktól A Csongrád megyei közgyűlés elnökválasztásával kapcsolatban megkérdeztünk egy országos kisgazda vezetőt, mi a véleménye arról, hogy az FKGP jelöltje szocialista támogatással győzte le a fideszes jelöltet. TúriKovács Béla, a parlamenti kisgazda frakció helyettes vezetője, a párt országos elnökségének tagja a következőt mondotta: Kizártnak tartom, hogy a választás előtt a kisgazdák és szocialisták lepaktáltak volna Csongrád megyében. Sőt, az első fordulóban mi a fideszes jelöltet támogattuk, aki így sem tudta szükséges többséget megszerezni. Ezután egy kistérségi képviselő javaslatára került fel a szavazólapra Frank József neve, aki végül győzni tudott. Mi annak örülünk, hogy végül a polgári erők jelöltje került az elnöki székbe. A helyzetet nehezíti, hogy két szocialista alelnökkel kell majd együtt dolgoznunk, ugyanakkor meg kell találni annak a módját is, hogy szövetségesünkkel, a Fidesszel ne romoljon meg a viszonyunk. Vállalkozói övezet? 9 Füzesgyarmat (MTI) A viharsarki települések adókedvezményekkel, területfejlesztési többlettámogatással, a zöldmezős beruházások előkészítésével, a térség központja, Szeghalom pedig ipari park kialakításával akatja Békés megye munkanélküliségsújtotta északi területeire vonzani a tőkét, a befektetőket. Az észak-keleti békési térség huszonkét települése közösen szándékozik létrehozni egy vállalkozói övezetet. Rendőrőrs 9 Hosszúpólyi (MTI) Új épületben fogadja az ügyfeleket a rendőrőrs Hosszúpályiban. Az egységet az 1990-es évek elején indított őrsprogram részeként hozták létre. A rendőri egységnek fölajánlott 250 négyzetméteres, az őrsparancsnok szolgálati lakását is magába foglaló épületet az önkormányzat négymillió forintból újította fel. Az őrsön tizenhat rendőr teljesít szolgálatot; munkájukat három gépkocsi és két számítógép segíti. A jövőben a településen kívül Hajdúbagos, Mikepércs, Sáránd és Monostorpályi közrendjét és közbiztonságát is felügyelik. „Olasz" cipő • Ajka (MTI) Újabb üzemben kezdi a termelést Ajkán, az Új Atlantisz Ipari Parkban az Ajka Shoe Makers Cipőipari Kft., az olasz Carmens cégcsoport tagja. A cég az első üzemét 1991ben hozta létre a városban. A cipőfelsőrész gyár fokozatosan bővült; tavaly a Carmens által alapított ajkai kft. mintegy 620 ezer cipőfelsőrészt gyártott, és a nettó árbevétele meghaladta a 385 millió forintot. Az új üzemben még az idén megkezdik a kész cipők gyártását is. Közép-árkategóriás és exkluzív minőségű női cipők készülnek majd Ajkán. Telt ház • Komárom (MTI) Megtelt a komáromi inkubátorház, ezért bővítését tervezi két kialakítója, a helyi önkormányzat és a KomáromEsztergom Megyei Vállalkozói Központ. A két szervezet emellett egy ipari park kialakítását is megkezdte a Duna menti városban. A komáromi inkubátorház, amely vállalkozásoknak - főként kezdőknek ad helyet és működésükhöz segítséget - elsőként nyílt meg a megyében 1996-ban. Komáromban most 7 százalékos a munkanélküli ráta. Ez az arány 1994-ben 17 százalékos volt. Növeli termelését a Nokia • Pécs (MTI) A Nokia pécsi monitorgyárában hétfőn átadták rendeltetésének a termelés tervezett növelését megalapozó számítógépes óriásraktárat. A négyezer négyzetméter alapterületű, tizennyolc méter magas épületben a raktározás teljes folyamatát számítógépes rendszer vezérli, amely időszakonként az üzem hatékonyságát- is méri. A raktárban mozgó különleges targoncák a jármű vezetőjét is a kiválasztott alkatrész elhelyezkedésének magasságába emelik. Második nekifutásra sikerült elnököt választani Csongrád megye közgyűlésének, a jövőben ezt a feladatot dr. Frank József látja el. A négy alelnök közül három megválasztásával értett egyet a testület. Ók: dr. Botka László, Marosvári Attila, valamint Ott József. Az elmúlt hétfőn megtartott alakuló ülésen patthelyzet alakult ki a megyei közgyűlés elnökének megválasztásakor. Akkor - az előzetes egyeztetések ellenére - sem dr. Botka László (MSZP), sem Nógrádi Zoltán (Fidesz-MPP), sem pedig az utólag jelölt dr. Frank József (FKGP által támogatott) nem kapta meg a szükséges, minimum 21 igen szavazatot. A kisgazdák „kiugrásával" ugyanis felbillent az egyensúly, különösen akkor, amikor az MSZP is felajánlotta támogatását. Ezt követően már csak néhány párton kívüli képviselő megnyerése kellett ahhoz, hogy ez alkalommal a 40 tagú grémium 22 tagja dr. Frank Józsefre adja a voksát. Az új elnök miután esküt tett Csongrád megye zászlaja előtt - felvázolta szűkebb régiónk jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. A következő napirendi pontként pedig ismertette az alelnökök illetményére, majd személyére vonatkozó javaslatát. A javadalmazásról szó• Miskolc (MTI) A már napok óta tartó árhullám hétfőn mind a Tiszán, mind pedig a Bodrogon elérte BorsodAbaúj-Zemplén megye területét: lassú az áradás, a két folyó gátjain több mint kétezren védekeznek. Az évzázad árhullámának megérkezésével vészhelyzetet hirdettek ki a két folyó gátjai mentén. Mindenütt 24 órás ügyeleti szolgálatot rendeltek el, folyamatosan kapcsolatot tartanak a Felső-Tisza-vidéki, valamint a szlovákiai vízügyi szervekkel. Összességében 320 kilométeren tartanak árvízvédelmi készültséget. A Tiszán levonuló árhulló indítványt vita nélkül elfogadta a testület. Az alelnökök személyében azonban már nem volt ekkora egyetértés, amit igazoltak a szavazati eredmények is. Az Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása után, ugyanis a korábbi két főállású alelnök helyett most háromra tett javaslatot dr. Frank József. Közülük a legtöbb voksot Ott József (Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet Önkormányzatai Egyesületének listavezetője, Kistelek volt polgármestere) kapta. A 27 támogató szavazatnak köszönhetően rá vár lám miatt kritikussá vált a helyzet a Borsod-AbaújZemplén megyei Zalkodon, a település mélyebben fekvő részeiből megkezdték a lakosok kimenekítését. Hétfőn délelőtt Tuzsérnál is tetőzött a Tiszán vonuló árhullám. 976 centiméteren következett be a tetőzés, s a déli órákra már 4 centit apadt is a folyó. Lejjebb folytatódik az áradás, Dombrádnál 813, Tiszabercelnél 830 centiméter a vízállás. Az utóbbi helyen az ár 48 centiméterre megközelítette az eddig mért legnagyobb magasságot. Záhonytól feljebb, Vásárosnamény irányában egyébként igen lassú az apadás. Vásárosnaménynál például a nap folyamán óránként alig négy centiméterrel csökkent majd a megyei intézmények irányításának és működtetésének koordinálása. Marosvári Attila (SZDSZ, Makó alpolgármestere) jelölésével 25 közgyűlési tag értett egyet. Marosvári alelnökként a területfejlesztés és az infrastruktúra kérdéseivel foglalkozik. Nógrádi Zoltán, mint harmadik főállású elnökjelölt nem fogadta el a felkérést. Sőt: a Fidesz frakció úgy döntött, hogy a jövőben csupán a bizottsági munkában kívánnak részt venni. Dr. Botka László (MSZP) pedig - a regionális és külkapcsolatok a vízszínt. A folyó apadó szakaszain is a helyükön vannak a véderők, hiszen rendkívül magas a vízállás, és továbbra is nagy víznyomásnak vannak kitéve a gátak. Az állandó készenlétet indokolja az is, hogy nem lehet tudni milyen mértékű károkat okozott a töltésekben az évszázad legnagyobb árhulláma. Ötvenmillió forint gyorssegélyt kért a kormánytól a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság, hogy az érintett településeken jelentkező kiadásokat fedezni tudják a pénzhiánnyal küszködő polgármesteri hivatalok. A felső-tiszai árhullám ellen a múlt csütörtök óta tartó védekezés költszervezésével megbízottként - a 22 érvényes szavazatból 22 igennel került a társadalmi alelnöki székbe. Az elnök a tanácsnoki kar létszámának megemeléséhez szintén kérte a közgyűlés hozzájárulását, amelyet meg is kapott. így dr. Rapcsák András (MKDSZ képviseletében, 36 igen szavazattal) a vidékfejlesztési, dr. Sipos Ferenc (Együtt Szentesért, 22 igen szavazattal) a humánpolitikai, Balogh Jánosné (FideszMPP, Mártély polgármestere, 39 igen szavazattal) a kistérségi, míg Csanádi Jánosné (FKGP, 22 igen szavazat mellett) az agrárügyek tanácsnoka lett. A testület megválasztotta még a bizottságok elnökeit, alelnökeit, illetve tagjait. Mindössze az oktatási és ifjúsági bizottság megválasztását kellett - a szükséges 22 igen szavazat hiánya miatt - elnapolni. A választási eredmények értékelését, a nyertesek alapvető elképzeléseit felvázoló sajtótájékoztatón - többek között - elhangzott: a megye új vezetői nem nagykoalícióban gondolkodnak, a térség érdekeit a pártpolitikai csatározásoktól mentesen kívánják képviselni. Minderről részletesebben az elkövetkezendőkben számolunk be. Holnapi lapunkban már olvashatják dr. Frank Józseffel, a megyei önkormányzat elnökével készített interjúnkat. N. Rácz Judit ségei főleg a kisebb települések pénztartalékait merítették ki. Még nem érkeztek Magyarországra ukrán menekültek a Felső-Tisza-vidékén kialakult helyzet miatt, a segélyszállítmányok átléptetése pedig zavartalan. Hétfőn délben újra megnyitották a forgalom előtt a tiszabecs-tiszaújlaki magyar-ukrán határállomást. Az árvízveszély mellett súlyos a belvizhelyzet is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol több mint 4000 hektár földön áll a víz. A túlnedvesedett talaj nagyságát 50 ezer hektárnyira becsülik a szakemberek. Az érintett határrészek alkalmatlanok a mezőgazdasági munka végzésére. • Polgár (MTI) Félpályás útlezárással tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak ellen a HajdúBihar megyei csirketenyésztők. Polgár térségében a 35-ös számú főközlekedési úton tegnap délelőtt 10 órakor mintegy száz termelő sorakozott feljárműveivel az út menetirányszerinti jobboldalán, mintegy 700 méter hosszan lassítva a forgalmat. A termelők ellehetetlenülő helyzetükre kívánták felhívni a kormányzat figyelmét. Követeléseik között a csirke felvásárlási árának jelentős növelése szerepel. Ma ugyanis - mondták el a helyszínen az MTT tudósítójának -195 forintba kerül egy kilogramm csirkehús előállítása, miközben a felvásárlók csak 165 forintot hajlandók fizetni a csirke kilójáért. A hajdú-bihari csirketartók demonstrációjának kezdetén hozzávetőleg egy kilométer hosszúságban torlódtak fel a járművek a 35-ös út polgári szakaszánál. A demonstráció fegyelmezetten zajlott, a közlekedés irányításában a rendőrök segítettek. Az évszázad árkulláma Nagybani piaci árak Dorozsmárál (November 9.) Kígyóuborka 200 Ft/kg Paradicsom 200-220 Ft/kg Paprika 80-100 Ft/kg Pritaminpaprika 80-100 Ft/kg Padlizsán 80-100 Ft/kg Burgonya 36-40 Ft/kg Káposzta 18 Ft/kg Karfiol 30-35 Ft/kg Kelkáposzta 33-35 Ft/kg Karalábé 15-25 Ft/db Saláta 550-700 Ft/24 db Vöröshagyma 35 Ft/kg Fokhagyma 180-200 Ft/kg Gyökér 35-40 Ft/kg Sárgarépa 25-30 Ft/kg Zeller 15-30 Ft/db Jégcsapretek 70-80 Ft/kg Csiperkegomba 200-260 Ft/kg Alma 35-60 Ft/kg Körte 130-150 Ft/kg Banán 2400 Ft/18 kg Kiwi 235 Ft/kg Narancs 3600 Ft/20 kg Mandarin 2000 Ft/10 kg