Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-09 / 262. szám

HÉTFŐ, 1998. Nov. 9. KAPCSOLATOK 15 A hét fotója Hát én immár, Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Nyilasy Sándor idézése „...kit válasszak, virágom, virágom? Te engemet, én tégedet, virágom, virágom..." Amint a szövegből is kitűnik, a helyes választás igen fontos, mivelhogy a döntés akár sorsfordító is lehet. Kívánatos, hogy a demokrácia emióin nevelkedő új nemzedék bepillanthasson a kulisszák mögé, s életkorának megfelelően, játékos formában (bújócska, népies nevén: „humócska") tanulja meg a szabályokat. A jövő választópolgárainak nevelése is a családban kezdődik, amint ezt a szavazócédulával édes kettesben félhomályba húzódó anyukát megleső gyermekek függönylibbentéséböl is látni lehet. (Fotó: Nagy László, szöveg: Nyilas Péter) Sportnyelven szólva Az alföldi, benne elsősorban a tápai élet egyik legkiválóbb festőjének Tápén is volt (alkotó)háza. A ház ma is megvan, a művészről elnevezett Nyilasy Sándor utcában. Rajta megkopott festésű emléktábla htreli, hogy abban a házban élt és alkotott a festő. A táblát 1973-ban helyeztük el, amely alkalmon a tápai iskolások adtak irodalmi műsort. A kis utcába sok egykori Nyilasy-modell is eljött, csakúgy, mint ahogyan a délutáni programra is. Az akkor Juhász Gyula Művelődési Ház névre hallgató intézményt - igen kiváló kultúrosok nyomdokain Zsák László irányította. Ideje alatt csodálatosan működő kisegyüttesek töltötték meg napról-napra a házat. Esztendőnként négy-öt alkalommal a szegedi múzeum anyagegyütteseiből rendeztünk kiállításokat. Sorra vettük a néprajzi, régészeti, történeti, természettudományi, és nem egyszer a képzőművészeti tár raktáron lévő remekeit. Mivel a „Tápé a képzőművészetben" címmel megrendezett, a szabadtéri játékokra időzített, a nagytermet megtöltő kiállítás remekül sikerült, természetessé vált, hogy 1973-ban, Nyilasy Sándor születésének 100. évfordulóján emlékkiállítással és emléktábla avatással tiszteleg Tápé a sajátjaként szeretett művész előtt. A múzeum anyaga nem volt elegendő, így igen sok magángyűjtő is szívesen adta kölcsön a tulajdonában lévő, féltett és becses képeket. A kiállítás anyagát Szelesi Zoltán szép és nemes emlékű művészettörténész-íróval válogattuk és rendeztük meg. Szelesi tanár űr ragaszkodott segítségünkhöz - a többes szám azokra az akkor élő idős tápaiakra vonatkozik most, akiket meghívtam a rendezésre is. Tőlük mindegyik képről adatokat gyűjtött Szelesi Zoltán, aki az adatokat minden bizonnyal fel is használta a „Szeged képzőművészete" címmel, a Móra Ferenc Múzeum Evkönyvében (1975) közölt művében. Emlékszem, milyen csodálatos élmény volt a tanár úr számára, amint az emlékezés örömén felbuzdult tápaiakat hallgatta, szavaikat jegyzetelte. Mindegyik képnek megvolt, megvan a maga sajátos története, amelyek egészen közel hozták számunkra Nyilasy Sándort, és azokat az éveket, amelyeket Tápén töltött. Szinte éreztük a friss festékszagot és a vasárnap délutánok napsugaras-selymes illatát. Mert a tápaiak éppen hitelessége, megfoghatósága miatt szerették őt magát és képeit. Ennek ellenére, talán ha egy-két képe maradt Tápén. A kiállítás megnyitóján megtelt a nagyterem; de az idő alatt, amíg a képek láthatóak voltak, több százan sétáltak ki Szegedről, a szabadtérire ide érkezők, gyakran külföldiek társaságában. Arra is emlékszem, hogy Apró Ferenc számára is sok jó adatot közöltek földijeim, amely adatokat máig emlegetjük egymásnak. És íme, megint elmúlt egynegyed század. Most nincsen kiállítás, és sajnos az emléktábla betűi is kopottak már. Bennünk azonban él a „tápai föstő" nemes-szép emléke, amikor születésének 125. évfordulóján felidézzük és tisztelettel emlékezünk reá. Ifj. Lele József A sportsikerek számunkra, magyarok számára már régóta a hazafias érzés fölbuzdulását jelentették. Ki felejthetné el közülünk, akik akkor még fiatalok voltunk, hogy milyen hazafias fellángolást, szinte nemzeti forradalmat hozott az egész országban, a híres magyar-angol futballmeccsen, méghozzá idegenben, Londonban elért 6:3-as győzelmünk. Ebben az időben elsőéves medikusként kémiai gyakorlaton voltunk a kémiai intézetben, és az intézet igazgatóprofesszora, dr. Krámli András mindnyájunkat behívott az irodájába, hogy ott hallgassuk meg a rádióközvetítést. Hasonlóképpen, a mi korosztályunk tudatában ma is élénken él az a nevezetes esemény, amikor Budapesten, az újonnan felépített Népstadionban döntetlent játszottunk a szovjet Dinamó együttessel. Ez abban az időben politikai kérdésnek számított, mert hiszen az élenjáró szovjetekkel szemben akkoriban egy hozzánk hasonló nemzeti csapat nem bizonyulhatott jobbnak, de még döntetlent sem érhetett el. Arra is nagyon jól emlékszem, hogy amikor Helsinkiben a magyar Csermák József kalapácsvető olimpiai bajnok lett, szinte minden magyar fiatal, akármilyen cingár gyerek volt (mint jómagam is), kalapácsvető akart lenni. Mivel a' sportegyesületünknek nem volt kalapácsa, egy súlygolyóból szerkesztettem kalapácsot, amit mindennap vittem magammal az edzésre. Az ÁVHlaktanya előtt haladtam el, és mind az őr, mind én magam félelemmel vegyes figyelemmel méregettük egymást. Az őr azért, mert nem tudta, hogy amit a kezemben viszek, ártatlan sportszer, nem pedig veszélyes bomba; én pedig azért, mivel féltem, hogy a őrnek eszébe jut behívni és közelebbről megvizsgálni a gyanús tárgyat. Ma ez egyszerűnek tűnik, de abban az időben még a gondolat is félelmetes volt. Talán az is erősítette ezt a félelmet, hogy a konzervgyárba igyekvő munkások, a kalapácsvető edzőpálya mellett elhaladtukban gyakran átkiáltottak hozzánk: „Ugyan, dobjátok már el a sarlót is!" Azt hiszem, nagyon okos gondolat volt a Szent Istvánünnepségekkel egy időben vállalkoznunk két olyan kiemelkedő sportesemény megrendezésére, mint a budapesti atlétikai Európa-bajnokság, és a szegedi kajak-kenu világbajnokság. Mindkét világverseny olyan sikert hozott Magyarországnak, amely nem csak hírnevünket öregbítette a nagyvilágban, hanem nekünk, magyaroknak is sokat jelentett: lelkünkben olyan felemelő érzéseket keltett életre, amelyek az új évezred elkezdéséhez mindannyiunknak megfelelő töltést adhatnak. Mit tanulhatott a magyar ember ezekből a győzelmekből? Az atlétikával kezdem, ami hosszú évtizedek után ma is szívügyemnek számít. Nagyon örültem Gécsek Tibor kalapácsvető Európa-bajnokságának. Győzelme példaértékű, arra tanít, hogy ha valakiben megvan a kemény elhatározás, nem hagyja el magát, nem hivatkozik a körülményekre, hanem keményen dolgozik, akkor hosszú évek múlva is, a ,Jcényszer-parkolópályáról" a világ élmezőnyébe kerülhet. A kajak-kenu világverseny is tanulságot hozott számunkra. Láthattuk, hogy a páros vagy négyes hajókban küzdők csak úgy győzhettek, ha mindenki együtt dolgozott a sikerért. Mert ha mindenki másfelé húz, senki sem tudta volna a magyar hajót győzelemre vezetni. S ha valaki veszített, nem kiabált kígyót-békát a győztesekre, mert tudta, hogy új versenyek jönnek, a felkészüléshez, erőgyűjtéshez pedig elsősorban békesség szükséges. Lázár György Levegőt! Mindenkinek A közelmúltban történt. A Híd utcai megállóban vártam a trolira. A Deák Ferenc utcai ovisok éppen akkor indultak délelőtti sétájukra. Egyikük így szólt: - Jaj de büdös van! A város szélén, Rókus városrészben lakunk. Lányom esténként, lefekvés előtt kinyitja egy kicsit ablakunkat, hogy elalvás előtt friss levegőt szippanthasson. Ez viszont alig sikerül neki, mert még este 9-10 óra körül is büdös, füstgázos lakótelepünk levegője. Nem kellene már valamit tenni? Mondjuk az átmenő forgalom városon kívül vezetéséhez megépíteni az elkerülő útszakaszokat (körgyűrűt). A Mars téri buszpályaudvar külterületre helyezését is csak halogatják. Hathatós intézkedésekre lenne szükség Szeged forgalmának csökkentésére, mert a jelenlegi helyzet már-már elviselhetetlen! P.-né F. M., „egy szegedi családanya" Az Erdély Kör is segített A Délmagyarország október 5-i Kapcsolatok oldalán, „Csángó gyerekek Szegeden" címmel megjelent levélben összefoglaltakhoz lenne kiegészítenivalónk. A Szegedi Erdély Kör, mint nonprofit társadalmi szervezet, szintén támogatta a Gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium tanulóit. Idén, két alkalommal, összesen 1055 darab könyvet adományoztunk az iskolának. A gyerekek szegedi üdülési költségeihez a Proko Travel utazási iroda közvetítésével - 30 ezer forinttal járultunk hozzá. Szerény kereteinkből ennyire futotta. A Szegedi Erdély Kör vezetősége r . \ Újság, könyv, szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES KIVITELBEN: 62/420-819 Köszönetet mondanak minden támogatójuknak Kilencedik éves a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium és a darmstadti Eleonorenschule közötti testvérkapcsolat. Idén tavasszal mi, a gimnázium 11es haladó németes csoportja vendégül láttuk a darmstadti iskola tizenkét diákját. Bemutattuk Szeged nevezetességeit, kerékpártúrát tettünk Ópusztaszerre, ahol a vendégdiákok belepillanthattak hazánk múltjába. Megnéztük még a gyulai várat, s mindannyiunknak nagy élményt jelentett egy kecskeméti lovasbemutató. Itt tartózkodásuk utolsó napján a német diákokat megismertettük fővárosunk szépségével, délután pedig azzal búcsúztunk el a repülőtéren, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást. így is történt, mert nemrég viszonoztuk a látogatást. Élményekkel gazdagon érkeztünk vissza Darmstadtból. Kintlétünk idején mi is szép programokon vehettünk részt: betekintettünk a német oktatási módszerekbe, jártunk a, frankfurti Goethe-házban, megcsodálhattuk a heidelbergi kastélyt is. A kirándulás fénypontja a rajnai hajókirándulást Deákos utazók volt, amelynek alkalmával végigvezettek bennünket Marksburg középkori lovagvárán. Meghatározó élmény volt megismerni egy másik ország kultúráját és szokásait, mert így másként értékeljük saját hazánkat, közvetlen környezetünket és egymást is. Ezúton mondunk köszönetet a szervezőknek, mindenekelőtt a két iskola tanárainak. A Deák gimnázium Darmstadtot megjárt diákjai • Amikor Sipos Katalin, a Deák Ferenc gimnázium spanyol szakos tanárnője az internetet böngészve keresett kapcsolatot spanyol iskolákkal, egy későbbi diákcsere ügyében, még kevesen bíztak a sikerben. Mindez néhány hónappal ezelőtt történt - azóta az álom valósággá vált. Szeptember 17-én huszonnégy spanyol diák és három kísérőtanár érkezett Ferihegyre. A Valenciától délre, a tengerpart közelében fekvő Ontinyent városkából jöttek, hogy két héten át ismerkedjenek a magyar iskolákkal, kultúrával, emberekkel. Remek hangulat és nagy siker - röviden így foglalhatjuk össze a csere első, magyarországi részét. Szeged, Budapest, Pécs, Ópusztaszer. Néptánc, lovaglás, sport és tanulás: mi minden belefér egy ilyen utazásba! Szállás a cserepartnereknél, új barátságok és izgatottan várt kiutazás - mindez már októberben, a diákcsere-kapcsolat folytatásaként. A „csereűt" nem szórakozás - a Socrates Alapítvány támogatásával létrejött diákcsere a regionális turizmust választotta közös témaként. A diákok feladata csoportmunka keretében összeállítani egy képzeletbeli, egyhetes turistautat Csongrád megyében, illetve Valencia tartományban, spanyol és angol nyelven. Nem kétséges, hogy a résztvevő diákok és tanár számára maradandó élményt jelentett ez az út. Ugye, nem is olyan rossz gimnazistának lenni? A spanyol-magyar diákcsere-kapcsolat résztvevői Szeptember 25-én szüreti mulatságot tartottunk az Ópusztaszeri Általános Iskolában. Rendezvényünket szép számmal tisztelték meg olyan vendégek is, akik pénz- és tárgyadományaikkal leptek meg bennünket. Segítségükkel értékes jutalmakat osztottunk ki a szeptember 28-i akadályversenyen is. A többi adományt a tanév során kiemelkedő eredményt elérő gyermekek jutalmazására használjuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felajánlásaikkal támogatták iskolánkat. Köszönjük Czirok Ferenc és felesége, Faragó Sándorné, Horváthné Szögi Andrea gyógyszerész, Horváth Zs. János, Árpád vendéglő, Karácsonyi Ilona, Makra József, Pölös Beáta, Pálma Presszó, Soós Istvánná, Túri József bőrdíszműves, Varga Pál (Erdei Ferenc utca) segítségét. A tanulók és a nevelőtestület nevében: Széplakiné Dóra Ildikó igazgató • A Humán Szolgáltató Központ és a Magyar Vöröskereszt Szeged Területi Szervezete közösen emlékezett meg október l-jén az idősek világnapjáról. A szervezők köszönetet mondanak a műsorban szereplő Ürmös Ilona és Lévai László nótaénekesek, a Dzsúsz Zenekar: Szögi László, Fekete László és Szabó Dezső, a Szegedi Amatőr Alkotók Köre: Sántáné Kurunczi Mária, Szepsy Eleonóra, Ágoston Ilona és Nagy Antal, a Probitas Tánc- és Sportklub táncosai: Újvári Katalin, Kotogány Zsolt, Gál Zsófia, Tóth János, Gál Réka, Princz Ákos, a 18. számú Vöröskereszt Alapszervezet mazsorettcsoportja és Arany Margó, Poór Péter táncdalénekes közreműködését. Köszönet jár a műsor támogatóinak is: Kovács János és Kovács Jánosné virágkereskedőknek, Bene Ildikónak és az SCA Mölnlycke Kft.-nek, a Frányó Bt.-nek, Gyuris Istvánnak, a Gyógyászati Segédeszköz Gyárnak, a SZEVIÉP Rt.nek, az Officina Nyomdának is. Külön köszönetet mondunk Szerdahelyi Zoltánnak, a Szegedi Ifjúsági Ház igazgatójának és minden munkatársának, a rendezvény zavartalan lebonyolításáért. Német Ida, Humán Szolgáltató Központ, gondozóhálózat-vezető A Béke Utcai Általános Iskola gyermekközösségének és nevelőtestületének dr. Berekné dr. Petri Ildikó önkormányzati képviselő videokamerát, dr. Aradi Antal önkormányzati képviselő videokazettákat ajándékozott. így valóra vált régi álmunk, hogy iskolánk életének jeles napjait - a kirándulásokat, ünnepélyeket, versenyeket - megörökíthessük. A gyerekek, a pedagógusok és a szülők nevében ezúton is köszönjük támogatóink önzetlen segítségét. Princzné Ördögh Katalin, a szülői munkaközösség választmányának elnöke; Mészáros Zsolt igazgató