Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-09 / 262. szám
HÉTFŐ, 1998. Nov. 9. BELFÖLD 3 röviden Jubileumi esküvök • Egyek (MTI) A Hajdú-Bihar megyei Egyeken harmincnégy házaspár mondta kis ismételten az anyakönyvvezető előtt a boldogító igent szombaton. Egyeken immár 1975 óta minden novemberben megrendezik a gyémánt-, aranyés ezüstlakodalmasok jubileumi eskütételét. Ezúttal két házaspár 60, nyolc házaspár 50, huszonnégy házaspár pedig 25 évvel ezelőtt kötött házasságát erősítette meg az anyakönyvvezető előtt. Jelen volt szinte az egész falu. Emlékezés a Dunaflottillára • Erdóbénye (MTI) A nyolcvan évvel ezelőtt megszüntetett Császári és Királyi Dunaflottillára, annak két volt legendás hírű parancsnokára; a helyi temetőben nyugvó, pozsonyi születésű Lucich Károly (1862-1952) altengernagyra, és a helyi születésű, szintén itt nyugvó Ferenczy Béla (1857-1918) altábornagyra emlékeztek katonai tiszteletadással szombaton a zempléni Erdőbényén, a Szoborsoron. Balatonférum • Siófok (MTI) Összességében jó szezont zárt a balatoni idegenforgalom - állapította meg Meggyes István, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója szombaton Siófokon, a társaság által szervezett Balatonfórumon. Az idén a terveknek megfelelően sikerült több hazai vendéget fogadni a tóparton, a tavalyihoz képest 107 százalékos volt a belföldi vendégforgalom tájékoztatta a megjelent hazai és német szakembereket a vezérigazgató. A Balatonfórum szervezője a legnagyobb külföldi partneri körrel, a németországi idegenforgalmi irodák vezetőivel közösen értékelte az idei nyár tapasztalatait. Hősi halottak • Ostffyasszonyfa (MTI) Első világháborús hősi halottakra emlékeztek szombaton a Vas megyei Ostffyasszonyfán abban a katonai temetőben, ahol 11 ezer olasz, román, szerb, orosz és litván hadifogoly, valamint az egykori fogolytábor őrei közül néhány magyar katona nyugszik. Az első világháború éveiben több tízezer ember élt az apró vasi község határában működő nemzetközi hadifogolytáborban, amelynek lakóit egy járvány tizedelte meg. A város 350 éve • Kőszeg (MTI) Több mint hetven vasi történész, levéltáros és helytörténész adott egymásnak találkozót a hétvégén Kőszegen abból az alkalomból, hogy a nyugat-dunántúli helység 350 esztendeje lett szabad királyi város. A tudományos eszmecserén - melynek a Kőszegi Európa Ház adott helyet - a város közigazgatásának, kulturális és gazdasági életének fejlődéséről hangzottak el értekezések; az előadók a település XIII. századtól napjainkig ívelő históriájának kutatása során született eredményeket ismertették. • Konferencia a magyar közigazgatási rendszerről Sikeresen vizsgázott az Orbán-kormány • Budapest (MTI) A kormány sikeresen vizsgázott a válságmegoldás terén mind az oroszországi krízis, mind a tervezett koszovói NATO-beavatkozás, mind pedig a mostani árvízhelyzet feladatainak tekintetében - jelentette ki Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a magyar közigazgatási rendszerről tartott fővárosi konferencia zárónapján, szombaton. A továbbiakban hangsúlyozta: kitűnő esély kínálkozik arra, hogy a jobbközép politika eredményeként Magyarország könnyen integrálódjék majd az Európai Unióba. Lehetőség van arra, hogy olyan új megoldásokat tudjanak kialakítani, amelyek megszabadítják az államot az érdek- és lobbycsoportok béklyóitól, és így létrehozzák a cselekvőképes, hatékony, erős és ilyen értelemben „feltételteremtő" állam modelljét. Azok a központi közigazgatási szervezetben végrehajtott reformok, fejlesztések, amelyek láthatóan élénk visszhangot váltottak ki a m A • VL. FT CHBBBHHH HJ F^HGGGGL 1% •Wm* WK: ' ' ' HBfcL+F : ' A ÍBBBT * X... V M 1H Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere. (MTI Telefotó) társadalomban, részben ennek a koncepciónak a megvalósítását szolgálták. A cél az volt, hogy egységes, cselekvőképes és a közös kormányprogramot megvalósítani akaró ágazati szervek álljanak a kabinet mögött fejtette ki Stumpf István. Földbe csapódott egy sárkányrepülő • Agyagosszergény (MTI) Négy méter magasból a földbe csapódott egy motoros sárkányrepülő Agyagosszergény térségében tájékoztatta az MTI-t szombaton a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság illetékese. Elmondta: a pénteken történt baleset következtében a repülő utasa egy 45 éves gödi férfi, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gépet tulajdonosa, S. Zoltán 47 éves paksi légijármű pilóta és oktató vezette. A felszállás után, eddig tisztázatlan okból a sárkányrepülő jobb oldalával a földbe csapódott. Információnk szerint az ügyben a rendőrségi vizsgálat tart. Fiatalok halálos balesete • Miskolc (MTI) Egy fiatalember meghalt, hárman súlyosan megsérültek a 35-ös úton éjszaka történt közlekedési baleset során. Amint arról Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-AbaújZemplén Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-t tájékoztatta, a fiatalok éjfél után Tiszaújváros és Polgár között autóztak, amikor a Tisza-hídnál a Peugeot 205-ös gépkocsit vezető K. Levente 25 éves tiszapalkonyai lakos nagy sebességgel előzésbe kezdett. Elvesztve uralmát a jármű felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra s a vízelvezető árokban két fával ütközött. A kocsi egyik utasa, egy szintén tiszapalkonyai 25 éves férfi kórházba szállítás közben meghalt, a többiek is súlyos sérüléseket szenvedtek. Tanúvédelem, „csodavárás" nélkül • Budapest (MTI) Bócz Endre álláspontja szerint az esetek túlnyomó többségében nem igaz, hogy a büntetőeljárás során vallomást tevő tanúkat veszély fenyegetné, ugyanakkor viszont a hatályos jogszabályok nem is nyújtanak számukra semmiféle védelmet. A kinevezett fővárosi fellebviteli főügyész mindezt Vasárnap, a Fővárosi Bíróságon ügyészek és bírák számára rendezett szemináriumon fejtette ki előadásában. Egyúttal jelezte azt is, hogy a több mint egy év múlva hatályba lépő új bünetetőeljárási törvényben szereplő tanúvédelmi szabályok megfelelnek az Európa Tanács ide vágó ajánlásának, de kételyeit fejezte ki azzal a főként a sajtóban tükröződő „csodavárással" kapcsolatban, amely az új jogintézmény bevezetését kíséri. Bócz Endre nézete szerint egyébként a tanúvédelem érvényesítése nélkül szinte lehetetlenné válna az igazságszolgáltatás a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekben, ám felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanúk számára a fizikai védelem biztosítása nem büntetőeljárás-jogi kérdés. Sejteni engedte, hogy egy komoly tanúvédelmi program megvalósítása rendkívül költséges lesz. Megjegyezte továbbá, hogy a kérdéskör leggyakrabban emlegetett elemét a tanú elrejtésére irányuló eljárást - az érintett új személyiségének felépítése, külsejének plasztikai műtéttel való megváltoztatása - nem a kontinentális, hanem az angolszász jogrendszerű országokban szokták alkalmazni. Az utóbbi államokban ugyanis a büntetőeljárás sajátosságai miatt szinte elképzelhetetlen, az anonim tanúvallomás, vagyis, hogy az érintett kilétére ne derüljön fény az eljárás során. Torgyán és a vidékfejlesztés • Szekszárd (MTI) Az európai integrációhoz nem csak az szükséges, hogy egy ország politikája be tudjon illeszkedj a többi ország politikájába, hanem az, hogy az ország maga egységesen jusson be az Európai Unióba - hangsúlyozta Torgyán József szombaton, a szekszárdi jegyzökollégium ülésén tartott előadásában. Példaként említette, hogy Budapesten az a gond, autóbusszal, villamossal vagy metróval utazzunk-e, ám ez nem vethető össze azzal, hogy egy egész országrész, az árvíz sújtotta terület küzd a természeti katasztrófa túléléséért - mutatott rá a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A vidékfejlesztésnek mondta - félreérthetetlenül, határozottan erőteljesnek kell lennie. Ezzel összefüggésben tette szóvá, hogy a területrendezés jogszabályi megfogalmazása bonyolult, szóhasználata ellentmondásos. A továbbiakban Torgyán József kifejtette, hogy az integrációs folyamat központi gondolatát, a regionalitást a tárca komplex vidékfejlesztésben képzeli el, arra törekszik, hogy a mezőgazdaságot a térségfejlesztésbe ágyazva támogassa. Felhívta a figyelmet, hogy a természetes vonzáskörzeteket kell előnyben részesíteni, ezért a határainkon inneni és túli magyarlakta területeket is természetes régióként kell kezelni, s a határok átjárhatósága irányába kell haladni. A kétnapos konferencia zárásaként a Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma és a Megyei Önkormányzatok Szövetsége Főjegyzői Kollégiuma együttes állásfoglalást alakított ki. Ebben a többi között leszögezték, hogy üdvözlik a párbeszédre törekvő, konstruktív kormányzati magatartást, sürgették az állam és az önkormányzatok közti feladatmegosztást. Végül hangsúlyozták, hogy szakmai minősítésük és státusuk nem képezheti politikai megítélés tárgyát. múlt IHMIMII A világot jelentő gátak M ár több okból is túl vagyunk november 7-én, feltéve, ha valaki nyilvántartja még ezt a dátumot. Nemcsak azért, mert amikor ezeket a sorokat írom, már november 8-a van, hanem azért is, mert a mi kis novhetes felvonulásunk most a Tisza-gátak felé irányuL Ahol először egy-két helyen, aztán szinte az egész veszélyeztetett szakaszon szivárog a víz. Fáradtak az emberek, apadást áradás követ, nem beszélve arról, hogy vannak folyók, amelyek még csak most készülnek a Tisza nyomdokaiba lépni. S bár az írás a múlt idő jegyében születik, nem lehet tudni, mennyire veszélyes a jelen és mit hoz a jövő. Újabb kormányfeladat van tehát: gátat építünk, erősttünk. Ára áfástul egyelőre húszmilliárd forint, Katona Kálmán vízügyi miniszter szerint. Nagyon jól reagált a bejelentés Torgyán József egy nappal korábbi közlésére, mely szerint hogyan lehetne itt Nemzeti Színházat építeni, amikor gyengék a gátjaink. S még az arányok és passzolnak: a 15-17 milliárd forintos színházépítéssel szemben áll a húszmilliárdos gátépítés. A hiányzó összeg pedig megtalálható az új 4-es metró meghiúsulása során felszabadult költségkeretben. Apró tévedés, hogy az árvíz a maga húszmilliárdos jövendő költségvonzatával azután ostromolta a gátakat, hogy a metró és Nemzeti várakozólistára került. Utóbbi két létesítményt enélkül is le lehetett volna mondani (mit nem lehet?), ez az árvíz ebből a szempontból gyengécske kifogás, itt-ott, a politikai buzgároknál szivárog is. Az elmúlt hét a metró-színház-árviz témakörök jegyében telt, de a vitás kérdéseknél igazából nem is bontakozott ki polémia. Hozzá kell szoknunk, hogy kétféle igazság létezik ezentúl, egy kormánypárti és egy ellenzéki S ezekből a csatákból a lendületesen dolgozó kormányerők rendre győztesen kerülnek ki, már csak azért is, mert övék a hatalom. Orbán Viktor és emberei nem bíznak senkiben, különösen azokban nem, akik az elmúlt időszakban tisztségeket töltöttek be, döntéseket hoztak. Igazuk van, miért is bíznának? Ha eddig ellenzékiként ellenük küzdöttek, logikus, hogy hatalomra kerülvén ugyanígy folytatják. Nincs alku, sem barátság, célok vannak, amelyeket tüzön-vizen keresztül meg kell valósítani A nagy tisztogatásba (ezen a téren az Antall-kormány csúfos kudarcot vallott) belekezdett új kabinet időnként persze belecsúszik olyan problémás ügyekbe, mint a Nemzeti Színház Igazából nem sikerült még olyan érvet felhozni, amely általánosan elfogadhatóvá tenné a színházépítés elhalasztását. Nem sikerült ezt a döntést a színházba nem járó, de a nemzeti színjátszást saját ügyének tekintő polgársággal sem elfogadtatni, és igazából az az érv sem jött be, hogy aki akar, az tud színházat csinálni, függetlenül a helyszíntől. Példának hoznak fel egy Puskin nevú szerzőt, aki lőporgyárban alakította ki színházát. A Magyarországon csak kijelentései alapján erős és egységes ellenzék azonban meglehetősen gyönge lábakon áll. Nem is érdemes belegondolni, hogy Kovács László és Demszky Gábor nélkül a volt kormánykoalíció milyen, még hitellel és befolyással rendelkező politikusokat tudna felmutatni. A számszerűen mégis jelentős ellenzék nem tud mit kezdeni a mindenhol jelenlévő kormánytöbbséggel, így várakoznak. Várakoznak május óta, hiszen a választás éjszakáján már temették az új kormányt, s ezt teszik most is, de talán kevesebb meggyőződéssel Szabaddemokrata és szocialista körökben azt remélik, hogy nem tarthat már soká ez a Fidesz-Kisgazda összeborulás, egyszer úgyis összevesznek, hiszen az FKGP-nek ebben gyakorlata van. S a kisgazda gátakon vannak is átszivárgások, például Csongrád megyében is. A megyei közgyűlés elnöki címéért ma, hétfőn egy fideszes és egy kisgazda képviselő száll ringbe, egy héttel az eredménytelen szavazási procedúra után. S bár a szavazás titkos volt, a folyosói pletykákból lehet tudni, hogy a jelentős erőket képviselő szocialisták inkább támogatták a kisgazda aspiránst, mint ellenfelét. S azt is rebesgetik, hogy a kisgazdák Torgyán József kifejezett utasítása ellenére sem állnak a koalíciós partner jelöltje mögé. Bár nem kell ezen értetlenkedni, hiszen vége a pártutasításos rendszernek, nem? S az élet közben megy tovább. Szegeden háromszor fejbe lőnek egy négygyermekes családanyát, aztán a gyilkos végez magával is. Az ok: a nő ott akarta hagyni a férfit. Pesten három karton cigiért és egy-két apróságért valósággal felkoncolnak egy 29 éves bolti eladónőt. Az ok: a gyanúsított feltehetően narkós volt, csak ki ne mondják büntethetetlenségét. A 15 év körüli taxisgyilkos lányok hét és fél év börtönt kaptak, engedménnyel szabadulnak mondjuk 20 évesen, érett, fiatal nőkként, emberöléssel a hátuk mögött. Az utolsó szó jogán egyébként azt mondták, hogy nem akarták megölni a taxist. Azt már csak én teszem hozzá, hogy egy valamire való akciófilmben a főhős ennyi rugdosás után még kiment a tűzből egy fél falut. Igaz, az élet nem akció, hanem sokkal inkább horrorfilm. Mégsem. Az élet inkább dráma, az életért folyó küzdelem, amelyet november 7-én ásóval és lapáttal vívnak a Tisza-töltéseken, ők, a falvak lakói nem színházba akarnak menni, hanem vissza, az otthonukba. oUvJJ