Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-05 / 233. szám
4 KRÓNIKA HÉTFŐ, 1998. OKT. 5. • Tápai búcsú Szent Mihály napján Kirakodóvásár és körmenet A legszebb vásárfia a mézeskalács szív a tápai búcsúból. (Fotó: Somogyi Károlyné) • 75 éve A kultúrpalota helyzete Ebben az álmos és minden kulturális megmozdulás iránt atavisztikusan közömbös városban mely az utóbbi időben arról nevezetes, hogy sokkal kevesebb könyvet fogyaszt el, mint más félannyi lelket számláló magyar város, van egy, de csak egyetlen egy olyan oázis, ahol felüdülhet kissé a porsivatagban eltikkadt kultúrember. A Somogyi könyvtár. Mintha nem is ebből a világból való lenne, olyan más a levegője, a hangulata. A könyvsorok súlya alatt roskadozó polcok felfogják a piacok perlekedő tülekedésének fülsértő hangzavarát. De a könyvtár haldoklik, ha a fejlődés megakadását ennek lehet nevezni. (1923) • 50 éve Mindennapi kenyér Mindennapi kenyér lesz Szegeden is a Szabad Nép. Az agitációban résztvett az üzemek munkássága, a tömegszervezetek, a honvédség, a pedagógusok és a többi értelmiségi csoport. Az Anna forrásnál, a Széchenyi té- < ren, a Kárász utcán, a Dugonics téren, a Gizella téren nagy sürgés forgás volt a sátrak körül. Munkás és egyetemi tanár egymás mellett állt a ponyva alatt. Munkájuk nemcsak az eladásban merült ki, hanem számos embernek meg kellett magyarázniuk, miért éppen a Szabad Népet kell olvasniuk. Céltudatos harc volt ez a Szabad Nép-nap, melynek célja hogy felvilágosítsa a szegedi dolgozót és saját érdekeinek fokozottabb szolgálatába állítsa. (1948) • 25 éve Az enyhülés ellenségei Alihga lehet véletlen, hogy a Pentagon új ura Schlesinger, éppen most beszélt részeletesen azoknak a robbanófejes rakétáknak a szükségességéről amelyeket az USA-nak meg kell építenie, ha biztonságban akar lenni. Aligha lehet véletlen, hogy az elmúlt hetekben, amikor folyt a vita, kapjanak-e további amerikai kormánypénzt a Szabad Európa, meg az úgynevezett Szabadság-rádióállomások, jó néhány szenátor azt mondta, hogy nem szabad lemondani ezekről a jól megfizetett mikrofonokról. A feszültség csökkentésének ellenségei a hideg háború hívei. (1973) • Citerás- és dalostalálkozó Kübekházán Emeletes torta a kórusnak DR. LÉVAY ENDRE, az FKGP szegedi székházában, a Teleki utca 3. szám alatt ingyenes jogi tanácsadást tart 11 és 12 óra között. A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. MA A FEHÉR GYÚRŰ Közhasznú Egyesület bűncselekmény sértettjeinek 10 és 12 óra között ingyenes jogi tanácsot, felvilágosítást ad az Eszperantó utca 3-5. szám alatti irodaházban. TANÁCSADÁSOK: 13tól 18 óráig polgári katonai szolgálattal kapcsolatos tanácsadás, az Ifjúsági Irodában; 15-től 17 óráig ingyenes jogi tanácsadás. 17-től 18-ig pályaválasztási tanácsadás a Berzsenyi u. 3. szám alatti Mandala-klubban. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 17 órától 3T-party (titok-tükör-tea) - önismereti klub. KÖZOKTATÁSI FÓRUM 18 órától a Royal Szálló földszinti különtermében, a Szegedi Diákok és Pedagógusok Szövetsége szervezésében. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 17 órától ásványgyűj tó-kör. A JATE-KLUBBAN 18 órakor filmklub: „röhög a vakbelem" - Top Secret; 19 órától világjáró: Észak-Amerikai nemzeti parkjai - Duda Ernő diavetltéses előadása; 21-től hétinditó jogász buli. A SZOTE-KLUBBAN 21 órától SZOTE-s zenekarok koncertje. Fellép a The Fudgepeckers és a Tirke Honolulu. HOLNAP KISMAMA-KLUB a Vértói út 3. szám alatt: a beszélgetés témája délelőtt 10 órától a belső- és külsóelvászatású mirigyek. A MANDALA-KLUBBAN (Berzsenyi u. 3.) 14.30tól 16.30 óráig pszichológiai-, életvezetési és grafológiai tanácsadás, 15 és 17 óra között életmód tanácsadás. FILMES ÖNKÉPZŐKÖR a Somogyi-könyvtár első emeleti zeneszobájában, 16.30 órától Esti Koméi csodálatos utazása (1994) című film vetítése. A CSONTRITKULÁSRÓL és alternatív kezelési lehetőségeiről hallhatnak előadást 17 órakor a Quantum Természetgyógyászati Rendelőben (Kállay A. u. 12/B). A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 18 órakor a Biokultúra Egyesület tartja foglalkozását. A JATE-KLUBBAN 18 órától filmklub: ,röhög a vakbelem" - Csupasz pisztoly és egyetemisták a rádióban - kerekasztal-beszélgetés a Rádió 10 szervezésében; 19 órától fotóklub és egyetemi zenekarok koncertje (Hyd'Rocks, Fraud TV, Albérlet). AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.): ma, 15 órától csipkekészítés, 16-tól fafaragó szakkör és gyékényszövés; holnap, 16 órától bőrműves-, 16.30-tól fazekas szakkör (gyermekeknek). Körmenet, szelíd ájtatosság, kirakodóvásár, ringlispíl és céllövölde. Mindezek nélkül fabatkát sem érne a Szent Mihály-napi búcsú Tápén, amely tegnap délelőtt istentisztelettel kezdődött. Délután a tápai lovasok és táncosok vonultak végig az utcákon. Délután a szabadtéri színpadon a dombegyházi citerazenekar, a makói Maros Táncegyüttes és a Tápai Hagyományőrző Együttes lépett föl. A búcsú zárásaként Csanádi László orgonált a tápai templomban. Tápén egyetlen körmenet Az elemzők szinte egymást licitálják alul a korábbi növekedési prognózisaik módosításában. Legutóbb a Deutsche Bank jelentette be, hogy tizenegy európai országban a prognosztizált 3,1 százalékos növekedéselőrejelzés immáron csak 2,6 százalékos. A FITCH IBCA szerint középtávon egy, világméretű gazdasági visszaesés előjelei sejtenek fel. A lassan világméretűvé váló gazdasági lassulás orvosolására szerdán kezdődött az IMF és a Világbank közgyűlése. A valutaalap igazgatója egyfajta nemzetközi csődbíróság felállítását szorgalmazta, mfg a Világbank vezetője széleskörű kamatleszállítást sürgetett a gazdasági ciklus újramegindftása érdekében. A hét meghatározó htre a FED által kedd este bejelentett 25 bázispontos kamatcsökkenés volt. Miután a piac nagyobb mértékű kamatcsökkentésre számított, az árfolyamok stagnálni, majd fokozatosan esni kezdtek világszerte. Nyugat-Európában az angol piac 6,2 százalékos vesztett értékéből, sót nagy meglepetésre - vélhetően a német választási eredmények követvolt tegnap. A délelőtti katolikus ájtatosság után a mai világ szentségei körül forgott a tömeg, végtelen körben. Azok körül a szentségek körül, melyek nemcsak magukhoz láncolják az igazhívőket, de a hitetleneket is megingatják az istenségek tagadásában. A törökméz már akkor is a tápai búcsú egyik legfőbb kelléke volt, amikor még ringó szoknyák töltötték meg a szűk utcákat, és valódi szegedi papucsok dagasztották a sarat. Madzagos kotlós is volt elég, húsevő virágot - mely a kaktuszokkal vállvetve győzedelmeskedett a gyékény fölött - viszont az idén lehetett először látni a kezményeként - a német piacon egy hét alatt a meghatározó frankfurti tőzsdeindex, a DAX 12 százalékot veszttett értékéből. A világon ezt a negatív rekordot csak az orosz index, az RTS tudta túlszárnyalni, 17,5 százalékot esve egy hét alatt, 38,81 ponton történelmi minimumán zárta a hetet. Az egyébként befektetői szempontból „gyorsan felejthető" hét egyetlen pozitívuma az amerikai tőzsdeindex, a Dow Jones pénteki szereplése volt: az index péntek esti zátápai főutcán. Vénusz légycsapója jóízűn eszegette a legyeket, s talán azon elmélkedett a forgatagban, hogy' kerül Szent Mihály ünnepére a kulcsmásoló a páternoszter módjára forgolódó menetbe. Mert ha még a mennyország kapujának őrzőjét ünnepelnék... Valamikor a búcsú az ünnep, s a lelki elmélyülés mellett gyakorlati célokat is szolgált. Műanyag Godzilla és seriff-készlez helyett ugyanis ködmönök, kucsmák, subák, ostorok, harmonikás szárú csizmák, kendők és keszkenők szegélyezték az utat. Márpedig a közelgő tél előtt mindezekre szükség volt. Ilyenkor előkerültek a rásban plusz 152 ponttal zárt az előző naphoz képest. Budapest természetesen nem tudta magát kivonni a nemzetközi befektetési klíma változásainak hatása alól, bizonyítva azt, h'ogy tőzsdénk vitorláját egyértelműen a külföldi események és befektetői akaratok irányítják. Azért persze egy sajátos világcsúcsot szerdáról csütörtökre újra beállított a pesti parkett, egy nap alatti, több mint 10 százalékos áresésével. A meghatározó részvények heti forgalma a 65 milliárd kötésértékkel jó átlabugyellárisból az aratás gyümölcsei, s ha a gyékény is jól fizetett, a gyerek már a szemébe is húzhatta a nehéz szagú új kucsmát. S az áldomást se bolíviai indiánok pánsfpjának hangjára kellett lehajtani. Elfeledett emlékei ezek a búcsúnak, mint ahogyan Szent Mihály is csak a nevét adja a vidámsághoz. Búcsúnak azonban lennie kell, s annál jobb, minél színesebb a forgatag. S hogy nem minden árnyalat passzol? Sebaj, hiszen néhány hónap múlva az emlékek műanyag-bóvlistól, ringlispflestől, körmenetestől beleszürkülnek a télbe. K. B. gosnak mondható. Az orosz tőkepiac hétvégi esését egyértelműen újra a Richter érezte meg legjobban, s Így heti 20 százalékos árfolyamveszteséget elkönyvelve, az ilyenkor szokásos technikai visszakorrekciót beszámolva, a jövő hét elejének egyik vásárlási célpontja lehet. Most következő táblázatunkban a BUX-indexet meghatározó részvények heti változásait követhetik nyomon. A táblázatot böngészve, a MOL szereplése kissé „csalóka", ugyanis egy túlbuzgó bróker pénteken nyitásban 2780 forintos árfolyamot ütött be egy 3000 darabos ügyletre, s igaz, hogy másodperceken belül az érték 3750 forintra emelkedett, de a tőzsde kereskedési szabályainak megfelelően a MOL kereskedését közel 30 százalékos veszteséget mutató nyitóár miatt egy percen belül egész napra felfüggesztették. A vegyes hírek élére kívánkozik a már régóta suttogott, de szombaton több, országos napilapban megjelent, negatív szenzációs hír: meg nem erősttett értesülések szerint egymilliárd 800 millió forint névértékű diszkont kincstárjegynek veszett nyoma a TVK-ban. Gedei Zoltán Hatalmas sikerű citerás- és dalostalálkozót tartottak szombaton Kübekházán, ahol vendégcsoportok is részt vettek. Boldog Krisztina polgármester virágcsokrot nyújtott át Budai Jánosnénak, a hagyományőrző Kübekházi Asszonykórus vezetőjének; a rendezvény éjfél utánig tartott. A megjelentek körében fokozhatatlan mérvű tetszést aratott, szombati citerás- illetve dalostalálkozón föllépett a házigazda Kübekházi Asszonykórus, a Szögedi Pöttyös Énekcsoport (a Kálvária sugárúti idősek otthonának lakói), a Deszki Asszonykórus és Citerazenekar, a Szegedi Tiszavirág, s a Szegvári Kánkán-csoport. A délután négykor kezdődő rendezvény a Hársfa Vendéglő rengeteg embert befogadni képes nagytermében zajlott. Boldog Krisztina polgármester, megnyitó beszédében elmondta: hagyományőrző rendezvényről van szó - az immáron tizenegy éves a Kübekházi Asszonykórus repertoárja e táj hagyományos dalkincsét mutatja be -, és mint a hagyományok általában, folytonosságot, ezáltali biztonságot sugallva. Persze, újdonságok is vannak a műsorban - hívta föl a figyelmet a község vezetője, s máris kezdődött a műsor. Különféle, hagyományőrző dalok hangzottak el. A közönség viharos tetszését fejezte ki, miután elhangzott - például - az a strófa, hogy: „... Vigyázz, kislány, meg ne szúrd a tűvel, a tűvel a kezeeedet. / Eszem azt a pici, nyalja ki a boci, csillagragyogású szemeeedet...". Boldog Krisztina egyébként egy csokor virágot is átnyújtott Budai Jánosnénak, a Kübekházi asszonykórus vezetőjének. A kübeki csoport pedig a vendégegyütteseket ajándékozta meg egy-egy művészi csokorral; ezeket éppúgy Szirovicza Péterné készttette, mint az est folyamán fölszolgált, ötemeletes tortát. A vendéglátók egyébként fantasztikus finomságú vacsorával kínálták a meghívott csoportok tagjait. A rendezvény, a föllépések után, kötetlen, zenés-táncos összejövetellé alakult. Éjféltájban még javában állt a bál. F. Cs. NYOMDAI SZOLGÁLTATÁS: tS^SI 62/311-819 m A Cenzor-Értékpapír Rt. jelenti A recesszió kísértete járta be Európát Értékp. Forgalom Előző heti Heti Változás Változás milliárd Ft záróár záróár Ft % Mattit 15,70 956 880 -76 -7,95 TVK 1430 1780 1940 160 8,99 Mol 17J0 4 250 3750 -500 -11,76 Démász 0,60 13 600 12100 -1500 -11,03 Richter 4,14 6 800 5 405 -1395 -20,51 Borsodchem 1,90 3 800 4 050 250 6,58 OTP 7,90 6 005 5 600 -405 -6,74 Graboplast 0,13 1300 1250 -50 -3,85 Rába 1,10 1500 1 590 90 6,00 Pick 0,85 5 800 5 595 -205 -333 Égis 0,73 3 700 3400 -300 -8,11 BUX 4 38136 4 017,47 -8J1 „Befektetni pedig szükséges... - ...mozgásban a Cenzor." CENZOR ÉRTÉKPAPÍR Rt. SZEGED