Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-05 / 233. szám
'"ÍPPáS^lO ynsrjioflé 2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1998. OKT. 5. kommentár Kártyaparti A választások után sem lett egyszerre áttekinthetőbb a szlovák politikai játéktér. Korábban a meciarizmus tette szalonképtelenné a fiatal szlovák államot Európában. Most, a lapok újraosztásakor pedig az eddigi kormánypártok, vagyis a Meciarék ellenében parlamenti többséget nyert erők némelyike tűnik bizonytalannak. Pedig e játékban a tét: Szlovákia demokratizálódása és europaizálódása. Az adu: a magyar kártya. A pillanatnyi állás szerint azonban kérdéses, kijátsszák-e ezt a lapot, vagyis bevonják-e az új szlovák kormányba a Magyar Koalíció Pártját. Nem bizonyos, de úgy tűnik: az eddigi ellenzék négy pártja érvényesíteni kívánja parlamenti többségből fakadó pozícióit, így a korábbi, a Meciar-féle csapatot kihagyja a most induló partiból Mást „csak" a Demokratikus Baloldal Pártja mond. Kacsingat a vesztes felé, s akadékoskodik a magyarokra pillantva, radikalizmusukkal ijesztget, a kisebbségi státusz meghatározásának finom különbségtételeiről nyit terminológiai vitát. Ezért, a baloldal miatt nem biztos, de talán mégis: a magyar kártya szerepet kap. Ezt diktálja a józan ész, ezt a leosztást erősttik a Szlovákia jövőjét komolyan tervező pártok és politikusok nyilatkozatai. így például Ján Carnogursky, az exkormányfő és az ötpárti Szlovák Demokratikus Koalíció legerősebb tagjának számító Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki szerint elsősorban az indokolja az MKP kormányzati szerepét, hogy az ország ttz százalékát alkotó magyarok ne érezzék magukat másodosztályú állampolgároknak. A Polgári Egyetértés Pártjának alelnöke, Pavol Hamzlk is állítja: a szlovák belpolitika négyéves hullámverése a magyarok részvétele nélkül aligha csendesíthető. E lépés Szlovákia külföldi tekintélyének visszaállításához is hozzájárulna. Mikor a magyar kártya adu lesz, akkor válik hihetővé: belül nagyot változott Szlovákia, ez jelezi: az országban tényleg nincsenek nemzetiségi problémák. Tja Szlovákia megszabadul lomhaságától, a rosszMi. fajta haloldali allűröktől, Közép-Európa „kistigrisei", vagyis Magyarország Csehország és Lengyelország mellé kerülhet, negyediknek. Akkor indulhat az igazi kártyaparti. • OUwv • Szlovákiai kormányalakítás: Lavírozik a baloldal • Pozsony (MTI) Szlovákiának most történelmi esélye lenne megszabadulni a meciarizmustól, de úgy tűnik, e feladatban a baloldal bizonyul a legkevésbé megbizható partnernek - írja a pozsonyi Práca annak kapcsán, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) nem szívesen látná az új szlovák kormányban a Magyar Koalíció Pártját. A szakszervezeti lap úgy (téli meg, hogy miként Meciarék, most is a parlamenti kisebbség szeretne majd diktálni a parlamenti többségnek. Mert hogy az eddigi kormánypártok ellenében 93 mandátumot szerzett négy párt együttesen alkotmányos többséggel blr. Ezt adná fel a Meciarék és Slotáék ellenében kormányalakításra képes négy párt, ha egyikük, a Jozef Migas vezette baloldali SDL - kedvéért a magyar párt nélkül, hárman alakítanának kormányt. Jozef Migas, az SDL vezetője egyszerűen „beijedt", attól tart, hogy az ellenzéki szerepbe került Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a magyar kártyával játszva próbálja majd diszkvalifikálni a kormányt, minek következtében a következő választásokon kevesebb szavazat, kevesebb mandátum, és kevesebb miniszteri bársonyszék jutna a baloldalnak. Következésképpen: a baloldali SDL szerint a magyarok azért nem lehetnek a kormányban, mert magyarok - Írja a SME és alattomosnak nevezi ezt a magatartását. A lap szerint ezt az alattomosságot a baloldal még azzal is tetézi, hogy „holmi szerződést" ígér a magyaroknak. Ebben arra kötelezné őket, hogy tartsák a hátukat a kormánypártokért: mindig szavazzanak velük, amikor majd a baloldali érdekek érvényesítéséhez alkotmányos többségre szorulnak. A SME szerint a magyarok kormányzati részvétele csak segftheti Szlovákiát. Ha a Magyar Koalíció Pártja ott lesz a kormányban és nem követel területi autonómiát, akkor Meciar és Slota egyre hiábavalóbban hadonászik majd a magyar kártyával - (rja a liberális eszmekörhöz tartozó szlovák napilap. Riasztó, hogy a Migas vezette párt véleménye öt nap alatt ennyire megváltozott (rja az Új Szó és arra emlékezetet, hogy Migas vasárnap még azt hirdette: az ország ttz százalékát alkotó magyarok nélkül nem szabad kormány alakítani. Nem véletlenül félt mindenki a baloldali allűröktől már a választás előtt - (rja a magyar napilap. Aláhúzza, hogy a Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) és a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) eddig egyértelműen kiállt a magyarok mellett, s minden jel szerint ez továbbra is (gy lesz. „Persze, nem azért, mert ennyire szeretnek minket magyarokat" - teszi hozzá az Új Szó. Orosz miniszterek Belgrádban Orosz gyártmányú föld-levegő rakétarendszer mellett szolgálnak és készülődnek a katonák Belgrád körzetében. Parancsnokaik teljes harckészültséget rendeltek el. (MTI Telefotó) • Belgrád (MTI) Vasárnap előre nem bejelentett látogatásra Belgrádba érkezett Igor Ivanov orosz külügy- és Igor Szergejev védelmi miniszter, hogy Szlobodan Miloseviccsel a koszovói helyzetről tárgyaljon. Az orosz vezetők minden bizonnyal a nemzetközi közösség követeléseinek teljesítésére próbálják rávenni a jugoszláv elnököt, hógy elkerülhetővé váljon a szerbiai célpontok ellen kilátásba helyezett nemzetközi légicsapás. Az RTS-1 szerb tévé szerint Igor Ivanov külügyminiszter átadta Szlobodan Milosevicsnek Borisz Jelcin orosz államfő személyes üzenetét. Az MTI érdeklődésére Oroszország belgrádi nagykövetségén megerősítették, hogy a két miniszter a jugoszláv fővárosba érkezett, s megkezdte tárgyalásait Milosevic elnökkel. Információhiányra hivatkozva a külképviselet azonban nem tudott felvilágosítást adni Ivanov és Szergejev pontos megbízatásáról, s arról sem, hogy meddig tart belgrádi látogatásuk. Más forrás szerint a két politikus az „orosz kormány aggodalmát" akarja kifejezni a dél-szerbiai tartományban uralkodó helyzet miatt. Belgrádi sajtójelentések szerint a találkozón részt vesz Zsivadin Jovanovics jugoszláv külügyminiszter és Momcsilo Peresics jugoszláv vezérkari főnök is. A NATO egyre komolyabb előkészületeket tesz a szerbiai célpontok elleni esetleges légicsapás végrehajtására, a szövetségben vezető szerepet játszó Egyesült Államok pedig közölte: két héten belül sor kerülhet a támadásra. Belgrádi sajtóértesülés szerint Kofi Annán ENSZfőtitkár készülő jelentésében várhatóan megállapítja, hogy Belgrád nem teljesítette a Biztonsági Tanács követeléseit. • Marosvásárhely (MTI) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati rendkívüli ülésén Marosvásárhelyen 59 igen szavazattal 37 nem szavazat ellenében úgy döntött, hogy hatályon ktvül helyezi a kormányból való kilépéssel kapcsolatos eddigi határozatait. A testület ugyanakkor fenntartotta azt a jogot, hogy bizonyos meghatározott felAz RMDSZ marad tételek esetén az SZKT felülbírálja az RMDSZ koalíciós részvételét. A Marosvásárhelyen elfogadott négypontos határozat kimondja, hogy az RMDSZ: 1. hatályon ktvül helyezi a kormányból való kilépéssel kapcsolatos határozatokat; 2. koalíciós szerepvállalását a kormányprogramban foglaltak szellemében az általános reform megvalósításától, a kisebbségi jogok törvénybe iktatásától, valamint a vonatkozó kormányhatározatok gyakorlatba ültetésétől teszi függővé; 3. a koalíciós együttműködés elengedhetetlen feltételének tekinti az anyanyelvű oktatásban szerzett jogok törvénybe foglalását; 4. továbbra is következetesen ragaszkodik saját programja megvalósításához, tehát nem mond le a kolozsvári központú önálló állami magyar tannyelvű egyetem létrehozásáról. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a vitát lezáró válaszbeszédében kifejtette: az RMDSZ nem utasíthatja vissza a magyar-német egyetem gondolatát, amely a kormány múlt heti javaslatában szerepel. Newsweek: Orbán-interjú • Washington (MTI) A hétfőn amerikai látogatásra induló Orbán Viktor magyar miniszterelnök - a Newsweek hírmagazin legfrissebb, hétfőn utcára kerülő számában megjelent interjújában - az orosz pénzügyi válságról úgy vélekedik, hogy az csupán közvetett módon érintheti Magyarország gazdaságát. A kormányfő felhívja a figyelmet arra a kedvező változásra, hogy az elmúlt években a magyar export több mint kétharmada „irányt váltott", és az Európai Unió országaiba áramlott. A nyugateurópai piacon keresztül azonban gyakorolhat közvetett hatást az orosz válság: amennyiben nem módosulnak az EU-ra vonatkozó növekedési előrejelzések, akkor Magyarország évi 5,5-7 százalékos növekedést érhet el, ha azonban Oroszország miatt lesz módosulás az EU tekintetében, akkor a magyar növekedés 3,5 és 4 százalék között lehet - vélekedik Orbán Viktor. Mint hozzáteszi, utasftotta a pénzügyminisztert, hogy mindkét forgatókönyv esetére dolgozza ki a költségvetést. A miniszterelnök nem tart attól, hogy a nyugati beruházók egy kalap alá veszik Magyarországot Oroszországgal, hiszen mint mondja - csak idő kérdése, talán négy év, és az ország, Lengyelországhoz és a Cseh Köztársasághoz hasonlóan, az Európai Unió tagja lesz. Emellett érvényesül a NATO-csatlakozás leghasznosabb mellékhatása is, hiszen a tagság pszichológiai hatást gyakorolhat, egyértelműen meggyőzheti a nyugati üzletembereket. Az interjú készítői felvetik: Lengyelországot, Magyarországot és a Cseh Köztársaságot néha a térség „gazdasági tigriseinek" nevezik, az összehasonlítás alapjául szolgáló délkelet-ázsiai országok azonban válságba kerültek. Orbán szerint a'„tigris" kifejezés helytálló akkor, ha gyors gazdasági növekedésre képes, ígéretes országokat értenek alatta. „A délkelet-ázsiai országok gazdasági szerkezete azonban eltérő a miénktől. A mi stratégiánk, akár helyes volt, akár helytelen, az ország szuper-liberalizálására épült, nem úgy, mint Ázsiában" - állapttja meg. Hatalmas térerő! Már az első hallásra kifogástalan vétel: nem csoda, hisz az Opel Combo térereje hatalmas! 2720 literes, kategóriájában legnagyobb rakterében EUR raklapok szállítása is kényelmesen megoldható. És hogy Ön a rakománynyal könnyedén manőverezhessen, a szervokormányt is alapfelszerelésként kapja! "az ár az áfát nem tartalmazza e Török katonai akció • Ankara (MTI) A Hürriyet című török napilap szombati jelentése szerint mintegy 10 ezer török katona átlépte az észak-iraki határt, és hadműveletet indított a törökországi kurd területek függetlenségéért küzdő Kurd Munkáspárt (PKK) ottani támaszpontjainak felszámolására. Az akciót a török légierő vadászgépei is támogatják. A török hadsereg akcióját hivatalos forrásokból nem erősttették meg. India fejleszt • Újdelhi (MTI) A Times of India című lap szombati jelentése szerint India saját atom-tengeralattjárót fejleszt ki. A tengeralattjárót hajtó, 50 megawatt teljesítményű, dúsított uránnal működő reaktort jelenleg tesztelik. A tengeralattjáró felépítése azonban még 5-10 évig is eltarthat. Indiának már 17 hagyományos meghajtású tengeralattjárója van. Ezeket részben a német HDW cég szállította. 1988-1991 között az indiai haditengerészet egy orosz atom-tengeralattjárót lízingelt. Indiának 7 atomerőműve, egy ktsérleti reaktora és egy újradúsító berendezése van. Párizs nemet mondott • Santiago (MTI) A chilei La Náción szerint a francia kormány nem adott vízumot Augusto Pinochet exdiktátornak, aki szeptember végén indult európai magánutazásra. A 82 éves Pinochet, aki a chilei sajtó szerint izom- és hátfájdalmait akarja gyógyíttatni Európában, diplomata-útlevéllel utazik, nehogy eljárást indíthassanak ellene olyan országokban, amelyek egyes polgárai, valaha chilei lakosok, áldozatul estek diktatúrájának. Boszniai robbanás • Belgrád (MTI) Robbanások következtében egy személy életét vesztette, három másik pedig megsebesült pénteken késő este a dél-boszniai Tasovciciban. A horvát ellenőrzés alatt álló faluba a múlt héten félszáz muszlim menekült tért vissza a délszláv háború miatt elhagyott házaikba. A detonációk pénteken este tíz óra és éjfél között következtek be a Szarajevótól mintegy 170 kilométerre délnyugatra, Capljina szomszédságában fekvő településen. Égyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanásokat. Kivógzás • Moszkva (MTI) Csecsen emberrablók kivégezték az orosz kormány grozniji képviseletének egyik munkatársát, akinek a holttestét az ingus-csecsen határ egyik ellenőrzőposztjánál dobták ki egy terepjáróból szombat reggel. Akmal Szaidovot kedden hurcolták el ismeretlen fegyveresek a grozniji Dinamó stadionból, ahol a csecsen osztagparancsnokok nagygyűlése zajlott. Szaidov az orosz kormány grozniji képviseletén a szociális-gazdasági főosztályt irányította.