Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-10 / 238. szám

SZOMBAT, 1998. OKT. 10. RIPORT 11 labdarúgás és boldogság... Az Olimpiai Stadionban az októberi esó se hűtötte le a forró hangulatot • Munkatársunktól A Bayern München csapata még soha nem játszott üres lelátók előtt! Akkor sem, amikor a „bőrnadrágosoknak" nem ment valami jól és nem volt esélyük az első hely megszerzéséhez, meg akkor sem, amikor valamelyik rangos európai kupában már kezdet kezdetén kipottyantak. Szurkolóik mindig kitartottak mellettük. Most mondhatná a kedves honi sportbarát, hogy jó, jó, ez nálunk is így van, a legfanatikusabbak ott vannak a meccsen... így igaz A müncheni olimipai stadionba azonban kimennek mindazok, akik szívügyüknek tartják a Bayern sorsát. Mindannyian. Azaz: 63 000-en (hatvaháromezren)! Miben rejlik a csapat mérkőzéseinek ilyen nagy látogatottsága? A válasz pofonegyszerű: abban, Minden urkaló a s. hogy a müncheniek maximálisan kiszolgálják a szurkolókat. Mindenek előtt információval. A rendszeresen megjelenő Bayern magazinban például nem csak arról tájékoztatják a drukkert, hogy mikor kivel játszik a csapat, hanem arról is, hogy egy-egy hazai mérkőzésre hány gyerek-állójegyet adnak el, mikor és hol jelentkezzenek a tolókocsis szurkolók, a Bayern vendégszerepléseire honnan indulnak a szurkolói repülőgépek(!) vagy buszok, mitöbb arról is, hogy az utolsó mérkőzések óta történt-e valahol út- vagy utca-lezárás, ergo, miként közelíthető meg most a stadion valamelyik parkolója! Térképek, az ülőhelyek számozásai, a bejáratok nyitási ideje, a számos nyereményjátékon való részvétel lehetősége, meg számtalan más információ várja a szurkolót ebben a kiadványban. Persze, a színes magazinban a Bayern játékosairól mindent megtudhat az ember, amit csak akar: karrierjük alakulásától, magánéletükön keresztül egészen addig, hogy melyik pubba járnak legyszlvesebben, és hányas cipőt viselnek. Nem csoda hát, hogy özönlik a közönség a Bayern mérkőzéseire. A csapat pedig igyekszik meghálálni a támogatást, s a legtöbbször ez sikerül is. Tudniillik a Bayern München nyerte eddig a legtöbb bajnoki címet a Bundesligában, öszszesen 15-öt. Most pedig a legjobb úton halad, hogy a hű közönségnek megszerezzék a 16-at. Ja, kérem, ilyen közönséggel! Mielőtt bárkit is nyakon ragadna a heves aggódás, vajon az idén mekkora bevételnek örülhetett a bajor nagyváros kincstárnoka, elárulom: nemcsak az árak, de a forgalom is nőtt 1997-hez képest újságolták a bennfentesek úton, útfélen, valamint a fesztiválról közvetítő tucatnyi televízió, rádió és újság riportereinek. S bár a gigantikus tömeg vigadozását egyetlen komolyabb perpatvar sem zavarta meg, abban is biztosak lehetünk, hogy a zsebtolvajok haszna nem lett kevesebb, mint a tavaly becsült 50 ezer márka. Sorolhatnánk itt még a kerekded számokat, de inkább elmondom: a hatalmas örvendezésben ezek aztán senkit nem érdekeltek. Inkább tűrték, hogy széles jókedv terpeszkedjék 16 napig München városán, udvarias helybéliek kalauzolgatták a mindig eltévedő idegeneket, s a bajorok arcára széles mosoly varázsolt a tudat: jókomáim, aki egyszer ezt fesztivált látta, aligha akar úgy meghalni, hogy még egyszer ne térjen vissza. Mert mégiscsak ez a világ legnagyobb sörfesztiválja. Még ha nem is arra találták ki, hogy itt gyakorlatozzunk a spórolási világbajnokságra... A foci mint sport München sok tekintetben különb, mint Németország más részei. München sajátja a sörfesztivál és övé a világ egyik legjobb focicsapata, a Bayern München. Aki viszont valamilyen ok miatt nem szimpatizál a Bayernnel, mert szép számmal vannak ilyenek is, azoknak sem kell szomorkodni, hiszen ebben a városban játszik az 1860 München is, amely pár éve még a kiesés ellen küzdött, most pedig második a Bundesligában - a Bayern mögött. Valószínűleg a Bayern München házatáján egyetlen dolog számít: a megfelelő felkészülés a következő meccsre. Ehhez biztosítani kell a feltételeket, utána meg kell nyerni a meccset. Ilyen egyszerű az egész. Lássuk a feltételeket, a kívülálló szemével. A Bayern stadionját az 1972-es müncheni olimpiára emelték. Az Olimpiai Stadion az Olimpiai Parkban van, közvetlenül az Olimpiai Csarnok mellett, ahol a vasárnapi Bayern meccs előtt éppen André Agassit verte egy fiatal teniszező. Ez ott egészen természetes, így dobálóznak a nagy nevekkel. A parkot annak idéjén is azért dicsérték, mert egy helyen biztosították a különböző versenyszámok pályáit, nem kellett kilométereket utazgatni egyik helyről a másikra. Középpontban természetesen a stadion van, melynek lelátója félig fedett, s hetvenezer néző fér el az impozáns, különös formájú arénában. Európai élvonalban nem szokatlan, hogy a gyep alatt különböző csőrendszerek vezetik el a folyadékot. Persze, nem ez az egyetlen pálya a környéken. Az Olimpiai torony 187 méter magasan lévő kilátójából, az ott rendszeresített távcső segítségével még tizenegy füves pályát sikerült összeszámolni. Van hol rúgni a bőrt. Természetesen nem feledkeztek meg a teniszezőkről, úszókról, futókról sem, mindenki megtalálhatja a hobbijának megfelelő létesítményt. Merthogy az Olimpiai park nyitott. Nyitott a stadion is, de azt azért már nem adják ingyen: öt márkáért be lehet nézni oda, ahol tényleg a legjobbak rúgják a bőrt. Az üres stadion is lenyűgöző látvány, szédítőek a méretek, a legfelső sorból letekintve szinte megfordul a pálya az ember körül. S igaz ugyan, hogy az öt márkát elkérik a bejáratnál, de a stadion oldalában lévő „művészbejáró" tárva-nyitva. Akkreditációnkat kutatván leltünk rá a vendégbejáróra, s besétáltunk az üres előtérbe, majd pár méter után egy ajtó vezetett a Bayern öltözőjébe, s áthaladva néhány üvegajtón a dísztribün magasságában tárult elénk a pálya, a kongó lelátók. Mindebben csak az a furcsa, hogy itt elvileg bárki bejöhet, de a németek mégsem teszik, mondván, van ott rendes bejárat, öt márka ellenében be lehet menni. Hát igen. Népek és szokások. Tájkép - meccs előtt Aztán eljő a vasárnapi meccs az addig száz százalékos Bayern München és a tizenegyedik helyen tanyázó Borussia Dortmund között. Hét közben a Manchester United látogatott Münchenbe Bajnokok Ligája meccsre, és 2-2 volt a végeredmény. Nem rossz: négy nap alatt két ilyen meccsel hódolnak a közönségnek. Szóval vasárnap délután három körül már gyülekeztek a futballrajongók. Vagy a Bayern piros-kékjében, vagy pedig a Borussia Dortmund sárgafeketéjében. A hazai rajongók voltak jóval többen, a magyar "focirajongó viszont hiába kereste a rendőrkordont, kutyákat, vízágyúkat. Nem volt verekedés, amelyre egy Fradi-Dózsán biztos lehet számítani, merthogy a szurkolók már csak ilyenek. Nem, s szurkolók Münchenben olyanok, hogy beszélgetnek egymással a meccs előtt. Megisznak egy sört, megbámulják a lányokat, büszkék új klubereklyéikre, de ezen párbeszédek nem végződnek az intenzív osztályon. Természetesen, ahogy mondani szokás, megy a fűzge, de sérültek nélkül. Furcsa volt ez is. De hogy ne legyen a müncheni focitiráda fenékig tejfel, be kell jelentsem, hogy voltak jegyüzérek is. Normál esetben 30, 40 és 50 márkás jegyeket árultak, az üzér pedig száz márkáért kínálta. Ebből aztán lehet látni, hogy közel telt házra készültek a müncheni szervezők. Az embernek ilyenkor megint eszébe jut egyegy Szőnyi úti ötszáz nézőt „vonzó" meccs, de persze a kettőt nem lehet összehasonlítani. Ne is hasonlítsuk. A nyolc órási meccsre hatkor engedték be a szurkolókat és ugyanekkor a sajtót. Akrreditációnk a sajtópáholy 75. sorába szólt, s ez némi képet adhat a méretekről. Pláne akkor, ha tudjuk: utánunk még jó néhány sorban ültek a kollégák. A meccs előtt tehát két órás szünet nélküli szórakoztatás várt a publikumra: régi szép Bayem pillanatokat elevenítettek fel a leleményes szerkesztők, s az óriási kivetítővásznon láthattuk, amint a Bayern korábbi meccseken kitömi a Dortmund hálóját. Utána bemutatták a forduló meccseit, volt egy-két közönségjáték, s fél nyolckor kifutott a gyepre Olivér Kahn. Óriási üdvrivalgás, majd megjelent a másik kapus, Stefan Klos, akit pedig füttykoncert fogadott. Őket követte a két csapat, s negyedórás átmozgatás után visszament mindenki az öltözőbe. Telt házas + f •• •• golorom A lelátón pedig szépen lassan tünedeztek el a fehér foltok, egyre több piros-kék, vagy sárga-fekete szurkoló foglalta el a helyét. A végén össze is gyűltünk hatvanegy ezren. Csak a fizetősök. Plusz a bérletesek, az akkreditáltak, a vendégek, a rokonok. Pedig csak egy átlag bajnoki volt. De milyen! íme a kezdőcsapatok: FC Bayern München: Olivér Kahn - Márkus Babbei, Bixente Lizarazu, Giovane Elber, Lothar MatthaNehéz ellenállni a mosolygós müncheni lányoknak. Az óriási „jurtákban" csak az üló vendégnek jár a sör. (Fotó: V. Fekete Sándor) us, Stefan Effenberg, Jens Jeremies, Thorsten Fink, Carsten Jancker, Hasan Salihamidzic, Thonas Linké. Edző: Ottmar Hitzfeld. Borussia Dortmund: Stefan Klos - Jürgen Kohler, Christian Nerlinger, Stéphane Chapuisat, Andreas Möller, Sergej Barbarez, Alfréd Nijhuis, Lars Ricken, Thomas Hengen, Wolfgang Feiersinger, Karsten Baumann. Edző: Michael Skippe. Szóval az első a tizenegyedikkel. Olyan ez, mint egy MTK (1.) - Kispest (11.) álomfoci, csak ott a Molnár Zoltán fogja a Borgulyát, itt meg a Jürgen Kohler Giovane Elbert. Lehet azt mondani, hogy a német foci amolyan rakkolós, kevés benne a szépség, közelebb áll az atlétikához, mint a labdarúgáshoz. Lehet ezt mondani, de ez nem igaz. Elber sarokkal adta a kötényeket, Mattheus, bár gyengébb napot fogott ki, de oda adta a labákat, ahová akarta, Jancker pedig mindenhová megérkezett, igaz, több emberen átgázolva. A másik oldalon Chapuisaton és Rickenen nem érződött az esélytelenek nyugalma, sokkal inkább úgy tűnt, hogy nyerni akarnak. Aztán a 18. percben egy ellenakcióból, három húzásból a bajor kapu elé értek a dortmundiak, s Chapuisat elgurította a labdát Oli Kahn mellett. A következő szűk fél órában Klos azt is megfogta, amit már mindenki bent látott, de ha már rajta is túl jutott a labda, akkor egy védő vágta ki a gólvonalról. Itthon azt mondják erre, hogy hullámzott a játék, ott pedig úgy tűnt, mintha hol az egyik, hol a másik kapu forgott volna veszélyben. Azok a bizonyos atléták valóban rengeteget futottak, becsúsztak, felkeltek, futottak tovább. A közönség tombolt, jellemző, hogy a leghangosabb Bayern buzdítás ideje akkor jött el, amikor gólt kapott a csapat. Hamarosan már ünnepelni is lehetett: a 38. és 39. percben két hazai gól a szenzációsan játszó Elber és a megállíthatatlan Jancker révén. Előttünk három újságíró kollegina úgy borult egymás nyakába, mintha most kaptak volna házzasági ajánlatot mondjuk Lizarazutól, aki természetesen közönségkedvenc. Hazamennek a legények Szünetben először az jutott az ember eszébe, hogy itt miért tűnik ilyen rövidnek a 45 perc, aztán alighogy ámélkodtunk volna a hihetetlen méreteken, a telt házas stadionon, máris kezdődött a másik rövidke negyvenöt perc. S nem sokkal a kezdés után, amikor a közönség nagyobbik része várta a Bayern-hengert, jött Nerlinger, s fejelt egy gólt. Ezután rendkívüli iram mellett, igazán változatos játékkal köszönt el a két csapat a magyar tudósítóktól, akik szünetben azért értesülhettek arról, hogy bár a Bayern menetelése megszakadt, a Szeged LC ismét begyűjtötte a három pontot. Meccs után a csapatok az öltözőbe, a szurkolók pedig otthonukba tértek. Nem volt bunyó, nem kellett lovasrendőrért kiáltani, mindenki rendben elvonult. így tettünk mi is, irány Magyarország. S mire a hosszú utat megtettük, a müncheni aréna zúgása is nagyon távolinak tűnt. Újra otthon, édes itthon. Arató László, Bátyi Zoltán, V. Fekete Sánder