Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-08 / 236. szám
8 MEGYEI KÖRKÉP CSÜTÖRTÖK, 1998. OKT. 8. • Pitti Katalin: Fontos, hogy segítsünk az új, főleg fiatalokból álló kormánynak Hűség Szenteshez, a szülőföldhöz Először dr. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke gratulált Pitti Katalinnak. Középen Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. (Fotó: Enyedi Zoltán) Igaz szívvel Pitti Katalin operaénekes (szoprán), a Magyar Állami Operaház tagja a nagyvilágban és idehaza számos sikert aratott. 1985-ben Liszt Ferenc-dljban, 1995-ben Déryné-díjban részesült. A Németországban élő művésznő a Boeselager bárói család tagja, de szülőföldjétől nem szakadt el. Sikeres énekesi pályája kiegészült jótékonysági feladatokkal. A néhai Csilla von Boeselager által alapított Szent Erzsébet Szeretetszolgálat magyarországi képviselőjeként értékes adományokkal segítette a megye kórházait és önkormányzatait. Szentesen, Vásárhelyen (máshol is) jótékonysági koncerteken lépett föl, ezzel is bizonyítva, hogy az idős és beteg embereket segítő önzetlen szolgálatot igaz szívvel, a szeretet hivatásával vállalta. Ezzel érdemelte ki a Csongrád Megyei Önkormányzat Alkotói Diját. A Régi idők focija a színpadon Folytatás a 7. oldalról. Október 21-én újabb melléklettel jelentkezünk! A szegedi „Csillogó szemekért" Alapítvány (adószáma: 19085108-1-06) tiszteletlel megköszöni támogatóinak az 1997. évi 1 %-ok felajánlását Az alapítvány az összeget a Fekete István Általános Iskola részére, számítógép vásárlására használta fel. Radnóti Miklós Gimnázium (Szeged. Tisza Lajos krt. 6-8.) az Iskola alapítványaira felajánlott SZJA 1% okat a következőkre fordította: • Radnóti Oktatási Alapítvány: 1 315 161 Ft • Radnóti Sport Alapítvány: 153 523 Ft • Bánkút! Szilveszter Alapítvány: 47 320 Ft. • Centenáriumi Emlékkönyv kiadása, az esedékes Radnóti-díjak kifizetése, az Iskolarádió. színjátszó kör. tanulmányt és művészeti versenyek, rendezvények támogatása. Iskolai sporteszközök vásárlása, tanulók Jutalmazása. Az alapítvány 1997. évben kapott 36 200 Ft-ot, 1%-ból A HANZÓK ŐRSEMLÉKVERSENY teljes körű finanszírozására fordítottuk. Köszönettel: HANZÓK ÓRS ALAPÍTVÁNY Közlemény. A (ledói Általános Iskola Alapítványa, a Jövőnkért Alapítvány (adószáma: 19083560-2-06) az adófizető állampolgárok által adományozott egy százalékot, 369 914 Ft-ot sportszerek, számítástechnikai eszköz, audiovizuális eszközök vásárlására, a művészeti napok és az év végi országjárások, tanulmányi kirándulások támogatására fordította. Az alapítvány kuratóriuma. ,,Az Értelmesebb Éleíérí Alapítvány" (a mozgáskorlátozott fiatalok támogatója) köszönetét fejezi kl mindazoknak.^skik személyi jövedelemadójuk 1%-ának adományozásával az alapítvány működését elősegítették. 1997. évben a Soros Alapítványtól önálló életvitel elősegítésére jelentős támogatóst kaptunk, melyhez 25% saját erőt kellett biztosítani. A kapott támogatást ezen önrészesedés biztosítására használtuk tel. igy lehetővé vált, hogy mozgássérült fiatalok életvitelük biztosításához jelentős támogatást kaphattak, és sikerült a megyében egy kölcsónpark (takarítógép, varrógép stb) létrehozása is. A Magyar Növényélettani Társaság közleménye A MAGYAR NÖVÉNYÉLETTANI TÁRSASÁG ezúton köszöni meg támogatóinak személyi jövedelemadójuk 1%-át, amivel a larsaság munkáját 1997-ben segítették Ez az összeg a múlt évben 64 077 Ft volt, amelyet a VI. magyar növényélettani kongresszus (Budapest, 1997. június 30.) szervezési és nyomdaköltségeire fordítottunk. További támogatásukra számit az immár közhasznú szervezetté minősíteti Magyar Növényélettani Társaság (6726 Szeged, Temesvári krt. 62., adószám: 19086051-1-06). Pitti Katalint, Szentes szülöttét idetartozónak érezzük mindig, amikor színpadon, tévében vagy rádióban énekelni halljuk. Az Árpád-szoborhoz vezető lépcsőn elfogódottan haladt fölfelé. Ünnepi hangulatban. Szent István királyra, múltunkra emlékeztünk. - Az embernek a szűkebb szülőföldjén énekelni és ott kitüntetést kapni igen szívet szorongató élmény, ezt meg kell vallanom - mondotta Pitti Katalin Ópusztaszeren, az ünnepi szertartás végén.' • Mi jutott eszébe azokban a szép pillanatokban? - Minden. Átvillan sok minden az ember agyán. Azért is, mert erre a kitüntetésre nem gondoltam. Hiszem, hogy soha senkinek nem szabad elfejtenie, hogy honnan jön, holt tart, ahhoz képest és hová megy. Ezt életünk minden fontos pillanatában át kell gondolnunk. • Hány esztendő köti Szenteshez? -Én 1951-ben születtem Szentesen, drága szüleim, nagyszüleim ugyancsak szentesi származásúak. 1961-ben költöztünk föl Budapestre. Nekem a szülőváros valójában a kedves kisgyermekkorom színhelye, elsősorban, de a fővárosból Szentesre is, Hódmezővásárhelyre is évente jöttünk nyaralni, amíg a nagymama élt. Szentesen tanultam meg biciklizni a húgommal együtt. Ott próbáltam ki az első cigarettát, azt gondoltuk, hogy • Munkatársunktól Az Erdélyi Magyarok Kulturális Egyesületének marosvásárhelyi vezetősége és a szegedi Százszorszép Gyermekház többfordulós vetélkedőt hirdet hatfős csapatok számára. A vetélkedősorozat párhuzamosan zajlik a két városban, a marosvásárhelyi ha a ház hátsó zsalugátere közül kifújjuk a füstöt, nem látja senki. És Szentesen énekeltem először, a Szent Anna templomban, ahol nemrégiben jótékonysági koncertet adtam a kórház javára. Ez csodálatos és felemelő élmény volt, s ugyancsak nehéz, mert elszorult a szívem; „hogyan tudok én most itt énekelni...?" Virágh András orgonaművésszel együtt azért szép, emelkedett hangulatú koncertet sikerült adnunk a szentesi embereknek, akik nem maradtak adósak, mert sok szeretet kaptunk. • Legnehezebb ott bizonyítani, ahol az ember született... - Borzalmasan nehéz... Minden idegszálával reszket az ember, hogy a legjobbat adhassa. És a legtöbbet! Ez kötelez, mert innen jöttem. 9 Megbocsát ugye a szokványos kérdésért: egy megyei alkotói díj ad-e diákok Szeged történelmi, földrajzi, néprajzi és kulturális értékeivel ismerkedhetnek meg. A kilencfordulós vetélkedő első feladata a gyermekházban október 26. és november 1. között megtekinthető marosvásárhelyi kiállításhoz kapcsolódik. Utána a szegedi versenyzők egy az embernek erőt, energiát, hogy tovább csinálja azt, amivel kitűnt? - Az ember nem azért dolgozik, énekel vagy jótékonykodik, mert majd valaki ezt észre veszi és ad egy kitüntetést. Mégis nagyon fontos az, hogy jó ünnepeket tartsunk. Az ember azért tesz másokért, mert az belülről jön. A hivatásunk is épp ilyen. Én a színpadra csak olyan embereket engednék, akiknek igazán van mondani és segíteni valójuk. Akik az emberek bőre alá tudnak bújni, akik tudják felemelni az embereket... • Ez, úgy gondolom, más hivatásoknál is érvényes követelmény lenne... - Ez igaz. Csak olyan embert engednék szerepelni, akinek hitele van. Ugyanis, akinek nincs hitele, annak ott semmi keresnivalója. Próbálja valahol máshol megtalálni önmagát... képzeletbeli sétát tehetnek Marosvásárhelyen. Ezenkívül panteont kell készíteni a történelmi Magyarország területén élt híres emberekről. Végül az erdélyi várossal kapcsolatos néprajzi, irodalmi és kulturális kérdésekre kell válaszolniuk a szegedi diákoknak. A jövő tavasszal meg9 Ahol nem látják, hallják őket oly sokan... - Mert, szerintem, ezek az emberek valójában nem tudják, hol van az ő útjuk. Sajnálni valóak, de sokszor többre jutnak, mint az oda valók. Ám tudják, hogy kell „gyilkolni" azokat, akik erre a pályára születtek... Azokat, akik szívből-lélekből teszik a dolgukat, és nagyon sérülékenyek. 9 Mit lehet tenni, hogy a dolgok a medrükbe visszazökkenjenek ? - Meg kell mutatni, mi itt vagyunk, segítünk ennek az új, főleg fiatalokból álló kormánynak. Megmutatni, hogy mellettük állunk. Úgy érzem, sok-sok évtizedek óta bejegesedett fájdalmaknak, keserveknek minden családban van nyoma, akármilyen nációhoz tartozik, de itt él. Kell egy hatalmas vonalat húzni, és több „lapot" átlapozni és egy új életet indítani. A jövőt csak így lehet elképzelni. Úgy érzem, erre a feladatra ez a fiatal kormány alkalmas. Arra, hogy vérátömlesztést végezzen el ebben az országban. Úgy érzem, ők hitelesek, amit mondanak, elhihetjük. Ezt érzem Orbán Viktor szavaiból. Nagyon remélem, sikerült olyan munkatársakat választania, akiknek szintén hitelük van. Azt is érzem, ők foglalkoznak a néppel, a nép lelkével is. Derűt varázsolni a sok csüggedt arcra, a sok szomorú szemnek egy kis ragyogást adni. Van remény! Nem csak ledöngölni és sárba taposni lehet a magyart, hanem ünnepelni is lehet! Bálint Gyula György rendezendő elődöntőn derül ki, melyik hét csapat utazik ki a marosvásárhelyi döntőre. A versenyre jelentkezni október 16-áig lehet a következő címen: Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6. Bővebb információ a 62/425-647-es telefonszámon kérhető. Régi ideám volt a „Régi idők" bemutatása; hogy különféle okok miatt máig tolódott, egyáltalán nem bánom, söt, talán jobb így - mondta a rendező, Telihay Péter. A Mándy Iván-regény és Sándor Pál filmje alapján készült szfnpadi adaptáció, a Régi idők focija aY elmúlt évad végén már elkészült és a kisvárdai színházi fesztiválon szerepelt: a határon túli magyar teátrumok találkozóján az indokolta részvételét, hogy az előadás a temesvári színházzal együttműködésben jött létre, öt férfi szereplője temesvári színész. A szegedi bemutató a Kamaraszínházban lesz október 9-én, pénteken. A számos filmes történetet színpadra vitt Telihay Péter akkor gondolta bemutatni Minarik Ede és csapata sztoriját, amikor a szegedi színházban megtörtént a váltás és az új társulat szerveződött: 1996-ban. Azóta elteit két év, de a „Kell egy csapat!"-kívánás most is a szívemből szól -jelentette Telihay a tegnapi sajtótájékoztatón. A Régi idők focija a rendező szerint: történet a hitről. Egy megszállott ember, Minarik Ede a semmiből képes kincset teA Bordányi Napló egyik szerkesztője, Sólyáné Sárközi Ágnes tanítónő vendégeskedett tegnap a Délmagyarország szerkesztőségében. A hölgynek alkalma nyílt, hogy lapunk „Szerkesszen velünk!" akciójának keretében megismerkedjék közelebbről is az újságkészítés műhelytitkaival. 9 Hogy került kapcsolatba az újságírással? - A rendszerváltás után Bordány akkori vezetősége megkeresett, hogy részt vennék-e a község első lapjának, a Bordányi Naplónak a megjelentetésében. Örömmel elvállaltam a feladatot, mert érdekelt az újságírás. A község lakói kéthavonta találkozhatnak az ingyenes újsággal, melyből szinte mindent megtudhatnak a település politikai, kulturális és sportéletéről. 9 Hogy jutnak hozzá a lapban szereplő információkhoz? - Sajnos nem vagyunk olyan helyzetben, mint a Délmagyarország. Állandóan telefonokkal és személyesen „zaklatjuk" a község inremteni. Kincse a focicsapata, a valahol Kőbánya szélén elterülő szörnyű hely, a csapat salakos pályája pedig maga az Éden. Melynek elvesztésében a szigorú érdek a bűnös. A biblikus szóhasználat nem véletlen - magyarázta a rendező. Az előadásban egy apokrif Krisztus-történet epizódjai sejlenek föl, ám ezúttal Krisztus árulja el a tanítványokat. Az árulás tekinthető személyes ügynek, amely azonban mindannyiunk számára ismerős. A ráismerést segíti a történetet belengő atmoszféra, amelyben kedvesség, bumfordiság, báj, humor keveredik. A rendező külön kitért a temesvári együttműködés szakmai hasznára. Az alapvetően politikai indítékokból született kezdeményezés, a két színház közötti együttműködés azzal a szakmai többlettel járt, hogy az előadásban szereplő öt temesvári szfnész játékstílusa az itthoni társulatra is megtermékenyítően hatott. A pénteki bemutatóra meghívták a szegedi román konzult, a két város polgármesterét és a temesvári színház igazgatóját. Információink szerint eljön Mándy Iván özvegye és Sándor Pál filmrendező is. S. E. tézményeinek vezetőit, hogy az olvasóinkat új és érdekes információkkal lássuk el. 9 A látogatás alatt tapasztaltakból mit látna szívesen az önök újságjánál is? - Irigylésre méltó a Délmagyarország szerkesztőségén belül a szervezettség. Minden egyes munkatárs magáénak érzi a lapot, a rovatvezetők pedig azonnal tudják, hogy az egyes témák, események mely újságíró szakterületéhez tartoznak. 9 Mi tetszett a legjobban szerkesztőségünkben ? - A Bordányi Naplóban nagyrészt kulturális cikkeket frok, ezért a Délmagyarország kulturális rovatában zajló munka érdekelt a legjobban. Nagyon tanulságos volt, hogy részt vehettem egy lapindftó értekezleten. A felelős szerkesztő és a rovatvezetők villámgyorsan megbeszélték, miből is álljon a másnapi szám. Nagy élmény volt még, hogy megnézhettem a szerkesztőség archívumát is. A látogatás végén ajándékba kaptam a Délmagyarország 1910-ben kiadott első számának facsimile példányát. K. T. • A döntő tavasszal lesz Erdélyben Marosvásárhely-Szeged vetélkedő így készül a laptükör - mutatja Sandi István felelős szerkesztő vendégünknek, Sólyáné Sárközi Ágnesnek. (Fotó: Nagy László) • Szerkesszen velünk! „Irigylésre méltó a szervezettség"