Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-05 / 208. szám
SZOMBAT, 1998. SZEPT. 5. STEFÁNIA-INTERJÚ 3 • Budapesten járt az osztrák államfő EU-csatlakozás: a tervezett időben Orbán Viktor magyar kormányfő és Thomas Klestil osztrák államfő kézfogása. A háttérben Martonyi János külügyminiszter. (MTI Telefotó) Ingatlanüzéreket vettek őrizetbe Tanyai rablók - rendőrkézen jegyzet Kétharmadozás A zt írja az újság, hogy éles vita volt a kormány és az ellenzék között - a munkarendről. Mi lesz itt, kérdjük, ha már abban sem lehet megegyezni, hogy mikor legyenek a kísérletek a megegyezésekre? Azért olyan nagyon nem aggódnak a népek, úgy veszem észre, se amiatt, hogy lesz-e két hetes parlamenti szünet az önkormányzati választások előtt vagy nem, se amiatt nem aggódnak, hogy születik-e megegyezés az alkotmánybírák személyéről vagy nem, de még amiatt sem mennek a Tiszának, hogy kétséges a többi - a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazatát igénylő - téma sorsa. Még sohasem volt úgy, hogy valahogyan ne lett volna - filozofálnak a konyhában a polgárok és még azt is el tudom képzelni, hogy némi kárörömmel figyelik, hogyan eszik egymás főztjét a parlamenti pártok. Csak példa: az MSZP is parlamenti vizsgálóbizottságot akar, persze nem ugyanarra a témára, mint a Fidesz• Ez utóbbi ide akarja utalni a megfigyelési ügyet, a szocialisták viszont azt akarják vizsgáltatni, hogy az újonnan kinevezett APEH-főnök meg az APV Rt.-főnök vajon alkalmas személy-e? Csurka István és pártja akaratlanul is keresztbetett e másik kettőnek, történt volt ugyanis, hogy az Alkotmánybíróság a MIEP-nek adott igazat a házszabállyal kapcsolatban. Csurkáék frakciót alakíthattak, a házszabályt pedig módosítani kell (kétharmados!), addig viszont nehéz bármiféle vizsgálóbizottságot létrehívni. Se egyiket, se a másikat. M ármost alighanem az a helyzet, hogy a pártok ugyanúgy meglesznek ezek nélkül még egy darabig, mint a népek. Bár a két vizsgálandó téma éppen a kérdéses személyek révén szorosan összefiigg, majdnem biztosak lehelünk benne, hogy mikorra megvalósul a kétharmadnyi igenes házszabály-módosítás, fölállnak a bizottságok és elkezdenek dolgozni, mi már rég azzal leszünk elfoglalva, hogy mit privatizált és mit konszolidált Gansperger és mennyi adót vetett ki Simicska. Magyarán: mennyit fizetünk? Erről nemigen lesz vita. tUch A Csongrád Megyéért Egyesület képviselőjelöltjei • Munkatársunktól Az idei önkormányzati választásokon több egyesület is képviselőjelöltet állít. A Csongrád Megyéért Egyesület, amely célul tűzte ki a megye komplex fejlődésének elősegítését, a megyei közgyűlés tagjaira tesz javaslatot. Ahhoz, hogy térségünkben érvényesülhessen a megyei és regionális területfejlesztési koncepció szükség van megfelelő társadalmi háttérre - hangsúlyozták a Csongrád Megyéért Egyesület illetékesei. A pártpolitikai érdekektől mentes egyesület ezért találkozási és együttműködési lehetőséget akar teremteni a megyében működő civil szerveződések és az őket támogató magánszemélyek, intézmények, önkormányzatok képviselői számára. Tevékenységével hozzá szeretne járulni régiónk kiegyensúlyozott gazdasági, társadalmi fejlődéséhez. Ezért az egyesület fontosnak tartja az egyetemek és a szerveződő universitas befolyásának kiterjesztését. Segíteni akarja az egyéni és közösségi erőket az alkotó lokálpatriotizmus erősítésében. A Csongrád megyei közgyűlés tagjainak - betűrendben - az alábbi személyeket jelölik: Ambrus Viktor (Kübekháza, Démász ü. i. gazd. v.ez.). Jelűnek Márta (Szeged, Dél-Alföldi Népművészeti Egyesület titkára), Kotogány Mihály (Szeged, ny. elnök-igazgató), Lehmann István (Hódmezővásárhely, megyei közgyűlés elnöke), dr. Martonosi István (Szeged, Kisosz megyei elnöke). Murányi György (Mórahalom, ny. tanácselnök), Papp János (Rúzsa, polgármester), Rózsa Gábor (Szentes, muzeológus), dr. Ruzicska Péter (Szeged, vállalkozó), dr. Szalay László (Csongrád, főorvos), dr. Szeri István (Szeged, Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke), Szőnyi Erzsébet (Maroslele, polgármester), dr. Trogmayer Ottó (Ópusztaszer díszpolgára, ny. múzeumig.). Postázták a számlakivonatokat Népszavazás a kőbányáról • Sárospatak (MTI) Nyissanak-e kőbányát a Sárospatak határában található Páncélhegyen - ez a tétje annak a helyi népszavazásnak, amelyet szeptember 6án, vasárnap tartanak a zempléni városban. Az önkormányzat ez év elején döntött úgy, hogy egy szécsényi vállalkozónak eladja az inkább dombnak tekinthető Páncélhegyet. A vállalkozó itt kőbányát nyitna. A képviselőtestület azért határozott az értékesítés mellett, mert - a bevételen túl - jutányos áron jutna az innen kitermelendő kőhöz, amelyet útépítésre, felújításra használhatnak. Új gyár Ózdon • Ózd (MTI) A General Electric Company Ózdon 27 millió dollárért új, elektronikai alkatrészeket előállító gyárat épít közölte a társaság pénteki sajtótájékoztatóján. A beruházás a tervek szerint 2004ben fejeződik be, s a gyárban mintegy ezer munkatársat alkalmaznak majd. Az üzem elsősorban exportra termel, a tervek éves exportárbevétele eléri a 95 millió dollárt. Városi kölcsön • Tatabánya (MTI) Kölcsönt kapnak Tatabányán a közüzemi díjhátralékosok. Az önkormányzati rendelet szerint az adósságkezelési támogatás körébe a fél évinél régebbi tartozásokat lehet bevonni. A hitelt két év alatt kell visszafizetniük. Közvélemény-kutatás adatai szerint a háztartások csaknem egynegyedének van valamilyen közüzemi díjhátraléka. A kertvárosi lakótelepen ez az arány megközelíti az 50 százalékot. Az e körbe tartozók többsége munkanélküli. A hátralékosok hat százaléka kitűnő anyagi körülmények között él. Ipari vásár • Dorog (MTI) A gazdasági élet színterén egyre inkább nyilvánvaló, hogy önmagában se egy település, se pedig az egyes vállalkozók többsége nem képes komolyabb eredményt elérni. Összefogásuk, a lehetőségek és a források közös felkutatása ezért elengedhetetlen - hangsúlyozták Dorogon az ottani ipari vásár hagyományos nyitó rendezvényének számító üzletember találkozón. A sorrendben immár harmadszor megrendezett dorogi térségi kiállítás az érdeklődők előtt szombaton nyílik a városi sportcsarnokban. Emlékpark Nógrádban • Kazár (MTI) A nógrádi szénbányászkodás 150 évre visszanyúló kezdetei előtt tisztelegve pénteken emlékparkot avattak Kazáron. A park közepében terméskőből rakott, lezárt bányabejárat azt jelzi, hogy emberöltőkön át a fekete gyémántból éltek itt az emberek, a kincset rejtő mélybe azonban többé lemenni nem lehet. Itt kapott helyet az a márványtábla is, mely a bányaszerencsétlenségek áldozatainak nevét örökíti meg. • Budapest (MTI) Ausztria támogatja az Európai Unió bővítését, és mint az EU soros elnöke, kiemelt figyelmet fordít e folyamatra - hangsúlyozta Thomas Klestil osztrák államfő pénteken Budapesten, Göncz Árpád köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Thomas Klestil egynapos munkalátogatást tett Budapesten, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. Göncz Árpád osztrák partnerével folytatott tárgyalásairól szólva elmondta: Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervezett időben az unió tagjává válhasson. - Minden reményünk megvan arra, hogy képesek leszünk eleget tenni a követelményeknek az EUcsatlakozás tervezett idejére - tette hozzá. Thomas Klestil kérdésekre válaszolva közölte: bár Ausztriából lehet az EUbővítést bíráló hangokat hallani, az osztrák parlament többsége, az osztrák kormány és ő, mint Ausztria elnöke biztos abban, hogy az unió kiszélesítése hosszú távon országa érdekeit is szolgálja. Göncz Árpád kijelentette, hogy konkrét politikai veszélyt nem lát Magyarország számára az orosz belpolitikai helyzetben. - Veszélyt ez csakis gazdasági síkon jelenthet - mondta. Hozzátette, hogy Magyarország ugyan nem függ az orosz gazdaságtól, de annak problémái hazánkban is éreztetik hatásukat. A magyar tőzsdén tapasztalt áresés viszont a köztársasági elnök szerint elsősorban a világ tőzsdéin történt • Munkatársunktól A Csongrád megyei szocialista országgyűlési képviselők attól tartanak, hogy ha az államháztartási törvényt a pénzügyminiszter javaslata szerint módosítják, akkor leghamarabb november második felében tárgyalhat a Parlament a jövá évi költségvetésről. Emiatt az önkormányzatok már csak jövőre készíthetik el saját költségvetésüket. Fritz Péter, a Magyar Szocialista Párt Csongrád megyei országgyűlési képvi• Balassagyarmat (MTI) Bérelt házakkal, nyaralókkal manipuláló ingatlanüzérek ellen indított eljárást a balassagyarmati rendőrkapitányság. Az ügyről Fürjes Béla alezredes, a városi kapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, az öttagú banda, egy fővárosi építészmérnök vezetésével, ingatlanhirdetéseket böngészve szervezte akcióit. A bérletre vagy eladásra felkínált házakat bérbe vette, majd hamis iratok felmutatásával rövid időn belül eladta, esetleg valamelyik banknál elzálogosította. Eddig öt effajta esetre derült változásokkal magyarázható. A menekültügyi politikát illetően Klestil hangsúlyozta: Ausztriának az az álláspontja, hogy a jövőben az EU tagországai közösen viseljék egy esetleges menekültáradat terhét. Ami az unió külsó határainak védelmét illeti. Klestil emlékeztetett arra, hogy Ausztriának sem volt könnyű az EU követelményeit teljesítenie. Göncz Árpád valószínűtlennek nevezte, hogy Magyarország EU-taggá válása után tömegével vállalnának magyar állampolgárok munkát Ausztriában. Hangsúlyozta, hogy Nyugat-Európa is sokat nyer Magyarország selője tegnap délelőtt sajtótájékoztatón ismertette a Parlament őszi ülésszakának legfontosabb feladatait. A képviselő szerint komoly aggodalomra ad okot az államháztartási törvény tervezett módosítása. Ha az országgyűlés elfogadja a pénzügyminiszter határidő-módosító javaslatát, akkor megtörténhet, hogy a Parlament novembernél előbb nem tárgyalhat a jövő évi költségvetésről. Ebből az is követkefény a vizsgálat során, a nyomozás azonban még nem fejeződött be. A rendőrök gyanakvását egy balassagyarmati ház roppant különös tulajdonosváltása keltette fel. Valódi tulajdonosa az ingatlant el-, vagy legalábbis bérbe akarta adni. Az egyik hirdetésre jelentkezett az egyik üzér, 30 ezer forint bérleti díj megfizetésével bérbe is vette a házat, majd azonnal meghirdette eladásra. Egy kivételével a banda valamennyi tagját őrizetbe vették. Az ügy további részleteinek kiderítése folyamatban van. felvételével az unióba. - Biztos vagyok abban, hogy nem fogunk dollármilliárdos veszteséget okozni csatlakozásunkkal - mondta a köztársasági elnök. Ausztria minden tekintetben támogatja az Európai Unió bővítését és azt, hogy a már átvilágított területeken elkezdődhessenek az érdemi tárgyalások - erősítette meg Thomas Klestil osztrák államfő, amikor pénteken a Parlamentben megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A találkozón elhangzottakról a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs és Sajtóirodája adott ki közleményt. zik, hogy az önkormányzatok esetleg csak jövőre készíthetik el a maguk költségvetését. A szocialista parlamenti képviselők szerint a határidő-módosítás rossz taktika, mert az önkormányzati választásokon induló képviselők sem tudják majd, mit tartalmaz az 1999-es költségvetés. Az adótörvények módosításáról Fritz Péter úgy vélekedett, hogy az új adókul• Kecskemét (MTI) A Bács-Kiskun megyei rendőröknek sikerült elfogniuk és őrizetbe venniük azokat a fiatalokat, akik idős, magányosan élő embereket szemeltek ki rablásuk célpontjául. A legutóbbi eset a héten elején történt a szabadszállási Aranyegyházán. Este 10 körül zörgették fel tanyájában a tulajdonost. Pénzt követeltek tőle. Az idős ember rémületét leküzdve baltát ragadva védekezett, támadói így csak egy karórát tudtak elvinni tőle. Ezután átmentek a szomszéd tanyához, ahol szintén egy magányos idős férfi él. Kihívták és leütötték, 40 ezer forinttal, két gázpalackkal és Orbán Viktor a megbeszélésen meggyőződését fejezte ki: Magyarország kész arra, hogy tartsa a menetrendet, vagyis az érdemi tárgyalások már 2000-re befejeződhetnek. Az oroszországi válsággal kapcsolatban Thomas Klestil kifejtette: az osztrák gazdaság éppoly kis mértékben kötődik az orosz gazdaságához, mint a magyar gazdaság, és ezzel az osztrák befektetők is tisztában vannak. Az orosz válság kapcsán szóba került Ukrajna helyzete is. Mindkét fél egyetértett abban, hogy Ukrajna fejlődése stratégiai érdek. csok mértékét csak nagy körültekintéssel szabad megállapítani. Ellenkező esetben ismét a kiskeresetűek járnak rosszul, míg az évi 3 millió forintnál magasabb jövedelemmel rendelkezőknél maradó pénz még növekszik is. A szocialisták szerint a közterhekből a magasabb jövedelműeknek kellene többet viselniük. A „Simicska-ügy" kapcsán kirobbant botrány legnagyobb veszélyét a szocialista parlamenti képviselő abban látja, hogy a tisztázatlanságok miatt lassanként a teljes magyar rendszerváltó elit besározódik. egy borjúval távoztak. A kunszentmiklósi nyomozók pénteken az egyik tettest, a 23 éves R. Dávid kunadacsi lakost elfogták, megtalálták nála az elrabolt borjút is. Három társát még nagy erőkkel keresi a rendőrség. • Pénteken hajnalban Lakitelek Kisfáiban rabolt ki két ismeretlen egy szintén tanyán és egyedül élő idős asszonyt. 1700 forintot vittek el tőle. A rendőrség gyors adatgyűjtés után néhány órán belül elfogta a két rablással gyanúsított lakiteleki férfit, a 25 éves Á. Lászlót és 20 éves öccsét. Mindketten beismerték tettüket. • Budapest (MTI) Befejezte az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek folyószámla-kivonatának elkészítését és postázását az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közölte a szervezet titkársági főosztálya pénteken. Az APEH a törvényi előírásoknak megfelelően augusztus 28-án fejezte be az összesen 1 millió 70 ezer 829 adóalany folyószámla-kivonatának elkészítését és postázását. • Szocialista aggodalmak Késik a költségvetés?