Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-29 / 228. szám

IZOMBAT, 1998. SZEPT. 26. SPORT 15 Kupaföprébát tart a Pick kézilabda Egy dobogóra törekvő csapatnak minden baj­noki mérkőzés fontos, de a Pick Szeged kézilabdá­sai számára a szerdai ta­lálkozó különös jelen­tőséggel bír. A Cegléd el­leni szegedi összecsapás lesz a szombati belgiumi City-kupa-találkozó fő­próbája. A holnap 17 órakor kezdődő találko­zót ilyen szemüvegen ke­resztül nézi Buday Ferenc edző is. 0 A Cegléd tavaly éppen­hogy megkapaszkodott az első osztályban. Most sem lehetnek vérmes reménye­ik. Tehát könnyű mérkő­zés előtt állnak ? - Ez szokta a játékosokat becsapni. Nem szabad a Ceg­lédet, s más csapatot sem fél­vállról venni. A Pest megyei gárdától eltávozott a Fotexbe Török, de kaptak helyette egy nagyon ügyes kubait, aki minden mérkőzésen meglövi a maga 8-10 gólját. Vigyázni kell még Czirákira is, aki mindig veszélyt jelent az el­lenfél kapujára. 0 Biztatóan játszott az el­múlt heti két előkészületi mérkőzésén a Pick. Válto­zatlanul az idősekre építi taktikáját? - Fontosnak tartom, hogy a csapaton belül legyen egy értékrend. A fiatalok csak ak­kor kapnak főszerepet, ha a helyzet ügy kívánja. Öröm­mel tapasztaltam az előké­születi mérkőzéseken, hogy a tapasztalt játékosok lényeges akarati és intenzitásbeli vál­tozáson mentek keresztül. 0 Van-e sérült? - Szerencsére nincs ko­moly probléma. Doros comb­sérülése nem tűnik komoly­nak. Számomra minimális el­várás a csapattal szemben, hogy jó mérkőzésen, biztosan nyerjünk. 0 A Szegedi Szurkolók Egyesülete szerdán 16.15 és 16.45 között az újszegedi Sportcsarnok előterében 500 forint ellenében bérletet árul a Pick Szeged mérkőzéseire a B-közép tagjainak. Az egye­sület tagsági igazolványa pe­dig 2000 forintért vásárolha­tó meg. Fényképet mindenki vigyen. 0 A Tongeren-Pick Szeged mérkőzésre szurkolói buszt szervez Ginál János. A 24 ezer 500 forintos részvételi díjban három szállás és számtalan kirándulási le­hetőség is benne foglaltatik. Felvilágosítást a 62/421-465, vagy a 06-30-9380-980-as te­lefonon adnak. S. J. ry^^) pffw Kft -—Szeged remi! adidas EMERGÉ Taurus j 'ü'.' vll ige^bx Ráhangolás, kupasikerrel röplabda • Munkatársunktól A hét végén Dunaújváros­ban rendezték a Dunaferr-ku­pa férfi röplabdatornát, me­lyen a Medikémia együttese az első helyen végzett. Ered­mények: Kazincbarcika­Csepel 3:1 (-4, 9, 5, 9), Me­dikémia-Csepel 3:0 (10, 7, 14), Dunaferr-Kazincbarcika 3:1 (-9, 8, 1, 4), Dunaferr­Medikémia 1:3 (12, -14, -10, -7), Kazincbarcika-Me­dikémia 1:3 (10, -0, -8, -5), Dunaferr-Csepel 3:0 (10, 6, 8). A torna végeredménye: 1. Medikémia Szeged 6, 2. Dunaferr SE 5, 3. Vegyész RC-Kazincbarcika 4, 4. Cse­pel SC 3 ponttal. Az Extrali­ga pontvadászatát szerdán kezdi meg a Tisza-parti gár­da, az első meccsen a Ka­zincbarcika otthonában lép­nek pályára Petheőék. Kónya az MLSZ-ben • Munkatársunktól Nagy megtiszteltetés érte a napokban dr. Kónya Sán­dort. a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség főtitká­rát: beválasztották az MLSZ fellebviteli bizottságába. A tisztségviselő kérdésünkre el­mondta, hogy a 2002-ig szó­ló megbízatás pártatlan funk­ciót jelent, így a CSLSZ-nek közvetlen haszna ebből nem származik. A testület a szö­vetségen belül a legmaga­sabb döntéshozó szerv, amely a közeljövőben olyan ügyekben dönt, mint a győri labdarúgó, Ferenczi István ügye, vagy a Ferencváros stadionjának bezárása. Totónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 39. foga­dási hét totó nyereményei a következők: 13 plusz egy ta­lálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt halmozódó nettó nyere­ményösszeg 8 millió 60 ezer 607 forint. 13 találatos szel­vény nem volt. A következő hétre átvitt nyeremény­összeg 6 millió 448 ezer 485 forint. 12 találatos szel­vény 5 darab, nyereményük egyenként 511 ezer 291 fo­rint. II találatos szelvény 94 darab, nyereményük egyen­ként 27 ezer 196 forint. 10 találatos szelvény 1107 da­rab, nyereményük egyenként 3849 forint. Góltotó: 4 találatos nem volt. A következő hétre át­vitt nyereményösszeg 109 ezer 92 forint. 3 találatos 6 darab, nyereményük egyen­ként 18 ezer 182 forint. Savanya, Szeged sportcsillaga A murénás duónak, Savanya Norbertnek (balról) és Gyémánt Imrének ajándékkal kedveskedett Németh Mihály. (Fotó: Nagy László) Németh Mihály, a Du­na-Tisza Regionális Fej­lesztési Rt. vezérigazga­tója az elmúlt hétvégén a szegedi Forrás Szálló Ro­tary-termében fogadást adott a kolumbiai vb há­romszoros bajnoka, Sa­vanya Norbert, valamint a minden idők legered­ményesebb búvárúszó­mesterének, Gyémánt Imrének és a klub elnö­ke, Ballasa Jánosnak a tiszteletére. Az eseményen jelen volt dr. Szalay István polgármes­ter és dr. Szilvásy László, a képviselőtestület sportbizott­ságának elnöke is. Először dr. Szalay István emelkedett szólásra, aki töb­bek között elmondta, hogy Savanya Norberten keresztül szeretne gratulálni ahhoz a kitűnő és szervezett munká­hoz, amely a Muréna Du­na-Tisza Búvárklub jel­lemzője. Majd így folytatta: - Savanya Norbert a sze­gedi sport sikerembere, már évek óta a város legnagyobb sportcsillaga, s nagyon remé­lem, hogy az is marad, sőt példája nyomán követői is lesznek. Németh Mihály ve­zérigazgató pedig a szponzo­ri tevékenységükről beszélt, amely egy esztendőt ölelt ed­dig fel. - Nem gondoltam ilyen hatalmas sikerre, de nem sértődtem meg azért, hogy Norbi három világbajnoki arannyal gyarapította érem­gyűjteményét. Ezek után már nincs is gondolkodni valónk arról, hogy érdemes-e a klu­bot támogatni... A vezérigazgató ajándék­kal kedveskedett az ünnepel­teknek. Dr. Szilvásy László a következő szavak kíséretében nyújtotta át a sportbizottság által megszavazott jutalomról szóló írást: „Mi azt szeret­nénk, ha minden szponzor és klub olyan eredményes mun­kát végezne, mint amilyennel a murénások és a duna-tiszá­sok dicsekedhetnek." A protokollesemények után ismét felelevenedtek a kolumbiai vb nehéz és nagy­szerű pillanatai. Az ottani időjárás hatása percekig téma volt. De szóba került Sava­nya Norbert előtt álló újabb erőpróba: a büntetőjog vizsga is... Süli József atlétika • Munkatársunktól A minap rendezték meg Balassagyarmaton a Danton Ipoly gyaloglógálát, s ennek keretében került sor a felnőtt férfiak 50 km-es egyéni és csapat, ill. a fiatalok csapat­bajnoki küzdelmére. A Sze­gedi VSE atlétái remekül szerepeltek, az érmek mellett több értékes helyezést sze­Aranyak Gyarmatról reztek. Eredmények: Felnőtt férfiak, 50 km, egyéni: ...3. Dudás Gyula, ...5. Lengyel Gábor, 6. Bondor Csaba, 7. Balogh István. Csapat: 1. Szegedi VSE (Dudás, Len­gyel, Bondor). Ifjúsági fiúk, 10 km: 1. Szegedi VSE (Tupák Róbert, Lajkó István, Miklós Tamás). Serdülő fiúk, 10 km: ...2. Szegedi VSE (Papp Ferenc, Lengyel Ádám, Farkas Ádám). Serdülő lányok, 5 km: ...2. Szegedi VSE (Husz­ta Bettina, Gémes Bettina, Szabó Réka). Serdülő B-kor­csoport, lányok, 3 km: ...4. Szegedi VSE (Papp Gabriel­la, Krámer Kitti, Sárközi Dó­ra, Simon Zsófia, Marjanucz Szilvia). Meghívásos egyéni szá­mok. Felnőtt nők, 10 km: ...3. Pesti Mónika. Serdülő A-kor­csoport, fiúk, 10 km: ...2. Papp Ferenc. Serdülő B-kor­csoport, lányok, 3 km: ...3. Papp Gabriella. Gyermek lá­nyok, 1 km: 1. Mityók Tímea. Gyermek fiúk, 1 km: 1. Ve­res Dániel, ...5. Hetényi Zsolt. A versenyzőket Antal An­dor, Balog István és Kéri Fe­renc edzők készítették fel. • Szerdán, 17 órakor: SZDRE-Vértes Volán Vereség a nyitányon röplabda BSE-CSM-Szegedi DRE 3:0 (6, 4, 4) Extraliga, női mér­kőzés. Budapest, Város­major, 100 néző. Vezet­te: Karádi, Donkó. SZDRE: DOBOS, Huff, Székelyhidi, Vakulya, Kiss, Héjjas. Csere: B. TÓTH, Faragó, Mezősi. Edző: Nagy Attila. Szegedi szempontból kel­lemetlen közjátékkal indult a találkozó: Lestár Andrea sem a felnőtt, sem pedig az utánpótlás csapat meccsén nem léphetett pályára, mert az igazolványának száma nem egyezett az MRSZ-lis­tán szereplővel. Nagy Attila edző csak akkor számíthat tehetséges feladójára, ha vé­get ér a „számháború"... Az első szettben 5:5-ig együtt haladtak a csapatok, utána azonban a hazaiak akarata érvényesült a rendkí­vül lelkesen, de sok hibával játszó Tisza-partiak ellené­ben. A BSE támadásait nem tudták kivédekezni a szege­diek, különösen Battlay és Nagy okozott gondot Dobo­séknak, blokkal sem hárít­hatták ütéseiket. A második és harmadik szettben Szóród és Jáka szervái jelentettek problémát, ennek a bizonyí­téka, hogy a második „felvo­násban" csak 0:10 után éb­redtek a lila-zöldek. Az utol­só játékban 5:0 után 5:4-re még felzárkóztak a vendé­gek - közülük különösen a liberó poszton debütáló B. Tóth nyújtott jó teljesítményt -, de utána ismét a BSE kö­vetkezett. Nagy Attila: - Tudtuk, hogy jobb, a sikerre esélye­sebb együttes a BSE, meg­próbáltunk mindent, de most csak ennyire futotta az erőnkből. Annak viszont örü­lök, hogy a lányok szemében ott volt a tűz, küzdöttek, s ezen kívül is felfedeztem még biztató jeleket a játékunk­ban. Ifjúságiak: BSE-CSM­Szegedi DRE 0:3 (0. -3, -3) 0 Szerdán, 17 órakor az Etelka sori munkacsarnok­ban lép pályára a Szegedi DRE, az ellenfél a tatabá­nyai Vértes Volán lesz. - Ismét egy olyan meccs, ahol nem mi vagyunk az es­élyesek - kezdte Nagy Attila edző -, hisz a Vértes a nyá­ron alaposan bevásárolt. Négy játékost igazoltak a bajnok Egerből. Tatabányá­ról nem távozott senki, tőlünk megszerezték Kiss Katalint, s egy félelmetes hírű kínai feladóval is erősödtek. A költségvetésük tízszer nagyobb, sokkal je­lentősebb szponzori és szur­kolói háttérrel rendelkeznek, mint az SZDRE. Már annak is örülnék, ha egy jó hangu­latú meccset játszanánk, s ebben a drukkerek is segíte­nének. A kezdőhatos válto­zatlan, viszont többet várok a két szélső ütőtől, Székely­híditól és Héjjastól, hiszen csak az ő jó teljesítményük­kel vehetjük fel sikeresen a harcot, legyen szó bármelyik gárdáról. I. P. ö3ÉL£ # k&A KE1IMÜSH r TP] ^UP^ SZERENCSEJATEK RT. k&A FEHÉR LAJOS autófényező * reflektor Fren Club: SZEAC • Munkatársunktól Ma, 19 órától a SZEAC NB II-es labdarúgócsapata lesz a Fren Club (Szeged, Mikszáth K. u. 20.) sportká­véházának vendége. Bárok István műsorvezető igyekszik utána járni, hogy mi a tartós gyenge szereplés oka (pillanatnyilag a 14. he­lyen áll a Tóth-legénység), a játékosok, az edző, az elnök­tulajdonos elégedett-e ezzel a produkcióval. Akit érdekel a téma. azt szívesen látják a sportkávé­ház SZEAC-estjén. Biliárd­eredmények • Munkatársunktól Megkezdődött a biliárdo­sok I. osztályú csapatbajnok­sága is, ahol két Tisza-parti együttes érdekelt, a címvédő Biliárd Szeged SE és az Ob­jektum Szeged. Eredmények: Biliárd Szeged-Komló 6:2, a hazai pontszerzők: Nagy Csaba, Tot Sándor 2-2, Boldvai Szilárd, Székely Alin. Pécs­Objektum 6:2. Veretlenül • Munkatársunktól A férfi vízilabda OB II délkeleti csoportjának má­sodik fordulóját Vásárhe­lyen rendezték. A favoritnak számító Dentál Stúdió Szeged VE Szenior gárdája újabb két győzelmet szerezve, száz­százalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát. Dentál Stúdió SZVE Szenior-Szolnoki Old Boys 18-7 A szegediek góljait Rea (5), Csapó (4), dr. Cseri (2), Balla (2), Haraszti (2), Már­kus (2) és Lakó (1) szerezte. Dentál Stúdió SZVE Szeni­or-Kecskemét 20-7. Gól­szerzők: Rea (4), dr. Cser­nus (3), dr. Cseri (3), Csapó (3), Balla (2), Márkus (2), Haraszti (2). Tóth S. (1). További eredmények: HVSC II.-Kecskemét 11-7, Szolnoki Old Boys-Sportli­get SE 13-12. Egyéni tenisz­bajnokság • Munkatársunktól Szentesen rendezték meg az idei Csongrád megyei gyermek és újonc teniszbaj­nokságot. Végeredmények. i1 ;k, 10 évesek: 1. Bimbó M rton (Szentes), 2. Bojan Marke­lity (SADE TC Szeged). 3. Borko Zoltán (Szentes). 12 évesek: 1. Nagyistók cell, 2. Máté Attila (mind­kettő Tisza TC), 3. Kon sz Nagy Zoltán (Szentes). 14 évesek: 1. Gáli Dávid (SA­DE TC Szeged), 2. Szakács Péter (Gellért TI Szeged), 3. Makó Csaba (SADE TC Szeged). Lányok, 10 évesek: I. Csizi Henriett, 2. Szabó Zsuzsa, 3. Geönczeöl Zsó­fia (mindhárom Szentes). 12 évesek: 1. Raskó Diana. 2. Csernák Eszter (mind­kettő Gellért TI Szeged), 3. Csízi Evelin (Szentes), 14 évesek: 1. Borbás Ágnes, 2. Bubor Szilvia, 3. Gidó­falvy Anett (mindhárom Szentes).

Next

/
Thumbnails
Contents