Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-03 / 206. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. SZEPT. 3. RIPORT 7 Ejtőernyős balesete • Pér (MTI) Gyakorlóugrás közben baleset ért egy ejtőernyőst szerda délelőtt Győr megyében a péri repülőtéren. A fiatalembert súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nagy gyakorlatú ejtőernyős 3000 méterről ugrott egy AN 2-es típusú gépről. Valószínűleg az ejtőernyő nyitásánál keletkezett zavar. Ekkor a mentőernyőhöz nyúlt, amelynek nyitását szerencsétlen módon a főernyő akadályozta. A földre csapódáskor súlyos sérüléseket szenvedett a sportoló, a győri Aeroklub tagja. • Egy grafikus tizennyolcezer rajza Atomrakétáktól Coubertin báróig Szenvedélyes száguldás Rengeteg ember szereti az autókat és sokan közülük kedvelik a nagy sebességet is. Ezért jó, hogy létezik egy sportág, ahol ezek az emberek kiadhatják magukból a felgyülemlett energiákat és szabadon száguldozhatnak az utakon. Ez a sport a rali. Szegednek is van egy jókedvű csapata, a Lavina Városi Rallye Club, melynek tagjai ennek a szenvedélynek hódolnak. Egy velük töltött, klassz hétvége alatt, az augusztus 23-án megrendezett mezőtúr rali során ismertették meg velem ezt a nem mindennapi hobbijukat. Ahhoz, hogy valaki el tudja kezdeni a ralizást, kell lelkesedés, kitartás, pénz, és mindenekelőtt egy olyan családi háttér, amit nem ingat meg az a sok magánéleti lemondás, amivel ez a sport jár. Ezzel ugyanis a legtöbb ember szabadidejében foglalkozik: munkaidő után, esténként és hétvégenként. Tegyük fel, hogy mindez adott. Ezután, hogy az illető a versenypályára kerüljön, természetesen szükséges egy autó. A ralinak az az egyik legfőbb szépsége, hogy ez az autós verseny áll legközelebb a közúti autózáshoz. El lehet kezdeni a versenyzést egy teljesen hétköznapi szériaautóval is. Azután, ahogy halad az ember egyre feljebb az osztályokban, úgy alakítja át a kocsit egyre versenyképesebbre. Van olyan kategória is, ahol a versenyzők saját építésű gépekkel indulhatnak, olyanokkal, amelyek nem férnek bele a szabvány kategóriákba. Most már megvan az autó is. Kezdetben az a legjobb, ha az ember kisebb meghívásos versenyekre jár, és kitapasztalja a kocsi minden egyes mozdulatát, hogy ura tudjon maradni a gépnek minden helyzetben. Csak ezután szabad belevágni a nagy versenyekbe, melyek akkora sebességeket kívánnak, ahol a veszély már igen nagy. Lássuk tehát végre az „igazi" versenyeket. Minden pálya három szakaszból áll. Ebből kettő az ún. gyorsasági szakasz. A nevéből is kiderül, hogy ez a verseny „lelke". Ezeket az útszakaszokat a lehető legrövidebb idő alatt kell megtenni porban, sárban, hegyen-völgyön át, attól függően, hogy milyen a terep. Ennek a látványa csábít minden egyes versenyre több ezer nézőt. A két gyorsasági részt egy teljesen hétköznapi közút köti össze, tehát itt minden szabályt a KRESZ határoz meg. Ezen a szakaszon egyébként előszeretettel állnak rendőrök, hiszen bármennyire is szabály a szabály, a résztvevők itt versenyautókkal közlekednek, amelyek kicsit többet is tudnak az 50 km/h-s sebességnél. Mint mindenhol, a raliban is a legfontosabb az összetartó és felkészült csapat. A különböző feladatköröket természetesen nem lehet rangsorolni, hiszen mindenki egyformán fontos: az egyik nélkül nem tudna dolgozni a másik. Akik mindig szem előtt vannak, mert az autóban ülnek, ők a sofőr és a navigátor. A vezetésen kívül a sofőr készíti fel általában az autót a versenyre, valamint az edzésen a navigátornak „lediktálja" a pályát. Ez azt jelenti, hogy leíratja, hogy hol, mekkora és milyen ívű kanyar jön, hol dob vagy sodor az út, és egyéb fontos adatokat rögzíttet. A navigátor aztán a kellő időben a versenyen ezt visszaolvassa, hogy a vezető pontosan tudja, mire számítson. A navigátor feladata még az is, hogy figyelje az órát, mert pontosan kell beérkezni minden szakasz elejére, különben hibapontokat kaphatnak. A verseny háttérben álló mozgatórugói a szervizesek. Ők egész idő alatt a szervizponton állnak, de ha bármi történik az autóval, azonnal nekilátnak a javításnak, és emberfeletti teljesítőképességgel oldanak meg percek alatt olyan feladatokat, melyek más autószerelőknél órákat vennének igénybe. Mi a legszebb ebben a sportban? - kérdeztem a fiúkat, mikor a nap végén fáradtan és kimerülve roskadtak le. A válaszuk nagyon egybehangzó volt. Mindannyian azt a családias és baráti légkört emlegették, ami minden versenyen jelen van. Itt mindenkinek az idő az egyetlen ellenfele, úgyhogy bárki számíthat bárki segítségére, ha gond adódik. És még valami. Ezek a versenyek nem pénzdíjasok. Itt mindenki azért hajt, mert egyszerűen szereti azt, amit csinál. Timár Kriszta Ezen a versenyen már az is öröm, ha valaki célba ér. (Fotó: Miskolczi Róbert) Molnár Ottó grafikus munkásságát a Magyar Olimpiai Bizottság Nívódíjjal ismerte el, amelyet Schmitt Páltól, a MOB elnökétől vett át a művész. (DM-fotó) Nyolcszáz festmény, 98 könyv illusztrálásához készített 18 ezer rajz, 1 ezer 400 reklámgrafika, 50 ezer fotóretus, 8 ezer televíziós grafika, számtalan bélyeg, tabló és még egy 1620-ig visszanyúló családfa ábrája is. Bár a leltár közel sem teljes, álmélkodni máris lehet mindez egyetlen alkotó műve. A Budapesten élő grafikus, Molnár Ottó életútjának számokba öntött eredményeit szedtük lajstromba. E fantasztikus adatok bűvöletében pedig nem is vállalkozhatunk másra, mint hogy bemutassunk egy olyan művészt, aki közel hatvan évnyi rajzos múlt tapasztalatával fölvértezve dolgos napjai nagy részét ma is műtermében tölti. Ha valaki csak a Nyugati tér elképesztő forgalmával, a Váczi utcában loholó turisták népes hadával, netán Újpalota betonmonstrumaival azonosítja fővárosunkat, bizony nagyot téved. Hiszen elég csak egy pár percet kalandozni mondjuk Pestszentimre csendes utcácskáiban, s máris otthon érzi magát a vidékről érkező. Talán ez még nem is Pest? - forgattam magamban a kérdést, amikor becsöngettem Molnár Ottóék kertes házába. Házigazdám aztán megnyugtatott - nem tévedtem el, valóban Budapesten parkoltam le kocsimmal, de amikor tíz évvel ezelőtt családjával úgy döntött, hogy elköltözik a Szabadság térről, ahol évtizedekig laktak, maguk is úgy fogalmaztak: elmennek vidékre. Pestszentimrén, kerti műteremben ... - Tudja, sokkal nyugodtabb környék ez, ahol az alkotó munkához is jobb hátteret tud magának biztosítani az ember - magyarázta az ősz hajú grafikusművész, amikor beinvitált a kertjében fölépített műtermébe. - Ebben a kis házban jószerével mindent magam csináltam, s igyekeztem olyan kényelmes környezetet kialakítani. amelyben minden percemet a festésnek és a rajzolásnak tudom szentelni. Tudja, egész életemben egy intelem vezérelt - úgy dolgozni, mintha már holnap nem élnék, és úgy tervezni, mintha örökké élnék. Vagyis egyetlen perc elvesztegetni való időm sincs, még ma sem, pedig már 71 éves vagyok. Elég csak egy pillantást vetni Molnár Ottó (vagy ahogy rajzait szignálja: Mottó...) műtermének saját alkotásaival díszített falára, a rajzeszközökkel zsúfolt asztalokra, hogy a latogató elhiggye: házigazdája nem csak most, s nem a vendég kedvéért hozakodott elő ezekkel a gondolatokkal. Ha azt mondom, hogy e kis teremben mindent zsúfolásig beborítanak a mester művei, még közel sem tudtam visszaadni a műtermi tájképet. Azt pedig különösen nem, milyen sokszínű munkásság jellemzi Molnár Ottó eddigi tevékenységét. - Egy idő után az ember már hajlamos arra, hogy leltár készítsen. Nos, ezt megtettem magam is, így ha a Mottó alkotások mennyiségére kíváncsi egy viszonylag pontos statisztikával tudok szolgálni. Nyolcszáz festményemből közel négyszáz átlépte a határokat is, s öt kontinensen ismerik műveimet. Az általam illusztrált 98 könyvhöz számításaim szerint 18 ezernél is több rajzot, ábrát készítettem. Televíziós inzertjeim, reklámgrafikáim száma meghaladja a 8 ezret, míg a fotóretusok összeszámlálásakor eljutottam az ötvenezres számig. Aztán ki ne felejtsük a bélyegeket. Az ismertebb bélyegterveim közül megemlíteném a „100 éves a NOB" bélyegsorozatot, az albertville-i téli olimpia tiszteletére készített, s kiadott bélyegblokkot és sorozatot, vagy mondjuk a levegő meghódításnak hőskorát felidéző, „60 éves a magyar repülés" című bélyegeimet. De készítettem vázlatokat az 1996-os athéni olimpia bélyegsorozatához is. Megrendelőim akkor még nagyon bíztak abban, hogy görög földön rendezik 1996-ban az aranyolimpiát, de hát abból nem lett semmi, így a bélyegek sem kerültek nyomdába - szomorodott el egy pillanatra Molnár Ottó hangja. Felvidékre utaztak a címerek 9 Mielőtt részletesebben is szó esnék arról, milyen művekhez, s kik is kérték grafikáit, talán szóljunk az indulás éveiről - ajánlottam Molnár úrnak. - Tizennégy éves korom óta rajzolok rendszeresen. Az első komolyabb munkáim a felvidéki magyar iskolák számára készítettem. Tudja, amikor a bécsi döntést követően a Felvidék egy részét visszacsatolták Magyarországhoz, az ottani oktatási intézményekben nem volt elegendő magyar címer. így aztán magyarorszagi diákok rajzolták, festették a címereket, amelyek pár hét múlva már az északi megyékben díszítették az osztálytermeket. Ekkor figyeltek föl képességeimre, s kaptam állást a Tolnay Nyomda műtermében, ahol elsajátíthattam a mélynyomó, a retusőr, a montőr és fényképész szakmákat is. Ezt követően dolgoztam a Glóbus Nyomdában, majd később megtanultam a címer és a címfestés fortélyait is. A háború után aztán következtek a plakátok, a reklámok, dolgoztam dekoratőrként is, s 1952 júniusától az MTI-fotórészleg munkatársa lettem. E cégből nőtt aztán ki a Diafilmgyártó Vállalat, amelynek mindeneseként dolgoztam hosszú évtizedeken keresztül. S ekkor már nem volt olyan műfaj, amelyben ne próbáltam volna ki a tudásomat. • Képzőművészeti akadémiát nem végzett, ám a polcokon sorakozó könyvek azt mutatják, művészdiploma nélkül is az ország egyik legfoglalkoztatottabb könyvillusztrátora lett már a hatvanas évekre. - Valóban nem akadémián, hanem autodidakta módon képeztem magam, ám ennek hátrányát nem éreztem, mert sok neves művésztől leshettem el a mester ség fogásait. S úgy vélem sikerült elsajátítanom a legfontosabbat - olyan műveket létrehozni, amelyek minden szempontból kiszolgálják a könyvek alkotóinak szándékát - egy-egy témakör pontos, könnyen megérthető, a szöveget segítő bemutatást. Nem is szeretem, ha művész úrnak szólítanak, mert magamról azt tartom: ismeretterjesztő vagyok. Legyen szó haditechnikáról, KRESZ-ről, orvostudományról, mindig azon fáradoztam, hogy rajzaim segítsék mindazokat, akik új tudásra vágynak. Ezért is dolgozott velem szívesen például Öveges professzor, akivel közösen alkotott könyvünk, a „Színes atomfizika" több kiadást is megért. Surányi Endrével, a magyar autózás nagy alakjával „A motorok és gépjárművek szerkezete" című könyvet adtuk közre, de külön is megemlíteném azt a KRESZ-tankönyvet, amely 6 kiadásban került az olvasók elé, és összesen 435 ezer példányban látott napvilágot - adta kezembe Molnár Ottó az egykori MHS gondozásában megjelent könyvecskét. Majd már a „Haditechnika fiataloknak" sorozat könyveinek borítólapjait nézegettük. Molnár Ottó e megrendelés kapcsán rajzolt atom-tengeralattjárót éppúgy, mint helikoptereket, vagy éppenséggel lánctalpas erődöket. - Sőt, olyan szerkezeteket is, amelyekről sokan azt hitték, a világ legszigorúbban őrzött titkai közé tartoznak mondja. Ilyen volt például a Trident-II rakéta, amelynek műszaki rajzát, bármilyen meglepő is, a NATO elküldte a Varsói Szerződés honvédelmi minisztériumainak is. Valószínűleg a fegyverzetek kölcsönös ellenőrzése kapcsán kerülhetett akkoriban erre sor. A lényeg az, hogy e műszaki leírást a HM-ből eljuttatták hozzám, s mire hadrendbe állt ez a veszélyes fegyver, már pontos rajza ott lehetett mindazok asztalán, akik megvásárolták a haditechnikával foglalkozó könyvsorozat rakétákról szóló részét. 9 A felsoroltakból kiderül, hogy nem volt olyan feladat, amelynek megoldását elutasította volna. De miként talált önre a sportvilág? Hiszen ma már nemcsak azt mondhatja el magáról, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia alapító tagja, de megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság Nívódíját is. Ehhez pedig be kellett rajzolnia magát a honi sporttörténelembe... Zsiga bácsi bunyósa - Jómagam is sportoltam ifjúkoromban - hogy mást ne mondjak, Adler Zsigmond keze alatt ismerkedtem meg az ökölvívás kemény világával, a férfias küzdősport szépségeivel... -, így örömmel fogadtam később minden olyan felkérést, ami a testkultúrával kapcsolatos munkákat kínált. Rajzoltam illusztrációkat „A labdarúgás szabályai" című könyvhöz, focit népszerűsítő újságsorozatokban jelentek meg grafikáim, én terveztem az Magyar Olimpiai Akadémia emblémáját, s mint már említettem, a sportbélyegek rajzolása is közel áll hozzám. Aztán ne feledkezzünk meg a neves sportemberek portréiról sem. A Hajós Alfrédról. Mező Ferencről, Németh Imréről és Csík Ferencről általam készített festmények most azokban az iskolákban találhatóak meg Budapesten, amelyek e kiválóságok nevét vették föl. Míg Bozsik Józsefről festett képem Komárom egyik oktatási intézményében található. De hadd szóljak egyik legismertebb munkámról is - mutatott Molnár Ottó a műterem falát díszítő tabló felé. - Mint láthatja, ezen az Aranycsapat tagjai láthatók. Amikor ez a remek focigárda megverte az angolokat a Wembley stadionban, jött az ukáz - olyan tablót kell készíteni a csapatról, amely aztán bejárhatja az egész világot. A képeket megkaptam az MTI fotószolgálatától, s nekem tulajdonképpen csak az a feladat jutott, hogy összerendezzem, feliratozzam ezeket a portrékat. E munka nem éppen arra szolgált, hogy kiélhessem művészi ambícióimat, ám a célnak kiválóan megfelelt, népszerűsítette az Aranycsapatot, így aztán ez a'tabló valóban híressé vált a Föld szinte minden országában - emlékezett az ötvenes évekre Molnár Ottó. S miközben újabb és újabb munkáit tette elém az asztalra, szóba kerültek híres olajfestményei, például a modem olimpiák megteremtőjének, Coubertin bárónak képmása is. Teljesen más technika, mint mondjuk egy bélyegsorozat tusvázlata, de szép feladat. S egy ilyennek Molnár Ottó soha nem tudott ellenállni. - Úgy telt életem, hogy napi 12-14 órákat dolgoztam. Ma már persze nem tudok ennyit állni a festőállvány előtt, vagy ülni a rajzasztalnál, de változatlanul akkor vagyok a legboldogabb, ha dolgozhatom. Ezért is fogadtam örömmel legfrissebb felkéréseimet - hamarosan egy cselgáncs szakkönyvben jelennek meg a dzsudófogásokat bemutató ábráim, s vállaltam egy labdarúgással foglalkozó mű illusztrálását is. A rajztollakhoz hű marad... 9 Látva munkáit, nem nehéz megállapítani: sokéves munkássága során minden feladatot sikerrel oldott meg. De most már itt a legnagyobb kihívás, a számítógép, a komputergrafika. Elsajátítja ezt a technikát is? - Nem hiszem. Ez már a fiatalabb generáció alkotói eszköze. De hadd mutassak magának valamit - nyúlt Molnár úr az egyik polcra, s máris újabb könyv nyílt ki előttem. - Látja, az egyik legelső, komputerekkel foglalkozó ismeretterjesztő könyv magyarázó ábráit is én készítettem. így csöppet sem ismeretlen számomra e bonyolult szerkezet, de azért én már maradok a rajztollnál, és a festékeknél. Ezek a eszközök a szó anyagi értelmében nem tettek gazdaggá, de segítségükkel egy boldog életet éltem, s élek ma is. Miért is ne maradhatnék hű hozzájuk..? Bátyi Zoltán