Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-19 / 220. szám

SZOMBAT, 1998. SZEPT. 19. IRODALOM 11 Janox A férfigép a nő márpedig szép mert olyan térből van hogy lecsorog a nézés mert mielőtt elkezdődne véget ér Legyek talpig legyek macsó. legyek határozott, kemény és indulatos, álljak a sarkamra és ne hagyjam magam, akárki ne bántson, sértődjek meg és vágjak vissza, és ne hallgassak az ikesragozás hirdetőire, és ne inogjak meg. legyek kőszikla, és ne forduljak meg a csinos nők után, ne szeressek belé, azt ne, mérjem végig rezzenéstelen arccal, hátha bedől, belehull a karjaimba, vagy csak nézzem végig, tetőtől-talpig epiláljam a tekintetemmel, hogy legyen akár a virágbolti rózsa, mely elfonnyad, ha úgy akarom. Metacsend nem tudni, például a szerelem, ez nem is fontos, fontos a téma. a téma a szerelem, például a szerelem, a téma. a téma feldolgozása a nyelv, a forma átdolgozza az egészet, a nyelv dolgozása, ha dolgozik a nyelv (velünk dolgozik a nyelv), írja körül a témát, például a szerelem (mint téma), a nyelv. nem is kell szerelem, hogy (téma legyen, meg) nyelv legyen, ha dolgozik a nyelv, ha feldolgozza, velünk dolgozza fel, együtt és általunk, a témát (például, a szerelem), a nyelv a formában dolgozik, nem gondolkozik, és nem (téma) a szerelem. ha velünk dolgoztatja fel a témát a nyelv, amikor dolgozik, a témán (például a szerelem), akkor kell a szerelem, kell hogy legyen, a téma (a szerelem), mert nem dolgozik a nyelv, velünk nem dolgozik a nyelv, és (téma) a szerelem, és nem téma a nyelv, pedig dolgozik. kell a szerelem (például a téma), kell a nyelv, amikor dolgozik, amikor velünk dolgozik a nyelv, és kell a forma, amikor nem dolgozik a téma, például (a szerelem), nem dolgozik a forma, és szerelem (például a téma), amikor nem gondolkozunk. Ébredés hosszé álom után kiemelte fejét a ganébóL rossz a fekália íze után az a felszíni szélcsend, kint mi fogadja megint, így nem borogatja az arcát őszi fuvallat sem, ha a kendő, íme, hiányzik; - mert nincs, vissza-időbe tekint, belemélyed a percbe, mártírnak, költőnek látja magát, szeretőnek, szólónak, pedig állat, bűzlik a test. böfögését barna nyomokban jelzi a pára. korán, zavarában nem veszi észre, korán van, elbizakodva tekint fel, hosszú álom után. Vörös István A szobor Pietro Lombardo: Angyal Micsoda ocsmány idő. Az ember ízületei belefájdulnak. Esik. Legalább havazhatna már. Erre mondják azt, hogy ősz? Sárban csúszkálni, ha az ember kilép a szabadba? Dögletes füst a kunyhóban, mert sehogy se megy ki, hiába csapjuk félre a bejárat bőreit, hiába csinálunk huzatot. Csak a víz csorog be következetesen, nyirkos lesz tőle a levegő, meglátszik az ember lélegzete. A tűzre is folyton oda kell figyelni, nehogy kialudjon. Mert az legalább - füst ide vagy oda meleget is ad, legalább ropognak rajta a gallyak. Ha hátraveted magad, és a kunyhó falának dőlve üldögélsz (elég erre a célra egy farönk), a lábaid pont elérnek a tűzig. A kövek és a tűz közeli látványa a simára kopott bocskor bőrén át is kellemesen melegíti a talpad. És ez a legfontosabb. Az emberbe a hideg, a meleg, a nedvesség, a száraz, az élet és a halál éppúgy mint a fákba, a föld felől jön. A talpa felől. Ezért kell pihentetni néha. A talp és a lábfej nagyon fontos. Az ostoba ember a fejével gondolkodik, az eszes a kézfejével. A bölcs a lábfejével. Csak a legfinomabb bőrt válaszd, ha bocskort akarsz a lábad köré tekerni. A legjobbat. Ne vegyél szarvas vagy jávorszarvasbőrt. Ezek túl nagy állatok voltak, túlságosan eloszlik bennük az életerő. De ne vegyél vaddisznóbőrt se. Silány bőr az, inkább csak összenőtt szőr, a disznó ereje az agyarában van. A farkas bundája túlságosan is szürke. A legjobb a rókáé. Persze a hátáról. Két róka kell. Mindegyik lábadra külön-külön. Ha a lábadra hallgatsz, most nem mész ki. Beleragadnál a sárba, elázna mindened az esőben. Ne menj még akkor sem, ha az utolsó szárított halat is rég megetted. Hagyd a gyomrodat fecsegni, de ne fogadd meg a tanácsát. Ilyenkor nem a vadásznak a dolga eleséget előteremteni, hanem a feleségének. A feleség, ha ad magára, sosem hagyja kifogyni a tűzhely melletti veremből a különféle gyökereket, gumókat. A feleség, ha ad magára, akad a háznál földben rohasztott tojás. Amiért annyira kiabáltál vele nyáron, hogy nem lehet aludni ebben a kibaszott odúban, mert nem ásta elég mélyre a tojásokat, és olyan büdös van, mint valami elefánttemetőben, az most hirtelen egész más színben tűnik fel neked, nem tagadhatsz meg tőle egy dicsérő szót, miközben a gyerekásót forgatja, és óvatosan kiemeli a tojást a földből. Más most az a szag is. Pedig büdös van. De most megbocsátóbb vagy az öregasszonnyal. A sárról és esőről sok minden eszedbe jut. A szukakutya odajön hozzád, a fejét a lábadra teszi. Ő a legokosabb itt. Nemcsak a te házadban, de az egész telepen. A fiaid, az unokáid gyerekzsivajtól hangos putrijaiban is. A szukakutya, no és persze a feleséged. Nem is tudod már, melyikőtök irányítja a falu életét. A te szavad dönt. De mikor van szükség egyáltalán döntésre? A feleséged főz. A feleséged szül. Azaz szülni már egy ideje nem szül. Jólesik az egyedüllét végre a házban. Erre legalább jó az eső. Hihetetlenül eltávolítja egymástól a legközelebb eső viskókat is. Ilyenkor még a feleséged hallgatását is szereted. Ahogy sürgölődik, néha kimegy, meri a kunyhó körüli árokból a vizet, magasítja a küszöböt. Visszajön, gőzölög a háta, a tojásokat cserépedénybe teszi. Valahonnan olaj is kerül alá (talán a lámpából öntötte le?) és hagyma. Aztán ha megtelt az edény vagy elfogyott, amit a napi étkezésre szánt -, felteszi a tűzre. A te szavad dönt, de a feleséged főztje. Mostanában túl sokat eszel. Egyszerűen engedékenyebb vagy a kelleténél. De már késő. Legalább azt a szobrot nem kellett volna megcsinálni. Vagy ne sikerült volna olyan jól. Össze se lehet téveszteni, ő az, kicsibe. A feneke, a mellei. (Szerencsére legalább lábfeje nincs. Úgy végződik alul, mint egy foggyökér.) Vagy kiégetni nem kellett volna. Hadd esett volna szét, ahogy lassan kiszárad, mállott volna el a gazdájának szorítása alatt. Mert amikor kikotortad a hamuból, és megmutattad neki, rögtön a kezébe kapta. (Nem érez az ő keze már se meleget, se hideget.) És vitte ki a napra, nevetni, a lányainak mutogatni, magára ismerni. Üreget vájt a falba, ott állította föl. Attól kezdve ő itt az úr. Furcsa, mindig megérzi, mikor kell levenni a főztjét a tűzről. Talán a kőedény se bírná tovább. Olyankor már mindenfelé kavarog az ételszag, és hirtelen arra gondolsz, hogy lehet valami a föld, a tűz, a szél isteneinél is nagyobb. A tárgyak beszéde önmagukról. Mint most a készülő vacsoráé. Hamar türelmetlen leszel, rá-rá mordulsz az asszonyra. Jó lesz az már. Oda ne égjen (mit bánod te, akármilyen égett), de ő csak hallgat. Tesz-vesz. Edényekkel zörög. (Minek is csináltál neki annyi edényt.) Hallgat. Kivár. Lehet, hogy a te türelmetlenséged mértékéből ítéli meg, mikor jó az étel. A hordóból rohasztott gyümölcsöt vesz elő, már előre örülsz neki. Az ember talpa megpezsdül tőle, a feje pedig összezavarosul. A világ kicsit az oldalára billen. Bizonytalan lesz a járás, és ez az egyedüli rossz az egészben. Ez a finom billenés, mintha a lábat is megtévesztené. Ilyenkor az öreg szukakutya is megmorog, és átül a másik sarokba. Érzed, ahogy körülöttetek a föld, a döngölt agyagfal lélegezni kezd, a fejed magasságában, úgy a kinti talajszinten patakokat hallasz csörgedezni. Üres, terméketlen vizű patakokat, nincs bennük hal, kagyló, de rák se. Csak a magukkal hordott sár. Ihatatlanok. Az időt leggyakrabban vízzel mérik. A szürkéssárga árral ilyenkor ősszel a hideg és kristálytiszta árral tavasszal. Az ereszről a víz csöpögésével, ha elállt az eső. Végre most is letelt valami. Előtted már az erjesztett szilva, hamarosan itt a tojásfőzelék, a feleséged épp most veszi le a forró edényt a tűzről. (Igen, a nők a kezükkel gondolkodnak, és ez nem is olyan kevés.) A szuka négylábra áll, nyújtózkodik. Elégedett vagy? A feleséged jön már az edénnyel, kétfelé meri a tojást, a nagyobbik adagot adja neked. Az arcodba csap a tányérból a gőz. Már azon töröd a fejed, hol sikerül majd valami száraz helyet találnod, hogy aludni térhess. Igyekszel meggyőzni a gyomrod a forró étellel. A hosszú üléstől elzsibbadt a lábad. Tandori Dezső És mégis, mindeneken túl a Tour! Ott, hol a kis Túr siet beléje, írja a mi múlt századi nagy költőnk - hát a Tour az én szívembe már az ötvenes években jól bekanyargott, és most barátom is azt mondja, megvan a Tour, neki a botrányok ellenére is jól megvan, mondom, szerencse, hogy végigmentek, akik maradtak, mit lehet a doppinghoz szólni, mi magyarok eleve túlírjuk, két „p"-vel, mint a maffiát stb. Feketekávé nélkül én nem dolgoztam volna annyit, alacsony a vérnyomásom, minden, sokszor egész heteket végigtengek csak, ha a hajnali egy fekete lénél megállok. De hogy aki a Tourt nyerte, a Marco Pantani! Előtte a Giro d'Italiát, már ezért is neki festik Cesenatico utcáit az Adria partján, a Pantani városában. Egy aszkéta alak, hihetetlen „aggastyán" küllem, mondja barátom, és igaza van. „Hány éves lehet ez az ember?!" Rajongunk tehát Pantaniért, és én nem akrobatáskodhatom azzal, hogy „másképp" megírom másodszor is az ugyanazt, mit gondolok a Pantani súlyáról (56 kg), a rajz szövege emlékezetet rá*, hogy magam is jártam e határon, 1993-94-ben, 57 kg. Nem tudtam megtartani a súlyt, de hát persze, hogy megdobogott a szívem a Pantani-jelenetek láttán (ahogy ,.randalírozva" nyomja a pedált, hegynek fel, hihetetlen szeszélyű sebességváltásokkal), a súlya hallatán, az evéssel még csak el volnék (hogy az evést elvetem nagyjából), de bor nélkül olyan sivatag hangulatokban vagyok, hogy az csak...! és a bor nagyon visszahozza, amit koszttal leaszkétáskodsz magadról, szóval, itt ez az esély, azért, ezt írtam meg kis Karinthy Frigyes-versikében, remélem, jól olvasható: ODA EGYSZER HA LEMENNÉK, VISSZA TÖBBÉ SOSE JÖNNÉK. Egyszer csöndesen vissza nem jönni többé (valamiből): örök álom. * A rajz szövege azonos a nagy betűkkel szedett mondattal. (A szerkesztő) Grecsó Krisztián Húrom óra harminc Amikor nagyapámnak így mondtam az időt: 3:30, kivétel nélkül rákérdezett, hogy akkor most mennyi. Kötötte a nyitott gangon a kast, és hiába a lendületes bejelentés, nem tudta, hogy akkor most „pontosan fél négy óra van." Valahogy ilyenformán kezdtek felszakadozni bennem az emlékek, mikor a szentesi születésű CsernaSzabó András Fél négy című könyvét forgattam. Az idei könyvhét talán legkellemesebb meglepetése volt ez a kiemelkedően szép Magvető könyv, mely az alig huszonnégy éves szerző meglepően érett írásait gyűjti egybe. A könyv két ciklusa közül az első: az „Apokalipszis, most" inkább csak motívumaiban összecsengő novellákat tartalmaz (bár itt is tettenérhető egyfajta tudatos építkezés, sőt az első, rövid írásra egyfajta olvasatban az egész könyvet felépíthetjük), míg a második: a „Kevab, Liza és a mágikus meggymag" összeforrottabb írásokból építkezik. Igazán jó, és élvezetes olvasni mindkét részt. Cserna, aki a szentesi lokálpatrióták egyesületében minimum a titkárságig vihetné (ahogy a fülszövegben írja, még atomtámadás esetén is megtalálná a Delelő csárdát...) elkapott valami elképzelhetetlenül fontosat, amit eddig csak nagyon kevesen. Szentes olyan irodalmi közeggé növi ki magát, melyben az öncélúság, hitetlenség fel sem merül. A narráció szempontjai megalapozottak, a helyszínválasztás indokolt, hiszen maguk a leírások úgy merülnek el a legapróbb részletekben, hogy szinte kivétel nélkül a globalitás érzetét keltik. (,,...a panoráma Disco nagy erkélye vörös lepelbe öltözik, köszöntik a Hámán Kató Altalános Iskola pedagógusait", „a gimnazista lányok például, mikor testnevelés órán a ligetbe küldték őket futni, inkább kerülőt tettek, és a Delelő felől közelítették meg a ligetet") Összefoglalva ezt úgy értem, hogy Cserna-Szabó nem vidéki történeteket ír, egy tiszaparti, poros város mindennapi életét megfestve. Annak, hogy a Szamárdelelő csárda fő motívummá növi ki magát, oka van. A szerző nem képeslapokat küldözget haza a jó szentesieknek. Hogy az első könyv külön műfaj lenne, azt nem először látjuk megdőlni (talán nem véletlen, hogy a fővárosi bemutatón Eszterházy Péter olvasott föl Cserna szövegei közül néhányat), mert ilyen „szeme" ritkán van egy első könyvesnek. Nem is az az igazán különleges, hogy valaki ennyire nem engedi elmenni maga mellett a dolgokat (az életét úgy általában, hát persze), hanem, hogy úgy tudja azokat megjeleníteni, hogy a legfelső szövegszinteket karcolgatók is beléjük botoljanak. Csernától tanulni lehet. Annak ellenére mondom ezt, hogy a cselekménynek, a tulajdonképpeni történésnek sohasincs köze a „valósághoz" (így írva a valóságot, idézőjelbe, mert olyannyira nincs, hogy leginkább arról beszélhetünk, hogy Cserna saját valósága berkein belül létezik, ahol fikciónak inkább az olvasó által tekintett valóság vehető). A fiatal író helyenként vérlázító abszurditásához - ráadásul - néhol felszisszenős perverzió is társul. Erre szokták mondani, hogy benne van. ami tulajdonképpen jó az életben. De Cserna-Szabó András könyvére ez nem áll. Benne van az is, ami nem jó. Javaslom apró, ízlelgetős olvasásra, novellái között szünetet tartva, mint két Balaton szelet között. (Cserna-Szabó András: Fél négy, Magvető Könyvkiadó) '