Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-16 / 217. szám
4 KRÓNIKA SZERDA, 1998. SZEPT. 16. I^Mgfflll l Önkormányzati választások Kampánynyitó a Sajtóházban A pártok, egyesületek képviselői lapunk ajánlatával ismerkedtek. (Fotó: Nagy László) miről írt a DM? • 75 éve A szegedi színház A szegedi színház ügye sajnos még mindig a legaktuálisabb és a legkomplikáltabb kérdés a torony alatt. Az a hiba, amit a város tanácsa elkövetett, amikor meggondolatlanul hozzájárult Palágyi Lajos szerződésének Andor Zsigmondra történő átruházásához, csak első szeme volt annak a hosszú láncnak, amely még mindig újabb láncszemekkel • 50 éve gyarapodik. A színház kérdése ma már nem is kultúrkérdés, hanem az illetékes és illetéktelen jogászok lényegölő paragrafusháborúja következtében tipikus jogi kérdéssé vált. Ma már nem az érdekli az embereket, hogy a negyvenéves szegedi színház hivatott kezekbe kerül-e, s a tanács ismét a halogatás eszközéhez folyamodott. (1923) Az új kultúra Budapesten a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság a Nemzeti Múzeum termeiben szovjet könyvkiállítást rendezett, amelyet ünnepélyes keretek között nyitott meg Szakasits Árpád köztársasági elnök. Ez a kiállítás hivatott arra, hogy népünkkel megismertesse a szovjet irodalom remekeit. Az osztályuralom bilincseiből és a kizsákmányolás alól felszabadult szovjet dolgozók hozták létre a hatalmas eredményeket, amelyeknek nyomán felépült a világ első szocialista mintaállama. (1948) • 25 éve Nyolcvanéves Szent-Györgyi Albert Szeptember 16-án ünnepeljük dr. Szent-Györgyi Albert, a világhírű Nobel-díjas magyar származású tudós nyolcvanadik születésnapját. 1917ben orvosi diplomát szerzett a budapesti orvostudományi egyetemen. Élettani kutatásokkal kezdett foglalkozni, amelyet csakhamar felváltott az intenzív érdeklődés a gyógyszerkutatás iránt. Évek óta a sejtosztódás, a rákos megbetegedések megoldatlan problémáival foglalkozik. Születésnapja alkalmából kiadják Magyarországon legújabb könyvét A tudós polgár címmel. (1973) Drogmegelőzés • Munkatársunktól Csongrád megye 11 középiskolájában közel kétezer fiatal hallgathatott előadásokat gyógyult drogosoktól a kábítószer-fogyasztás okozta károkról, a leszokás nehézségeiről annak a prevenciót szolgáló programnak a keretén belül, amelyet a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány szervezett. A szegedi Drogcentrumban megtartott tegnapi sajtótájékoztatón először erről volt szó, majd Újhelyi István, önkormányzati képviselő, a Drogcentrum Érdekképviseleti Fórumának delegáltja arról beszélt, hogy a város nem hagyhatja magára intézményét, ennek okán, minden támogatást meg kell adnia a Drogcentrumnak. A kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében összefogásra, koordinált munkára, stratégiára van szükség. Ennek érdekében javasolják drogbizottság felállítását a közgyűlésnek, amely várhatóan a következő alkalommal hallgatja meg a városi főorvos szegedi droghelyzetről készített elemzését. A szegedi Drogcentrum vezetője, Zelenai Károly, a kábítószerezés visszaszorítását segítő elméleti kérdésekről beszélt, a többi között arról a módszertani szabályról, miszerint nem riasztani kell a fiatalokat. A leghatásosabb eltérítő módszemek bizonyul, ha gyógyult drogosok beszélnek kálváriájukról a veszélyeztetett korosztály tagjainak. • Fekete pont Aki másnak vermet ás. tőzsde Kétszáztizenegy pontos esés MA A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 10 órától baba-mama-klub Baloghné Fűrész Veronika védőnő vezetésével. AZ IFJÚSÁGI IRODÁBAN (Dózsa Gy. u. 5.) Alba óra 13-től 18 óráig; 16.30-tól 17.30-ig speciális külföldi csereprogramok; 17-től 20 óráig Amiga-klub. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 16.30-tól ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Eperjesi Ágnes. A PAJZSMIRIGY megbetegedéseiről és alternatív kezelési lehetőségeiről hallhatnak előadást 17 órától a Quantum természetgyógyászati rendelőben (Kállay A. u. 12/B). RÓKUSI ORGONAESTÉK: Baróti István (Esztergom-Budapest) és Márffy Gabriella (Bern) hangversenye 19 órakor lesz a rókusi templomban. BOOGIE szanatórium 19 órától a vízmű klubban (Tisza L. krt. 88.) Kalapos József vezetésével. A JATE-KLUBBAN 18 órától filmklub - Marco Ferreri: I Love You; 21 órától a M.É.Z. ír-skót-kelta népzenei koncertje. A SZOTE-KLUBBAN 19 órától Helló világ!-klub Bozsó Attila: Spanyolországi gránitparadicsom; 22-től nosztalgiabuli Molnár Lajossal. HOLNAP A VETERÁN REPÜLŐK EGYESÜLETÉNEK szegedi tagozata 14 órakor összejövetelt tart Kazinczy utca 2. szám alatti klubhelyiségében. MAGYAR FILMKLUB: délután 3 órakor a Mici néni két élete című filmet vetítik a JGYMK nyugdfjasklubjában (Kossuth L. sgt. 53.). IDŐSKORI BETEGSÉGEKRŐL tart előadást dr. Szabó László főorvos délután 4 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban. DITTRICH MÁRTA festőművész kiállítását Szepesi Hédi művészettörténész nyitja meg délután 5 órakor a Kortárs Művészeti Galériában (Nádor u. 2.). A tárlat október 7-éig, munkanapokon 9 és 17 óra között tekinthető meg. NAPKORI EDIT iparművész Kalapok és fejdíszek című kiállítását Podmaniczky Szilárd író, a Délmagyarország újságírója ajánlja az érdeklódők figyelmébe, 18 órakor az ifjúsági házban. Közreműködik Bozóki Andrea gitárművész. A bemutaló október 5-éig látogatható. MI IS AZ A DIANETIKA? - ingyenes előadás az Attila u. 14. szám alatti központban, 18 órakor. AZ ETKA-JÓGA EGYESÜLET 18 órától jógafoglalkozást tart az újszegedi, Fó Fasori Általános Iskolában. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUB programja: Bornemisza Gergely elóadása 18.30 órakor. Széthúzott fájdalom címmel, a Bartók Béla Művelődési Központban. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.): ma, 15 órától hímzés, 15.30-tói fazekas szakkör felnőtteknek, 16 órától kosárfonás; holnap, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek és alkotó csemeték klubja. Az önkormányzati választások elótt találkozóra hívta lapunk a választásokon jelölteket állító pártokat, társadalmi szervezeteket. A megbeszélés célja az volt, hogy ismertessük a Délmagyarország és a Délvilág által kínált lehetőségeket, amelyekkel a pártok eljuttathatják üzenetüket a választóknak. Az október 18-i önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében a Délmagyarország Kft. találkoMA JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Kálvária sgt. 14.) 14-től 16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A szakszervezeti tagságot hitelt érdemlően (pl. tagkönyv) igazolni kell! DR. BÁLINT JÁNOS, a szocialista párt jogtanácsosa 15 és 16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. A MUNKÁSPÁRT újszezóra hívta azon pártokat, egyesületeket, amelyek ringbe szállnak a választók kegyeiért. A Délmagyarország és a Délvilág képviseletében Szávay István felelős szerkesztő elmondta, hogy új elemekkel kibővítve követjük azt a gyakorlatot, amelyet valamennyi választás elótt folytattunk, egyenlő esélyt teremtve valamennyi érdekeltnek. Az önkormányzati választásokon induló valamennyi párt, egyesület lehetőséget kap arra, hogy egy kiemelt rendezvényét a Délmagyarországban és a Délvilágban fényképes tudósításgedi alapszervezete 17 órakor taggyűlést tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. PASKUJ MÁTYÁS, a 19es választókerület (Felsőváros, Fodorkert) képviselője lakossági fórumot tart 17 órától a Deák Ferenc Gimnáziumban (József A. sgt.). Témája: Fodorkert csatornázása. Vendégei: Nagypál Miklós, a műszaki iroda vezetője, Nóvák Gyula, a Vízügyi Beruházási Kft. ügyvezető igazgatója és Kiss Pál, a Magyar sal tálaljuk. Emellett a városokban a polgármesterjelöltek számára biztosítunk ugyanakkora felületet annak érdekében, hogy a jelöltek elmondhassák elképzeléseiket. A választást megelőző héten pedig közöljük valamennyi település valamennyi körzetében induló képviselő-jelöltek listáját. Ugyanez érvényes a falvak, községek polgármesterjelöltjeire is. Ezen túl természetesen az egyes eseményekről a szerkesztőség a rendezvény hírértékének megfelelően tájékoztatja az olvasókat. Pásztiné Mészáros Éva Vízügyi Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatója. DR. BEREKNÉ DR. PETRI ILDIKÓ, a 1 l-es választókerület (Belváros) képviselője lakossági fórumot tart 18 órától a Béke Utcai Általános Iskolában. Témája: beszámoló a képviselői munkáról. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője fogadóórát tart 18-tól 19 óráig a szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Házban. tájékoztatta a pártok, egyesületek képviselőit a hirdetési lehetőségekről. Elmondta, hogy szeptember 18. és október 18. között a Közéleti napló című rovatunk nem fogad kampányhíreket. Ezek közlésére szerkesztőségünk kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál, amelyek külön blokkban, szerkesztett formában jutnak el az olvasókhoz. A hirdetési tarifáknak megfelelő összegért természetesen mindenki számára lehetséges külön hirdetés megjelentetése. A. L. HOLNAP DR. BUDAI GÉZA, a Fidesz szegedi szervezetének jogásza ingyenes jogi tanácsadást tart a párt székházában (Victor Hugó u. 5.) délután 4 és 5 óra között. DR. BARTHA LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő fogadóórát tart (minden csütörtökön) délután 4től 5 óráig a Fidesz Victor Hugó utcai székházában. Bejelentkezés a 312-844-es telefonszámon. DR. SZILVÁSY LÁSZLÓ, a 6-os választókerület (Újszeged) képviselője fogadóórát tart 17 órától az odesszai fiókkönyvtárban. • Munkatársunktól A Takaréktár utca 4. számú házat már hiába keressük: lebontották. Helyét szemét, és a telek hátsó részében embermagasságú gaz borítja. A régi épületet hónapokkal ezelőtt eltüntették, a területet pedig farostlemezből összeütött palánkkal kerítették el. Csakhogy a dróthálós „kapubejárót" erós emberek kitépték a helyéből, és belehajították a lebontott ház helyén tátongó gödörbe. A három-négy méter mély verem peremétől csak néhány lépés választja el a járdán sétálókat. Aki a közeli - és igen népszerű - borospincéből jövet, késő este arrafelé imbolyog, könnyen belelibbenhet a sötétben teljesen fekete lyukba, amelynek fenekén egy kárpitja vesztett ágy meregeü vészjóslóan csupasz rugóit. • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a hétfői emelkedés után 211,91 pontos", azaz 4,6 százalékos csökkenéssel, 4385,40 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül a TVK szenvedte el a legnagyobb értékvesztést 16,5 százalékkal, 1920 forintra zuhant a társaság részvényeinek árfolyama. Napközben még ennél is lejjebb, 1900 forintra süllyedt a papír ára, ami az utóbbi egy év legalacsonyabb árfolyamát jelenti. A Mol árfolyama 3,5 százalékkal csökkent, 4005 forinton fejezte be a napot. A Richter 4,3 százalékos visszaeséssel, 5550 forinton zárt. Az OTP 6690 forintos utolsó árfolyama 3 százalékkal, a Matáv 925 forintos záróára 2,4 százalékkal maradt el allétfőitől. A kárpótlási jegy ára 400 forintra esett vissza az előző napi 439 forintról. A határidős index két leglikvidebb lejáratára 230, illetve 279,50 ponttal estek az elszámolóárak. Az idei december 4419,50, a jövő december 5220 ponton zárt. A palánk mögött életveszélyes szakadék leselkedik. (Fotó: Somogyi Károlynó) napló