Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-11 / 213. szám

PÉNTEK, 1998. SZEPT. 11. KITEKINTŐ 11 A külügybe megy a vásárhelyi pultos? Kak tyibja xavut? Nem is olyan régen erre az egyszerű kérdésre alig­hanem minden magyar kisdiák tudott válaszolni. Ma viszont már az sem biztos, hogy tíz tanulóból kettó eltalálja: oroszul beszél az, aki így érdek­lődik más neve iránt. Hiába, az orosz nyelv kényszertanítása igen­csak elvadította a ma­gyarokat (is) a szláv nyelvektől. Éppen ezért nyílik tágra a szem a csodálkozástól, ha arról hall az ember: él Hódme­zővásárhelyen egy olyan fiatalember, aki fanati­kus lelkesedéssel sajátí­tott el őt szláv nyelvet is, s most éppen egy Orosz­országról szóló könyvön dolgozik. S mielőtt még arról faggatnának, vajh melyik egyetemen is ta­nít az úr, elárulom: fog­lalkozására nézve pultos egy vásárhelyi kisven­déglőben. Nem minden­napi életútjáról kérdez­tük Kolier Zsoltot, aki külügyi pályára készül. Akit panelba szorított sor­sa, s naponta bámulhatja a la­kótelepi betonhegyeket, még a levegőből is nagyot szip­pant örömében, amikor Hód­mezővásárhely belvárosában, a hangulatos kis utcákon ba­rangol. Ha pedig egy század­előt idéző kis ház hűs falai között kínálják hellyel, már azért boldog, mert létezik még a világnak ilyen nyugodt szeglete. Persze aki Kolier Zsolték albérleti otthonába lá­togat, nem csak e hangulatos „díszletek" miatt ámuldozik. Sokkal inkább a házigazda személye készteti csodálko­zásra. Ugyanis a 28 éves fia­talember elmondhatja magá­ról, hogy a legmagasabb szinten beszél anyanyelve, a jól sikerültek, professzora rá­kérdezett: honnan szerezte információit. Ekkor került szóba a nevem, s miután is­mertté vált, mivel foglalko­zom szabadidőmben, s meny­nyi tudást tudtam fölhalmoz­ni az évek során, lehetőséget kaptam arra, hogy külügyi munkakörre pályázzam. Az Oroszország történetét 360­tól 1946-ig feldolgozó mun­kám e pályázati anyag része lesz. Büszkék történelmükre 9 Elképzelhető hát, hogy pár hónap múlva már el­köszön Vásárhelytől, s valamelyik szláv ország magyar követségén dol­gozik majd? - Nagyon bízom ebben, hiszen tudásomat minden­képp szeretném hasznosíta­ni. 9 Önnek biztos nem len­ne nehéz kontaktus te­remtenie új ismerőseivel, hiszen jól ismeri a szlá­vokat. Elárulná, hogy ta­nulmányai során milyen tapasztalatokat szerzett erről a népcsoportról? - A szlávok - bár éppúgy nem mentesek az emberi gyöngeségektől, mint mi, magyarok - csupa szív és lé­lek emberek. Nagyon erős családi kötelékek fűzik őket egybe, rokonaikat segítik, s szinte elképzelhetetlen, hogy náluk valaki öreg korára tá­masz nélkül maradjon. Na­gyon büszkék saját történel­mükre, s éppen ezért múlt­jukról igyekeznek is mind többet megtudni. E tulajdon­ságokat ismerve minden el­fogultság nélkül mondha­tom: van mit tanulnunk a szláv emberektől... Bátyi Zoltán • Kérdezhetik szerbül, kérdezhetik oroszul, kérdezhetik... magyar mellett oroszul, szer­bül, horvátul, szlovákul és lengyelül is. De Kolier Zsolt korántsem elégedett meg az­zal, hogy hosszú tanulóévek után bekerüljön a nyelvmű­vészek kicsinyke táborába. Mint elmondta: gyerekkora óta elolvasott mindent, ami csak a szláv népek történel­mével, kultúrájával, minden­napi életével volt kapcsola­tos, s így mára aligha akad olyan kérdés szlavisztikai ügyekben, amire ne tudna je­lesre felelni a legszigorúbb professzorok előtt is. Pest^ Dusnok, Vásárhely 9 Biztos nem én kérde­zem meg először: hogy ju­tott eszébe, hogy éppen a szláv nyelvek, szláv népek történetének tudorává fej­lessze magát? - kezdtem a faggatózást Kollerék al­bérletének otthonosan be­rendezett nagyszobájában. - Valóban legtöbben erre kíváncsiak, ha megtudják, mivel is foglalkozom, amikor munka után hazatérve leülök az íróasztalom mellé - muta­tott házigazdám a bejárati aj­tó irányába, ahol egy piciny­ke, csak és kizárólag egyetlen ember, s a már említett asztal befogadására alkalmas dol­gozósarok körvonalai rajzo­lódtak ki. - Nos, a magyará­zat roppant egyszerű: bár bu­dapesti születésű vagyok, de olyan nagy szerencse ért, hogy Dusnokon nemzetiségi közegben nőhettem fel, ahol korán megismerkedhettem a hazánkban élő szláv népcso­Koller Zsolt munka portok kultúrájával. Ekkor egész életemet meghatározó élmények értek, amit csak erősített a tény, hogy később több évig éltem Lengyelor­szágban, ahol nemcsak a ház­igazdák életéről szerezhettem sokirányú tapasztalatokat, de sok orosz és ukrán emberrel is megismerkedvén, már egy­re teljesebbé vált az a kép, ami a szlávságról kialakult bennem. Természetesen a ta­pasztalás útján szerzett isme­reteket sok évi kemény tanu­lással egészítettem ki. Eköz­ben elkezdtem azon könyvek ón szinte minden percét ii (Fotó: Tésik Attila) gyűjtését is, amelyek a szlá­vok nyelvével, történetével, néprajzával, kultúrájával, mai életével foglalkoztak, így ma már elmondhatom, hogy ten­gernyi információt tartalma­zó szlavisztikai könyvtárra tettem szert. 9 Miként tudja vendég­látósként hasznosítani e páratlan ismeretkincset? - A vendéglőben dolgozva nem igazán nytlik alkalom arra, hogy a szlavisztika tárgykörében bonyolódjak hosszabb vitákba. De amikor azt mondom, hogy pultosként mellett tölti. dolgozom, csak egyik mun­kahelyemet említem. Emel­lett foglalkozom fordítások­kal, tanulók korrepetálásával, vállalok tolmácsfeladatokat, s közben arra készülök, hogy magam is diplomát szerez­zek. Pályázatra írja könyvét 9 Van minderre igény ma Magyarországon? Hi­szen az elmúlt évtizedben, aki csak tehette, hátat for­dított az orosz nyelvnek, s mi tagadás, a szláv népek történetét se kutatják, ta­nulják valami sokan ha­zánkban? - Sajnos a orosz nyelv kö­telező oktatása valóban nagy károkat okozott, rengetegen már e tény miatt sem tanulták és tanulják szívesen a szláv nyelveket. Aztán az is igaz, hogy mára az angol és a né­met lett a divatnyelv. Ám mindinkább azt tapasztalom, hogy egyre többen jönnek rá: egy nyelv nem büntethető az egykori rossz politika miatt. Másrészt azt is sokan belát­ják, hogy az újra erősödő ma­gyar-orosz gazdasági kap­csolatok idején, amikor ipa­runk, mezőgazdaságunk újra megtalálja a volt Szovjetunió utódállamainak piacait, nagy haszonnal jár, ha egy üzlet­ember meg tud szólalni oro­szul. így aztán mind többen fordulnak hozzám tanácso­kért. Én pedig szívesen segí­tek, már amennyire időm en­gedi. Hiszen mostanság jó, ha napi egy-két órát tudok aludni, ugyanis október elejé­re szeretném befejezni azt a könyvet, amelyik Oroszor­szág történelméről, gazdaság­és kultúrtörténetéről ad átfo­gó képet. Ezerhatszáz oldal­nyi anyaggal már elkészül­tem, de arra is kell időt tarta­lékolnom, hogy a magyarul írt művet lefordítsam oroszra. 9 Mi késztette arra, hogy rengeteg ismeretét egy ek­kora könyvben foglalja össze? - Érdekes története van ennek. Egy egyetemistát ké­szítettem föl vizsgáira, s mi­vel válaszai később annyira • Száz éve halt meg Sissi, a magyarok királynéja Gyilkosság a Leman-tó partján Erzsébet királyné szobra Szegeden. (Fotó: Karnok Csaba) 9 MTI Panoráma „Hohenembs grófnő" ­ezen az álnéven tartóz­kodott Genfben Erzsébet osztrák császárné és ma­gyar királyné. 1898. szeptember 10-én kora délután hagyta el a szál­lodát udvarhölgyével, a magyar Sztáray grófnő­vel, hogy felszálljon a „Geneve" hajóra. Szem­tanúk elbeszélése szerint a parti sétányon halad­tak a kikötő felé, amikor futólépésben jött velük szembe egy férfi. Amikor odaért a két hölgyhöz, kissé lehajolt, mintha ke­resne valamit Erzsébet napernyője alatt, aztán ­anélkül, hogy bárki is észrevette volna a fém­tárgyat - hirtelen mozdu­lattal az asszony mellébe döfte a tűhegyes resze­lőt. Jóllehet Erzsébet - Sissi ­életének vége felé többféle betegséggel is küszködött, mégis váratlanul érte a halál az olasz anarchista Luigi Luccheni kezétől. Kezdetben sem ő, sem udvarhölgye nem tulajdonított különösebb je­lentőséget a támadásnak, ütésnek vélték Luccheni mozdulatát. „Mit akart tulaj­donképpen ez az ember?" ­kérdezte a császárné udvar­hölgyét. „Nem tudom, fel­ség" - felelte Sztáray grófné és mindketten felszálltak a hajóra, amely 13 óra 40 perc­kor fel is szedte a horgonyt és elindult Caux-ba. Mivel pe­dig a jegyet „Hohenembs grófnő" és kísérője részére váltották, nem csináltak külö­nösebb ügyet abból, hogy az idősebb hölgy pár perc múlva elájult a hajón. Csak amikor a hajóorvos kigombolta mellén a batisztinget, akkor látták meg a parányi nyílást a szív­tájon és a gyorsan nagyobbo­dó barnás (vér)foltot. A „Geneve" azonnal visszafor­dult, ismét kikötött Genfben. Az eszméletlen Erzsébetet szállodájába, a Hotel Beau Rivage-ba szállították és ­anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna - ott halt meg mintegy másfél órával Luchini támadása után. A később elvégzett bonco­lás során 85 milliméter mély, háromszögletű sebet találtak szíve táján. A reszelő meg­sértette a negyedik bordát és a bal tüdőlebeny elülső szé­lét, majd áthatolt a szívbur­kon és átütötte a bal szívkam­rát. A merénylő, tettének elkö­vetése után, a Rue des Alpeson át menekült, de az 5-ös szá­mú ház előtt egy villanysze­relő és két kocsis elfogta őt. Lucchenit 14 óra tájban adták át a rendőrségnek és a felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint letartóztatásakor ,jó hangu­latban volt". De mit akart és ki volt egyáltalában az a férfi? Egyetlen fénykép többet mond el, mint ezer szó. A Luigi Luccheniről készült egyik ilyen fotón minden jel szerint elégedett férfi látható, amint a császárnő meggyil­kolása után két svájci rendőr elvezeti őt. Arcán sugárzik a magabiztosság, hogy kor­szakalkotó tettet hajtott vég­re. „Nemes gondolkodásom véres tanújele" - így értékelte később tettét. Öt nappal a merénylet után a Das Interessante Blatt­nak adott nyilatkozatában Luccheni kijelentette: „Tu­dom, hogy ez az egyetlen gyilkosság nem sokat segít, de jó példával jártam elöl". Nem kétséges, hogy a szeptember 10-i gyilkos me­rénylet - amelyet Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, és ezzel „a nagyok és gazdagok ellen" elkövetett -, csúcspontja volt az akkor 25 éves Luccheni életének. Büszkén mondta jegyző­könyvbe kihallgatásakor: „Egy Luccheni megöl egy császárnét, de soha egy mo­sónőt". Mi motiválta vajon tettét? Luigi Luccheni 1873-ban született Párizsban. Anyja pár nappal a szülés után megszö­kött a kórházból, hátrahagyva a csecsemőt. Amerikában nyoma veszett az asszony­nak, aki az eltitkolt terhesség után elhagyni kényszerült a Liguri Appeninekben megbú­vó szülőfaluját. A csecsemőt lelencházba adták Párizsban, majd onnan Parmába került nevelőszülőkhöz. Luccheni már kilenc évesen dolgozni kényszerült a Parma-Spezia közötti vasútvonal építésénél. Később a legkülönfélébb munkákat végezte, majd húszévesen önként belépett az olasz hadseregbe. Három és fél évet szolgált Észak-Af­rikában, abban a reményben, hogy ha leszerel, állami al­kalmazást kap. Erről azonban az illetékesek hallani sem akartak és Luccheni meggyű­lölte az államot. Katonai szolgálatának le­töltése után egykori feljebb­valójánál, Ramiero de Vera d'Aragona hercegnél kapott állást, mint inas. Ott döbbent rá a szegények és a gazdagok élete közti óriási különbségre. Hamarosan összeveszett gaz­dájával és 1898. március 31­én otthagyta a herceget. Ge­nován keresztül Svájcba ment és Lausanne-ban telepedett le, ahol a jelentős létszámú olasz kolónia révén kapcsolatba ke­rült az anarchizmussal. 1898. augusztus 18-án rövid időre letartóztatták anarchista dal­gyűjtemény terjesztéséért. Szabadulása után ezt mondta szobatársának: „Szívesen megölnék valakit, de az ille­tőnek nagyon ismert szemé­lyiségnek kellene lennie, hogy ítjanak róla az újságok". Választása először Henri orléans-i hercegre esett, aki akkor éppen Genfben tartóz­kodott. Mire azonban Luc­cheni a városba érkezett, a herceg már elutazott. Meg­szállt viszont a Hotel Beau Rivage-ban „Hohenembs grófnő", akiről a pletyka rövi­desen elteijesztette, hogy va­lójában az osztrák császárnő. Az anarchista Luccheni szep­tember 10-én a Lac Leman (a Genfi-tó) partján egy reszelő­vel leszúrta a „grófnőt". Hogy Ferenc József, az uralkodó fe­leségét ölte meg, azt csak ki­hallgatásakor tudta meg. .An­nál jobb, elvégeztem a mun­kámat, most majd a többiek is megteszik a magukét. Le az arisztokráciával!" - mondta jegyzőkönyvbe. Nos, Luigi Luccheni megtette azt a lé­pést, amely nemcsak az újsá­gok első oldalain, hanem a történelemkönyvekben is he­lyet biztosított neki. A me­rénylet világszerte óriási fel­tűnést keltett. „Caesar meg­gyilkolása sem rendítette meg oly mértékben a világot, mint Erzsébeté" - írta az újságíró Mark Twain. Hogy kivédje az újságok támadásait, Luccheni végrendeletet készített, amely ezekkel a szavakkal végző­dik: „Aki nem dolgozik, az ne is egyék". Lucchenit életfogytiglani börtönre ítélték, mivel Genf kantonban nem létezett halál­büntetés. 1905-ben, miután rátámadt a börtönigazgatóra, az épület pincéjében helyez­ték el, a sajtó elmebetegségé­ről cikkezett. 1910-ben Luc­cheni öngyilkosságot követett el - felakasztott magát cellája ablakának rácsára. Fernex börtönigazgató talált rá. Luccheni fejét törvényszé­ki orvosok levágták és forma­linos oldatban konzerválták. Jelenleg Bécsben található az országos patológiai-anatómiai múzeumban. Halála után nyolc esztendővel az Osztrák­Magyar Monarchia megszűnt létezni. Az anarchizmus (az „anarchos" görög szó jelenté­se: „vezető nélküli") a XIX. század elején indult fejlődés­nek és a század végén volt eszmei ereje teljében. Az anarchizmus főleg Franciaor­szágban, Spanyolországban, Itáliában és Svájc egyes ré­szeiben talált táptalajra. Az anarchiumus arra törekszik, hogy felszámoljanak minden törvényes rendet és tekintély nélküli társadalmat hozzanak létre, amelyben egyik ember sem uralkodik a másik fölött. Előfutárának a francia forra­dalom által befolyásolt angol filozófust, William Godwint tartják, anarchista gondola­tokkal azonban már az ókor­ban, a középkorban és a korai újkorban is találkozhattunk. A forradalmi anarchizmus atyja Mihail Bakunyin volt, aki 1867 óta Svájcban élt és megpróbálta befolyása alá vonni az I. Internacionálét. Miután azonban Kari Marx­szal vitába keveredett, Baku­nyin Olaszországban létre­hozta az Alianza della Rivo­luzione Sociale elnevezésű szervezetet. I. Umberto olasz király 1900-ban ugyancsak anarchista merénylet áldozata lett. Barabás Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents