Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-10 / 212. szám

10 A HELYZET CSÜTÖRTÖK, 1998. SZEPT. 10. A Pick Szeged kapusai mindhárom svájci mérkőzésen remek formában védtek, a képen látható Tyetyák Tibor többször is bravúrral hárított. (Fotó: Gyenes Kálmán) kézilabda A Pick Szeged férfi ké­zilabdacsapata a hét elején érkezett haza Svájcból, ahol három mérkőzést játszott. Az elsőn vereséget szenve­dett ugyan, de a folyta­tásban már nem volt gond. Az első találkozón a kí­nai és dél-koreai idegenlégi­óssal, s a svájci válogatot­takkal rendelkező Wintert­hur ellen játszottak a szege­diek, és 17-8-as első félidő után 25-23-as vereséget szenvedtek. A Tisza-partiak gólszerzői voltak: Bartók és Buday 5-5, Avar és Nagy L. 4-4, Herbert és Berta 2-2, valamint Doros 1. A szege­diek játékán látszott, hogy hosszú utazás után léptek pályára, s ezért fáradtan mo­zogtak. A következő mér­kőzést a TV Endingen ellen vívták, s 12-10-es félidő után 27-21-re nyertek. A vendégek góljait Bartók (9), Berta (4), Szép Kis, Nagy L. (3-3), Borsodi, Buday (2-2), Doros és Erdei (l-l) szerez­te. A befejező találkozón a jó játékerőt képviselő A. Zü­rich volt az ellenfél, s szi­porkázó kézilabdával 14-9­es félidő után 29-18-ra nyer­tek a piros-fehérek. A szege­di sikerhez Bartók 7, Buday 6, Doros, Szép Kis, Ambrus 3-3, Berta, Avar, Erdei 2-2, valamint Nagy L. 1 góllal já­rult hozzá. A túra nagyon jól illesz­kedett a gárda felkészülésé­be, hiszen jó képességű el­lenfelekkel mérkőzhetett. Nagyon fontos volt, hogy a junior Európa-bajnokságon szerepelt fiatalok ismét együtt játszanak a felnőttek­kel, s összeszokjanak. Igaz, látszott rajtuk, hogy fárad­tak, hiszen sok „éles" csatát vívtak a kontinens-találko­zókon. Buday Ferenc elégedett volt a két kapus, Nagy Zol­tán és Tyetyák Tibor teljesít­ményével, s kiemelte Bartók Csaba eredményes játékát. A szegedi együttes a visszaér­kezés után napi két edzéssel készül az újszegedi Sport­csarnokban a hétvégi Duna­ferr elleni idegenbeli ranga­dóra. S. R. Kell egy csapat? Ma még létezik az NB ll-ben bronzérmet szerzett JATE együttese. Állás sor (balról): Varga Tamás, Maczkó Zoltán, Makhult Zoltán, Janó Tamás, Tápai Csaba, Csermely Zoltán, Kovács András csapatvezető. Guggolnak: Hegedűs István, Puha Jenő, Vörös Zoltán, Hegedűs Tamás, Árva Zsolt. A képről hiányzik: Csonka Balázs és Chadaide Zoltán. (Fotó: Tápainé Klajkó Andrea) röplabda Kell egy csapat! ­mondta átszellemült arc­cal Minarik Ede, a Csa­bagyöngye mindenese. Kell egy csapat - vallot­ták eddig a JATE egye­temistái, akik a férfi röp­labda NB II 3. helyén vé­geztek. Kell egy (ez a) csapat? ­kérdezik most bizonytalanul. Az ok: az anyagiak hiánya miatt a megszűnés fenyegeti az együttest. A JATE SC röplabda­szakosztálya a '95/96-os idénytől szerepel az NB II­ben. Az együttes bronzzal debütált, de a jó folytatás el­maradt, a bizonytalan anya­giak miatt az egyetemisták visszacsúsztak a 7. helyre. Az elmúlt szezon gyökeres változást hozott: a gárda szakmai munkáját a váloga­tott Hulmann Zsolt irányítot­ta. Az ő edzésterve, felügye­lete mellett készülő JATE az erős középcsoportban ismét dobogós lett. A csapat gerin­cét azok a szegediek alkot­ják, akik a juniorból kiöre­gedve nem folytathatták pro­fiként a pályafutásukat, a ke­retet pedig az itt tanuló vidé­kiek töltik fel. A szakosztályt a JATE támogatja - a többi szakosztályt is el kell tarta­nia -, de a zsugorodó pénz­tárca okán ősztől „csak" te­remlehetőséggel tudnak Var­gáék segítségére sietni. (Ezt köszönik is, hiszen nagy összeget tesz ki.) A nyáron szponzorok után kajtattak, de mindhiába kopogtattak a kü­lönböző cégek ajtaján. Ered­mény sehol... Hozzávetőle­gesen 300 ezer forintra (uta­zási költség és bírói díjak) lenne szükségük - árulta el Varga Tamás játékos-edző és Csonka Balázs csapattag. Ha ezt nem sikerül előteremteni­ük, s a bajnokság közben visszalépnek, könynyen ki­zárhatják őket a következő idényből - ez pedig a szak­osztály megszűnéséhez ve­zethet. A támogatásért cseré­be névhasználatot ígérnek. (Az érdeklődők Varga Ta­másnál, a 62/318-038-as te­lefonszámon kaphatnak bő­vebb felvilágosítást.) Hihe­tetlen, de igaz: a csapat leg­utolsó megbeszélésén már azt fontolgatták, ők maguk tartják életben az együttest. De rájöttek: egyetemi ösz­töndíjjal a zsebben ez csak álom. A kérdés ott vibrál a levegőben: kell egy (ez a) csapat? Kell, vagy hagyjuk eltűnni, hogy a helyén - a szegedi sporttörténelemben már nem először! - egy fehér folt maradjon? Mely vakító és ürese­imre Péter • Munkatársunktól A felújított szegedi fallab­da-klubban rendezték meg a Malév-kupa országos egyéni ranglista versenyt. A férfiak­nál nagyon erős mezőny jött össze, hisz az indulók között volt három világranglistás Malév-kupa sportoló is: Scott Denne, Co­lin White és Török András. A magyar fallabdás a fináléban hatalmas csatában maradt alul az ausztrál játékos-edző, Scott Denne ellen. A szegedi­ek közül Joó Gergely szere­pelt a legjobban, neki az ötö­dik helyet sikerült megszerez­nie, s ezzel kvalifikálta magát a két hét múlva Budapesten megrendezendő profi viadal­ra. A Malév-kupa végeredmé­nye, férfiak: 1. Scott Denne (Eravis), ...5. Joó Gergely (Időzóna Szeged). Nők: 1. Buday Tímea (Budaörs), ...4. Szombati Edina (Correct SE). További információért hívja 06 80 450-450-es zöld számot! http://www.westel.hu WESTEL IRODA: SZEGED. 6720 FEKETESAS ÚT 25.. TEL.: 106 62) 421-575. RÁDIÓTELEFQN: (06 60) 327-600 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: BALOGH TAMÁS RÁDIÓTEL: (06 60) 482-085 • VÁRHELYI BERNADETT RÁDIÓTELEFON (06 60) 482-086 • PETIKE FERENC RÁDIÓTELEFON: (06 60) 318-402 WESTEL FORGALMAZÓK: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, ECOPHONE BT, 6800 SZÁNTÓ K J U 20 TEL > l <11 (06 62) 248-998, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 485-785 • SZENTES, ELEKTRÓF1L KFT. 6600 JÓZSEF A. U. 6/B / ff{fő) 11 f I I } f I TEL (08 63 ) 311-730. RÁDIÓTELEFON (06 60) 337-092 • MAKÓ, PUSZTA HÍRADÁSTECHNIKÁI 1 <«»'*'///' Ilii' BOLT ES SZERVIZ, 6900 SZEGEDI UT 2, TEL.: (06 62) 213-055, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-918 • CSONGRÁD, AUTÓSZERVIZ KFT. 6640 ZRÍNYI M. U. 19., TEL.: (06 63) 482-555. RÁDIÓTELEFON 106 60| 470-990, ELEKTROFIL KFT, 6640 FŰ U. 62.. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 470-470 • SZEGED KIRU-FON KFT, 6722 JÓSIKA U. 1, TEL: (06 62) 423-223. RÁDIÓTELEFON (06 60) 303-030 IMVWIHI I I WESTEL Az elsö győzelem kispályás labdarúgás • Munkatársunktól Első Beton Szeged­AC Párna 5-4 (1-2) NB l-es teremlabdarúgó­mérkőzés, újszegedi Sport­csarnok, 300 néző. Vezette: Bócsik, Dajka. Első Beton: Dobó ­Gréczi, Mahler, Kothencz, Szabó Zs. Csere: Ökrös, Ádelhardt, Dóra, Süli, Cson­ka, Szalai. Edző: Lóczi Ist­ván. A szegediek góljait Mah­ler, Szabó, Süli, Dóra és Gréczi szerezte. A 4+l-es teremlabdarúgó NB I harmadik fordulójában az Első Beton gárdája a bu­dapesti AC Párnát fogadta az újszegedi Sportcsarnok­ban. A vendégek az előző bajnokságban a harmadik helyen végeztek, de az MLSZ döntése értelmében (nem játszhatnak a profi lab­darúgók a terembajnokság­ban) alaposan meggyengül­tek. Bár a nyáron a többszö­rös válogatott Szekula Fe­renc hozzájuk igazolt, eddig még nyeretlenek voltak - s maradtak is. Jól kezdett a Beton, a 4. percben Mahler góljával megszerezte a veze­tést, de a párnások Bárányi és Szekula találataival a fél­idő végére megfordították az eredményt, 1-2. A második játékrészben magas színvo­nalú játékot izgulhatott vé­gig a publikum, s a végére maradt az igazi öröm: a sze­gediek Dóra góljával a 37. percben egyenlítettek, majd Gréczinek a 39. percben szerzett találatával a győzel­met is sikerült megszerezni, 5-4. • Kertes Krisztiéi Párkányban is Bronz a motorcsónak A szlovákiai Pár­kányban rendezték meg a motorcsónako­sok OSY-4(X)-as Euró­pa-bajnokságát, a többi kategó-riában pedig nemzetközi versenyt és osztrák bajnoki futamot bonyolítottak le. A sze­gedi Kertes Krisztián az 0-500-asok mezőnyé­ben állt rajthoz, s a vi­haros ítéletidőben is bronzot „halászott" a Dunából. A párkányi 0-500-as ver­seny elsősorban a szeptem­ber 12-13-i, a lengyelorszá­gi Rogoznóban tartandó 0-700-as világbajnokságra való felkészülést szolgálta Kertes Krisztiánnak. Ennek megfelelően a tréningeken a 700-as motort tesztelte, állí­totta be a team, hisz Szege­den nincs elegendő edzésle­hetőség. Az első futamot mégis megnyerte a Tisza­parti kamikáze, de a máso­dikat az alsó rész leválása miatt feladni kényszerült. Hiába győzött az utolsóban is, már „csak" a harmadik helyet tudta elcsípni. Ez a bronz hab volt az aranytor­tán, hisz Krisztián már meg­nyerte az osztrák bajnoksá­got. A krónikához tartozik még, hogy a versenyen két sportoló súlyosan megsé­rült: ifj. Kohut Gábor kulcs­csonttörést, míg a hazaiak üdvöskéje, Janet Kencova nyílt lábtörést szenvedett. S ők még jól jártak... A '98-as bizonyított viharból a motorcsónakosok fekete éve, hisz esztendők teltek el halálos baleset nélkül, az idén azonban egy-egy ame­rikai és japán, valamint há­rom európai „vízilovag" vesztette életét. A balesetek Párkányban sem voltak vé­letlenek, mert a nemzetközi viadal alatt - különösen va­sárnap - Ítéletidő uralko­dott: orkánszerű szél tom­bolt, a folyamatosan zuhogó eső pedig vízfüggönyt bo­csátott a pályára, rendkívüli módon rontva a látási viszo­nyokat, a biztonságos ver­senyzés feltételeit. A se­gítők is alaposan megszen­vedtek, mellig a Dunában állva dolgozott az indító és kiemelő „személyzet". Ezt a gépek, a motorcsónakok sem bírták, de a sportemberi magatartás segített Kertesé­ken: az edzés közben eltört kormányrúd pótlásában a Bodor-team segédkezett. És nincs megállás! Csü­törtökön a Kertes-csapat már útra kel lengyelországi vb-re, melynek esélyeit, el­várásait Kertes Játíos, a Szegedi MASE vezetője a következőképpen fogalmaz­ta meg: - A cél, hogy Krisz­tián az első három hely va­lamelyikén végezzen. Ez rendkívül nehéz lesz, mert nálunk jóval gazdagabb, technikailag sokkal jobban felszerelt csapatokkal, profi sportolókkal - Krisztián amatőr, dolgozik a sport mellett — kell felvennie a versenyt. De bizakodunk, hogy a '98-as esztendőben ez a tervünk, vágyunk is va­lóra válik. I. P. Sikeres svájci túra A Westel 0660 legújabb, - kék, sár­ga és narancssárga színben kapható - Nokia 540-es telefonja most akár nettó 12 400 Ft-ért, 50%-os, 12 havi részletfizetéssel elvihető, ráadásul a rendszer­belépés is díjtalan! Sőt, a telefon mellé pótakkumulátort adunk ajándékba, hogy Ön még tovább beszélhessen, méghoz­zá a legkedvezőbb percdíjakkal. Ez nem tisztességtelen ajánlat. Az akció a késztet ereiéig tart. A készülék akclés éra netté 24 900 (bruttó 31 000) Ft. amelynek 50%-ét 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiknltség-mentesen, részletekben lizetbeti. Ezért csupén azt kérjük, hogy 2 évig maradion az élőlizetünk.

Next

/
Thumbnails
Contents