Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-06 / 183. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. AUG. 6. A HELYZET 17 Baks a „megyekettöben" labdarágás • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Lab­darúgó Szövetség megtartotta szezonnyitó és egyeztető ér­tekezletét, amelyen döntés született a megyei II. osztály­ból visszalépett Csanádpalo­ta-Nagylak helyének betölté­séről. Az erősorrend alapján a Baks együttese kapott zöld utat a második vonalba kerü­lésre, mert a Baktó SC nem vállalta a részvételt, míg a Dorozsma SK új egyesület­ként nem kaphatott besoro­lást. A CSLSZ a következők közlésére kérte a lapunkat: - Azon sportkörök, ame­lyek nem vagy nem teljes kö­rűen fizették be a különböző díjakat (nevezési díj, tagdíj, játékvezetői költségtérítés) azokat felszólítja, hogy ezt 1998. augusztus 7-én, 12 órá­ig tehetik meg. Ellenkező esetben a bajnoki mérkőzé­sük eredményeit nem veszik figyelembe, s ez úgy minő­sül, mintha nem jelentek vol­na meg a találkozón. Harcsárt felmentették • Munkatársunktól Azt már rögtön a választá­sok után tudatta az új kor­mány, hogy a sport ügyét mi­niszteri szinten viszik tovább. Most megtették az első lépést: dr. Harcsár Istvánt, az OTSH elnökét augusztus 15-ig sza­badságolták, utána pedig ér­demei elismerése mellett fel­mentik hivatalából. A sport­miniszterjelölt Deutsch Ta­más, de őt csak január elsejé­vel nevezik ki, addig Wootsch Péter, a Miniszterelnöki Hi­vatal politikai államtitkára irányítja az ügyeket. Az OTSH december 31-ig műkö­dik jelenlegi formájában, ja­nuár elsejével pedig beolvad az ifjúsági és sportminisztéri­umba. Addig a Miniszterelnö­ki Hivatal és az OTSH között Studniczky Ferenc, a sporthi­vatal elnökhelyettese tartja a kapcsolatot. Veterán teniszbajnokság • Munkatársunktól Augusztus 27-30. között a szegedi Erzsébet-ligetben immár tizenegyedik alka­lommal rendezik meg a nem­zetközi veterán teniszbajnok­ságot. A viadalon több kor­osztályban mérhetik össze erejüket a teniszezők (egyes­ben, párosban és vegyes pá­rosban), s a veteránbizottság vezetője, dr. Janka János, valamint nyolctagú csapata btzik abban, hogy ismét né­pes mezőny jön össze. Sze­ged úgyanis a korábbi évek­ben már bizonyította, hogy kitűnő házigazda tud lenni egy rangos eseményen is. A bajnokság augusztus 27-én kezdődik, reggel 8 órakor. A nevezéseket augusztus 10­éig fogadják el a szervezők a következő címen: Correct Kft., 6726, Szeged, Marostői utca 12/b. A verseny támo­gatói: Tisza Volán Rt., Szö­regi Faész Kft., B+V Bt., Fi­lep László vállalkozó, FVSZ Bt., Házépítők boltja, Pick Rt., Gellért és fiai Kft., Co­ca-Cola, városi sportigazga­tóság, Csiszér Bt., Prioritás Kft., PC-Box Kft., Szénási Róbert, Délmagyarország Kft., Fren-Club, Szeged vá­sárigazgatóság, Déltáv és az Elektro Schumann Kft. Totómonológ Gergely Károly, a Sze­ged LC focicsapatának ve­zetőedzője csupán pár napja irányítja a Tisza-par­ti együttest, szaktudását az eddigi eredmények bizo­nyítják. A nyitóforduló­ban, Sopronban, döntetlen­re mérkőzött a gárda, az elmúlt szombaton pedig fölényesen, 5-0-ra győzte le a Demecsert. A szakem­ber korábban működött már a III. kerületi TVE­nél, amelyet az NB II-ből a legfelsőbb osztályba se­gített. Amikor „totótaná­csadónak" kértük határo­zottan sorolta a tippeket: - Szerintem a Pro­fesszionális Bajnokságban a Dunaújváros és a Nyír­egyháza is megszerzi első győzelmét - mondotta be­vezetőként. Viszont dön­tetlent várok az Újpest -Debrecen, valamint a Győr-BVSC összecsapá­son. A Vác és a Zalaeger­szeg is begyűjti a három Gergely Károly. (Fotó: Nagy László) pontot. A német második ligában már lesznek ven­déggyőzelmek is. így pél­dául minden valószínűség szerint a Cottbus és a St. Pauli három-három ponttal tér majd haza idegenből. Az első osztályból kiesett Karlsruhe problémamente­sen nyer a most felkerült Ulm ellenében, akárcsak a Wattenscheid a Mainz-cal szemben. íme, tippjeim a 32. játékhéten szereplő mérkőzésekre: 1. Ferencváros-MTK törölve, de tippelni kell! 2. Diósgyőr (1 l.)-Vasas (3.) X 3. Dunaferr (2,)-Kispest (14.) 1 4. Győri ETO (4,)-BVSC (10.) X 5. Nyíregyháza (l.)-Haladás (13.) 1 6. Újpest (l.)-Debrecen (9.) X 7. Vác (6.)-Gázszer (8.) 1 8. Zalaegerszeg (7.)-Siófok (12.) 1 9. Düsseldorf (7,)-Gütersloh (5.) 1 10. Greuther Fürth (9.)-St. Pauli (4.) 2 11. Karlsruhe (16.)-Ulm (1.) 1 12. TB Berlin (1 ,)-Cottbus (8.) 2 13. Wattenscheid (14.)-Mainz 05 (10.) 1 +1 mérkőzés: 14. Arsenal (l.)-Manchester U. (2.) X Eredményes szegedi utánpótlás kajak-kenu Befejeződött Velencén az utánpótlás kajak-ke­nu bajnokság. A szegedi egyesület nem kis célt tű­zött maga elé az ese­mény előtt: az összesített pontversenyt szerette volna megnyerni a több éve első KSI előtt. Huszonegy arany-, tizen­nyolc ezüst- és tizenhét bronz­érmet gyűjtöttek Pusztayék, aminek köszönhetően fölénye­sen előzték meg a riválisokat. A hét, remekül dolgozó edző ­Váradi Márton és Kása Ferenc szakágvezetők, valamint Jároli Jenőné, Király Zoltán, Makra Anikó, Vécsy Viktor, Kovács András - munkáját minősíti, hogy szinte valamennyi távon és korosztályban szereztek a szegediek aranyat. Különösen kiemelkedett a három első he­lyet „összelapátoló" Bán Zol­tán, Nyári Antal, Kerek Csaba (kenusok) és Börcsök Balázs (kajakos). A velencei rendezvé­nyen a juniorok egyes és páros versenyének volt a legnagyobb tétje, hiszen aki ott nyert, az már a felnőtt válogatottkeret tagjának mondhatta magát. Eredmények. Aranyérmesek, 2000 m. K-I serdülő fiú, VI. év­folyam: Börcsök Balázs. C-4 serdülő fiú, V-VI. évf: Kása Péter, Varjú Péter, Csuka Zol­tán, Vajda Tamás. K-l serdülő fiú, V. évf: Nagy Gábor. K-2 serdülő leány: Mágori Bea, Komjáti Orsolya. C-4 kölyök fiú, IV. évf: Ürmös Zoltán, Kovács Péter, Szabó Tamás, Frank Tamás. K-4 kölyök fiú, III. évf: Piskolti Dávid, Csi­kesz Tamás, Hajós Ádám, Szántó Lajos. K-2 kölyök le­ány: Vass Éva, Jároli Andrea. 1000 m. C-4 férfi junior: Bán Zoltán, Nyári Antal Kerek Csaba, Beder Krisztián. C-l férfi junior: Kerek Csaba. K-2 férfi junior: Szélpál Csaba, A velencei utánpótlás kajak-kenu bajnokságon a három legeredményesebb szegedi sportoló, a Bán Zoltán, Nyári Antal duó (balról) és Börcsök Balázs egyaránt három aranyérmet gyűjtött. (Fotó: Karnok Csaba) Martonosy Gábor. K-4 férfi ifi: Almási Gergely, Nógrádi Ta­más, Biczók Attila, Börcsök Balázs. C-2 férfi ifi: Kanalas Dávid, Oravecz Gábor. C-4 serdülő fiú, V-VI. évf: Vajda Tamás, Csuka Zoltán, Kása Péter, Varjú Péter. C-l serdülő fiú, V. évf: Vajda Attila. C-4 kölyök fiú, IV. évf: Ürmös Zoltán, Kovács Péter, Szabó Tamás, Frank Tamás. 500 m. C-2 férfi junior: Bán Zoltán, Nyári Antal. C-4 férfi junior: Bán Zoltán, Nyári An­tal, Beder Krisztián, Kerek Csaba. K-4 férfi ifi: Almási Gergely, Nógrádi Tamás, Bi­czók Attila, Pusztay István. C­1 serdülő fiú, VI. évf.: Joób Márton. C-2 serdülő fiú, VI. évf: Joób Márton, Vajda Atti­la. K-l serdülő fiú, VI. évf: Börcsök Balázs. Ezüstérmesek. 5000 m. K­I női ifi: Köllő Szilvia. K-4 férfi ifi: Almási Gergely, Nóg­rádi Tamás, Biczók Attila, Pusztay István. 2000 m. K-l serdülő leány, VI. évf: Segesvári Linda. K-4 kölyök fiú, IV. évf: Sík Már­ton, Bérezi Kristóf, Somfay István, Molnár Péter. C-2 kö­lyök fiú, IV. évf: Káli István, Berényi Miklós. K-l kölyök le­ány, III. évf: Radnai Nikolett. MK-1 gyermek leány, II. évf: Mucsi Kata. K-2 gyermek le­ány, /-//. évf: Gál Tímea, Ra­dó Tímea. 1000 m. K-l férfi junior: Sadler Béla. K-4 férfi junior: Sadler Béla, Szélpál Csaba, Ju­hász Péter, Martonosi Gábor. C-2 férfi junior: Bán Zoltán, Nyári Antal. K-l serdülő le­ány, V. évf: Komjáti Orsolya. K-2 serdülő leány, V. évf: Má­gori Bea, Kanalas Orsolya. 500 m. K-2 férfi junior: Ju­hász Péter, Szélpál Csaba. K-4 férfi junior: Sadler Béla, Szél­pál Csaba, Juhász Péter, Mar­tonosi Gábor. C-l férfi junior: Reitmayer Balázs. C-2 férfi ifi, VII-VIII. évf: Kanalas Dávid, Oravecz Gábor. C-l serdülő fiú, V. évf: Vajda Attila. Bronzérmesek. 5000 m. K­4 férfi ifi: Vasas Tamás, Vasas Péter, Farkas László, Halásze­vics Gábor. C-2 férfi ifi: Kana­las Dávid, Oravecz Gábor. 2000 m. K-l serdülő fiú, V. évf: Németh Iván. K-2 serdülő leány, V. évf: Csiszár Angéla, Kanalas Orsolya. C-l serdülő fiú: Tóth I. István. K-4 kölyök fiú, III. évf: Horváth Balázs, Csányi Gábor, Remzső Péter, Bíró Dániel. K-4 kölyök leány, III. évf: Piskolti Lilla, Haszno­si Bibiána, Nagy Gabriella, Blázsik Gyöngyi. PC-2 gyer­mek fiú, III. évf: Ződi Tamás, Toma Gergely. TC-4 gyermek fiú, /-//. évf: Fehér Dezső, Szuhai Imre, Ződi Gábor, Csurka Zsolt. MK-1 gyermek fiú, I. évf: Valaczkay Attila. 1000 m. C-2 férfi junior: Beder Krisztián, Kerek Csaba. K-l női ifi: Köllő Szilvia. K-2 serdülő leány, VI. évf: Seges­vári Linda, Molnár Kata. C-l serdülő fiú, V. évf: Csíkos Dá­niel. K-4 kölyök fiú, IV. évf: Sík Márton, Somfay István, Bérezi Kristóf, Piskolti Dávid. 500 m. C-l férfi junior: Ke­rek Csaba. K-4 serdülő leány, V-VI. évf: Molnár Kata, Se­gesvári Linda, Mágori Bea, Komjáti Orsolya. Módi József Újabb „szombati" csapatok labdarágás • Munkatársunktól Augusztus 8-án, szom­baton rajtol a Csongrád megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság. A rég­óta szombaton játszó csapatokhoz (Tápé, Mártély, Móraváros) a kővetkező idényben csatlakozik a Zákány­szék és az NB lll-ból kie­sett SZVSE gárdája. A mórahalmi új stadion avatóját előreláthatólag szeptember 20-án tart­ják, így az első hét for­dulóban Mórahalomra kisorsolt mérkőzések pá­lyaválasztói jogát min­den bizonnyal felcseré­lik. 1. forduló, augusztus 8. (szombat), 17 óra: SZVSE­Sándorfalva. Augusztus 9. (va­sárnap), 17: Mártély- Szentesi Kinizsi BTE, Kiszombor-Sző­reg, Röszke- Móraváros, Bor­dány-Mindszent, Algyő-Zá­kányszék. Szentes FC-Móra­halom, Gyálarét-Kistelek, Ti­sza-Új- Tápé. 2. forduló, augusztus 15. (szombat), 17: Tápé-Gyálarét, Zákányszék-SZVSE, Móravá­ros-Kiszombor. Augusztus 16. (vasárnap). 17: Kistelek-Szen­tes FC, Mórahalom-Algyő, Sándorfalva- Bordány, Mind­szent-Röszke, Szőreg-Már­tély. Szentesi Kinizsi BTE-Ti­sza-Új. 3. forduló, augusztus 22. (szombat). 16.30: SZVSE­AugVSZtus 23. (va­sárnap), 16.30: Mártély-Mó­raváros, Kiszombor- Mind­szent, Röszke-Sándorfalva, Bordány-Zákányszék, Al­győ-Kistelek, Szentes FC-Tá­pé, Gyálarét-Tisza-Új, Szente­si Kinizsi BTE-Szőreg. 4. forduló, augusztus 29. (szombat). 16.30: Tápé-Algyő, Zákányszék-Röszke, Móravá­ros-Szőreg. Augusztus 30. (va­sárnap), 16.30: Gyálarét­Mindszent, Tisza-Új- Szentes FC, Kistelek- SZVSE, Móra­halom-Bordány, Sándorfal­va-Kiszombor, Mindszent­Mártély. 5. forduló, szeptember 5. (szombat), 16: SZVSE-Tápé, Mártély-Sándorfalva. Szep­tember 6. (vasárnap), 16: Kiszombor-Zákányszék, Rösz­ke-Mórahalom, Bordány- Kis­telek, Algyő-Tisza-Új, Szentes FC- Gyálarét, Szentesi Kinizsi BTE-Móraváros, Szőreg­Mindszent. 6. forduló, szeptember 12. (szombat), 16: Tápé-Bordány, Zákányszék-Mártély. Szeptem­ber 13. (vasárnap), 16: Szen­tes FC-Szentesi Kinizsi BTE, Gyálarét-Algyő, Tisza-Új­SZVSE, Kistelek-Röszke, Mó­rahalom-Kiszombor, Sándor­falva-Szőreg, Mindszent- Mó­raváros. 7. forduló, szeptember 19. (szombat), 15.30: Mártély­Mórahalom. SZVSE-Gyálarét, Móraváros-Sándorfalva. Szep­tember 20. (vasárnap), 15.30: Kiszombor-Kistelek, Rösz­ke-Tápé, Bordány-Tisza-Új, Algyő-Szentes FC. Szentesi Kinizsi BTE-Mindszent, Sző­reg-Zákányszék. 8. forduló, szeptember 26. (szombat), 15.30: Tápé-Kis­zombor, Zákányszék-Móravá­rftS, Szeptember ,27(ypsqr,­nap), 15.30: Algyő-Szentesi Kinizsi BTE, Szentes FC­SZVSE, Gyálarét-Bordány, Tisza-Új-Röszke, Kistelek­Mártély, Mórahalom-Szőreg, Sándorfalva-Mindszent. 9. forduló, október 3. (szombat), 15: Mártély-Tápé, SZVSE- Algyő, Móraváros­Mórahalom. Október 4. (vasár­nap), 15: Kiszombor-Tisza­Új, Röszke-Gyálarét, Bor­dány-Szentes FC, Szentesi Ki­nizsi BTE-Sándorfalva, Mind­szent-Zákányszék, Szőreg­Kistelek. 10. forduló, október 10. (szombat), 15: SZVSE-Szente­si Kinizsi BTE, Tápé-Szőreg, Zákányszék-Sándorfalva. Ok­tóber 11. (vasárnap), 15: Al­győ-Bordány, Szentes FC­Röszke, Gyálarét-Kiszombor, Tisza-Új-Mártély, Kistelek­Móraváros, Mórahalom­Mindszent. 11. forduló, október 17. (szombat), 14.30: Mártély­Gyálarét, Móraváros-Tápé. Október 18. (vasárnap). 14.30: Kiszombor-Szentes FC, Rösz­ke-Algyő, Bordány-SZVSE. Szentesi Kinizsi BTE-Zákány­szék, Sándorfalva-Mórahalom, Mindszent-Kistelek, Szó­reg-Tisza-Új. 12. forduló, október 24. (szombat), 14.30: SZVSE­Röszke, Tápé-Mindszent. Ok­tóber 25. (vasárnap), 13.30: Bordány-Szentesi Kinizsi BTE, Algyő-Kiszombor, Szentes FC-Mártély, Gyála­rét-Szőreg, Tisza-Új- Móravá­ros, Kistelek-Sándorfalva. Mórahalom-Zákányszék. 13. forduló, október 31. (szombat). 13: Mártély-Algyő, Zákányszék-Kistelek, Móravá­ros-Gyálarét. November 1. (vasárnap), Íj: K^zprubor-. SZVSE, Röszke-Bordány. Szentesi Kinizsi BTE-Móraha­lom, Sándorfalva-Tápé, Mind­szent-Tisza-Új, Szőreg-Szen­tes FC. 14. forduló, november 7. (szombat), 13: SZVSE-Már­tély, Tápé-Zákányszék. No­vember 8. (vasárnap), 13: Röszke-Szentesi Kinizsi BTE, Bordány-Kiszombor, Algyő­Szőreg, Szentes FC- Móravá­ros, Gyálarét-Mindszent, Ti­sza-Új-Sándorfalva, Kiste­lek-Mórahalom. 15. forduló, november 14. (szombat), 13: Mártély-Bor­dány, Zákányszék-Tisza-Új, Móraváros-Algyő. November 15. (vasárnap), 13: Kiszom­bor-Röszke, Szentesi Kinizsi BTE-Kistelek, Mórahalom­Tápé, Sándorfalva-Gyálarét, Mindszent-Szentes FC. Sző­reg-SZVSE. 16. forduló, november 21. (szombat). 13: SZVSE-Móra­város, Tápé-Kistelek. Novem­ber 22. (vasárnap), 13: Kis­zombor-Szentesi Kinizsi BTE, Röszke-Mártély, Bordány­Szőreg, Algyő-Mindszent, Szentes FC-Sándorfalva. Gyá­larét-Zákányszék, Tisza-Üj­Mórahalom. 17. forduló, november 28. (szombat), 13: Mártély-Kis­zombor, Zákányszék-Szentes FC, Móraváros-Bordány. No­vember 29. (vasárnap), 13: Szentesi Kinizsi BTE-Tápé, Kistelek-Tisza-Új, Móraha­lom-Gyálarét, Sándorfalva­Algyő, Mindszent-SZVSE, Szőreg-Röszke. Az ifjúsági mérkőzések a felnőtt találkozók előtt két órá­val kerülnek megrendezésre, azonos (párhuzamos) sorsolás­whn t, , .. látszik a Makó KC • Munkatársunktól Ma, 18 órakor hazai pá­lyán, a teljesen kicserélődött Makó KC férfi kézilabdacsa­pata edzőmérkőzést játszik a dorozsmai Autó-Hórusz ellen a sátorcsarnokban. Maros-parti sikerek • Munkatársunktól Sikeresen ért véget a ma­kói úszók idei szezonja. A kö­zelmúltban rendezték meg a háromnapos országos gyer­mekbajnokságot a BVSC uszodájában, a lányoknál a '86-87-ben, a fiúknál pedig a '84-85-ben születettek szá­mára. A viadalon a korosztá­lyokban mindenki megjele­nik, aki számít és teljesítette a kiírt szintidőket a nevezésig. Makóról négy ifjú tehetség vett részt a megmérettetésen: Kozserán Krisztina, Vári Zsu­zsanna, Stenszky Csaba és Stenszky Gábor. Óriási siker, hogy makói sportoló 25 év után ismét érmet nyert a baj­nokságon, ez a bravúr Vári Zsuzsanna nevéhez fűződik, aki a 50 és 100 m-es mellú­szásban is bronzot szerzett. Rajthoz állt még 200 m mel­len (itt a 4. helyen végzett), 200 és 400 m-es vegyes úszásban (két 6. hely) és ezekben is döntőbe került. Stenszky Csaba 100 m mellen 7., 50 m mellen 9., 400 m-es vegyes úszásban 10., 200 m mellen pedig 12. lett. A versenyzőkkel tavaszig Balogh Vígh Mihály, utána pedig Bozsogi Botond foglal­kozott. Autóval is • Munkatársunktól Az augusztus 9-én (vasár­nap) rendezendő IV. csengelei sportnap és búcsú kínálatából a technikai sportágak sem hiá­nyozhatnak. Délben rajtol az autós ügyességi verseny, melyre a szervezőknél, a start előtt, a helyszínen lehet ne­vezni. Öbölátúszás • Munkatársunktól Augusztus 9-én (vasárnap), 9 órától startol - folyamatos indítással - a balatonfüredi Füred Szálló melletti városi strandon az V. Pannon GSM öbölátúszás, melynek a telje­sítendő távja 3,6 km. A cél a tihanyi kikötő melletti stran­don lesz. Nevezni a rajt hely­színén, augusztus 8-án, 12-től 20 óráig lehet, vagy vasárnap 7 óra 30 perctől 12-ig a kia­dott nevezési lapon. A részt­vevők mindegyike emblémás pólót kap ajándékba, de érté­kes nyereményeket is kisor­solnak a szervezők. Az érdek­lődők a következő telefonszá­mokon kaphatnak részletes információkat: 1/367-3234, 06-20-357-832, 60-20-744­400. Kiesett a Debrecen • Debrecen (MTI) Második vereségét is el­szenvedte a Debrecen a lab­darúgó UEFA-Intertotó-ku­pa 4. fordulójában, s ezzel kiesett. Debrecen-Ruch Chorzów 0-3 (0-2) Debrecen, 8000 néző, V: Ancion (belga). Gólszerzők: Bizacki (24., 26.), Srutwa (5JU,«...

Next

/
Thumbnails
Contents