Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-27 / 200. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. AUG. 27. SZEGED 5 • Dél-alföldi idegenforgalom Hiányzik a térségi szemlélet? • Gyula (MTI) A Dél-Alföld három megyéjében: Bács-Kis­kunban, Csongrádban és Békésben az esztendő első felében összességé­ben a tavalyihoz hason­ló volt az idegenforga­lom - hangzott el a Dél­alföldi Regionális Ide­genforgalmi Bizottság sajtótájékoztatóján Gyu­lán. A szálláshelyeken Bács­Kiskunban és Csongrádban kismértékben növekedett, elsősorban a magyar vendé­gek és az általuk ott eltöltött éjszakák száma, Békésben viszont az idei vendégszám at elmúlt évinek a 85 száza­léka. Mindamellett az év második felében a későn in­dult főidény jóvoltából jobb eredményre számítanak. A jövő évi idegenforgal­mi tervek alapján Dél-Alföl­dön elsősorban a gyógy-, a falusi, a lovas-, a vízi- és a konferencia-turizmus fej­lesztésére lehet számítani. A nemrég elkészült - a térségek vonzerejét leltározó - tanulmányok a Duna-Ti­sza köze, valamint a Körös­völgy lehetőségeit tárják föl. A tudományos kutatás ered­ményeinek a földolgozására ősszel szakmai tanácskozá­sokat szerveznek. A Dél-Alföldről az orszá­gos és a nemzetközi pályá­zatokra a többi térségnél számottevően kevesebben jelentkeznek. Ennek okait sorolva a saj­tótájékoztatón a szakembe­rek megemlítették: a kiírá­sok szakmai zsargonját a vállalkozók nem értik, nincs megfelelő anyagi fedezet a helyi fejlesztésekhez, hiány­zik a térségi szemlélet. Emi­att tűnik úgy, hogy az ország eme részén érdektelenség kí­séri a nagyobb összegek megszerzésére lehetőséget nyújtó pályázatokat. A dél-alföldi idegenfor­galmi bizottság a három me­gye turizmusának a fejlesz­tésére - húszmillió forint erejéig - pályázatot írt ki szakember-képzésre, szállás­hely-bővítésre és nemzetkö­zi rendezvények támogatásá­ra. A tavasszal megalakult bizottságnak ez az első saját pályázata. Érem és képeslap Danké Pistárél A „Dankó Pista emlé­kéért" Alapítvány ren­dezésében Dankó-estet tartanak augusztus 29­én 19 órától a Bartók Béla Művelődési Ház­ban. Az alapítvány a Dankó-év kapcsán művészi emlékérmet és Dankó Pistát ábrázoló képeslapot jelentetett meg. ^ Dankó-nótaestet rendez augusztus 29-én 19 órától a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében a „Dankó Pista emlékéért" Alapítvány. A szegedi nóta­király dalaiból összeállított előadásban fellép Gyimesi Kálmán szegedi operaéne­kes, Vitkay Kovács Vera új­vidéki operaénekes, aki egy országos nótaéneklési fesz­tiválon nemrégiben szerzett aranykoszorús nótaénekesi elismerést. Szegedi Tóth La­jos nótaénekes. Ürmös Ilo­na nótaénekes, Koltai Zol­tán nótaénekes, valamint Szabó Veronika főiskolai hallgató, a nemrégiben le­zajlott Simándy József Énekverseny második he­lyezettje. A Dankó-esten a Szeged Cigányzenekar ját­szik Czutor Zsolt vezetésé­vel, valamint tárogatón köz­reműködik Fülöp János. Az előadás elótt Telekné Tóth Anna, az alapítvány kurató­riumának titkára emlékezik meg a szegedi dalköltőről; az estet szerkesztette és ren­dezte Bányai János, a kura­tórium elnöke. A „Dankó Pista emléké­ért" Alapítvány estjének új­donsága lesz, hogy a közön­ség itt láthatja először azt a képeslapot, amelyet a mu­zsikus emlékére a Soros Alapítvány támogatásával adtak ki. A képeslap egy 1881-ben Dankó Pistáról készült fotó másolata, ame­lyen a hegedűs a kor hangu­latának megfelelően stilizált népi viseletben látható. Az alapítvány a Dankó-emlék­évre 42,5 milliméter át­mérőjű művészi érmet is megjelentetett. A Fritz Mi­hály szobrászművész által tervezett és Szabó Géza öt­vösmester által vert érem előlapján a Stefánia sétá­nyon álló Dankó Pista szo­bor (Margó Ede alkotása 1912-ből) torzója, a hátla­pon pedig a Dóm téri zenélő óra látható, melynek muta­tói 9 óra 15 percre vannak beállítva, jelezve, hogy 1903. március 29-én ekkor hunyt el Dankó Pista. S. P. S. A Dankó-est házigazdái: Bányai János és Telekné Tóth Anna a szegedi nótaköltö szobránál. (Fotó: Karnok Csaba) Segített az Inkubátor Alapítvány Életmentő műszerek Ezek a csöppségek már egészségesek... (Fotó: Somogyi Károlyné) Az Inkubátor Alapít­vány támogatásával több mint 2,6 millió ér­tékű műszereket kapott a szegedi gyermekklini­ka. A három életmentő berendezést az intenzív kora* és újszülött osztá­lyon használják majd. A gépek a szívműködés és légzés ellenőrzését, az infúziós táplálást, vala­mint az oxigénellátás ál­landó szabályozását szolgálják. „A SZOTE Gyermekklini­kája Dél-Magyarország regi­onális központja: Bács-Kis­kun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok me­gyét látja el. A súlyos, inten­zív kezelésre szoruló betegek gyógyítása rendkívül költsé­ges - az állami költségve­téstől kapott pénz pedig a mi­nimális ellátás biztosításához is kevés. De ha egy fölhívás­ra ilyen sokan megnyitják a szívüket és pénztárcájukat, akkor elmondhatjuk, hogy hazánk nem elveszett or­szág." Mindezt dr. Pintér Sándor professzor, a szegedi gyermekklinika igazgatója mondta a tegnapi sajtótájé­koztatón, amelyet a koraúj­szülött osztálynak adomá­nyozott életmentő műszerek átadása alkalmából rendez­tek. Az ünnepségre olyan szülőket is meghívtak, akik­nek gyermekeit a klinikán gyógyították meg. A szülők a már egészséges kisbabákat is magukkal hozták, családias hangulatot teremtve a klinika magasföldszinti előadótermé­ben. A légzés és szívműködés megfigyelésére szolgáló pul­soxymétert, a kisbabák táplá­lására és gyógyszerezésére alkalmas infúziós pumpát, valamint a kis betegek oxigé­nellátását folyamatosan a kí­vánt szinten tartó oxigénmo­nitort az Inkubátor Koraszü­lött Gyermekekért Alapít­vány segítségével kapta a gyermekklinika. Az 1995­ben létrehozott alapítvány az egész országban támogatja a koraszülött gyermekek orvosi ellátását. Eddig 45 kórháznak nyújtottak segítséget, mint­egy 49 millió forint értékben. A szegedi gyermekkliniká­nak juttatott műszerek értéke több mint 2,6 millió forint. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az Inkubá­tor Alapítvány nem csak a gyermekklinikát segítette: mintegy egymillió forinttal támogatták a Szegedet és környékét ellátó terhesdiag­nosztikai centrum létrehozá­sát is. Ny. P. Brit diploma • Munkatársunktól Menedzsment Centrum­ként deklarálja az Euromene­dzser Tanácsadó és Képzési Központot az a szerződés, amelyet az Euromenedzser ügyvezető igazgatója, Szügyi György, valamint a Kecske­méti Gépipari és Automatizá­lási Műszaki Főiskola főigaz­gatója, dr. Pap István írt alá. A hazánkban eddig kizárólag Kecskeméten működő, brit menedzseri bizonyítványt eredményező képzés (NEBSM) oktatási anyagát immár Szegeden is kézbeve­hetik az érdeklődók. Az együttműködés célja, hogy a képzésre jelentkezők az Eu­rópai Unióban is elfogadott csoportvezetői szintű diplo­mát vagy oklevelet kapjanak. Biblikus konferencia A csoda-elbeszélések lesz a témája idén a Szegedi Hittudományi Főiskola által augusztus 31. és szeptember 3. között rendezett nem­zetközi biblikus konfe­renciának. Az első előadást augusz­tus 31-én, hétfőn 9 órától az osnabrücki egyetemről ér­kezett F.G. Untergaflmair tartja „Az Isten csapása Jé­zus csodatetteiben", vala­mint „A Naimi ifjú feltá­masztása" címmel; 10.30­tól a szegedi főiskola professzora, Weissmahr Béla „Filozófiai és fun­damentálteológiai megfon­tolások a csoda problémá­hoz" című előadása követ­kezik. 15 órától Vladár Gábor, a debreceni egyetem elő­adója Jézus halott-támasztá­si csodáiról beszél, 16 órától pedig „Csoda a Talmudban" címmel Szécsi József tart előadást. Szeptember l-jén, ked­den 9 órakor Joachim Gnil­ka, a müncheni egyetem ta­nárának „Jézus, mint a cso­dás gyógyító - a történelem tanúsága" című előadása a következő, Lenkeyné Sem­sey Klára 10.30-kor kezdődó előadásának címe pedig „A nagy étkezés". Szeptember 2-án, 9 órakor a Münsterből érkezett Kari Kertelge „Hit és csoda Márk evangéliumában" címmel tart előadást. 10.30­tól Bolyki János „Az Apos­tolok cselekedetei 28,1-10 az Apokrif akták összefüg­gésében" című értekezését lehet meghallgatni, 15 órá­tól pedig Schmatovich Já­nos a kenyérszaporítás-cso­da hagyománytörténetéről beszél. A konferencia utolsó napján, szeptember 3-án, csütörtökön 9 órától Martin Meiser „A bibliai csodaszö­vegek formatörténeti kutatá­sa" címmel tart előadást, 10.30-tól pedig Keresztes Pál az evangélium termé­szeti csodáiról beszél. Mándi Andrea • Csongrád megye szakmai telefonkönyve Arany Oldalak, önálló kötetben • Munkatársunktól Csongrád megyében a Déltáv előfizetői ezek­ben a napokban vehetik át az Arany Oldalak nevű szakmai telefon­könyvet, mely idén először önálló kötetben jelent meg. A hagyomá­nyos telefonkönyvet a tervek szerint az esz­tendő végén jelenteti meg a Magyar Telefon­könyvkiadó Társaság. Megszokhattuk az utóbbi években, hogy nagyot válto­zott a telefonkönyv. Az új­fajta köteteket már nem a távközlési cégek adják ki, hanem az egész országban egy cég, a Magyar Telefon­könyvkiadó Társaság (MTT) végzi a munkálatokat - ter­mészetesen együttműködve a helyi szolgáltatóval. A kor­szerű telefonkönyvek egyik újdonsága volt a kötet végén felbukkanó Arany Oldalak, ahol az üzleti előfizetőket te­vékenységi kör szerint kata­logizálták. Az esztendők során olyan mértékben nőtt ezeknek az előfizetőknek a száma, hogy idén az MTT már külön kö­tetként jelentette meg az Arany Oldalakat. A közel 200 oldalas könyvben két­szer szerepelnek az előfi­zetők, egyszer szakmák sze­rint csoportosítva, egyszer pedig betűrendben. Az Arany Oldalak terjesz­tését a Meló-Diák végzi. Üz­leti előfizetőknek házhoz vi­szik a könyvet. Az egyéni előfizetők a megye öt na­gyobb városában (Szeged, Szentes, Csongrád, Makó, Hódmezővásárhely) értesítőt kapnak, melyből megtudhat­ják, hogy hol vehetik át a könyvet az utolsó távbe­szélőszámla felmutatása el­lenében. Ezt a levelet a tele­fonnal nem rendelkező lakók is megkapják, ők az ügyfél­szolgálati irodákban vásárol­hatják meg a kötetet (960 Ft + áfa). Az itt felsorolt öt vá­roson kívül élő egyéni előfi­zetőknek házhoz viszik a könyvet. Az Arany Oldalak nem tartozik a hagyományos tele­fonkönyvek közé, ez a világ­szerte „sárga oldalak" (yel­low pages) néven emlegetett szakmai névsor, ezért nem szállítja ki a Déltáv. A ha­gyományos telefonkönyv a tervek szerint az esztendő végén jelenik meg, s ezt a megszokott módon, lakásu­kon vehetik át az előfizetők. hírek Országos tanévnyitó • Munkatársunktól A Radnóti Miklós Kísérle­ti Gimnáziumban tartják az idei országos tanévnyitó ün­nepséget augusztus 31-én 17 órakor. Az 1998-99-es tan­évet Pokorni Zoltán oktatási miniszter nyitja meg, majd dr. Szalay István polgármes­ter mond köszöntőt. A gim­názium tanévét pedig Gál Béla igazgató nyitja meg. Emlékünnepség a Csonkában • Munkatársunktól Két jeles évfordulóról em­lékeznek meg augusztus 30­án és 31-én a Csonka János Műszaki Szakközépiskolá­ban: a katolikus tanítóképzés 75. és a szakközépiskolai képzés 40. évfordulóját ün­neplik. Augusztus 30-án az ünnepi műsor a Himnusszal veszi kezdetét, ezt követően Hegedűs Géza, Madách Im­re, Karinthy Frigyes, Keszt­helyi Zoltán Kónya Lajos, Tóth Árpád műveiből adnak elő részleteket az iskola tanu­lói. Ünnepi beszédet mond Gyulay Endre megyés püs­pök, a megemlékezés egyik védnöke, majd Nacsa István igazgató emlékezik a jelentós évfordulókra. Megkoszorúz­zák Csonka János szobrát, Becker Vendel emléktábláját és a Hősök emlékművét, majd emléktáblát avatnak az A'-épületben, azt követően pedig megnyitják az emlék­kiállítást. A következő napi ünnepség keretében Koszto­lányi Dezső, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes műveit idé­zik az iskola tanuló, s ekkor tartják ebben a szakközépis­kolában a tanévnyitó ünnep­séget is. Mindkét rendez­vényre nagy szeretettel vár­ják az iskola volt diákjait is. Növényvédelmi munkálatok • Munkatársunktól A Szegedi Környezetgaz­dálkodási Kht. augusztus 24. és szeptember 10. között szövőlepke elleni vadászó permetezéseket végez csak a kártevők lelőhelyén, illetve vegyszeresen írtja az aranka gyomnövényt. Szeged belte­rületén, a főútvonalak men­tén, a gyomirtás időszakában tilos az állatok legeltetése. A kht. kéri a lakosság szíves megértését. Vtv: zene mindenkinek • Munkatársunktól A vtv kulturális aján­lóműsora, a Fesztivál-terasz mai adásának vendégei Kass Jpnos, Nagypál Miklós, Sö­vény Tibor és Sipos István. A műsorban részleteket mutat­nak be a 100 tagú cigányze­nekar koncertjéből, Fenyő Miklós szegedi fellépéséről, egy motoros találkozóról, va­lamint ízelítőt adnak a közel­múltban Szegeden járt bahia Patchwork kórus dalaiból. FESZTIVAL­TERASZ kulturális ajánlóműsor a Dóm térről Műsorvezető: KISISTÓK TÍMEA VTV SZEGED 22.09-kor

Next

/
Thumbnails
Contents