Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-06 / 156. szám
Világkupagyőztes négyes! Pénztelenség A zt tudtuk már az elmúlt bajnokság hajrájában, hogy a Szeged-Dorozsma labdarúgócsapatát nem veti fel a pénz A játékosok járandóságát azóta sem egyenlítették ki, sőt a krónikus pénztelenség veszélyezteti a csapat NB l-ben való indulását is. A Magyar Labdarúgó Szövetség rendelkezése értelmében minden magasabb kategóriában szereplő csapat csak úgy nevezhet a bajnokságba, ha befizeti a megállapított díjat. Az NB l-es csapatok esetében ez egymillió-háromszázezer forint. Nem kis pénz, de a jelek szerint a résztvevők nagy része lepengeti ezt az MLSZ-nek. Ez alól csupán a Szeged-Dorozsma lesz kivétel, mivel tegnap (vasárnap) délig még a pénz töredéke sem volt meg. Már pedig a határidő ma lejár, s ha nem fizetnek, akkor fuccs az indulásnak. A szegedi önkormányzat nem szavazta meg a zöld-fehérek számára a támogatást, tehát a jelek szerint a városnak nem kell az NB l-es csapat. Ezt azért állítjuk ilyen határozottan, mivel a városatyák nagy része még csak olyan feltételeket sem szabott a szavazásnál, amely szerint a klub most kapna mondjuk egy bizonyos összeget, annyit, amennyi a pillanatnyi működéshez minimálisan elég lenne, később pedig még visszatérnének az ügyre, s ha a csapat megérdemelné, akkor még megtoldanák a támogatás összegét. De ilyesmi szóba sem került, a közgyűlés határozata egyértelmű volt: nem! Nincs pénz, nincs indulás a bajnokságban. Ha valamikor újra akarnák kezdeni, akkor csak a megye Ill-ban tehetnék, hiszen a nem benevezés azt jelenti, hogy a SzegedDorozsma lemondott NB l-es jogáról. JTT gyszer talán a szegedi közgyűlésbe is olyan képviselők xS kerülnek többségbe, akik szeretik a labdarúgást, s tenni is kívánnak a Tisza-parti foci érdekében. Sajnos, akkor az újraindulás költsége többszöröse lesz annak, mint amennyit most a benevezésért fizetni kéne... P. Sándor József Volán-gyémántok kincsestára Duplán aranyos Risztov! A szegedi éjszakában pezsgővel öntözött serdülő világbajnokok és edzőjük Gera Norbert (az álló sor jobb szélén) a hazaérkezés után a városháza előtt álltak össze egy csapatképre. (Fotó: Gyenes Kálmán) kajak-kenu Vezetői vélemények Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke: - Számítottunk a jó eredményre, de az arany csak az álmainkban fordult meg. Óriási siker ez az egyesületnek, a városnak és az országnak egyaránt, hisz ehhez hasonlót Portillában magyar együttes még nem ért el. Nekünk az a feladatunk, hogy a srácok megfelelően menedzselve, pár év múlva, a felnőttek között is hasonlóan fényes csillagok maradjanak. Nem szabad elherdálnunk ezt az értéket! Buday Ferenc, a Pick Szeged vezetőedzője: - Megemelem a kalapom Gera Norbert előtt, aki minden követ megmozgatott, hogy a „fiai" elutazhassanak Svédországba, s bizonyíthassanak a nemzetközi színtéren is. Olssonék is egy ifi tornán tették le először a névjegyüket... Dr. Szeri István, a Tisza Volán Rt. elnök-vezérigazgatója: - Ez a korosztály legnagyobb sikere, s a klub nagyon büszke erre. Ha a mostani hősök az eddigi szorgalommal folytatják tovább a munkát, akkor a győzelmek a jövőben sem maradnak el. Köszönöm, az rt. nevében is, a szakembereknek és a srácoknak ezt a szép ajándékot! úszás A századik felnőtt magyar úszóbajnokság hatalmas vásárhelyi sikert hozott. Risztov Éva előbb a 800 m-es gyorsúszásban szerzett bajnoki címet, majd a 400 m-es távon sem talált legyőzőre. A roppant tehetséges versenyző mindkét versenyszámban magabiztos fölénnyel szerezte meg az első helyezést. Az ob harmadik, szombati versenynapja vásárhelyi szempontból nagyon fontosnak bizonyult, hiszen ekkor rendezték meg a női 800 m-es gyorsúszás döntőjét, amelyben Risztov Éva éremesélyesként állt rajthoz. Az előfutamok során a legjobb időeredményt érte el (9:25,25), vagyis a négyes pályán indulhatott. A Hód Úszó SE ifjú tehetsége semmit sem bízott a véletlenre, villámgyorsan megnyugtató előnyt szerzett. A táv feléhez közeledve tovább növelte a különbséget, a címvédő Csapó Krisztinának több mint öt másodperces hátrányt kellett volna ledolgoznia. Bán Sándor tanítványa az utolsó kétszáz métert könnyed levezetésként foghatta fel, hiszen az ellenfelek négy-öt testhossznyi különbséggel lemaröplabda • Budapest (MTI) A férfi röplabda CEV-kupában a Medikémia Szeged előselejtezőt játszik, az ellenfele a görög Panathinaikosz együttese lesz. Ha a Tisza-partiak sikeresen szerepelnek, akkor a norvégiai Mosjöenbe utaznak, ahol a 6. csoportban a helyi csapat mellett a francia Paris St. Germain és a Tirana-Saviradva követték őt. A tizenhárom éves vásárhelyi úszó 9:06,72-es időeredménye élete első felnőtt bajnoki címét jelentette, s tegyük hozzá gyorsan: győzelme egy pillanatig sem lehetett kétséges. Vasárnapra is maradt egy „hódos" arany, természetesen ismét Risztov Évának köszönhetően. A 400 m-es gyorsúszás döntőjébe is a legjobb idővel (4:34,08) jutott be, s így megint a négyes pályáról tarthatta szemmel riválisait. Szükség is volt erre, hiszen száz méternél még „csak" a második-harmadik helyen fordult, fél távnál azonban utolérte az élen haladókat. A befejező szakasz újra remekül sikerült, s Éva magabiztos versenyzéssel, ismét első helyen ért célba! A táv teljesítéséhez 4:24,76 percre volt szüksége; Csapó Krisztinának ezúttal is meg kellett elégednie az ezüstéremmel. További vásárhelyi eredmények; férfiak, 200 m pillangó: ...8. Szabó Gábor 2:12,80. 200 m mell: ...6. Nagy Gergely 2:28,23. 400 m vegyes, „B" döntő: ..A. Szabó Gábor 4:53,44. Nők: 200 m gyors, „B" döntő: ...4. Lukács Lilla (a SZUE sportolója jóideje már a Bán-csoportban készül) 2:15,77. 800 m gyors: ...10. Hegedűs Diána 9:46,23. Kandó Tamás nesti (albán-román) párharc győztesével mérkőznek. A tizenkét csoportgyőztes csatlakozik a nyolcaddöntőben kiemeltként szereplő Macerata (olasz), Palermo (olasz), Roeselare (belga) és Dukla Liberec (cseh) csapataihoz. A Medikémia idegenben kezd, az első mérkőzést Athénben játsszák október 10-én, vagy 11-én; a visszavágót pedig november 17-én, vagy 18-án rendezik meg az újszegedi Sportcsarnokban. kézilabda A svédországi Portillában - ahogy a helyiek nem kis büszkeséggel, s okkal, joggal nevezik: a kézilabdázás Mekkája az elmúlt napokban a sportág igazi ünnepét ülte. Több mint félszáz nemzet együttesei, válogatottjai adtak egymásnak randevút, s a program egyik kiemelkedő eseménye a serdülő bajnokcsapatok nem hivatalos világbajnoksága volt, melyen 16 ország championjai vettek részt. S ezt a kupát Tisza Volán SC hódította el! Pénteken este 9 órakor érkezett haza, Szegedre Skandináviából a győztes sereg, a hadvezérrel, Gera Norberttel az élen. A tisztálkodásra nem kellett gondolniuk, hisz a Széchenyi téren a szülők, barátok és ismerősök pezsgőfürdővel fogadták Nagy Laciékat. Másnap Buday Ferenc az otthonába trombitálta össze az együttest, ahol hirtelen „ácsolt" oltár (az elhódított kupával, plakettel, s a háromkoronás rénszarvasból készítve) előtt mormolhattak hálaimát a vendégek. Családias bulin ünnepeltek a fiatalok, akik örömmel emlékeztek az északi aranynapokra: - Mikor kiderült, hogy a svédekkel játsszuk az első meccsünket - mondta Szepesi Dániel -, megijedtem, de miután megvertük őket, úgy éreztem: más akadály nem állhat az utunkba. - Erős mezőnyt utasítottunk magunk mögé - fűzte tovább a gondolatsort Nagy Levente kapus -, s ehhez nagyon jól kellett teljesítenünk. A piros lapom? Pár másodperc volt hátra a negyeddöntőből, az edzőm előre küldött, ott az izlandiak pofozgattak, én pedig az egyiket fellöktem. A bíró azonnal kiállított. Az arany azért szebb szín... - A két elődöntő egy időben zajlott - lépett előrébb az időben Földi Péter -, így nem tudhattuk, ki lesz az ellenfelünk a fináléban. Jobban örültem a svédeknek, mint a litvánoknak, őket már ismertük, egyszer le is győztük. Bíztam benne: ezt megismételjük. - A döntőért vívott meccs volt legnehezebb - emlékezett Kasza Adám, a másik „portás" -, a szlovénekkel szemben „pusztán" az akarásunknak köszönhettük a finálébajutást. - A hazai pálya miatt kicsit tartottam a házigazdák bajnokától - osztotta meg aggályát Vadkerti Attila -, de végig hittem a sikerben, s nem is kellett csalódnom. - A második félidőben láttam a Savehoffon - csatlakozott a langaléta Laluska Balázs -, hogy megrogyott, nem áll újra talpra. Már kilenc góllal is vezettünk, s el kell ismerni, a horvát bírók korrektül fütyültek. - Azért nem volt könnyű vélekedett a gárda egyik sztárja, Nagy László -, s tényleg óriási dolog, hogy elsők lettünk. A csapat minden tagja kitett magáért. - Rám ez megállapítás annyiban igaz - kapcsolódott a diskurzusba Visy Norbert, a csapat Benjáminja -, hogy egyszemélyes szurkolótáborként biztattam, űztem, hajtottam a srácokat. Nagy jutalom volt, hogy a fináléban játszhattam! - A döntő hangulata leírhatatlan volt - áradozott Fekete Szabó Tamás -, óriási élményt jelentett háromezer ember előtt kézilabdázni, még akkor is, ha nem nekünk szurkoltak... - Arra gondoltunk - tromfolt Bucsányi Attila -, hogy a bírók elfújják a meccset a svédeknek, de kellemesen csalódtunk. Nagyszerű érzés volt pályára lépni a fináléban. - Jól alakult végig a torna - mondta a torta mellől elcsábított Somogyi Balázs -, titkon reménykedtem az aranyban, s örülök, hogy ez valósággá vált! - A kupa megnyerése után nagyon boldogok voltunk mesélte Buday Dániel -, s produkciónkat a svéd közönség is vastapssal jutalmazta. A szegedi kedves fogadtatást, azokat a perceket nem lehet elfelejteni, életre szóló élmény marad mindnyájunknak! - Előzetesen a dobogóra vártam a csapatot - értékelt Gera Norbert edző -, az aranyban csak titkon reménykedtem. Aki számított, ott volt, s jellemző a mezőny erősségére, hogy az utánpótlásban „izmos" horvátok bajnoka csak a 14. helyen kötött ki. A nagybetűs CSAPAT érte el a sikert, de azt nem szabad elhallgatni, hogy a Buday, Nagy L., Laluska belsőhármashoz fogható nincs a nemzetközi porondon! Igazi kincse lehet a magyar kézilabdázásnak, azon belül Szegednek, és a Picknek. Az itthoni fogadtatás felejthetetlen, a pezsgőkkel jó alaposan eláztattak minket, de ezt nem bánta senki. Felszabadultan boldog félórát töltöttünk a Széchenyi téren, örültünk egymásnak, a diadalnak. Ekkor eszembe jutott, amit a srácok kérdeztek tőlem a döntő után: most már te vagy a világ legjobb edzője? Nem, feleltem, de a világ legjobb serdülőcsapata biztosan az enyém! Ezért nagyon szerencsés embernek érzem magam, s mindent köszönök nekik! S akik nélkül ez a siker nem jöhetett volna létre: Tisza Volán Rt., Földi János vállalkozó, Dégáz Rt., Szeged Városi Sportigazgatóság, Csongrád Megyei Sportigazgatóság, Onion line Kft., Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség, Starcopy Kft., Pick Rt., Szerencsejáték Rt., Szervánszky László (Virág Cukrászda), Sándor Péter (Hotel Forrás), Chio Chip's. Imre Péter • Munkatársunktól A lengyelországi Poznanban, a Malta-tavon rendezett ifjúsági kajak-kenu világkupán szenzációs Tisza-parti siker született: A Szegedi Kajak-Kenu SE kajak négyese 1000 m-en nem talált legyőzőre. A riválisoknál egy évvel fiatalabb kvartett magabiztosan versenyezve nyerte a K 4-esek versengését. Váradi Márton edző büszke lehet tanítványira (Almási Gergelyre, Biczók Atillára, Börcsök Balázsra és Nógrádi Tamásra), akik tovább öregbítették a sportág szegedi hírnevét és a hagyományok méltó folytatói lehetnek a jövőben is. Mától: ügyelet • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség a mai naptól (július 6.) az egész hónapban csak hétfőn és szerdán, 13 és 15 óra között tart ügyeletet. A csapatok képviselői ekkor fordulhatnak problémáikkal az illetékesekhez. Kezd a Tápé • Munkatársunktól Július 7-én (kedd), 17 órakor elkezdi a felkészülést a '98/99-es bajnoki idényre a helyi sportpályán a Tápéi ESK megyei I. osztályú labdarúgócsapata. Az együttes szakmai munkáját Pataki Tamás irányítja. Léké negyedik sakk • Dortmund (MTI) Lékó Péter a 4., Almási Zoltán pedig holtversenyben a 6. helyen végzett a dortmundi sakk-nagymesterversenyen. Lékó az utolsó fordulóban kikapott az orosz Szvidlertől, míg Almási döntetlent ért el az orosz Kramnyik ellen. A torna végeredménye: 1-3. Kramnyik, Adams, Szvidler 6-6 pont, 4. Lékó 5, 5. Ivancsuk 4.5, 6-8. Anand, Juszupov, Almási 4-4. Totóeredmények A totó 27. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. TwenteKongsvinger 2-0 1 2. Bodő GlimtHadgensund 3-2 1 3. MoldeTromső 2-2 X 4. MossViking 0-1 2 5. SongdalBrann 2-1 1 6. StabaekLilleström l-l X 7. ValerengaRosenborg Ö-2 2 8. Turku-FinnPa törölve, a megállapított eredmény 1 9. VaasaPSJazz 4-0 1 10. Helsinki JKFFJaro l-l X 11. MyllykoskiPA Haka 0-0 X 12. HollandiaArgentína 2-1 1 13. NémetországHorvátország 0-3 2 +1 mérkőzés: 14. BrnoEspanyol 5-3 1 í P- " 9Sr^3f< ! L •pL^-M / ••} XXIX. KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG 1998. szeptember 2-6., Szeged .7 | í P- " 9Sr^3f< ! L •pL^-M / ••} só Még ONP nap a rajtig! • CEV-kupa Panathinaakosz-Medikémia