Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-06 / 156. szám

HÉTFŐ, 1998. JÚL. 6. SZEGED 5 • Ötszáz éve szabad és királyi Város ás jog Gyorsítottak az amerikaiak * - ^ ^^^^ i • i.f V». Turistacsalogató látványosság volt az amerikai kórus koncertje. (Fotó: Schmidt Andrea) A jövő hangjai a Dugonics téren Szombaton délelőtt a Nagyáruház lépcsőin énekelt a Voices of Tomorrow nevű, toledói egyházi együttes. Alfréd Quinsey Hammond vezetésével már sok versenyt megnyert és több országban is fellépett az afro-amerikai egyházi éneket, a gospelt énekelő kórus. A kórus fiatal, mosolygós fekete lányokból és fiúkból áll, akik énekelés közben ritmikusan mozognak a zenére. A kórus tagjai fent álltak a Nagyáruház lépcsőin és csodálkozva figyelték őket az erre az időre nézőközönséggé átalakult járókelők. Majd a koncert véget ért, az afro-amerikai lányok és fiúk lementek beszélgetni a nézőkkel. Arra voltunk kíváncsiak mit jelent ezeknek a fiataloknak a gospel. Hammond úr segítségével sikerült összeterelni egy pár fiatalt. Mark Collins, Jr. tizenhét éves toledói srác, aki négy éve tagja a kórusnak gondolkodás nélkül azt felete, hogy a gospel az valami nagyszerűt, egy gyönyörű dolgot jelent, amit ők adhatnak nekünk és mindenkinek; a gospel a segítés egy módja. Azután Dominique Parker ragadta magához a szót és elmondta, hogy a gospel művészet, az éneklés valamilyen más formája, melyet sokan nem ismernek, és ők megpróbálják megmutatni és elvinni mindenkihez. Szegeden, a Nagyáruház előtti koncert után a városházán és a Nemzeti Színházban egy jótékonysági rendezvényen énekeltek a Voices of Tomorrow tagjai. P. Cs. Emléküléssel és ünnepi közgyűléssel tisztelgett Szeged múltjának, sza­bad királyi várossá nyil­vánítása 500. évforduló­jának az önkormányzat mai vezetése és polgársá­ga. Szeged történetének keresztmetszetét adta a város jogfejlődéséről szombaton, a Torony alatt tartott négy tudományos előadás. A múlt üzenete: a polgár, aki a társadal­mat éltető közegének te­kinti, legalább ötszáz éve élteti - Szegedet (is). A város legrégebbi civil szervezete, a Dugonics Tár­saság ünnepi tudományos em­lékülését július 4-én tartotta ­egy hónappal a valódi 500. évfordulót követően, ám az amerikaiak ünnepén, a függet­lenség napjának 202. évfordu­lóján - így tiszteleghetett az ünnepi közgyűlését e napra időzítő önkormányzat Toledo, az amerikai testvérváros ép­pen Szegeden tartózkodó kül­döttségének. A városháza dísztermében az ünnepség nyitányát a tole­dói afro-amerikai fiatalok kó­rosának műsora jelentette. A Szeged szabad királyi várossá nyilvánításának 500. évfordu­lója alkalmából rendezett köz­gyűlést Szalay István polgár­mester nyitotta meg, s a tole­dói delegáció tagjainak beszé­dei zárták. Az emlékülés beve­zetőjeként a Dugonics Társa­ság alelnöke, Gyuris György, a Somogyi-könyvtár igazgatója elmondta: Szeged már a XI. században erősség volt. A vár­építő /V. Béla 1247-ben kelt oklevelében rögzítette, hogy a szegedi „betelepítetteknek", a hospeseknek adományozza Tápét és a Vártó tulajdonát. De a várossá nyilvánítástól a szabad királyi városi rangig hosszú az út. A magáért felelősséget vál­laló embert, a polgárt is ünne­peltük, mikor a város jogfejlő­dését áttekintve az 500 évvel ezelőtti hospesektől a mai sze­gediekig jutottunk - négy tu­dós előadását hallgatva. A hos­pesek érkezésétől a szabad ki­rályi városig című eszmefutta­tásában Blazovich László, a megyei levéltár igazgatója hangsúlyozta: a hospesek jogai - többek között a szabad bíró­és a szabad plébánosválasztás, a különböző, például vámked­vezmények, a szabad letelepe­dés és öröklés joga - a városi jog „kosarába" tartoznak. Ám e jogok szabadságfokáról ­mint a részletekben rejlő lé­nyegről - keveset tudunk. Sze­gedet II. Ulászló 1498. június 4-én kelt oklevelében nyilvání­totta szabad királyi várossá. Az előadó kitért arra a tényre, hogy Szegedet, a szabad kirá­lyi várost elzálogosította a ki­rály, mely jelzi e „szabadság" mértékét. Az 1514-es ország­gyűlésnek kellett megvonnia a király által el nem zálogosítha­tó birtokok körét, melybe Sze­ged'is beletartozott. A szabad királyi városi jogállás visszaszerzése körüli harcokat Géczi Lajos főlevél­táros ecsetelte. Érzékeltette, milyen fontos volt az oklevél, a pecsét, mert csak ezek fel­mutatása esetén (sokszor ezekkel sem) lehetett érvénye­síteni a szabad királyi címmel járó kiváltságokat. Szeged ko­rábbi kiváltságait III. (VI.) Károly 1719. május 21-én kelt oklevele írja át és sorolja fel. (Ezeket a városi jogállást do­kumentáló okleveleket, em­léktárgyakat és iratokat meg­tekinthették az emlékülés résztvevői a városháza folyo­sóján rendezett kiállításon.) Városunk jelentőségét jelzi, hogy az Alföldön egyedül Sze­ged érte el a szabad királyi város státuszát. Az 1848-1950 közötti korszakot, a törvény­hatósági jogállás történetét Ruszoly József jogtudós „mo­gyoróhéjban" foglalta össze. Az akkori „közgyűlés", azaz a városi törvényhatósági testület választott tagokból és a leg­több adót fizető polgárokból állt; 1929-ig 280, aztán 202 fős volt e testület. A létszám­változás az 1929-es közigaz­gatási reform újítása volt, mint az is, hogy megszüntette az addigi legfőbb végrehajtó testületet, a tanácsnokokból álló városi tanácsot, s ezzel növelte a polgármester hatás­körét. A polgári időszakot kö­vető tanácsrendszer négy évti­zedének keresztmetszetét Szi­lágyi György nyugalmazott főtanácsos adta. E korszakban is sok képviselője volt a lako­soknak: 1954-től a három ke­rületi tanácsba 187, a városi tanácsba pedig 186 tagot „vá­laszthattak". A múltba pillantás után emlékérmet kaptak a jelen helytörténettel foglalkozó közszereplői. Ú. I. • Lucas és A testvérmegyei kap­csolatok építésének újabb állomásaként a Szegeden tartózkodó amerikai, Ohio állam­beli, Lucas megyei dele­gációt szombaton a megyeházán fogadta Lehmann István, a me­gyei közgyűlés elnöke. A megbeszélésen kör­vonalazódott az együtt­működés lehetősége, amelynek lényegét írásban rögzítették és azt Edward J. Ciecka, Lucas Megye Hivatalá­nak ügyvezetője, vala­mint Lehmann István ünnepélyesen alá is ír­ta. Sok tekintetben hasznos és példaértékű tanácskozás részesei lehettek azok, akik részt vettek Szeged ameri­kai testvárvárosából, Tole­dóból, illetve a Lucas me­gyéből érkezett küldöttség megyeházi programján. A vendégek ugyanis azon túl, hogy nagy érdeklődéssel hallgatták a megye és a ré­gió adottságairól, gazdasági fejlettségéről szóló tájékoz­tatót, az együttműködés konkrét lehetőségeire is kí­váncsiak voltak. Egyértelműen bebizo­nyosodott: amíg térségünk­ben az a gyakorlat, hogy egy-egy megállapodást HálézattisztíMs • Munkatársunktól A Szegedi Vízmű Kft. jú­lius 6-10. között a város egész területén vízhálózat öblítést végez. A karbantar­tás időszakában ivóvízhiány, nyomáscsökkenés fordulhat elő, a víz zavarossá válhat, azonban ülepítés után fo­gyasztható. Vb-röl a VTV-ben • DM-információ Ma - gólnap címmel hét­könapokon 19.15-19.30 kö­zött negyedórás beszélgetést sugároz a futball-világbaj­nokságról szakértőkkel és focibarátokkal a városi tele­vízió. A műsorban bemutat­ják az előző nap mérkőzése­inek góljait és legszebb jele­neteit. többnyire hosszas előkészí­tés után írnak alá, az ameri­kaiak - értékelve a megbe­szélésre fordított időt is ­pergően tárgyalnak, mond­hatni, percek alatt állnak elő javaslataikkal, amit partne­reiktől is elvárnak. Ezért a szombati, szűk egyórás egyeztetés alkalmával számtalan konkrét téma ke­rült napirendre, amelyet még aznap írásban is rögzí­tettek. Az üzleti életet, a gazda­ság területét érintő közös célok között megfogalma­zódott: Csongrád megye ­angol nyelven - az amerikai partner rendelkezésére bo­csátja a megyei területfej­lesztési koncepciót, vala­mint a jobb információcsere érdekében kölcsönösen lét­rehoznának egy-egy keres­kedelmi képviseletet egy­más megyéjében. Rendsze­resen tájékoztatják majd egymást a térségüket - ese­tünk ez az eurorégió tagjai­ra is vonatkozhat - érintő projektekről, fejlesztési le­hetőségekről. Ezt segítené a kamarák kapcsolatának erő­sítése is. A kis- és középvállalko­zók részére pedig Edward J. Ciecka felajánlotta: közülük tíz, angolul tudó szakem­bert fogadnának Ameriká­ban, egy cserelátogatás le­hetőségével. A környezet­védelmi kérdések taglalása­kor a különböző hulladéktí­pusok elhelyezésére, ártal­matlanítására kértek javas­latot a vendéglátók. Nem utolsósorban a megállapo­dás tartalmazza a tudomá­nyos, kulturális és művé­szeti együttműködés részle­teit is. N. R. J. A harapós férj • Munkatársunktól Emőd-Török-Eisemann: A harapós férj című zenés já­tékával ma este fél 9-kor kez­dődik a Szegedi Fürdő udva­rában a Nyári Esték program­sorozata. A kétfelvonásos ze­nés komédiában népszerű művészek lépnek fel: Tahi Tóth László, Kovács Zsuzsa, Sajgál Erika, Böröndi Tamás, Mucsi Sándor, Rátonyi Haj­nal és Mihály Mariann. A da­rabot a következő két hétben még hét estén játsszák. Cserkésztalálkozó Chilében • Munkatársunktól Chilében, 1998-99 forduló­ján, a délszaki nyárban lesz az „évezred utolsó cserkésztalál­kozója". A magyar kontingens tagjaként két szegedi, Molnár Olivér és Ványai László is részt vesz a dzsemborin. Az első találkozót 1920-ban Londonban, Róbert Baden Po­well kezdeményezésére ren­dezték meg. A dzsembori célja az volt, hogy a különböző nemzetek fiataljainak összeho­zásával és egymás elfogadásá­val az első világháborúhoz ha­sonló események elkerüljék. A négyévenként megrendezett eseményeken általában 24-30 ezer cserkész gyűlik össze. 1933-ban a világdzsemborit Gödöllőn tartották, de a máso­dik világháború után magya­rok már csak 1991-ben Koreá­ban és 1995-ben Hollandiában képviseltethették magukat. A jelenlegi találkozó célja, követve a hagyományokat, a megismerés, a másik ember megismerése, és szeretet fel­keltése. A cserkésztalálkozó jelszava: együtt építeni a bé­két. A dzsemborikon minden­féle bőrszínű, nyelvű, vallású és kultúrájú fiatal gyűlik össze, akik mind egy helyre, erre a Földre tartoznak, és megértés­re, megbecsülésre, barátságra törekszenek. A magyar kontingens tagja­inak kiutazásához jelentős pénzösszeg szükségeltetik, ezért a Cserkészszövetség lét­rehozta a „Magyar Jamboree Alapítványt". Számláját az OTP a 11708001-20515410 számon vezeti és ehhez bárki, bármilyen összegű hozzájáru­lással csatlakozhat. Szegedtől Szegedig • DM-információ Ma este 6 órai kezdettel a Közéleti Kávéház rendezvény­sorozata keretében a könyvhét alkalmával megjelent szegedi írók és költők „Szegedtől Sze­gedig" című etológiájáról dr. Majzik István, a Bába és Tár­sai Kiadó ügyvezető igazgató­ja, Simái Mihály szerkesztő, Turi József tördelőszerkesztő és Tóth Béla, a Szegedi írók Társaságának elnöke beszélget a Virág cukrászdában. Az est házigazdája dr. Tráser László újságíró. Rockfeszt • Munkatársunktól Öt esztendős múltra tekint vissza a mezőtúri rockfeszti­vál, mely azután vált ország­szerte ismertté, hogy a szerve­zését átvette a Sziget iroda. Idén július 10-11-én rendezik meg a Szabó Lajos laktanyá­ban a fesztivált, a rockszínpa­dokon felvonul a teljes hazai élvonal - Szegedet a Nyers és a Tóth Bagi Band képviseli. Lesz két igazi sztárvendég, a New Modell Army és a Toy Dolls is eljön Mezőtúrra. Dátumok A historikusok szinte kéjes örömmel memorizálnak évszámokat. Egészen pontosan tudják, mikor ke­rült korona VIII. Henrik fejére, talán a percet is meg­mondják, mikor győzte le a spanyol armadát az angol flotta, mely órában lépett Kolumbusz India vélt földjé­re, vagy hogy mikor lehelte ki lelkét a romlott fügétől Mátyás az igazságos adószedő király. Ez persze kevéssé népszerű vonásuk, főképpen a történelmet biflázok sze­mében, akik ki sem látszanak az évek, hónapok, napok tengeréből. A hétköznapi ember agya azonban a legna­gyobb erőlködés mellett is csak néhány adatot képes megjegyezni. Márpedig a körzeti orvos és a tűzoltók száma a mindennapi életben előbbre valónak bizonyul manapság, mint a budai vár visszafoglalásának pontos időpontja. Ám az azért mindenestre szokatlan, hogy a legnagyobb tudorok sem szisszennek föl olyan tévedés miatt, amelyért egy egészen egyszerű egyetemi fölvéte­lin a sajnálkozó tekintetek mellett jelentős mennyiségű mínusz pontot könyvelhet el a próbálkozó. A hogyan azt a város első embere néhány napja, a Szeged város címerét bemutató könyv premierjén beismerte, az ünnepi program szervezői is tévedtek. Szegedet ugyanis nem július, hanem június 4-én nyil­vánították szabad királyi várossá. Ám a szakemberek hittek a település öt kötetbe foglalt történelmének. A papírlapokra bizonyára nyomdahiba miatt került egy hónappal későbbi dátum. Igaz, fél évezredhez képest az a néhány hét már igazán nem számit. Kéri Barnabás Csörög a Pannnon GSM Kedves olvasóink! Közér­dekű problémáikat, észrevéte­leiket, tapasztalataikat Hege­dűs Szabolcs újságfró munka­társunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hfvható a 06-20­432-663-as rádiótelefon-szá­mon. Elveszett tárgyaikat ke­reső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasó­ink ingyenes hirdetésben tehe­tik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtó­házban és hirdetőirodáinkban. Elnézést. Milei Andrea, szegedi olvasónk idén vég­zett a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetemen, de szombati összeállításunk­ból, amelyben a friss diplo­mások névsorát közöltük, sajnálatosan kimaradt a ne­ve. Hibánkért elnézést ké­rünk. Természetesen Milei Andrea is ebben az évben végzett a SZOTE-n. Jóhiszeműen. Mucsiné egy héttel ezelőtt vásárolt új kerékpárt a fiának, aki a szegedi ligetben a hét vé­gén ki is próbálta. Egy hölgy - arra hivatkozva, hogy ellopták a táskáját és a kétkerekűn igyekszik ül­dözőbe venni a tolvajt - el­kérte a tizenegy éves fiú bi­ciklijét. Megbeszéltek egy időpontot a Kertmozi előtt, hogy ott visszakapja tőle a kerékpárt Mucsiné fia. A hölgy azonban nem jelent­kezett. A fiú szülei feljelen­tést tettek a rendőrségen. Ha a hölgy valóban jóhi­szeműen kérte kölcsön a biciklit, akkor sem tudja, hova kell visszajuttatni azt. A cím következő: Varga Ferenc, Katona József utca 14. Telefon: 442-615.

Next

/
Thumbnails
Contents