Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-31 / 178. szám

PÉNTEK, 1998. JÚL. 31. HELYI TÜKÖR 7 Kosáry szavai után F asárnap este megnéztem az MTA volt elnö­kével, Kosáry Domokossal készült portréfil­met. 85 éves; szavai, gondolatai következetesek és tiszták, okosak, megbízhatóak. A műsor után szétnéztem még a csatornákon, mik vannak. Fil­mek voltak. Szórakoztatóak. Már akinek! Hogy micsoda lédús agymosás a szórakoztatóipar, ez ennyire világosan még nem tűnt ki soha, mint Kosáry Domokos szavai után, aki olyan globáli­san lát a történelemben, mint más kietlen elő­csarnokban. Hétfőn, Kosáry szavai után, olvasom, hogy Hollywoodban filmet csinálnak a Challanger 12 évvel ezelőtti katasztrófájából. A katasztrófát így kell katasztrófával tetézni. Micsoda dráma! Jut eszembe, Knézy Jenő válaszolt a múltkori jegyzetemre, amiben, irgum-burgum, kifogásol­tam kollégám prózai módban használt költői esz­közeit, amelyekkel - mint utólag megtudtam ­nem csak az én fejemben robbantotta szilánkjaira a magyar nyelvet. Érdekes, csak most jut eszem­be, Kosáry szavai után. Knézy kolléga küldött vi­szont egy másik írást, egy másik lapból, amiben jól agyontömjénezték, hogy már-már olyan intéz­mény ő, mint Szepesi volt. Kosáry mondta az in­terjúban, hogy őt legjobban az bosszantja, ha a saját nemzetéhez tartozó emberek ostobák, csür­hék és idióták. Szegény Kosáry, van min bosszan­kodnia. Egyébként meg milyen dolog ez Knézy Je­nőtől, hogy kritikámra más ember kritikáját citál­ja védelméül? Milyen! Mit vártam? Simán beleil­lik a képbe. Pedig egy század eleji értelmező szó­tár szerint a knéz nemest jelent. Podmanicxky Szilárd • Ma; néptáncgála Szegeden Hírős hagyományok a Dóm téren • Vészhelyzet Alapítvány a SZOTE-n Hajlam a stressxbetegségre A SZOTE belgyógyá­szati intenzív osztályá­nak Vészhelyzet Alapít­ványa azért jött létre, hogy összegyűjtse azt az 50 millió forintot, amit egy olyan beren­dezés megvásárlására fordítanának, amellyel ígéretes vizsgálatok végezhetők a stressz­betegségek kialakulá­sának megelőzésére. A televízió Vészhelyzet című sorozatát sokan né­zik, s tökéletes képet kap­nak arról, hogyan működik az életveszélybe került em­berek gyors és szakszerű mentése. Noha a hazai egészségügyi intézmények­ben nem jellemző, hogy egy központi helyen látják el az adott város vala­mennyi súlyos betegét, sé­rültjét, az intenzív osztá­lyok a „Vészhelyzet" sür­gősségi kórházához hason­lóan működnek. Éppen ezért nevezték el Vészhely­zet Alapítványnak a SZO­TE belgyógyászati inten­zív osztályán nemrégiben létrehozott alapítványt, amelynek céljáról, tartal­máról dr. Kovács Gábor, a szegedi orvosegyetem pro­fesszora, a kuratórium tag­ja tájékoztatott. Az alapítvány nem ki­sebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 50 millió fo­rintnak megfelelő dollárt gyűjtsön össze egy ma új­donságnak számító, speciá­lis műszerpark vásárlására. Azokkal az orvosi berende­zésekkel, amelyekkel az in­tenzív osztályt szándékoz­nak felszerelni, igen ígére­tes vizsgálatok végezhetők, mégpedig a vészhelyzetek megelőzését szolgálandó. A műszerekkel lehető­ség nyílna olyan vizsgála­tokra, amelyek eredménye­inek ismeretében megál­lapítható - egészséges em­ber esetében is -, hogy az illető szervezete miként re­agál a stresszhelyzetekre, milyen az úgynevezett stresszreakciója. Ki az, aki­nél várhatóan bekövetkez­het a vészhelyzet, s kinek kicsi erre az esélye. Töb­bek között az is eldönthető, hajlamos-e az illető az in­farktusra, a szívelégtelen­ségre, az életveszélyt oko­zó szívritmuszavarra. A műszer az úgyneve­zett szimpatikus idegrend­szer működéséről ad ké­pet, ami azért fontos, mert az idegrendszer e részének működési zavara, „túllövé­se" okozza a felsorolt élet­veszélyt jelentő betegsége­ket. S ha a megelőzés stá­diumában ismert a szimpa­tikus idegrendszer állapota, akkor ez az állapot befo­lyásolható, s a tragédia el­kerülhető. Kovács pro­fesszor szerint óriási jövője és jelentősége van a gya­korlati orvoslásban, a többi között a menedzserbetegsé­gek kialakulásának meg­előzésében, ennek az Egye­sült Államokban is újdon­ságnak számító eszköznek, illetve módszernek. A vizsgálat során tized­milliméter vastagságú tűt szúrnak az egyik, bőr alatt futó idegszálba, s e tűn ke­resztül közvetlenül mérik az ideg aktivitását. A ka­pott adatokból következtet­nek arra, milyen az illető szervezetének reakciókész­sége az „éles" helyzetek­ben. A Vészhelyzet Alapít­vány a vásárolni szándéko­zott műszerekre eddig kö­zel 1,5 millió forintot gyűj­tött össze a szükséges 50 millióból. A kuratórium tagjai bíznak abban, hogy ez a jelentős összeg hama­rosan meglesz, s a korszerű berendezés a SZOTE bel­gyógyászati intenzív osz­tályát gazdagítja, lehetővé téve néhány halált okozó betegség kialakulásának megelőzését. K. K. A szegedi és a kör­nyékbeli hagyományokat eleveníti a néptáncfeszti­vál gálaműsora, amelyet pénteken és szombaton mutat be a Dóm téren a fesztivál mintegy 400 tán­cosa és zenésze. A porlódi szótáríró, Temesi Ferenc egyik legelső szócik­kéből idéz a forgatókönyv: „Nem akármilyen önbizalma lehet annak a népnek, amely a lapályra telepszik. Puszta ere­jén kívül nem számíthat más­ra. Itt nincsenek barlangok, sziklák adta zugok, ahol a hegyvidéki ember meghúzód­hat és kilesheti az idegen szándékát. Itt szemtói szembe kellett állni a betolakodóval. Ezért is harcias az itteni nép... A hatalmasokat, legyenek azok bármilyenek, nem szen­vedi. A maga urának tartja magát, kin csak az Jsten ural­kodhatik. Az alföldi mindig betyárpárti, még ha pandúr, akkor is. A törvény, ez az úri huncutság, szerinte csak kiját­szani való." Temesi szótárregénye, a Por mellett a tudós, Bálint Sándor néprajzi munkái szol­gáltak forrásként a szegedi népélet jellegzetességeit sűrítő színpadi játékhoz, a szövege­ket a néptáncgálák szinte ál­landó szereplője. Molnár Pi­roska színművész mondja. A mágikus időkből, az embert segítő hitek világából eredő múlt megidézéséhez Kiss An­na szép verseit illesztették a szövegkönyvbe. A témát a fesztivál szervezői azért vá­lasztották, mert Szeged sza­bad királyi várossá emelkedé­sének fél évezredes fordulóján így akartak hozzájárulni az ünnepléshez. Jelenet a táncjátékból. (Fotó: Miskolczi Róbert) Mint minden „valamireva­ló" műalkotásba, a Szöged hí­rős város című produkció kö­zéppontjába is egy szerelmi történet tétetett. Gyerekkoruk­tól kísérhetjük a fiú és a lány útját a lakodalomig - Végső Miklós és Rémi Tünde táncol­ják a szólókat. A régi idők játszóterén, a libalegelőn ismer rá egymásra és válik ki a játszók csapatá­ból a gyerek-emberpár. A li­balegelőn eljátsszák az egyko­ri gyermekjátékokat. Lesz ma­dzagolás, bürökduda és nád­síp, szárhegedű-zenekar, szőr­labdázás... Boszorkányjáték. Pünkösdölés. A fiú föleskü­szik csikósnak. Pásztor-élet­képek és betyártörténet eleve­nedik a színpadon, a varázsla­tos mesemondó-énekes, Be­recz András mesél: Rózsa Sándor és emberei mulatnak a csárdában, a pandúrok rajtuk ütnek - megannyi alkalom az eszközös (harci) táncok bemu­tatására. „Porlód búcsúnépe a Szent Dömötör-templom elől útra kélt. Igyekezniük kellett, hogy Kisasszony napjára, déli harangszóra a Lentség, vagyis az alsó Tisza-vidék legma­gasztosabb kegyhelyére, Rad­nára érjenek. Elöl a férfiak mentek egy egyszerű fake­reszttel, az asszonynép mö­göttük lépkedett. Az öregek, betegek sátoros kocsin követ­ték őket az élelemmel: tarho­nyával, kendőbe kötött rozs­kenyérrel, a jó nagyra kanya­rított sonkával. Az útszéli ke­reszteknél és temetőknél meg­megálltak pihenni, imádkoz­ni." - olvashatjuk Temesinél, és a kép megelevenedik a színpadon. A radnajárók után a lako­dalmi népség gyülekezik a Dóm előtt: látunk majd pe­recszakajtást, szakács-, pár­nás-, üvegestáncot, kontyo­lás!, égre csapó lakodalmi vi­galmat és a rostába pénzt gyűjtő menyasszonytácot. A játék második részében nagy­vásártérré alakul a dómszín­pad, a vásárba jönnek a külor­szági népek: a nemzetközi fesztivál külföldi vendégegy­üttesei az idén - ugyancsak az évforduló tiszteletére - Sze­ged testvérvárosaiból valók. A fesztivál gálaműsorát Foltin Jolán rendező-koreográfus ál­lítja a Zeke Edit tervezte szín­padra, a főszereplők hagyo­mányhű jelmezeit és a korhű kellékeket lmrik Zsuzsa állí­totta össze. Az előadás zenei irányítója és szerzője Kiss Fe­renc. S. E. A dómszínpadot úgy is­meri, mint a tenyerét: Fol­tin Jolán Kossuth-díjas koreográfus a szabadtéri néptáncgálák kezdeteitől itt volt, előbb táncosként, majd maga is készített táncszámokat a gálamű­sorokba. Az egyedi műfaj kitalálója és hosszú soro­zatuk rendezö-koreográ­fusa, Nóvák Ferenc, évek­kel ezelőtt átadta a stafé­tabotot legkiválóbb tanít­ványainak: rendezett már szabadtéri táncjátékot Zsuráfszky Zoltán, Stoller Antal, Diószegi László; az idén Foltin Jolán a „fő­nök". - Mindig is csapatmunká­ban születtek a szabadtéri táncjátékok, ez jószerével a műfaj követelménye - mond­ja. - A korábbi években álta­lában a gyerektáncokat, játé­kokat, a lánytáncokat és a lírai betéteket komponáltam az ak­tuális gálákhoz. Most is a szí­vemnek nagyon kedves dél-al­földi népi játékokat csináltam a Szöged hírős város című előadásba és a szokásokat állí­tottam a színpadra. De azért ez egészen másfajta nyár szá­momra Szegeden, mint a ko­rábbiak. Az egész előadást összefogni, úgy, hogy mind­össze két dómszínpadi próbá­ra van alkalmunk - embert próbáló feladat. • Mikor kezdtek dolgoz­ni? - Az idejét sem tudom, ré­gen. Először is olvastam, ol­vastam, olvastam. Nem hi­szem, hogy van még egy nép­rajzi táj Magyarországon, amely ilyen mélységű és szé­lességű feldolgozottsággal di­csekedhetne, mint a Dél-Al­• Foltin Jolán a szegedi gazdagságról A régiek vonzáséban TTTTÍM" Négyszáz táncost és zenészt összefogni embert próbáló feladat. (Fotó: Miskolczi Róbert) föld. Ez Bálint Sándornak kö­szönhető, aki már szintén nagy mennyiségű leírásra tá­maszkodhatott. Azután formá­lódott az előadás kerete, las­san kialakult, hogy az életmó­dot-szokásvilágot egy nagy­család legfontosabb életszaka­szainak ábrázolásával kellene bemutatni. Hetekig lejártam Szegedre, a Borica és a Száz­szorszép Gyermekház kis tán­cosaival próbáltunk és persze a kollégáimmal együtt a fel­nőtt csoportokkal. • Van kedvenc tánca vagy szokása a dél-alföldi ha­gyományok között? - Annyira gazdag ez anyag, hogy a bőség zavarával küzdöttünk: mit válasszunk a táncjátékba? Bármikor tudnék még három-négy felvonást komponálni... A gyermekjáté­kok, a lányíáncok mindig is közel álltak hozzám, de a Zsu­ráfszky által koreografált be­tyárjelenetek eszközös táncai és Diószegi dél-alföldi anyaga is nagyon tetszik. • A gálaműsor nem egy­szerűen táncok füzére lesz a vidék népének egykori életét szeretnék bemutatni. Mi vonzót talál a modern ember a századforduló kö­rüli alföldi paraszti lét­ben? - Megragadott már Temesi Ferenc érzékeny leírása is, de ahogyan haladtam előre Bálint Sándor munkáiban, és úgy éreztem, egyre jobban értem ezt a világot - egyre inkább meg is szerettem. Itt van mindjárt az a külsődlegesnek tetsző dolog, hogy a Felső-Ti­sza-vidék emberei - szépek. Most elnézem Molnár Piros­kát és csak somolygok ma­gamban: pont olyan az arca, amilyennek a különféle leírá­sok és ábrázolások alapján el­képzeltem a nagycsalád na­gyasszonyát, a nagytekintélyű nagyszülőt, aki összetartotta és a háttérből erős kézzel irá­nyította a paraszti ház életét. Vagy elnézem a nyíregyházi együttes kiváló táncosát, akit Rózsa Sándor szerepére vá­lasztottunk... Tessék majd megfigyelni azt a fizikumot! Mintha az egykori betyár-áb­rázolás megelevenedett volna! El vagyok ragadtatva attól a képességtől, ahogyan az itteni emberek ünnepelni tudtak! Gürcöltek keményen a hét­köznapokban és megadták a módját az ünnepeiknek. Volt idejük és tehetségük, hogy tö­rődjenek magukkal és egy­mással. Mi manapság kizáró­lag gürcölünk és elvesztettük a képességünket a megpihe­nésre, a megállásra, a változa­tosságból származó erő okos­emberi használatára. Nem tu­dunk ünnepelni. Tönkreme­gyünk az ünnepnélküliségben, az örökös hajtásban. Kímélet­lenek lettünk magunkkal és egymással. • Kivételek a néptánco­sok? - Remélem! Az majdnem biztos, hogy ezek a fiatal és kevéssé fiatal emberek, akik gyerekkoruktól kóstolgatják a hagyományok ízét és egyre jobban ráéreznek a régiek igazságaira - teherbíróbbak a modern élet kihívásaival szemben. Megszokták a ke­mény munkát. Van fogalmuk arról, mit jelent egyfajta kö­zösségben, egymásrautaltság­ban létezni. Megérzik, hogy miféle az az erő, amit csakis sok ember együtt képes kisu­gározni. És képesek megőriz­ni az oldottságra. a kiengedés­re, ha tetszik, az ünneplésre való képességüket. Nem vé­letlen. hogy ennyire szeretik a szegedi fesztiválokat: itt mindezt megtapasztalhatják. Sulyok Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents