Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-23 / 171. szám
CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 23. SZEGED 5 Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen e héten Kalocsai Katalin újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-432-663-as rádiótelefonon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben lehelik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel 8 és 10 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személy esen a Sajtóházban és hirdető irodáinkban. Központban, külvárosban. Szereplők, közreműködők, jegyszedők, nézők telefonáltak, s mondták, elviselhetetlen a helyzet a szúnyogok miatt a Dóm téren. Telefonáltak a város csaknem minden pontjáról és ugyanerről beszéltek, s nem mindig nyomdafestéket tűrő mondatokban kérték ki maguknak, hogy nem lehet élni hónapok óta Szegeden. A Környezetgazdálkodási Kht. illetékese elmondta: az újabb és újabb áradások miatt a vártnál több a szúnyog az idén. Elismerik, hogy gyakrabban kellene irtani, de akkor augusztus elejére elfogyna az idei nyárra biztosított szúnyogirtási keretösszeg, ami így is fogytán van. Az önkormányzat többlettámogatást ad a kht.-nak, hogy megbirkózhasson a július végére - várhatóan még nagyobb tömegben megjelenő szúnyoghaddal. A szabadtéri játékok előadásai előtt egyébként földi vagy légi irtást végeznek minden alkalommal - válaszolta a panaszokra a cég illetékese. Kerékpárút. K. Zs. Alsóvároson lakik, Újszegeden dolgozik, munkahelyére kerékpárral jár, azaz csak járna. A szabadtéri játékok ideje alatt a Dóm téren átívelő kerékpárutat lezáiják, a párhuzamos Kelemen utcán viszont nem lehet biciklivel közlekedni. Olvasónk azt nem érti, hogy napközben, amikor nincs sem előadás, sem próba, miért akadályozzák a kerékpárosokat a téren való áthaladásban? Dinnyepiac. M. P. 493-683 - helyteleníti, hogy megszüntették a dinnyepiacot a Diófa ABC-nél. Szerinte sok idős ember tudott itt a gyümölcshöz jutni, mostantól azonban utazhatnak trolival, busszal a Mars térre, ha dinnyét szeretnének vásárolni. Tű • Kikerülik a dugót Hajnali „kukázás" A szemétgyűjtő autók reggel öt órától járják a várost, ezért akadnak, akiket a kukák zaja ébreszt. A környezetgazdálkodási szakemberek együtt éreznek a lakókkal, de nem tudnak segíteni. Ha később kezdenék a műszakot, a gyüjtőautók forgalmi dugókat okoznának a szűkebb utcákban. A Nemestakács utcában hajnali öt óra után néhány perccel már ébredeznek a lakók. No nem éppen önszántukból: akkor ér oda a legfürgébb kukaautó. Azok, akik még alhatnának egy kicsit, bosszúsak ilyenkor, mert szemetesedények zörgésére ébredni az álmoskönyvek szerint félnapos nyűgösséget jelez. De nem járnak sokkal jobban a Batthány utcaiak sem: igaz, ők bő negyedórával tovább szundikálhatnak, mert hozzájuk fél hat körül érkezik a menetrendszerű szemetesatuó. Hasonló panasz jött a Bécsi körútról is. Varga László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság szállítási és logisztikai osztályvezetője együtt érez az érintett lakókkal. de - mint mondja - másutt meg azért szidják őket, mert este tíz óra körül viszik el a szemetet. A két műszakos hulladékszállítási rend viszont csak akkor működik, ha a délelőttösök már hajnali ötkor nekikezdenek a munkának. Szegeden összesen öt darab autóval gyűjtik a háztartási hulladékot (a 110, 240 és 1100 literes edényekből) ezeken kívül még két kocsi szedi össze a 4 köbméteres konténereket. Az öt autó előbb a délelőtti műszakot szolgálja végig. Ha minden rendben megy, délre, legkésőbb 1 órára végeznek. Akkor kezdődik a délutánosok munkája, ugyanazzal az öt kocsival. A második műszak nyáron általában este 9 óráig tart - ősszel és télen kicsivel később fejezik be a munkát. Ha a délelőtti menetrend „megcsúszik" valamiért, akkor a délutáni műszak is csak később kezdődhet. Kézenfekvő lenne több kukaautót csatasorba állítani, de nem győzik pénzzel: magasak az üzemeltetés költségei. A korai kezdés melletti legfőbb érv Varga László szerint az, hogy a gyűjtőautók így nem okoznak forgalmi dugókat a szűk belvárosi utcákban a reggeli csúcsforgalom idején. Ny. P. Forgalomkorlátozás • Munkatársunktól Csónak utca - Szüret utca Az Anna-napi búcsú miatt vasárnap forgalomkorlátozás lesz Algyőn. Emiatt Szegedről, a Víztorony térről induló és az algyői Radnai utcai végállomásra érkező buszok útvonala is ideiglenesen megváltozik. Az új útvonal: Víztorony tér - Algyői út Bartók Béla utca - Kastélykert utca - Téglás utca - Géza utca - Kastélykert utca Radnai utca. A járatok indulási ideje nem változik. Az elterelés miatt az algyői önkormányzatnál nem állnak meg a buszok. A Tisza Volán Rt. a várhatóan megnövekvő utasforgalom miatt rásegítő járatokat is indít a Víztorony térről 9.50-től 17.50-ig, a Radnai utcától pedig 9.15-től 18.15ig óránként. FESZTIVALTERASZ a VTV kulturális ajánlóműsora Műsorvezető: KISISTÓK TÍMEA Amiről szó lesz: Rost Andrea, Roinano Nicola Kirakatverseny Vendégek: Csepeli György, Balogh András. Haumann Péter. Nyertes Zsuzsa 22.05-kor a YIY -n Értelmiség '98 • Munkatársunktól Európa-napot rendeznek az Értelmiség '98 nyári egye temen július 23-án, csütörtökön. Az első előadást Horváth Gyula, az MTA Regionalitáskutató Központ főigazgatója tartja 9 órától „A regionalizmus európai tanulságai és térségünk kihívásai" címmel. 10 órától a magyar szomszédságpolitika új di menzióiról beszél Balogh András, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója, 11 órától pedig Kolumbán Gábor, Hargita megyei prefektus tart előadást hasonló témakörben. „A média szerepe az integrációs folyamatban" címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik 16 órakor Kimpián Péter, Lehőcz László, Tanács István és Módos Péter részvételével. Július 24., péntek szekciónap. Az első szekció előadói a terület- és vállalkozás-fejlesztés problémáiról beszélgetnek a városháza 102-es termében. „Kultúra és önkormányzat" a témája a második szekciónak a városháza 118-as termében. A harmadik szekció, a Kisebbségkutatási Műhely, az etnikai kisebbségek és az önkormányzatok kérdésében rendez előadásokat az inkubátorház második emeleti tanácskozójában (Gogol utca 3.). A negyedik szekció témája az eurorégiók helyzete térségünkben; előadásait a Vár utcai Kass Galériában tartják. A programok 9 órakor kezdődnek. Jutalom • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 250 ezer forintot ajánl fel annak a nyomravezetőnek, aki az 1997 decemberében Olasz Imre sérelmére elkövetett halált okozó testi sértés ügyében információval rendelkezik. A bejelentők a következő számokat hívhatják: 0662/477-577/1340-et vagy a 107-et. A rendőrség elsősorban annak a személynek a jelentkezését várja, aki 1997. december 22-én hajnali két óra körül két alkalommal is telefonált a hódmezővásárhelyi kapitányságra és használható bejelentéseket tett. A fenti két számon kívül még hívható a 06-30/677-855 vagy a 0630/657-581 is. Fesztivál terasz • Munkatársunktól Haumann Péter, Nyertes Zsuzsa, Csepeli György és Varga Mátyás a vendégei a VTV ma este 22.05-kor kezdődő Fesztivál-terasz adásának, amelyből kiderül, hogy melyik kirakat lett a legszebb Szegeden, és hogyan alakul Rost Andrea további pályafutása. A műsor bemutatja a Dóm téren zajló főpróba izgalmait, valamint a nyári egyetem napi történéseit. A Fesztivál-terasz műsorát ma este Kisistók Tímea vezeti. • Ősztől: nemzeti alaptanterv Maradnak a munkahelyek A szegedi iskolákban nem csökken jelentősen a pedagógusállások száma. (Fotó: Miskolezi Róbert) A szegedi közgyűlés elfogadta a közoktatási iroda előterjesztését az önkormányzati iskolák 1998-1999-es tanévének előkészítéséről. A dokumentum áttekinti a pedagógusi létszám alakulását is a következő tanévben. Az iskolák a közoktatási törvény értelmében az idei új tanév elejétől vezetik be a nemzeti alaptantervre épített új pedagógiai programjukat, illetve első és hetedik évfolyamukon felmenő rendszerben a helyi tanterveket is. A felmenő rendszerrel egyidejűleg lép életbe a nemzeti alaptanterv által meghatározott új tanítási idő is, amely idővel csökkenti majd az iskolák által ellátott óraszámot. Ugyancsak jelentős változás, hogy idén szeptembertől a szakképzést végző iskolákban szét kell választani az oktatást az általános műveltséget megalapozó, illetve a szakképesítést nyújtó pedagógiai szakaszra. Szeptember elsejétől a törvény kimondja, hogy első szakképzési évfolyamot kizárólag tizedik évfolyam után, illetve az utolsó középiskolai évfolyamot vagy az érettségi vizsgát követően lehet indítani. A nemzeti alaptanterv nyomán bevezetett helyi tantervek a felmenő évfolyamokon az addigi tehetséggondozásra, felzárkóztatásra és csoportbontásra fordítható órakeret húsz százalékos növekedését vonja maga után. Csoportbontások esetében, amennyiben az iskola pedagógiai programja ezt tartalmazza, az adott órakeret meg is haladhatja a törvényi kötelezettséget. Ugyancsak változást jelent, hogy a szakmunkásképző évfolyamokon a tantárgyi rendszer átalakítása miatt a közismereti órák száma jelentősen megnő majd, mivel a nemzeti alaptanterv e képzési típus esetében a 9. és 10. évfolyamon általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakaszt ír elő. Szemők Árpád, a szegedi önkormányzat közoktatási bizottságának elnöke szerint nem lehet még pontosan előre látni, hogy a nemzeti alaptanterv fokozatos bevezetése milyen hatással lesz a pedagógus álláshelyekre. A bevezetés eredményeként az általános iskolai évfolyamokon fokozatos óraszámcsökkenés várható, de ez nem jár automatikusan az álláshelyek megszüntetésével, hiszen az önkormányzat engedélyezheti az iskolák csoportbontási kérelmét. Óraszám-növekedést eredményezhet az is, hogy egyre nagyobb igény van az érettségi utáni szakképzési formák iránt. A közgyűlési anyag felmérése szerint a szegedi általános iskolákban a következő tanévben 569 osztály és 228 napközis csoport kezd majd (szemben a tavalyi 574 osztállyal és 219 napközis csoporttal). Az új tanévben 13778 diák tanul majd a szegedi általános iskolákban. Ez a szám valamivel magasabb, mint a tavalyi 13525. A város önkormányzati általános iskoláiban a szeptemberben kezdődő tanévben 24947 órát tartanak majd (az elmúlt tanévben ez a szám 24926 volt). Az 1998-1999-es tanévben a szegedi általános iskolákban összesen 1307 pedagógusi és 16,5 ifjúságvédelmi szakemberi álláshely lesz. A pedagógusi álláshelyek tekintetében az általános iskolákban összesen 8,5 álláshely szűnik meg. A Kolozsvári Téri Általános Iskola bezárása 17 pedagógusi állást szűntet meg, ám az új feladatok több iskolában plusz státusokat teremtenek. A középiskolákban az informatikai fejlesztések következtében új igényként jelentkezett a rendszergazdák megjelenése (a következő tanévre 10 új számítógépes szakembert vesznek fel a középiskolák). A középfokú iskolák közül elsősorban a szakmunkásképző intézmények érezték meg a továbbtanuló gyermeklétszám csökkenését, amely egyfelől az osztályszámok, másfelől a számított álláshelyek csökkenését vonta maga után. A szegedi középfokú iskolákban az új tanévben 509 osztályban 14588 diák tanul. Ez tavalyhoz képest 334 fő csökkenést jelent (10 osztályt). A középfokú önkormányzati intézményekben 1152,65 tanári, 17,5 könyvtárosi, 9,5 ifjúságvédelmi, 15 rendszergazda, 49 kollégiumi nevelői álláshely lesz. A tanári állások tekintetében tavalyhoz képest 14 állás szűnik meg. S. P. S. Fontos-e a képviselők vagyonnyilatkozata? • Munkatársunktól Az újonnan megválasztott országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát kedden nyilvánosságra hozták. Tegnap arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a polgárok számára fontos-e a képviselők jelenlegi vagyoni helyzetének ismerete, azaz kívánatosnak tartják-e a bevallást? Szabó Lajos, nyugalmazott BM-dolgozó: Véleményem szerint nemcsak az országgyűlési képviselők, hanem más magas beosztású emberek esetében is meg kellene követelni a vagyonnyilatkozatot. Én nem azt mondom, hogy valamennyit a nyilvánosság elé kell(ene) tárni, de dokumentumokra szükség van egyes emberek esetében arról, ki, mennyiről indult. Itt az elmúlt években hirtelen olyan hatalmas vagyonok születtek, amelyek tisztességes úton nemigen voltak megszerezhetők, s ez felháborítja az tatása is. Ez a későbbiekben védelmet is jelenthet az esetleges alaptalan vádakkal szemben. Persze csak akkor van értelme az egésznek, ha becsületes bevallások születnek, ha komolyan veszik azok, akiknek kötelessége bevallást készíteni. Ezt már a rendszerváltás idején be kellett volna vezetni. Török Ilona, kozmetikus mesterjelölt: Kíváncsiságból érdekel, hogy ezek az emberek mekkora vagyonnal bírnak, de úgy gondolom, nem tartozik a nyilvánosságra senkinek az anyagi helyzete, ez mindenkinek a magánügye. Vagyonnyilatkozattal és anélkül is visszaélhet valaki a pozíciójából adódó előnyökkel, ha akar. Nem hiszem, hogy ez a dokumentum komoly akadály lenne. Sőt megtehetik azt is, hogy nem valódi, hanem manipulált helyzetet tárnak a nyilvánosság elé. embereket. A közvélemény ezért jogosan kéri számon a vezetők, a képviselők vagyonnyilatkozatát, hangsúlyozom: a realitásokon alapuló vagyonbevallását. Savanya János, kőműves: Az, aki az ország vezető testületében vállal szerepet, vállalja azt is, hogy a nyilvánosság előtt él, s ebbe szerintem beletartozik valós vagyoni helyzetének bemu-