Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-22 / 170. szám

SZERDA, 1998. JÚL. 22. SPORT 11 BEK-kérdöjel A zt az örömöt, ami a Szegedi Birkózó Egylet elmúlt évi csapatbajnoki címét övezte, talán soha nem le­het elfelejteni. Felszabadultan ünnepelt sportoló, vezető és szurkoló. Csak arra a fegyvertényre gondolt minden­ki, hogy a sportág szegedi történetében először, a Tisza partjára került a bajnoki cím. A legfényesebb érem megszerzésével pedig Magyarországról az SZBE szere­pelhet a legrangosabb nemzetközi kupában. A Szegedi BE már tavaly debütált a bajnokcsapatok európai vetélkedőjében, de akkor a Csepel kizárása mi­att kapták meg, mint a bajnokság második helyezettjei a részvételi lehetőséget. A saját jogon való indulás meg­szerzése közepette ki gondolt arra, hogy a BEK mekko­ra költséggel jár. Eredetileg Kiss Tibor elnök úgy szá­molt, hogy a szokásos önkormányzati támogatással, s egy kevés szponzorpénzzel elegendő lesz a tavalyihoz hasonló sorsolással a kupára is a pénzük. Aztán elké­szült Tiranában az idei BEK-menetrend. Amennyire el­ismerésre méltó helyre rangsorolták a Szegedi BE-t, anyagi szempontból annyira lesújtó volt számukra a ki­emelés. Olyan csapatokkal - orosz, ukrán, török - kell oda-vissza alapon szőnyegre lépniük, ahová csak re­pülővel lehet eljutni. A költség pedig - nagyon szeré­nyen számolva - közelebb van a 10, mint a 8 millióhoz. A klub vezetői először „megszondázták" a képviselő­testület sportbizottságát, mert kíváncsiak voltak, hogy áz idén mennyivel támogatják a nemzetközi kupá­ban induló csapatokat, s a hallott összeg nem igen nyugtatta meg őket. A birkózóknak legalább 4-5 millió­ra lenne szükségük, ugyanakkor a város 2.5 milliót óhajt adni. A különbözet hiánya azonban a BEK-rész­vételbe kerülhet... Süli József • Augusztus 9-én rajtol a megyeegy (2.) Kettészakad a mezőny? Pataki Tamás (a kép jobb szélén) a dorozsmai kispadot és tanácsadói státust a tápéi „ülőalkalmatosságra" cseréli fel. (Fotó: Gyenes Kálmán) Ezüstös vásárhelyiek reflektor labdarúgás Nagyszerűen szerepelt az NB lll-as ifjúsági lab­darúgó-bajnokságban a Hódmezővásárhelyi FC. Feleki Sándor tanítvá­nyai remek hajrájuknak köszönhetően a második helyezést szerezték meg. Az edzó szerint a kővet­kező szezonban még szebb eredményekre le­het számítani, hiszen az együttesből szinte sen­ki sem öregszik ki. Amennyiben a gárda együtt marad, akár a bajnoki cím megszerzé­sére is esélyük lehet. Feleki Sándortól megtud­tuk, hogy négy éve dolgozik együtt ezekkel a játékosok­kal. A gárda fokozatosan zár­kózott fel az élmezőnyhöz, ám a bajnoki címet meg­szerző békésieket már nem sikerült megszorongatniuk. A dobogós helyezésekért a bé­késcsabai Jaminával és a Gyomaendrőddel vívtak ha­talmas küzdelmet, s végül a • Munkatársunktól A közelmúltban rendezték meg Tiszaszigeten a Sziget­kupa '98 elnevezésű 24 órás kispályás labdarúgótornát, melyen 24 csapat vett részt. Aszfnvonalas esemény mecs­cseire a nézők is nagy szám­ban voltak kíváncsiak, hisz éjfél környékén közel három­százan tolongtak a betonpá­lya körül, de a hajnali 5 óra­kor tartott döntőt is még 150­200 „fociőrült" izgulta végig. A Sziget-kupa '98 végered­ménye: 1. Fergeteg (Irsevics, Molnár, Kovács, Batik, Ma­gyar, Tóth, Bosnyák, Krajc­zár, Váczi, csapatvezető: jobb gólkülönbségnek kö­szönhetően lettek másodikok. A vásárhelyiek külön dicsé­retet érdemelnek, hiszen a ta­vaszi szezonban nagyon sok fiatal focista a felnőtt csapat­hoz került, így a trénernek kulcsembereket kellett nélkü­löznie. Az együttes védelme a legtöbb esetben kiválóan zárt, mindössze harminckét gólt kapott. Nem érheti bírá­lat a középpályásokat és a csatárokat sem, kilencvenkét alkalommal találtak be az el­lenfelek kapujába. Az edző szerint, ha sikerül együtt tar­tani a játékosokat, akkor a hamarosan kezdődő bajnok­ságban akár az aranyéremre is esélyesek lehetnek. A HFC ezüstérmes ifjúsági csapatá­nak tagjai: Pletka Attila, Czirbus Gábor, Kovács Ger­gely, Kovács Zoltán, Szabó László, Bacsa Zsolt, Marc­zinka Imre, Horváth Roland, Feleki Sándor, Antal Kriszti­án, Borbás Péter, Borbás Zsolt, Kovács Vince, Nagy László, Baricsa János, Arany Zoltán, Rajos Norbert. K. T. Márkus Tamás), 2. Errira­Dóm Ingatlan, 3. Numero Uno, 4. Road Hause Disco. Különdíjasok, legjobb játé­kos: Váczi Béla (Fergeteg), legjobb kapus: Földesi Gábor (Errira-Dóm Ingatlan), gólki­rály: Kocsó Krisztián (Nome­ro Uno). A tornát a Barcsik Büfé, a Sooter's Fotó, a Bo­dó Autósiskola, a Dreher Sör Rt., a Hungária Bizto­sító, Páncsics János, Laczi György, az Agra-Fa Kft., az Alu Fémöntő Kft., Széli Zol­tán, Niesner György, a Road Hause Disco, Rózsa Dezső, a Maxi Marker, a Sziget Ven­déglő, Molnár Tibor, Molnár György, a Tisza Maros Szö­vetkezet és Csiszár István tá­mogatta. labdarúgás A labdarúgó megyei I. osztály kilenc együtte­sérái már közöltünk rajt előtti „pillanatfelvételt", s már ez a körséta azt su­gallta: kettészakad a me­zőny. A mostani adatok is ezt látszanak alátá­masztani, a csapatok egyik fele szenzációs iga­zolásokkal erősít, a baj­noki címre is hajt, míg a többieknek az a céljuk, hogy megőrizzék élvo­nalbeli tagságukat. Ezút­tal is találkozhatunk NB l-es „ejtőernyősökkel", akad olyan gárda (pél­dául: Röszke) amelyik csak felsőbb osztályból igazolt... Röszke ('97/98-as ered­ménysora: 7. 34 17 7 10 82-62 58 pont): A Szeged közeli település focistái júli­us 17-én kezdték a felkész­ülést, s a rajtig négy edző­meccset játszanak - tudtuk meg Magyari László el­nöktől. Távozott: Aradi Zol­tán (IKV Alsóváros), Balogh Attila, Kovács Attila (utóbbi kettő Gilax-Szentmihály). Érkezett: Kopschitz Péter (Tiszakécske), Gábor Zoltán (Tiszakécske, kölcsönben volt a Szeged-Dorozsmánál), •Szabó Tibor (Szeged LC), Ottlik Roland (SZEAC), s még egy játékossal tárgyal a klubvezetés. A szakmai mun­kát továbbra is Ottlik Sándor irányítja, a cél pedig az 1-6. hely valamelyikének a meg­szerzése. Az anyagiakat az önkormányzat és a helyi vál­lalkozók állják, ha úgy alakul a helyzet az NB IH-at is fi­nanszírozhatónak tartják. Szentesi FC ('97/98: 8. 34 15 4 15 58-47 49 pont): A Kurca-partiak nem babonásak, ugyanis július 13­án kezdtek el dolgozni, s tíz előkészületi derbit vettek programba a rajtig. Távozott: Verebélyi József (Csongrád), Janiga László (befejezte sportpályafutását, kapusisko­lát nyit), Vörös István (Né­metország). Érkezett: Nagy • Munkatársunktól A múlt hétvégén nagy­szabású triatlon fesztivált rendeztek Barcson. A Per Factory elnevezésű verse­nyen a sportolók három számban, 750 méteres úszásban, 20 kilométeres kerékpározásban és 5 kilo­méteres futásban mérhették László, Túri István, Palásti Márton (mind Csongrád), Pi­sont András (játékos-edző­nek, Gyomaendrőd), Varga Péter, Tóth György (utóbbi kettő Szentesi Kinizsi). A tervek szerint - mondta Gar­dalits Ferenc elnök - az első öt hely valamelyikén kell vé­gezni. Ehhez a tőkét az ön­kormányzat, de főként a szponzorok teremtik elő. A város vezetőitől olyan ígére­tet kaptak, hogy az NB Ill-as működési költségeket, ha szükség lesz rá, fedezik... Tápé ('97/98: 9. 34 13 7 14 50-53 46 pont): A fel­készülést az új edző, Pataki Tamás irányításával július 7­én kezdte meg az együttes, s négy edzőmeccset terveznek a rajtig - közölte Kozma György elnök. Távozott: Hó­di Mihály, Adelhardt László, Ács Sándor, Kószó Zsolt, Márton Zsolt (mind UTC), Nagy Zsolt (Szőreg), Kot­hencz Péter (Algyő). Érke­zett: Csehó Tibor (Szeged LC), Lehota István Ugrai Zoltán, Bajusz János (mind­három Gilax-Szentmihály), Forgács András, ifj. Csernus András, Illyés Gábor, ifj. Orosházi László (utóbbi négy Szegedi VSE), Szőke Péter (Zákányszék), Szentmártoni Csaba (Stadler), Szabadi Zol­tán (SZEAC), Csizmadia Jó­zsef (Dorozsma, a megye II. osztályú klub), s még tár­gyalnak labdarúgókkal... Mi­nél jobban szeretnének szere­pelni, ebben a dobogó is ben­ne van. A költségvetést a szponzorok töltik meg tarta­lommal. A pályát a rajtra fe­lújttották, gyeptéglázták. Mórahalom ('97/98: 10. 34 12 8 14 40-50 44 pont): A gárda július 19-én kezdte a munkát és a rajtig négy-öt edzőmeccs szerepel a programban - árulta el Hu­szár László gazdasági vezető. Távozott: Békési András (Algyő), Masa Attila (Zá­kányszék). Őket szeretnék pótolni, a tárgyalások még tartanak. Az anyagiakat az önkormányzat biztosftja, s ezért a 10. hely körül kell vé­geznie a csapatnak. Az öl­tözőt felújítják, ez várhatóan össze erejüket. A viadalon felvonultak az ország legje­lentősebb klubjai, Szegedet a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola versenyzői képvi­selték. A nők ifjúsági számában szeptember 15-re készül el, addig idegenben játsszák ha­zai (ezt kérték a CSLSZ-től) meccseiket. A pályaavató derbi szeptember 20-án lesz. Tisza-Új ('97/98: 13. 34 9 7 18 43-80 34 pont): A felkészülést július 14-én kezdte a két esztendővel ez­előtti bajnok, s öt edzőmeccs vár a focistákra - közölte dr. Talpai János, a klub gazda­sági-elnökhelyettese. Való­színűleg két-két focista érke­zik és távozik, a tárgyalások még folynak. Az alapcsapatra építenek, arra, amelyik a ta­vaszi szezonban sikeresen szerepelt. Puskás Tibor játé­kos-edző élvezi a vezetők bi­zalmát, s azt a feladatot kap­ta, hogy a fiatal erőkből álló gárdát - szórakoztató támadó focit produkálva - a közép­mezőnybe vezesse. A biztos anyagi hátteret a Sport Kft. és az önkormányzat állja. Gyálarét ('97/98: 16. 34 8 6 20 44-76 30 pont): Szabó József elnökségi tag, edző bevallása szerint szinte abba sem hagyták a munkát, s ebbe az erőltetett menetbe még nyolc előkészületi mérkőzés is belefér. Távo­zott: Ambrus Balázs (Balás­tya), Farkas Gábor (Bor­dány). Érkezett: Vass János (Tiszasziget), Joó Ferenc (Tápé), Zergényi Zsolt (IKV Alsóváros). A cél a biztos bentmaradás, ehhez a pénz szűkösen áll rendelkezésre, ezt is a csapattal szimpatizáló szponzorok teremtik elő. Szentesi Kinizsi BTE ('97/98: 17. 34 8 5 21 41-78 29 pont): Július 5-én startoltak a dolgos hétközna­pok a Kinizsinél - informálta lapunkat Csepregi István el­nök - és a rajtig hat edző­meccset iktattak a program­ba. Távozott: Rostás Károly, Katona Zsolt (mindkettő Mártély), Fruzsa Róbert (egy budapesti egyesületbe), Benkő László, Kiss Csaba, Csávás Zsolt (mindhárom Szikáncs), Pataki Viktor (Makó FC), Felföldi Róbert (Fábiánsebestyén). Még nem érkezett senki, de a vezetők tárgyalnak játékosokkal. A felnőtt gárda kispadján Vin­Balaj Mónika a felnőtteknél Takács Magdolna vitte el az első, Szörényi Zsuzsa a má­sodik dfjat, míg a férfiaknál a juniorok „A" kategóriájá­ban az első helyezést Halá­szevics Áron, a másodikat nai Istvánt Fehér László vál­totta fel. A célkitűzés a „me­gyeegyben" maradás, de eh­hez is alaposan meg kell erősíteni az együttest. Az anyagiakat a polgármesteri hivatal és a szponzorok fede­zik, a fő hangsúly a jövőben is a mindig is eredményes utánpótlás-nevelésen lesz. Bordány ('97/98: megyei II. o. 1. 32 26 3 3 110-29 81 pont): A gólkirály-edző, Szabó Zsolt vezetésével júli­us 12-én kezdődött a komoly munka a bordányiak háza tá­ján. Nem távozott senki, és ­az igazolásokon kívül - azt tartja a klubvezetés a legna­gyobb erősítésnek, hogy együtt maradt a „megyeket­tes" aranycsapat. Érkezett: Dancsó Tamás, Mahler Fe­renc (mindkettő Tápé), Far­kas Gábor (Gyálarét). A 8-10. hely valamelyikén sze­retnének végezni, ami egy masszív középcsapatot felté­telez. Új, jelentős szponzor is akadt a Fialta Kft. személyé­ben, így az együttes neve au­gusztus 1-től Fialla-Bordány lesz. Persze a költségekhez az önkormányzat is hozzájá­rul. Szegedi VSE ('97/98: NB III. 16. 30 5 4 21 20-75 19 pont): A Vasutas-team ki­esőként csatlakozott a me­gyei I. osztály mezőnyéhez, s jelentős változásokon ment át. Mint az egyesület elnö­kétől, Paskuj Mátyástól meg­tudtuk a labdarúgók július 13-ától számlálják a dolgos hétköznapokat. Távozott: ifj. Orosházi László (Tápé), Szűcs Marcell (Pénzügyőr), Soós István (Tisza-Új - köl­csönben volt), Köröm Szilárd (Tisza-Új - kölcsönben, ok­tóberben várják vissza) és a komplett Tisza Volán Foci­suli gárda. Az érkezési olda­lon még senki sincs, tárgyal­nak, a neveket még nem akarják nyilvánosságra hoz­ni. Az edző Mészáros Sándor lesz, a cél pedig, hogy szín­vonalas, közönségszórakoz­tató focival a 4-6. hely kör­nyékén végezzenek. A pénzt a fő támogató MÁV és ki­sebb szponzorok biztosftják. Imre Péter testvére, Halászevics Péter szerezte meg. A seniorok közül édesapjuk, idősebb Halászevics Péter vitte el a pálmát. A zárószámban a triatlonosok családi váltó­versenyét hirdették meg, amely a 24 benevező család közül Halászevicsék győ­zelmét hozta. Negyedik helyezés e Munkatársunktól Budapesten nemrégiben nemzetközi ifjúsági atlétikai versenyt rendeztek. A viada­lon rangos mezőny gyúlt össze, hiszen horvát, jugo­szláv, orosz, román, ukrán és magyar sportolók álltak rajt­hoz. Az erőpróbán a vásárhelyi Hódiák SE sprintere, Szabó László kitűnően szerepelt, a 100 m-es síkfutásban az előkelő negyedik helyezést szerezte meg. Ezüstös viadal • Munkatársunktól Kiskörén rendezték meg a triatlon sprint távú országos bajnokság harmadik forduló­ját. A vásárhelyi sportolók ismét remekül szerepeltek, mert a junioroknál Bodrogi Ádám második. Nagy Gergő ötödik, míg Lucz Róbert ki­lencedik lett. A Hód Triatlon versenyzőinek trénere: Kiss László. Amatérverseny • Munkatársunktól Megyei amatőr teniszver­senyt rendeznek a vásárhelyi stadionban július 25-26-án, azaz szombaton és vasárnap. Nevezni legkésőbb 25-én 8 óra 30 percig lehet a helyszí­nen. Balaton­átúszás • Munkatársunktól Július 25-én (szombaton) rendezik meg Európa egyik legnagyobb és legnép­szerűbb teljesítményorientált sportrendezvényét, a Révfü­löp és Balafonboglár közötti hagyományos, 5,2 km-es Balaton-átúszást. Jó idő ese­tén elképzelhető, hogy min­den korábbi részvételi re­kord megdől. A „nagy próba" már reg­gel 7 órakor megkezdődik Révfülöpön a jelentkezéssel és orvosi vizsgálattal. Az első próbázók várhatóan 8­kor, az utolsók pedig 14 óra­kor rajtolnak el. Budogála • Munkatársunktál Július 25-én (szombaton) Kisteleken full-contact küz­dősportverseny és harcmű­vészeti bemutató lesz. A via­dal 17 órakor kezdődik a volt áruház emeletén. A szervezők nevezéseket elfo­gadnak még a viadalra a 62/275-043-as vagy 62/ 259-245-ös telefonon lehet. Kánikula­kupa • Munkatársunktól Július 31-én és augusztus 1-én Deszken ismét megren­dezik a már hagyományos­nak mondható Kánikula-ku­pa kispályás labdarúgótor­nát, melyet a helyi önkor­mányzat és a Szobi Szörp Rt. szponzorál. A kupa pénzdíjas, a dobogón végzett csapatok és a különdíjas já­tékosok számíthatnak anyagi elismerésre is. A helyszínen majd non-stopbüfé is váija a szurkolókat és résztvevőket. Nevezni július 30-ig lehet, személyesen a deszki Ljubo kocsmában. Az érdeklő­dőknek részletes felvilágosí­tást a következő telefonszá­mon adnak a szervezők: 62/271-235. XXIX. KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG 1998. szeptember 2-6., Szeged 42 nap a rajtig! Fergeteges siker! labdarúgás Triatlon-fesztivál

Next

/
Thumbnails
Contents