Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-18 / 167. szám
14 SZOLGÁLTATÁS SZOMBAT, 1998. JÚL. 18. horoszkóp y KOS: Ne dőljön 'be minden telefonhívásnak, minden lényeglelen hírnek. Tegyen különbséget a fontos és érdektelen között, így nyugodt lehet. BIKA: Mindazok, akik könynyelműen élnek s nem nézik azt, hogy mire adják ki a pénzt, irigykedve szemlélik a takarékos emberek eredményeit. H IKREK: Azért mert valaki tekintélyt parancsolóan viselkedik, még nincs mindig feltétlenül igaza. Ne dugja homokba a fejét, mert megfullad. r^Tl RÁK: A társasági '——'' életet nem igazán önnek találták ki. A csillogást, a feltűnési vágyat hagyja meg másnak, hiszen ön túl sokat tépelődik. Sl OROSZLÁN: Figyelmét képtelen összpontosítani, de ha ezt felfedezte, akkor inkább ne nyúljon semmihez, és fontosabb dolgait halassza holnapra. SZŰZ: Mindenekelőtt a testi épségére ügyeljen. A nyár sok öröme mellett sok veszély hordozója is, legyen az eddigieknél is óvatosabb. np MÉRLEG: Ez a nap mintha mást és mást fgérne azoknak, akik dolgoznak, és azoknak. akik szabadságon vannak. A hasonlóság csupán a kellemessége. m SKORPIO: Különféle meglepetéseket tartogat ez a nap, pozitívan hatnak önre az események. Úgy tűnik, üzleti partnerei mindenben korrektek. NYILAS: A várt—nál jobban halad előre. Átgondolt, körvonalazott terveit most különösebb nehézségek nélkül megvalósíthatja, helyre áll a harmónia. I "7 I BAK: Tompa fejI ' fájása figyelmezteti arra, hogy kimerülőfélben vannak tartalékai. Szerencsére többféle módszer áll rendelkezésére. hogy felfrissüljön. VÍZÖNTŐ: Egy alkalmi munka több pénzt hoz a konyhájára. mint amit elképzelt, ne hagyja, hogy nyomtalanul beolvadjon a háztartási kiadásokba. sa X HALAK: Miért nem próbálja meg egyszer a dolgokat a jó oldalukról nézni. Ha továbbra is (gy gondolkodik. nagyon hamar megöregszik. v. íj* INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18 30-ig! 06-80/821 >821 Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/101 orvosi ügyelet e GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: SZOMBATON a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Klinika, az új klinikai tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel. sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi Ugyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják cl. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • SZEMÉSZETI ÜGYELET: szombaton 8-tól 13 óráig: Tisza Lajos krt. 97., utána a központi ügyeleti szolgálaton (Kossuth Lajos sgt. 15-17.). • VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúziós Állomáson (Szeged. Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd, csütörtök 8-13; szerda 8-18: péntek 7-13 óráig. KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET • Újszentiván, Tiszasziget, Tiszaszigel, dr. Thury Géza, Tiszasziget. Tel.: 254-062. • Bordány, Forráskút, Üllés: dr. Takács Ildikó, Bordány. Tel.: 288-008, 288-002, 06-60477-569. • Pusztamérges, Öttömös: dr. Hegedűs B. Zoltán. Öttömös, Béke u. 2. Tel.: 298-570. • Mörahalom: dr. Dézsi Csaba, Mórahalom, Széchenyi u. I. Tel.: 280-625,06-60-385-488. • Zákányszék: dr. Sebestyén Balázs, Zákányszék, Petófi u. 11. Tel.: 290-620. • Kisteleken: dr. Martinkó István és dr. Varga Ferenc a körzeti központi rendelőben, Kossuth tér 2. Tel.: 259-740. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú. nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S.O.S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 311-000. A hívás ingyenes. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó, Debreceni u. 2. Telefon: 48-36-31. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) KRÍZISELLÁTÓ, AMBULÁNS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300,489-215. KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 6-tól hétfő reggel 6 óráig: • Szeged-Felsőváros, Északi városrész, Petőfitelep, Baktó, Algyő, Tápé területén: dr. Farkas Attila, Szeged, Jósika u. 19. Tel: 311-650,06-30-723-016. • Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Gábos Tamás, Újszeged, Tiszavirág u. l/A, tel.:431-663. • Szőreg, Dcszk, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván, Klárafalva: dr. Kis Albert, Újszeged. Tárogató u. 32/B. Tel.: 06-30683-918. • Domaszék. Röszke: dr. Kovács Tibor, Röszke, Felszabadulás u. 129. Tel.: 372-423. • Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer. Kistelek. Pusztaszer: dr. Szántó Gellért, Kistelek, Diófa u. 41. Tel.: 364-168. • Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Martinék Vilmos, Szatymaz, Kukovecz Nana u. 7. Tel.: 06-30-451-386, 283-180. • Mórahalom, Zákányszék: dr. Tóth Ferenc, Mórahalom, Bartók B. u. I. Tel.: 06-60-480-475. • Ásotthalom, Öttömös. Pusztamérges, Rúzsa: dr. Szanka János, Rúzsa. Tel.: 285-409. • Bordány. Forráskút, Üllés, Zsombó: dr. Szántó Tibor, Bordány, Petőfi u. I. Tel.: 06-60450-255. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KISÁLLATÚGYELET: július 17-től 24-ig: dr. Rengei Antal. Rendelő: Szeged. Vasas Szent. Péter u. 9. Lakástelefon: 435-682. A Délmagyarország és a Délvilág szerkesztőségének egy kori és jelenlegi munkatársai megjelent köteteiből olvasnivalót kínálunk Baka István: Farkasok órája. Sztyepan Pehotnij testamentuma Chikán Ágnes: Elmentem világgá (Csavargások egy kutató oldalán) Dnrvnsi László: A Borgognóniféle szomorúság, A Kleofás képregény. A veinhageni rózsabokrok. Dér Endre: Paradicsommadarak Dlusztus Imre: Barcs Sándor Horváth Dezső: A tizedik ember. Klinikai föltámadás. Móra kőpárnája. A röhögő katona. Aranyhajcsár Terus ángyi Ezredes úr. hadra vágva Kisimre Ferenc: A joghurtforradalomtól a polgárháborúig Ladányi Zsuzsa: Schéner Mihály, Sehéncr Mihály kézkivirágzása Nyilas Péter: ASER-enciklopédia Halász Miklós: Elátkozott riportok Petri Csathó Ferene: 111 vers Podnianiczky Szilárd: Haggyatok lótuszülésben. Megyek egy kört az alvázon Simái Mihály: Fényörvények, TUndérkarácsony Sulyok F.rzsébet: Aranymosás Szív Ernő: A vonal alatt. Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? Sz. Lukács Imre: Magyar gulág Németh András: Tétova esztendő, A nap szembenéz a holddal. 79 nap remény Tandi Lajos: Porlódi Niké Turi József: A zsilip, A démon Turi József, Beek János. Szépfalusi József: Susog a nád A kőtelek szegedi könyvesboltokban, a Delhiméi és a Hajnóczy u. 11.-ben megvásárolhatók közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐÉSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB-hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 187. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Telefon: 483-583/266, 267. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • 1NTERCITY menetjegyrendelés: 310-136 • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421-821; belföldi ügyekben: 310-996. 6-18 óráig; 405-112,6-22 óráig. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046): Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.:434-162). • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 Szeged, Bécsi krt. 5. Telefon: 62/311-155 Nyitva: 7-17. Szombat: 7-12. Szentes, Ifjúsági sétány 3. (dr. Istenes). Telefon: 63314-403. Nyitva: 7-12 óráig. 13-17 óráig. szo.-vas.: 7-12 óráig. Hódmezővásárhely, Andrássy u. 52. Telefon: 62346-00é. Nyitva: h-p.: 8-16 óráig. • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011. hétköznap 16-19 óráig. • VÁMÜGYINTÉZÉS. ZollPlatz Kft. Vámügynökség munkanapokon. Tel.: 421-011, 485-446. Fax: 467-988. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 310-088. szervizek • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084. 312-287; éjszaka és munkaszüneti nap: 482-084,471-968. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 310-155 Az XL-Divatáru üzlet - a Bartók térről ismét Önökért! Akciót tartunk a Kígyó u. 3. sz. alatt, a volt divatszalon helyén, július 2-ától, amíg a készlet tart. Fantasztikus áron vásárolhat több ezer darabos készletünkből német Ottó, Bauer katalógusáruházi akciós ruhákat, valamint olasz gyermekruhákat! farmernadrágok4500 Ft-tól. Mesterek a házhoz és a háztartáshoz 350 Ft/m3 Vákum Kft. Tel.: 62-291-628, 60-380-255 SZ & R Kukovecz Nana u. 21. Tel.: 483-996, 06-30-458-063. TV-, VIDEÓHUT0-, MOSOGEPSZERVIZ Garanciával javítunk! Ingyenes kiszállás! NONSTOP HIBABEJELENTÉS Fagyasztóvásár - csereakció Zanussi ZVF 230 UWf) helyeit 71 900 Ft Zonussi ZA 310 awewt helyett 70 900 Ft Zanussi ZVF 60 limfl helyett 35 900 Ft Zanussi ZA 220 CS láda ZM»fl helyett 60 900 Ft HÜTÖSZERVIZ Szeged, Adél köz 1. -Dorozsmai út Díjtalan házhoz szállítás, kedvező hitellehetőség T.: 421-122 INGYENES KISZÁLLÁS ZANUSSI márkaszerviz IEHEI Hűtő-, mosogepTelefon: 483-663 |OVltas. 20% árengedmény beszerelt alkatrészekre. 25' Korfu 10 nap busszal 17 900 Ft-tól Tenenffe 1 hét repülővel 92-IOOFt-lól Málta 1 hét repülővel 58 800 Ft-tól Olasz, horvát apartmanok 9200 Ft-tól Malagai hét repülővel 67 900 Ft-tól Salou 10 nap busszal 19 900 Ft-tól Mallorca lhétrepülővel 58 900Ft-tól Olymposiriviéra tonapbussni 13500Fl-td West Travel Utazási Iroda Szeged, Oroszlán u. 1., tel.: 62-471-(166 Ha üzenetet szeretne küldeni keresse hétfői számunkban a Gratulólunk-kupont, vagy keresse fel hirdetőirodáinkat! O&ddaf születésnapot ^fe Gazsó Pálnak 75. születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget, nagyon hosszú életet kíván: Katyus, Kati, Gyuri, Mona, Gyurika, Péter, Erika , ; BoUy niátisrapot Bordányba idős Vass Nándor és Borbola Irén 40. házasságuk évfordulóján minden jót kívánunk: Zoltán, \Rózsa, Petra FI Boüof aiUtitrapot 55 Dorozsmára Sanyinak szültnapjára, Klárinak szülinapjára és névnapjára kívánunk minden szépet és jót születtek Ásotthalomról &6á%assá$i évfordulótokra Bordányban, Vass Nándornak és nejének 40. házassági évfordulójuk alkalmából gratulál, jó egészséget és hosszan tartó boldog éveket kíván a Révész család születésnapot Forráskúton, Nemes Nagy Nándornét 90. születésnapja alkalmából szeretettel köszönti családja uMieyd' Vlasits mamának sok boldog születésnapot kíván lánya Éva, veje Misi, unokái Évi ésAdi Qfáfáassfofi évfordulótokra Vass Perencet és nejét házasságkötésük 17. évfordulóján szeretettel köszönti a Vass család Boldog születésnapot Mónikát és Ágotát születésnapján szeretettel köszönti Anyuci, APUCÍ f 41 FIGYELEM! JU^^ AZ APRÓINK HIRDETÉS f^A OLDAL W TALÁLT W ROVATÁBAN M INGYEN M JELENTETJÜK MEG f « A HIRDETÉSEKET! Dinamikusan fejlődő kereskedelmi övezetben, Szegeden, a Napos úton, 6000 nm-es üres telek eladó! A szomszédos ingatlanon irodák (12/18/20/30/40/65 nm-es) 500-700 Ft/nm/hó+áfa+rcz-si díjért. 100 nm-es lakatosműhelv, j 60-100 nm-es fűtött raktárak | és 200-300 nm-es fűtetlen raktárak. 200-500 Fl/nm/hó+áfa+rezsi díjért hosszú távra kiadók, vagy az ingatlan egyben eladó. Tel.: 62/488-455. WSmmmmmmmmmmmrnP