Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-09 / 159. szám
CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 9. HAZAI TÜKÖR 9 Nem nyugdíjas, - vasutas! Ha valaki szereti a szakmáját, rögtön kiderül, mihelyt elkezd beszélni róla. Ezek közé tartozik Fügedi József nyugalmazott MAV-mérnök-fötanácsos is. Az egykori balesetvizsgáló mellesleg mindent tud a vasútról. Szeretettel és odaadással beszél róla, még így, nyugdíjason is, amikor már nincs közvetlen kapcsolata egykori munkakörével. De 44 év és 4 hónapos munkakor után sem akar elszakadni a szeretett vasúttól. A ma is vitális, jó erőben lévő nyugdíjas szervezője, mozgatója az egykori munkatársakkal való rendszeres összejöveteleknek. Vasutasdinasztiából származik: édesapja, öccse, felesége, anyósa és apósa öltötte magára az egyenruhát és állt a vasút szolgálatába. A Békés-megyei Nagyszénáson látta meg a napvilágot 1925. december 12-én. Négyen voltak testvérek. Amikor kiütött a háború, az édesapját Erdélybe helyezték, a család ment vele. Ott került a vasúthoz, 1941 augusztus 4-én. Kolozsvárott szerezte meg a szakvizsgákat, aztán Háromszéken forgalmi szolgálattevő, s ott is maradt mindaddig, amíg az orosz front nem közeledett Erdélyhez. Azt mondja, élete egyik legszebb periódusát élte meg abban helységben. Aztán behívták a dési üzemszázadba, hosszú, kanyargós, megpróbáltatásokkal teli út után az lett a sorsa, mint sokezer embernek abban az időben: orosz hadifogságba került. 1945 húsvétján került a Kaukázusba. Még mindig jobb, mint Szibéria, mondja Fügedi úr, aki 33 hónapot töltött fogságban. Azután Nagyszénás, Csorvás, Békéscsaba és Szeged következett- 1956-ban. • Hogyan kezdődött itteni pályafutása? - Először Szeged Állomáson teljesítettem szolgálatot, megfelelő szakvizsgák letétele után pedig balesetvizsgálóként kezdtem dolgozni. Csaknem 20 évig voltam ezen a munkahelyen, 1975ben bíztak meg ennek az osztálynak a vezetésével. Innen vonultam nyugdfjba 1985. december 31-én, negyvennégy év és négy hónap szolgálati idő után. Ugyanezen a napon ment nyugdíjba a feleségem is, 35 év után. 0 Melyik volt a legsúlyosabb vonatszerencsétlenség, amelyre emlékezik? - Sok volt. Mégis a legszörnyűbb, a legtragikusabb a mendei volt, a hetvenes évek elején. Karácsony táján egy Budapestről Békéscsaba irányába közlekedő - 60/16A számú - mentesítő személyvonat frontálisan ütközött egy gőzvontatású tehervonattal Mende-állomástól, mintegy 3 kilométerre. Csaknem 60 ember halt meg... 0 Ki volt a hibás? - A vizsgálat megállapítása szerint a mendei állomás forgalmi szolgállattevője. Hat vagy hét év börtönt kapott. • Milyen embert kíván a vasutas foglalkozás? - Különleges embert. Pontosat. Itt nincs kérem kora hajnal, hanem 3 óra 10 perc! Nem lehet elkésni. Ebben a szakmában nagyon kis mulasztás, nagyon komoly baleseteket idézhet elő. • Nyugdíjasként hogyan telnek a napjai? - Nem szűnt meg a kapcsolatom a vasúttal. Még mindig nem nyugdíjasnak, vasutasnak érzem magam. Élnek a kapcsolataim is. Tíz évvel ezelőtt Helvécián voltam látogatóban az ottani, szintén nyugdíjas állomásfőnöknél. Ott döntöttük el, hogy a volt állomásfőnökökkel, akikkel mi évtizedeken keresztül együtt dolgoztunk, találkozókat szervezünk, kétévenként. A szervezéssel engem bfztak meg. Azóta is csinálom... Körülbelül 70-100 kollégánk jelenik meg az összejöveteleken. Itt Szegeden a Kálvária sugárúti lakóházban, ahol élünk, vállaltam társadalmi munkát is, a lakásszövetkezet vezetőségében tevékenykedem, nagyon jó közösségben végzem ezt a munkát. Baktóban van egy kis kertünk, ott is van tennivaló. 0 Elegendő nyugdíjat hoz a postás? - Igen, én elégedett vagyok. Be kell osztani. Meg úgy egyáltalán, én elégedett ember vagyok. Azt érzem, hogy a MÁV megbecsült engem, értékelte a munkámat. Ezt bizonyítják a különféle elismerések is, amelyeket munkám során kaptam a vasutasnapokon. • Ennyi év után nyugdíjasként, elégedett embernek vallja magát. Mi a véleménye a mai világról? - Kérem szépen, én a szakmai vonatkozású dolgokról mondanék véleményt. A technika, a berendezések milyensége hihetetlen sokat változott. Amikor én ezt a mesterséget csináltam, akkor még nem volt önműködő vonatbefolyásoló vagy vágányfoglaltságot jelző berendezés. Ma már e korszerű műszaki megoldások nélkül élni sem lehet! 9 Mikor volt biztonságosabb a vasút: 1941-ben, amikor ön kezdte vagy napjainkban? - Ma biztonságosabb. Mert a személyi mulasztásoknak a lehetősége a technika által szinte ki van zárva. Kisintre Ferenc Fügedi József Szeged napilapjával a kezében: Soha nem szakadtam el a vasúttól. (Fotó: Mohos Angéla) A gyerektábor az égbe ment Eurorégiós sétarepülés: román, jugoszláv és magyar gyerekek - egy gépen. (Fotó: Gyenes Kálmán) Különleges tábornak ad otthont a kishomoki polgárvédelmi bázis. A hármas határ gyermekei gyűltek itt össze egy hétre, hogy megismerjék Szegedet és környékét, valamint egymás országait. Számtalanszor beszámoltunk már a Duna-Körös-Tisza-Maros Eurorégió születéséről, a különleges övezet eseményeiről. A híradások főszereplői rendszerint politikusok, önkormányzati vezetők voltak. A szegedi repülőtéren azonban éppen zsivajgó gyereksereg bizonyítja, hogy működik a sokat emlegetett eurorégió. A Csongrád megyei önkormányzat kezdeményezésére ugyanis a kishomoki polgárvédelmi bázison egyhetes ifjúsági tábort szerveztek, melynek 100 jugoszláv, román és magyar fiatal a lakója. Igyekeztek úgy válogatni, hogy elsősorban csonka családban, vagy hátrányos körülmények között élő gyerekeknek szerezzenek örömet - tudjuk meg Putics Tímea táborvezetőtől és Kató Sándor polgárvédelmi alezredestől, akik köszönetet mondanak a támogatóknak. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett táborban zajlik az élet, egyetlen unalmas perc sincs, mesélik a gyerekek. Egyik alkalommal Ópusztaszerre mennek megnézni az emlékparkot, máskor pedig a rendőrség és a határőrség különleges alakulatai látogatnak Kishomokra bemutató tartani. Szerdán éppen Szegeddel ismerkedtek - a földön és a levegőben. A román, a magyar és a szerb gyerekek közös nyelve az angol - derül ki a cserfes szegedi lánycsapat szavaiból. Papp Alexandra, Kató Judit, Pusztai Melinda és Fontos Erzsébet azonban megtanult néhány román szót is, négyen már el tudnak számolni tízig. Újvidékről érkezett Palásti Andrea és Natasa Vujkov, akik azt élvezik a legjobban, hogy rengeteg az érdekes program. „Apám román, anyám magyar, de én magyarnak vallom magam" - mondja Batki Ovidiu, a romániai csapat egyik kísérője, aki gyorsan meg is fogalmazza a tábor lényegét: „Itt végre mindenki látja, hogy a másik országban élők sem harapnak, hanem kedvesek és barátságosak." T. V. Hangverseny • Munkatársunktól Frankó Tünde, Siklósi Gábor és Égető Mária szereplésével július 12-én 19.30-kor harmadik alkalommal rendeznek nyáresti hangversenyt a szegedi dómban. A koncerten Frankó Tünde, a budapesti operaház szólistája népszerű szoprán áriákat énekel. A program gerincét Égető Mária, a dóm orgonistájának előadásában G. F. Handel, J. S. Bach, H. Villa Lobos és E. Elgar orgonaművei adják. Az est érdekessége, hogy Handel Tűzijáték szvitje Edward Power Briggs átiratában hangzik el. A mű barokk jellegét Siklósi Gábornak, a szegedi konzervatórium tanárának ütős közreműködése emeli ki. Sínen" lesznek • Munkatársunktól Vasutasnapot rendeznek július 11-én, szombaton a SZVSE-pályán reggel kilenc órától. A rendezvény gyermekeknek szóló sport- programokkal kezdődik, de tíztől az idősebbek is összemérhetik erejüket. Az öregfiúk focimeccsét követően a cselgáncsozóké és birkózóké a terep. Délután kettőtől Vajda Júlia operettel, Németh József pedig cigánydalokkal szórakoztatja a közönséget. Ezen kívül fellép Nagy Bandó András humorista és a szegedi majorett- és jazzbalettcsoport. A zenét a Móra együttes szolgáltatja, a belépés díjtalan. Bejutni pontokkal, forintokkal • MTI Press A felvételi vizsgák július 8-áig a legtöbb felsőoktatási intézményben befejeződtek. Ennek alapján, mintegy 50 ezer fiatalt hívtak be májusban a közös érettségi felvételi írásbelire, majd mintegy 35 ezret az egységes írásbeli vizsgákra. A legfontosabb tudnivalókról a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban dr. Bakos Károly főtanácsos tájékoztatta az MTI-Press munkatársát. - A szóbeli vizsgák után folyamatosan rögzítették a jelentkezők adatait, az eredményeket, majd az ellenőrzés után megküldték az országos központba, ahol az adatokat feldolgozzák - mondta Bakos Károly. - A felvételizők minden vizsgahelyen elért pontjait külön számolják. Nincs egységes rendszer, az intézmények maguk döntik el, hogy milyen kritériumok alapján határozzák meg a pontokat. • Tegyük fel, hogy valaki öt jogi karra is jelentkezett, mert biztosra akart menni a jövőjét illetően. - A megjelölt intézmények sorrendjében megnézik, hogy ezek közül hol éri el a bejutáshoz szükséges pontszámot, s oda felveszik. • Kitűnik-e ezekből a több helyre való jelentkezésekből, hogy a felvételi vizsga előtt önismeretből is vizsgázik a jelentkező? - Mindig azt tanácsoljuk a fiataloknak, hogy a jelentkezésnél valamilyen módon érvényesítsék a saját értékrendjüket. A döntésbe beleszólni nem tudunk, csak azt garantáljuk, hogy a jelentkezéseket abban a sorrendben vizsgáljuk, ahogyan azokat megjelölték. 0 Utólagos változtatásra nincs lehetőség? - Ez kizárt, ugyanis 130 ezer jelentkező közel 300 ezer adatát átkódolni képtelenség. December 15. és március 1. között mindenkinek van ideje, hogy átgondolja a jövőjét. 9 Hogyan alakul a költségtérítéses képzés? - Az 1998. évi Felvételi Tájékoztatóban 8500 helyet hirdettek meg. Hogy végül hány hallgatót vesznek fel erre a formára, az csak a ponthatárok megállapításánál derül ki. Vannak olyan képzési formák, amelyeket csak költségtérítéses formában indítanak. • Ki határozta meg a költségeket? - Ez az intézmények joga. 0 Van-e mód arra, hogy ha valaki nem éri el a központilag finanszírozott képzésbe való bejutási szintet, a térítéses képzéssel bekerülhet ugyanoda? - A minőségvédelem érdekében két új szabály lépett érvénybe az idén. Az egyik: nem vehető fel az, aki az adott karon, szakon, tagozaton, képzési formában érvényes pontszámítási rendszerben a többletpontok nélkül elérhető maximum 60 százalékát nem éri el. A másik szabály: ha az adott karon, szakon, tagozaton, képzési formában államilag finanszírozott és költségtérítéses képzés is van, az utóbbi ponthatára nem lehet alacsonyabb az állam által fizetett képzés 90 százalékánál. 9 Mikor és hogyan tudhatják meg az érintettek, hogy sikerült e bejutniuk a felsőoktatásba? - Július 8-ig zömmel befejeződnek a szóbeli vizsgák. Ezt követően, a jogszabály szerint 20-ig dönteniük kell az intézményeknek. A döntést várhatóan a 20-án megjelenő újságok közlik. 0 Milyen lehetőségre számíthatnak, akiket nem vesznek fel, netán későn kapcsoltak és nem is adtak be jelentkezési lapot? - Lesz újabb jelentkezési forduló. A minisztérium erre vonatkozó felhívása július 20-án jelenik meg, augusztus 3-ig lehet dönteni. Lesznek olyan szakok, amelyek indítására a Felvételi Tájékoztató kiadása után kaptak engedélyt az intézmények. Meghirdethetik azokat a helyeket is, amelyekre nem volt elég jelentkező, vagy minőségi okok akadályozták a betöltésüket. Indulnak pedagógus átképzési, továbbképzési formák is, valamint elindul egy vadonatúj, kétéves képzési forma, az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés is. K. E. 3 alkalomra feladott lakossági apróhirdetése INGYEN még egyszer megjelenik! Érdeklődjön Ásotthalom • Munkatársunktól Az ásotthalmi művelődési ház szakkörösei nyerték a kunfehértói alkotótáborba szóló pályázatot. A gyerekek a művelődési ház igazgatójának, Dombóvári Artúrnénak vezetésével utaztak a táborba, hogy a zenéről és a legkülönbözőbb hangszerekről minél többet tanuljanak. A hatvan táborozót délelőtt kemény munka várta, amit délután szabadprogramokkal pihenhettek ki. A nyertesek záróelőadáson mutatták be egymásnak és a közönségnek újonnan szerzett tudásukat, és ma utaznak haza, Ásotthalomra. Domaszék • Munkatársunktól Háromnapos sörfesztivált rendeznek július 10. és 12. között a domaszéki vendéglőben. A péntek délutáni vetélkedők után Vecsernyés Róbert szórakoztatja a közönséget, majd hajnalig rophatják a táncot a domaszékiek a nosztalgiadiszkóban. Szombaton a sportcsarnokban kispályás labdarúgótornára várják a szurkolókat. Este nyolc órától a Gumimacik bemutatójának tapsolhat a közönség, utána diszkó. Vasárnap a szegedi bábszínház társulata a legkisebbeket invitálja a vendéglőbe. A bábjátékot a mórahalmi mazsorettek műsora követi, míg a sportcsarnokban a házigazdák „öregjei" a pusztamérgesi labdarúgókkal csapnak össze. A rendezvényt az elmaradhatatlan diszkó zátja. Kistelek • Munkatársunktól A kisteleki tánctábor résztvevői nagyszabású gálára várják az érdeklődőket július 11-én, szombaton este a kisteleki kollégium dísztermében. A vendégek a kétszáz forintos belépődíj fejében különféle sztenderd és latinamerikai táncokat láthatnak. A táncest külön érdekessége, hogy a fellépők között bemutatkozik a fiatal, magyar bajnok páros, Szűcs Simon és Törökgyörgy Melinda. Mórahalom • Munkatársunktól Elkezdték a mórahalmi agráripari parkhoz vezető út építését. A Kissori út és a Felszabadulás út által határolt, több mint tíz hektáros területre a későbbiekben aszfalton lehet eljutni. A kivitelező cég, a Hódút Kft. a napokban készül el az útalap kiásásával. Az aszfaltozás, a vízelvezető árok építése és a táblák kihelyezése összesen 69 millió forintba kerül, aminek az egyik fele állami támogatás, míg a másik felét a mórahalmi önkormányzat fizeti. A közel tízezer-ötszáz négyzetméter területű utat szeptember végén adják át a forgalomnak.