Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-09 / 159. szám
6 HIRDETÉS CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 9. • Moszkvában is kedvelik a Ringa sonkáját Az élsport viszi a hírünket Jankó Ferenc: A sonka jól kiegészíti a Pick szalámiját A győri központú Ringa Húsipari Rt. a harmadik-negyedik legnagyobb ilyen profilú társaságnak számított, amikor - az élelmiszer-ipari cégek sorában utoljára - privatizálták. A Szegedi Nemzetközi Vásáron termékdíjat nyert baconszalonna már a Pick-csoport választékát színesíti. A Ringa vezérigazgatója az a Jankó Ferenc, aki egyben elnöke a Magyar Húsiparosok Szövetségének is. - Kapuváron van a legnagyobb üzemünk, Sopronban marhavágóhidat üzemeltetünk, s Győrben van a központunk. Mint az utolsó magyar állami húsipari cég abban reménykedtünk, hogy szakmai befektetőt hirdetnek ki győztesnek a privatizációs tenderen, (gy a Pick sikere egy kicsit a mi sikerünk is. Jelenleg 1700 embert foglalkoztatunk - ebből ezret Kapuváron s 18 milliárd feletti volt a tavalyi esztendő árbevétele. • Az önök vezértermékei jól kiegészítik a Pick szalámiját. - Az amerikai sonkagyártás már 1969-ben elkezdődött, s 1975-ben megjelentünk a szeletelt bacon termékkel, amit ugyancsak a tengeren túlra szállítottunk. Ezen túl természetesen mindent gyártunk, amit a többi húsipari cég is, de nem akarunk szárazáruval foglalkozni, mert a Pickkel ebben nem lehet versenyezni. # A Ringa mindig jelentős mennyiséget exportált? - Termelésünknek több mint felét mindig Magyarországon kívül értékesítettük, Európa számos országába, Amerikába, Ázsiába. Háromnégy éve igen jelentős mennyiséget szállítunk keletre. a FÁK országaiba, termékeink nagyon kedveltek, Péterváron és Moszkvában tényleg népszerű a bacon. Moszkvában például már közösen állítottunk ki, azaz a Pick legutóbb vitte a Ringát is. Kapuváron 1992-ben fejeződött be egy 1,3 milliárd forint értékű világbanki beruházás, s ez ma is nagyon élenjáró technológiának számít, szerintem a mienk az egyik legmodernebb darabolóüzem az országban. A soproni marhavágóüzem például Mc Donald' s jelentős beszállítója, de minden nagy áruházlánccal kapcsolatban vagyunk. És persze eljutnak termékeink a Pick márkaáruházakba is. • Bő féléves házasság után mi a véleménye az együttélésről? - Nem ismeretlenül találtunk egymásra, a Pick is alaposan felmérte, mire pályázik. Szerencsére a vevő nem piacot vásárolt, hanem szakmai befektetőként viselkedett. A privatizáció utáni tőkeemeléssel egyértelműen növekedtek a gazdasági lehetőségek. Technológiában, termékszerkezetben jól kiegészítjük egymást, az együttélés apróbb dolgai pedig szép lassan kibontakoznak. Mire elérünk az európai csatlakozáshoz, méretre is olyan erős lesz már a Pick-csoport, hogy kibírja majd a megmérettetést. • A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökeként mit tud tenni a szakmáért? - A szövetségről azt kell tudni, hogy mindenkit befogadunk, de a régi nagyok adják az igazi súlyt. Néhány évi csend után idén már megmutatja erejét az érdekszövetség. Nem egy-egy cég konfrontálódik, hanem a szövetség, s eredménynek könyvelhető el, hogy sikerült már néhány negatív intézkedést kivédeni. Vagy pozitívat segíteni, mint például az áprilisi extra szubvenció, ami a keleti kivitelt támogatta. A világpiacon is van támogatás, itt is kell tehát a versenyképességhez. Fontos, hogy érvekkel tudunk érdeket érvényesíteni. • A Ringa és a Pick is a kézilabdái támogatja, ez húsos sajátosság? - Két esztendeje szponzoráljuk a GYESEV-Ringát, kizárólag üzleti megfontolásból. A csapat szép eredményeket ért el, s bár nem nyert bajnokságot, kiemelkedően sikeres volt nemzetközi szereplése. Vagyis, hatékonyan vitte hírünket szerte a világba. Ebben az évben még marad a támogatás, a folytatás a csapaton is múlik. Az elvárás természetesen az, hogy a Ringa idén is versenyben legyen a bajnoki címért, s kijusson a nemzetközi porondra. Persze, amikor döntünk arról, hogy a versenysportot, az élsportot támogatjuk, kicsit gazdasági döntést is hozunk, alapos és racionális számítás után. Magam egyébként megyei első osztályú labdarúgó voltam, ma is figyelemmel kísérem a focit, örülök, hogy kiestek a németek, mert az amit ők csinálnak, nem labdarúgás. • Ki nyeri a világbajnokságot. - A brazilok. (x) Jehova Tanúi: jelen és múlt J. T. Információs szolgálat Több száz önkéntes keze munkáját dicséri a megszépült, Etelka sori városi stadion. Jehova Tanúi utóbbi hetekben végzett festő-, kőműves-, lakatos- és takarítómunkálatai eredményeként újult meg a felújításra szoruló létesítmény. A munka célja, hogy a tanúk illő körülmények között tartsák meg az „Isten szerinti életút" jeligéjű kongresszusukat 1998. július 10-től 12-ig. Magyarországon - Budapest és Nyíregyháza után - Szeged az előadás-sorozat harmadik helyszíne. Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből közel négyezer résztvevő lesz jelen. A hallgatók megtanulhatják, hogy miért hasznos követni a Bibliában vázolt, Isten szerinti életutat. Ez az életminta gyakorlati segítséget nyújt a családoknak, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott életük legyen. A háromnapos kongresszus egyik kiemelkedő pontja a szombaton 11 óra 30 perckor kezdődő keresztelkedés. Tavaly világszerte közel négyszázezren választották az isteni életutat. A vasárnapi kulcselőadás témája: „Az egyedüli út, amely örökké tartó élethez vezet", választ ad arra a kérdésre, hogy miért veleszületett vágya az embernek a hosszú élet, hogyan érhető el? A programok 9.30-tól 17 óráig tartanak. Jehova Tanúi évek óta nem rendeztek ilyen nagyszabású összejövetelt Szegeden, tevékenységük mégis ismert a város lakói előtt. 1996 májusában adták át a Fadrusz utcai összejöveteli helyet. Jelenleg a Szent István tér 5. sz. alatti, városképi jelentőségű épület felújításán dolgoznak. A rekonstrukció kiazárólag saját anyagi erőforrásokra támaszkodik. Az 1997 tavaszán kezdett építkezésen több mint ötezer önkéntes munkás vett részt, akik Magyarország különböző részeiről és külföldről érkeztek. A négy „királyság-teremből" álló komplexum kulturált környezetet fog biztosítani öt gyülekezet számára. A tanúk szeretnék, ha ez a múemlékjellegú épület a belváros egyik dísze lenne. Magyarországi Jehova Tanúi történelmében ez az építkezés jelentős állomás. Mai eredményességük és tevékenységük kezdete a XIX. század végére nyúlik vissza. Az első tanú Kanadából érkezett 1898-ban. Bár a tanúk semlegessége közismert, az elmúlt száz évben többszöri betiltást és üldözést éltek át. Ennek ellenére fennmaradtak, és folyamatos növekedést értek el. Tanúskodásuk eredményeként hazánkban 1998-ra 234 gyülekezet alakult, közel 21 000 aktív sze-méllyel. További 10 000 személy folytat ingyenes bibliatanulmányozást saját otthonában. Ennek a világméretű oktatóprogramnak része a héten megtartandó szegedi kongresszus, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők. (x) AIDS-konferencia • Genf (MTI) Az AIDS elleni küzdelem lehetséges új irányait vázolta fel a genfi AIDS-világkonferencián Róbert Gallo, az AIDS-kutatás egyik úttörője. Gallo szerint az egyik kutatási irány az lehet, hogy meggátolják a vírus behatolását az egészséges sejtekbe, a másikat pedig az immunrendszer erősítése jelentheti. A jelenleg alkalmazott kombinált terápiák a vírusszaporodást gátolják. Gallo már 1995-ben igazolta, hogy a gyulladások kialakulásában kulcsszerepet játszó kemokinek hatékony védelmet jelenthetnek a vírusbehatolás ellen. A HIV-vírussal többszörösen is kapcsolatba került, de meg nem fertőződött személyek vérében a fertőzöttekhez képest kétszeres kemokinszintet találtak. . ' ' Atlantic Travel t^jir Olasz-Magyar ' Utazási Iroda Szeged, Attila u. 14., tel.: 62-4X6-333.322-465. Olasz tengerparti nyaralás! Luxusbusszal, 10 nap/7 éj nyaralás, kirándulás Velencébe, San Marinóba július 24.-augusztus 2-ig 31 800 Ft Dr. Vangel Róbert általános sebész, érsebész. Rendel: csütörtök 17-19.00-ig Szeged, Gogol u. 25. Bejelentkezés: 06-30/654-529 telefonon. Braun-hét a Nagyáruház földszinti műszaki osztályán! Árengedmény plusz ajándék akcióval július 9- 1 8-ig. Tel: 470-270/108-as mellék. Kenyérpirító Tisztítható morzsatálca Programozható készülék Hőszigetelt külső burkolat 8990 Ft helyett Rúdmixer 5890 Ft helyett 3890 Ft Borotva ajándékakció Integrál borotvához ajándék bőr futball-labda Silkepil 7490 Ft helyett 5990 Ft egyes Silkepilekhez ajándék törülköző PV 1510 vasaló Karcmentes szuperkemény Zaphir-jet talp,variálható gőzmennyiség, szupergőzölő, öntisztító funkció, 15 900 Ft helyett 1 0 990 Ft 6990 Ft 91 i' ••MMHHHi a Szeged Nagyáruház földszinti cipöosztályán! Női szandálok 20-30%-os árengedménnyel a teljes árukészletből július 9-én, 11-én tel.: 62-470-270/108 mellék , y j KULTURÁLIS MENEDZSERKÉPZÉS TANÁROKNAK IS A JATE Bölcsészettudományi Karán a BTK és a DM Kft. együttműködése alapján 1998. szeptember 18-án ismét indul a két féléves FELSŐFOKÚ KULTURÁLIS MENEDZSERKÉPZŐ PROGRAM Programunk az Országos Képzési Jegyzékben szereplő felsőfokú kulturális menedzser szakképesítést (OKJ 71 8407 02) ad. Ez szakirányú továbbképzésben szerzett szakvizsgával egyenértékű szakképesítés. A képzés szerepel az MKM pedagógustovábbképzési kínálatában is. A szakmai és vizsgakövetelmények a Magyar Közlöny 1996/5. számában jelentek meg. A felsőfokú kulturális menedzser az állami, önkormányzati, civil nonprofit szektor kulturális, művészeti, közművelődési, közoktatási, közgyűjteményi és tömegkommunikációs területein vezető, részegység vezető, vagy alkalmazott szakember. Alkalmazható továbbá a versenyszféra mindazon területein, ahol kommunikációs, marketing, PR és humánpolitikai ismeretek szükségesek. Elsősorban azoknak a szakembereknek a jelentkezését várjuk, akik állami, önkormányzati testületekben, hivatalokban, intézményekben, iskolákban, továbbá civil szervezetekben tevékenykednek, és akik szakmai előmenetelüket, ambícióikat a megszerzett képesítéssel kívánják támogatni. Ajánljuk a képzést azoknak a választott funkcionáriusoknak is, akik közéleti munkájuk színvonalát kommunikációs készségeik fejlesztésével, marketing, PR, kultúratörténeti, vagy vezetéselméleti ismereteik megújításával kívánják emelni. A képzés levelező rendszerű, heti egy nap - előreláthatólag szombat -, tartalma 240 elméleti és 80 szakmai gyakorlati óra, ez utóbbi alól gyakorlati szakembereknek felmentés adható. A foglalkozások rövid óraközi szünetekkel 10 órától 17 óráig tartanak. Az órákon a következő témákat tárgyaljuk: - marketing alapismeretek, kulturális marketing, város( térség )marketing, - vállalkozási alapismeretek, a kulturális vállalkozás sajátosságai, üzleti világ és kultúra, - kultúraelmélet, a kultúra jogi kérdései és gazdaságtana, a kultúra szociológiája, - public relations, arculattervezés, médiaismeret, tömegkommunikáció, - vezetéselmélet, kommunikációelmélet, kommunikációs készségfejlesztő tréning. A képzés választott témájú szakdolgozat benyújtásával, központi írásbeli és szóbeli vizsgával zárul. A szakképesítésről a hallgató bizonyítványt kap. A jelentkezés feltétele: bármely felsőfokú diploma. A képzés díja: 55 000 Ft / félév. Jelentkezési határidő: 1998. szeptember 10. Jelentkezési lap, információ, kapcsolat: BTK Dékáni Hivatal, 6722 Szeged, Egyetem u. 2. T.: 454-362, 455-862. F: 321-843 DM Titkárság, 6720, Szeged, Stefánia 10. T. : 481 -281, 481 -320 (Papp Csaba), Jóni Gábor programvezető. T.: 440-335, e-mail: joni@mars.arts.u-szeged.hu PUBLIC RELATIONS SZAKKÉPZÉS A JATE Bölcsészettudományi Karán a Kar és a DM Kft. együttműködése alapján 1998. szeptember 18-án a Felsőfokú Kulturális Menedzserképző Program keretében ismét indul a két féléves SZERVEZETI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK A szakképesítés az Országos Képzési Jegyzékben PR munkatárs (középfokú), illetve PR szakreferens (felsőfokú) megnevezésekkel található, a képzés szakmai és vizsgakövetelményeit, továbbá a szakképesítéssel betölthető munkaköröket a múvelódési és közoktatási miniszter által kiadott 16/1994. (VII. 8.) MKM-rendelct 97. sorszámú melléklete tartalmazza. (Művelődési Közlöny 1997. április.) Azoknak az ambiciózus szakembereknek a jelentkezését várjuk, akik - akár a versenyszféra, akár a civil, nonprofit szektor adott munkaterületein -. szakmai előmenetelüket a programon szerzett ismeretek felhasználásával, és a szakképesítésről szóló bizonyítvány segítségével kívánják elősegíteni. Különösen ajánljuk a képzést azoknak a szakembereknek, akik munkaszervezetük külső kommunikációja szervezésében a Délmagyarország/Délvilág szerkesztőségeivel már kapcsolatban állnak, illetve kapcsolatot szándékoznak felvenni. A képzés a Felsőfokú Kulturális Menedzserképző Program keretébe illeszkedik, a 240 elméleti óra egy részét azzal együtt, más részét azzal egyidőben tartjuk, levelező rendszerben, heti egy napon előreláthatólag szombaton - , 10 órától, rövid óraközi szünetekkel 17 óráig. A foglalkozásokon a következó témákat tárgyaljuk - marketing alapismeretek, nohprofit(kulturális) marketing, város(térség)marketing, - vállalkozástan, pénzügyi, számviteli aiapfogalnuik, jogi, és gazdasági kérdések - médiaismeret, sajtóműfajok, médiarendezvények, etikai és esztétikai ismeretek - public relations, külső- és belső PR eszközei, alkalmazásuk, tömegkommunikáció, - vezetéselmélet, kommunikációelmélet, kommunikációs készségfejlesztő tréning. A képzés első féléve részvizsgával - dolgozat benyújtása, írásbeli és szóbeli vizsga zárul, amelyről a hallgató PR munkatárs (középfokú) megjelöléssel bizonyítványt kap. A képzés második félévét a záróvizsgával fejezzük be, amelyre a hallgató szakdolgozatot nyújt be, továbbá központilag meghatározott témakörökből húzott tételekből szóban felel. A vizsgáról PR szakreferens (felsőfokú) megjelöléssel a hallgató bizonyítványt kap. Figyelem! Záróvizsgára a vonatkozó előírások alapján csak az a hallgató bocsátható, aki a középfokú szakképesítést megszerezte, és legalább középfokú, bármely típusú állami nyelvvizsgával rendelkezik, bármely idegen nyelvből, illetve a záróvizsgáig a középfokú nyelvvizsgára jelentkezett. (Ez esetben bizonyítványát csak a záróvizsgát követően, legfeljebb 6 hónapon belül, a nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatásakor kaphatja meg.) A képzés díja: 55 000 Ft I félév. Jelentkezési határidő: 1998. szeptember 10. Jelentkezési lap, információ, kapcsolat: BTK Dékáni Hivatal. 6720 Szeged, Egyetem u. 2. T.: 454-362, 455-862. F : 321-843 DM Titkárság. 6720 Szeged, Stefánia 10. T.: 481-281,481-320 (Papp Csaba). Jóni Gábor programvezető. T.: 440-335, e-mail: joni@mars.arts.u-szeged.hu