Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-09 / 159. szám
CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 9. BELFÖLD 3 Megalakult az új kormány röviden Sok esö, újabb árhullám Göncz Árpád köztársasági elnök - Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke jelenlétében - átnyújtotta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a kinevezési okmányokat. (MTI Telefotó) • Vásárosnamény (MTI) A sok eső miatt újabb árhullám várható a Tisza mellékfolyóin. A határon túli vízügyi társszervezetek tájékoztatása szerint szerdára virradó éjjel a folyók romániai vízgyűjtő területein 1530, az ukrajnai körzetben 20-70 milliméter csapadékot mértek. Az ottani folyószakaszokon emiatt ismét emelkedik a vízszint. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén ugyancsak jelentós esők voltak a legutóbbi 24 órában. Felső-Szabolcsban 40-80, a Nyírségben 10-30, a beregi tájegységben 2070, az Ecsedi-láp körzetében 10-40 milliméter csapadékot mértek. Szépül a belváros • Baja (MTI) Összességében százötven millió forintot irányzott elő a bajai városi önkormányzat a belvárosi utcák korszerűsítésére. Elsőként az útburkolatok felújítását kezdik meg ügyelve arra, hogy a kor követelményei mellett megfeleljenek a történelmi hagyományoknak is, és visszaadják a patinás utcák egykori képét, hangulatát. A felbontott kőburkolatok a járműforgalomtól mentes utcarészeken szegélyként, folyókaként, lassító sávként, falvédő szegélyként visszaépülnek az aszfaltburkolatok mellé. Az útépítést megelőzően a csapadékvíz-csatornákat, illetve a föld alatti közműveket is korszerűsítik. Nevezetes szolnokiak • Szolnok (MTI) Megjelent a Szolnoki arcképcsarnok címmel tervezett könyvsorozat első kötete a Damjanich Múzeum szakembereinek szerkesztésében. A könyv Hild Viktor polihisztorról, JászNagykun-Szolnok megyei régészeti, őslénytani, numizmatikai kutatások, valamint a szolnoki múzeum megalapozójáról szól. A kiadvány megjelenése egy, a Hild-hagyatékot bemutató kiállításhoz kapcsolódik, és a terv szerint a további kötetek megjelenését is dokumentumtárlat rendezésével kötik össze. A későbbiekben a századforduló, a századelő nevezetes szolnoki alakjaival ismertetik meg az érdeklődőket. Tiltakozó orvosok • Siklós (MTI) Sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat a Siklósi Kórház Kht. orvosi kara, hogy a nyilvánosság előtt adhasson hangot az orvosigazgatói pályázat várható elbírálása elleni véleményének, de az egészségügyi intézményt felügyelő önkormányzat megtiltotta, hogy a kórház dolgozói közül bárki is nyilatkozzon. A kórház dolgozói közül csupán hárman kaptak engedélyt arra, hogy betekintsenek a kórházigazgatói pályázatokba. s miután ők az azokból szerzett információikat kollégáikkal is megosztották, közös - tiltakozó - álláspontot alakítottak ki. • Budapest (MTI) Göncz Árpád köztársasági elnök az Országház Kupola-csarnokában szerdán délután pár perccel négy óra után adta át az Orbán Viktor kormányfő által javasolt minisztereknek a kinevezésükről szóló okmányt. Ezzel, az Alkotmány 33. paragrafusa 5. bekezdésének értelmében, megalakult az új kabinet. Az ünnepélyes aktuson Boros Imre. a Phare-program kormányzati koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter, Chikán Attila gazdasági miniszter, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, Gógl Árpád egészségügyi miniszter, Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, Hámori József kultuszminiszter, Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Pepó Pál környeKopácsi • Budapest (MTI) A Társaság a Keleti Piacokért Egyesület (TKPE) Kopácsi Sándor közgazdászprofesszort választotta új elnökévé a lemondott Hujber Ottó helyére - döntött az egyesület közgyűlése szerzetvédelmi miniszter. Pintér Sándor belügyminiszter, Pokorni Zoltán oktatási miniszter, Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Szabó János honvédelmi miniszter, valamint Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vette át a kinevezési okiratot. Kövér László, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter nem jelent meg az eseményen. Göncz Árpád a később megérkező fideszes politikusnak a Nándorfehérvári teremben adta át kinevezési okiratát. Kövér László nem válaszolt a késését firtató újságírói kérdésekre. A miniszterek kinevezésén a köztársasági elnök erőt és egészséget kívánt a kormánytagoknak feladatuk teljesítéséhez. „Önök élvezik a parlament és a lakosság többségének bizalmát" - hangoztatta az államfő, hozzátéve, hogy a miniszterek korábban már helytálltak a politika, az az elnök dán, Budapesten. A pozíciójában megerősített Mezei András főtitkár kifejtette: a TKPE 1993-ban alakult azzal a céllal, hogy újraélessze Magyarország és a FÁK államok közötti gazdasági kapcsolatokat. üzleti élet, a tudomány és az oktatás világában. Göncz Árpád hangsúlyozta: óriási felelősség van a miniszterek vállán, ugyanakkor hangot adott meggyőződésének, hogy a tárcák vezetői már tanúságot tettek rátermettségükről. „Mindenkinek a saját lelkiismerete az igazi mérce" - zárta beszédét a köztársasági elnök. Az eseményen Göncz Árpád mellett jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke. A kinevezési okirat átvételét követően a közjogi méltóságok, valamint politikusok és a családtagok köszöntötték az új minisztereket. Az Orbán-kormány tagjai szerdán délután - az Országgyűlés előtt - letették a miniszteri esküt. Az Országgyűlés szerdai ülésén kiszélesítette a felsőfokú képzésben résztvevő hallgatók tandíjmentességi körét. A döntés értelmében nem kell tandíjat fizetnie az elsó alapképzés• Nyíregyháza (MTI) Regionális mezőgazdasági üzleti és szaktanácsadási számítógépes információs rendszert hoz létre HajdúBihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-SzatmárBereg megye - tájékoztatta ben és az elsó kiegészftő alapképzésben résztvevő hallgatónak, amennyiben tanulmányait a kormányrendeletben előírt módon teljesíti. Az Országgyűlés arra kérte fel a kormányt, hogy november 30-ig terjessze elő az alanyi jogon járó családi pótlék és gyes visszaállításával kapcsolatos törvénymódosításokat. Az Országgyűlés szerdán állami felügyelet alá vonta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait és igazgatási szerveit. A felügyeletet a kormány által kijelölt személy gyakorolja majd. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az Alkotmánybíróság előtt támadja meg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és igazgatási szerveinek állami felügyelet alá vonásáról rendelkező jogszabályt - ezt Sándor László, a szervezet elnöke közölte az MTI-vel szerdán, azt követően, hogy az Országgyűlés megszavazta a törvényt. az MTI-t Biró Miklós, a nyírségi agrárkamara ügyvezető alelnöke. A kamarai tisztségviselő elmondta: az adatbázishoz Internet-szolgáltatás keretében juthatnak hozzá majd a felhasználók, az agrárágazat szereplői. Mind a sör fogyasztása, mind pedig kedveltsége csökkent 1989-hez képest derül ki a GfK Hungária kutatásaiból. Az ábra azt mutatja, miként változtak sörivási szokásaink az elmúlt kilenc évben, alatta pedig az látható, hogy bizony megritkultak sörös estéink. Régiónkban változatlanul a lakosság egyharmada sorolja kedvenc italai közé a malátás nedűt. A sörkedvelők tábora leginkább a nők körében csökkent, az anyagi helyzet szerinti megoszlás mutatói pedig arról tanúskodnak, hogy a közepes jövedelműek mondtak le legtöbben a „serital" fogyasztásáról. A kutatás egyik érdekessége, hogy nem tapasztalható fogyasztáscsökkenés azok körében, akik az egészséges táplálkozás hívei. E szerint a sör természetes velejárója az életnek? • Miskolc (MTI) Gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt hét évi börtönbüntetéssel sújtotta a Miskolc Városi Bíróság szerdán Klement Tibor helybeli vállalkozót, és az itélet kihirdetését kővetően előzetes letartóztatásba helyezte. Társait szintén hosszabb-rövidebb időtartamú börtönre ítélte. Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnagyobb port felvert - csaknem félmilliárd forintos - gazdasági bűnügyének végére egy év után tett pontot a miskolci bíróság. Klement Tibort és társait - köztük apját, sógorát, rokonát - különösen nagy kárt okozó csalással, vesztegetéssel, adócsalással és csődbüntettel vádolta az ügyészség. A vád szerint az ügy 1991-ben kezdődött. A Klement család egyik vállalkozása akkor az egykori Borsodi Vegyi Kombinátnak (ma BorsodChem Rt.) - állításuk szerint - saját gyártmányú csavarokat adott el. Azok jó részét azonban vásárolták, és az olcsón vett kötőelemeket átcsomagolva, jóval drágábban adták tovább, az áfát pedig jog talanul - visszaigényelték. A miskolc-tapolcai Pallas Panzió építése során például mintegy 70 millió forint jogtalan áfa-visszaigénylésre derült fényt. A valamikori Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombináttól vásárolt olaszliszkai pincészet megszerzésekor pedig különféle visszaélésekkel 1992-es árfolyamon számolva - 160 millió forint kárt okoztak a hegyaljai cégnek. A miskolci ügyészség összességében kilenc vádpontot terjesztett a bíróság elé. A bizonyítékok alapján Klement Tibort hét évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Ezen kivül 300 millió forint vagyonelkobzással sújtották, továbbá kártérítésként meg kell fizetnie a tokaj-hegyaljai cégnek 114 millió forintot. Az eljárás alatt az ügyészség zároltatta Klement Tibor kiskorú gyermekének nevén lévő 450 millió forintos vagyont. Ebből fedezik a vagyonelkobzást, valamint a felmerült polgári jogi igényt. Az ügyész indítványára a bíróság - az ítélethirdetést követően - azonnali hatállyal elrendelte Klement Tibor letartóztatását, akit a tárgyalóteremből megbilincselve vezettek el. Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik azonban fellebeztek. Kedvetlenedő sörivók A sör kedveltsége, százalékos aranyban 1989 140% tmsssEMm 34% 131% Észak Magyaro. Dél-Alföld Pest megye |35% Pest megye 37%] Közép Dunántúl ••42% Közép Dunántúl 27% 1 1 1997 Észak Magyaro. 25% Eszak-Alföld Dél-Alföld 25% 30% 10 20 30 50 5 10 15 20 25 30 35 40 A heti sörfogyasztás regionális bontása I 1989 Észak Magyaro. Dél-Alföld Pest megye r imfMMir 1.34 0.99 1.11 1.39 1.29 1997 Észak Magyaro. 0.76 Eszak-Alföld 0.88 Dél-Alföld 0.65 Pest megye 0.91 Közép Dunántúl 0.54 0.0 0.3 0.6 0.9 0.2 04 0.6 0.8 1.0 Információt! jegyzet Kicsi vagy kocsi? A család alapvető, természetes, élő sejtje a társadalomnak. Ezt az alaptételt, rendszertől függetlenül, mindegyik hatalom elismerte és elismeri. Az más kérdés, ki és mennyire vette komolyan a családpolitikát. Azaz: a családi élet biztonságának garantálását, a gyermekvállalás feltételeinek szavatolását, hazánk népességfogyásának megállítását. Az új kormány programjában a közrend és a közbiztonság megteremtése mellett elsőbbséget élvez a családok támogatása. A most hatalomra kerülők olyan családpolitikában gondolkodnak, amely kiszámítható és tervezhető jövőt biztosít, épít az egyéni felelősségvállalásra, erősíti a generációk közötti szolidaritását, elősegíti a polgári jólétet, s ami még ennél is fontosabb: összhangban van a gazdaságpolitikával. Mindezek szép és jó elképzelések, nemes gondolatok. De megvalósíthatóak-e a gyakorlatban? Megállíthatóak-e azok a negatív folyamatok, amelyek már a második világháború előtt, a hagyományosnak mondott családmodell szétrobbanásával elkezdődtek? A háború előtt, amikor több generáció élt együtt a családban, sok gyermeket vállaltak az emberek. Ebből alakult ki később a kétgyermekes családminta, melyet a szociológusok tulajdonképpen természetes folyamatnak neveznek. Aztán a hatvanas-hetvenes években jött a „kicsi vagy kocsi" uralkodó szemlélet, amelynek során sokan a gyermekvállalást anyagi feltételeknek rendelték alá. Majd munkába álltak a nők, és az utóbbi időben tovább változtak a családi szokások: csökkent a házasságkötések és szülések, növekedett a válások száma. Tfár a demográfiai trendekben egyelőre még nem MJ lehet kimutatni drasztikus törést, az újak arra tettek: ezt nem is várják meg, s a családok és a fiatalok támogatásával megálljt parancsolnak ennek a lassú és folyamatos válságnak. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022. Telephely: Dorozsmai út 5. Tel.: 466-092. "MODULBAU ÉPÍTŐANYAGOT A MODUL BAU-tól 5-25%-os VÁSÁRI AKCIÓKKAL JÚLIUS 12-IG VÁRJUK VEVŐINKET A MARS TÉR SZABAD TERÜLETÉN ÉS A TELEPHELYÜNKÖN. • Gazdasági bűncselekményekért Hét év börtön