Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-06 / 131. szám
SZOMBAT, 1998. JÚN. 6. SPORT 15 Majdnem vége labdarúgás • Munkatársainktól Az NB III Alföld-csoportjának utolsó elátti, 29. fordulójában a Csongrád megyei csapatok közül a Hódmezővásárhelyi FC és az SZVSE játszik hazai környezetben. Az előbbi a Szarvas, míg az utóbbi a Tótkomlós gárdáját látja vendégül. A második helyen álló Makó FC az ötödik Békés otthonában lép pályára. A forduló valamennyi találkozója vasárnap 17 órakor kezdődik. Antal Ferenc, a HFC edzője: - A legutóbbi fordulóban ismét bebizonyítottuk, hogy van tartása a csapatnak. Sajnos, továbbra is idegenben játszik jobban az együttes. Elsósorban azért, mert számunkra sokkal kedvezőbb ha a zárt védekezésből indítunk gyors akciókat. A Szarvas elleni összecsapás az idei utolsó hazai mérkőzésünk, szeretnénk minél szebben búcsúzni a közönségtől. Minden nézőt vendégül lát a klub, a belépőjegy felmutatásával egy pohár sört fogyaszthatnak el a drukkerek. Huszár a Kisújszállás elleni kiállítása miatt öthetes eltiltást kapott, míg Luczásra a sárga lapok miatt nem számíthatok. Ennek megfelelően a kezdő tizenegy valószínűleg a következőképpen alakul: Kovács K. - Tóth Cs., Kazán, Rárósi - Fazekas, Borbás P., Kovács T., Sípos (Szrenka), Borbás Zs. Bakó, Szitkó. • Szalai István, az SZVSE trénere: - A sok vereség ellenére nem vagyok elkeseredve, hisz a napokban végzett fizikai tesztek remek eredményekről számoltak be. A jövő csapata a mienk, s hogy nem járunk rossz úton, azt az is mutatja, a területi ifjúsági válogatottba öt játékosomat hívták meg: Dömét, Kisst, Ráczot, Csúrit és Kerekest. A következő keretből kerül ki a Tótkomlós ellen pályára lépő tizenegy: Szűcs, Győri (kapusok), Terhes Cs., Ács, Bóka, Juhász, Kiss, Rácz, Gyimesi, Gáti, Gyányi, Csűri, Kerekes, Csernus (mezónyj átékosok). A forduló további párosítása: Gyomaendrőd-Gyula, Kerekegyháza-Mezóberény, Kunszentmárton-Ki súj szállás, Dömsöd-Mélykút, Örkény-Jamina. • Emléktorna Kisteleken Helyben maradt a serleg kézilabda • Munkatársunktól Immár harmadik alkalommal rendezték meg Kisteleken a Csorba Pál ifjúsági női emléktornát, melyre nyolc gárda nevezett. A helyet adó Petőfi Sándor általános iskolában, Ott József polgármester megnyitója után, a helyi ifjúsági fúvószenekar és a Pro Art táncstúdió mazsorettcsoportja szórakoztatta a közel 200 nézőt. Ezután a kézilabda játszotta a főszerepet, s a két négyes csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdöttek egymással a csapatok. Az „A" csoportban a Kistelek, a „B" csoportban a Sándorfalva végzett az élen, így ez a két gárda játszotta a döntőt, melyen a kisteleki együttes fölényes győzelmet aratott (16-4). A torna végeredménye: 1. Kistelek (Köti Adrienn, Krizsán Andrea, Mucsi Nóra, Búkor Csilla, Bakonyi Noémi, Csányi Anita, Kormányos Szilvia, Buknicz Bernadett, Kunstár Kata, Ocskó Timea, Tót Ágnes, Rácz Ildikó. Edző: Ónozó István), 2. Sándorfalva, 3. Odessza II., 4. Gádoros, 5. Mórahalom, 6. Dorozsma, 7. Domaszék, 8. Sándorfalva. A torna különdíjasai, gólkirály: Farkas Zsuzsa (Sándorfalva), legjobb kapus: Németh Eszter (Odessza II.), legjobb mezőnyjátékos: Tóth Ágnes (Kistelek). Ötödik és hetedik helyen kosárlabda • Munkatársunktól Az újszegedi Sportcsarnokban rendezték meg a fiú országos kadet-kupa kosárlabda döntőjét, melyen két Csongrád megyei gárda is részt vett. A Szedeák KE az ötödik, mlg a Hódmezővásárhelyi Kosársuli a hetedik helyen végzett. A fináléban a fővárosi Diana SE diadalmaskodott a szombathelyi Falco ellen (72-60). A torna végeredménye: 1. Diana SE, 2. Falco KS, 3. Danone Honvéd, 4. Sopron, 5. Szedeák KE, 6. Szolnok, 7. Hódmezővásárhely, 8. Nyíregyháza. A viadal Ali Slar gárdájába bekerült a szegedi Tanács Attila és a hódmezővásárhelyi Kotormán Csaba is. A díjazottak között több Csongrád megyei sportoló is volt. A legkiemelkedőbb játékos: Kotormán Csaba (Hódmezővásárhely), a legjobb centerjátékos: Tanács Attila (Szedeák), a legeredményesebb játékos: Kotormán Csaba, 133 pont, a legfiatalabb játékos: Molnár Miklós (Szedeák), a hárompontosdobó-verseny győztese: Jakab Máté (Szedeák). Mesterüket köszöntötték • Munkatársunktól Molnár Ferenc, a Csongrád megyei női labdarúgás megteremtője és életben tartója ötvenéves. Ebből az alkalomból köszöntötték volt és jelenlegi tanítványai, a Szegedi Boszorkányok FC női csapatának tagjai. Elmondták, hogy az évek során számos sikert értek el, s ezt jórészt mesterüknek köszönhetik, aki kitartással és buzgalommal ténykedett a szegedi női labdarúgás sikeréért. Elhangzott az is, hogy Molnár Ferenc irányításával a Tisza-parti gárda olyan eredményeket értek el, mint a Magyar Kupában való döntőbe kerülés, a László Kórház verhetetlennek hitt csapatának legyőzése. Áldozatos munkája, kitartása és a sport iránti szeretete tette lehetővé számukra, hogy bejárhatták a világ tájait Európában és Közép-Amerikában egyaránt. Tiszteljük és szeretjük a mestert - hangzott befejezésként a köszöntő - s kívánjuk, hogy a szegedi női labdarúgás érdekében vidámsága, életszeretete és ereje még sok-sok éven keresztül elkísérje. Zárás az NB l-ben • Munkatársunktól Az utolsó fordulót bonyolítják le ma, 17 órától a labdarúgó NB I-ben. A párosítás: UTE-Kispest (az Msat élőben közvetíti), BVSCVasas, MTK-Békéscsaba, Stadler-Haladás, ZTEVác, Győr-Tiszakécske, Diósgyőr-Videoton, Gázszer-FTC, Siófok-Debrecen. Fociznak a gázosok • Munkatársunktól Ma, 8 órától az újszegedi Kisstadionban rendezik meg a gázszolgáltató vállalatok kispályás labdarúgó-bajnokságát. A sorrendben tizenegyedik rendezvényen a hazaiak mellett a Főgáz (Budapest), az Egáz (Győr), a Közgáz (Nagykanizsa), a Tigáz (Gödöllő) és a DDGáz (Pécs) csapatai küzdenek majd az első helyért. Az eseményt színesíti majd a Dégáz gyermeknapi focimeccse, valamint (ha az időjárás engedi) hőlégballon-bemutató. Szombati forduló • Munkatársunktól A Szeged-Dorozsma NB I/B-s és a SZEAC NB Il-es labdarúgócsapata is ma fejezi be az idei pontvadászatot. A Vágó-legények 17 órától hazai pályán a Paksot fogadják, míg Tuijánék Kalocsára utaznak, ahol 17 órától a kiesés szempontjából nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk. Makói különbusz • Munkatársunktól Ma, 10 órától a Makó Deák-Keri női kézilabdagárdája Szarvason lép pályára az NB II utolsó fordulójában. A klub a bajnokavató mérkőzésre Makóról, a Hollósy utcai sátorcsarnok elől és Szegedről, a Sportcsarnok elől egyaránt 7.30-tól ingyenes szurkolói buszt indít. Terüloti diákolimpia • Munkatársunktól A közelmúltban Nyíregyházán rendezték meg a röplabdások területi diákolimpiáját. A mini lányoknál a Szegedi Felsővárosi Általános Iskola csapata a második, a mini fiúknál az első helyen végzett. Szombati emolés • Munkatársunktál Ma 16 órától rendezik meg Szegeden, az Etelka sori teremben a Csongrád megye-Brandenburg (német) ifjúsági súlyemelő csapattalálkozót. SZEAC-siker • Munkatársunktól SZEAC-Nyírbátor 4-0(3-0) NB Il-es ifjúsági labdarúgó-mérkőzés. SZEAC: Kispéter (Horváth) - Nagy, Tóth, Erményi, Farsang (Feriing) - Görög, Radics, Makra - Lantos, Wenner (Balázs), Gerecz (Driesner). Edző: Tóth Győző. Gólszerzők: Görög, Farsang, Makra, Gerecz. Táncos lábak • Nagy az esély a 2004-es EB-rendezésre Az utazó MLSZ-elnök • Munkatársunktól Móczó János tánctanár tanítványai, valamint a Flamenco klub növendékei nem unatkozhatnak, hiszen hétről hétre részt vesznek valamilyen erőfelmérőn. A párok a közelmúltban a következő eredményeket érték el. Szeged, E junior II., latinamerikai: ...5. Virág Péter-Szabó Anita, 6. Fejes Barna-Jakus Renáta. D felnőtt, latin-amerikai: ...2. Fodor Tamás-Ménesi Judit, 3. Szakái Attila-Smajda Tímea. Standard: ...4. Fodor-Ménesi. Budapest, C junior II., latin-amerikai: ...2. Pozsonyi Dániel-Szalai Ágnes. Fót, C felnőtt, standard: ...2. Polgár Csaba-Tibrik Erika. Latin-amerikai: 1. Polgár-Tibrik. Békéscsaba, A országos bajnokság, latin-amerikai: ...2. Bíró János-Németh Gabriella. Standard: ...4. Gyarmati András-Czédula Mónika. Jászberény, Pünkösd-kupa, C ifjúsági, standard: 1. Laczi Gábor-Szűcs Anikó (Flamenco). Latin-amerikai: 1. Laczi-Szűcs. D junior I., standard: 1. Ádám Gábor-Czinege Krisztina (Flamenco). C felnőtt, standard: 1. Polgár-Tibrik. Eger, D junior I., standard: 1. Ádám-Czinege. A nem jelöltek Móczó-tanftványok. Az A országos bajnokság második helyezeitje a Bíró-Németh páros. (Fotó: DM-fotó) Kovács-Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség első embere az eddigi munkássága alatt mindig a középpontban állt. A döntéseit és ötleteit sokan jó dolognak tartják, azonban rengetegen kétkedve fogadják ezeket - sajnos ók vannak többen. Igaz, a későbbiekben az ellenségesen viselkedök is beállnak a sorba, s az újítások mellé teszik le voksukat. Az MLSZ elnöke immár második alkalommal járt kinevezése óta Szegeden, s a sörfesztivál keretében megbeszélést folytatott a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség vezetőivel - főként az utánpótlásról. • Hivatalba lépése óta rengeteget utazott, több labdarúgó egyesületet és megyei szövetséget keresett fel. Miként fogadták? - Nagyon sok klubnál furcsa szemmel néztek rám, mert az MLSZ-től még soha sem járt náluk senki. Számomra nagyon fontos az, hogy megismerjem az ország labdarúgását - a kis egyesületektől a nagyokig. • Mi tapasztalt, hogyan műkődnek a klubok? - Meggyőződésem, hogy nem olyan gyenge a magyar labdarúgás, mint sokan azt mondják. Nagyon nehéz körülmények között élnek és dolgoznak a mai egyesületek. Akik hangosan kritizálják a honi focit, azok mégis jól megélnek belőle. Vérbeli kirakatemberek. Pozitív dolog, hogy a megyei szövetségeket és több klubot is a tenni akarás jellemzi. Negatív viszont az, hogy nem látjuk a jövőt. • Mennyire összetartó a futballtársadalom ? - Nagyon sok területen dolgoztam már az életben, azonban ennyire széthúzó társasággal még nem találkoztam; ebben a mondatban, Kovács Attila MLSZ-elnök nagyon bízik a pozitív változásokban... (Fotó: Nagy László) azt hiszem, minden benne van. • A bajnokságok átszervezésével ez csak romolhat... - Váltani kell mindenféleképpen, mert a jelenlegi állapot elfogadhatatlan. Azon munkálkodunk, hogy a profi bajnokság valójában az legyen, illetve a többi (NB I, NB II) is megfelelően működjön. Nem csak a mi, hanem a klubok ötleteinek is érvényesülniük kell. Remélem, megtaláljuk mindenki számára a legjobb megoldást. # A sok-sok probléma mellett az utóbbi hetekben a szurkolói rendbontások kerültek reflektorfénybe. Hogyan lehet megszüntetni ezeket a „balhékat"? - Az elnökség megalakulásakor tisztában voltunk, hogy ez létezik, ezért létrehoztuk a szurkolói koordinációs irodát. Az elmúlt időszak eseményei pedig gyors lépésekre késztetnek bennünket. De nem csak az MLSZ-nek, hanem a magyar társadalomnak is meg kell oldania ezt a gondot, mert egyre jobban terjed az agresszivitás. • Egyre többen találnak vissza a stadionokba, ám Kelet-Magyarországon nagyon kevés minőségi egyesület működik, sok a fehér volt a foci térképén... - Ez is egy régi probléma, de ez sajnos a terület negatív adottságai közé tartozik. Talán a közösen megrendezendő Európa-bajnokság változást hozhat. • Ennyire biztosra lehet venni, hogy Ausztriával közösen megkapjuk a lebonyolítás jogát? - Jóformán 99 százalék, hogy hazánk 2004-ben az osztrákokkal közösen megszerzi az öreg kontinens fociversenyét. Erre garancia lehet a mostani kormány, valamint ha a svéd Johansson úr megnyeri a FIFA elnökválasztást. A támogatásuk garancia lesz a sikerhez. • Szeged városának utánpótlás képzését többször példaként említette. Mennyit merítenek innen, mert Magyarországon a nagy egyesületek továbbra is csak „rabolnak" a kicsiktől? - A szegedi focisuli profi módon üzemel, s egy jól szervezett „intézmény". Sokaknak példának ajánljuk a Tisza-partiakat. Az eddigi „garázdálkodókat" pedig rá kell szorítani arra, hogy ők is foglalkozzanak ezzel a munkával, s fektessenek a nevelésbe és képzésbe energiát. Igaz, ezen a területen is hamarosan változások történnek, mert az anyaegyesületektói elcsábított fiatalokért nem csupán „névleges" pénzt kell fizetniük. • Egy jó felnőtt válogatott példával szolgálhat a tiniknek. Az idén nem lehet panasz a nemzeti tizenegyre... - Bicskei Bertalan munkássága alatt még nem kapott ki az együttes, ebből azonban nem szabad meszszemenő következtetéseket levonni - bár valami elindult. Az viszont megállapítható, hogy a szemlélet nagyban megváltozott és ez eddig apró sikerekhez vezetett. Jó lenne a megkezdett úton tovább haladni, mert ez lehet a siker titka. Süli Hóbort