Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-02 / 127. szám

8 A HELYZET KEDD, 1998. JÚN. 2. • Rómában minden más (7.) Pápai audiencián A pápa, két bíboros, és két testőr. (A szerző felvétele) Ilike elment „Okos, aki érti az embereket, aki önmagát érti: ihletett. Hatalmas, aki másokat legyőz, aki önmagát legyőzi: erős. Aki törekszik: nincs htján akaratnak, aki megelégszik: gazdag. Aki nem veszti természetét: hosszúéletű, aki nem veszti emlékezetét: örökéletű." Kedd reggel arra ébredtünk, hogy nincsen villany a szobánkban. Kimentem a folyosóra, biztosítékot keresni, de nem találtam. Lementem az idegenvezetőhöz, segítsen, mert borotválkoznom kéne. Azt mondja, várjuk meg inkább a napkeltét, akkor úgyis kivilágosodik. Álmából fölzavart ember ennél bölcsebbet nem is mondhat. A szobánkban azonban nemcsak villany nincsen, de víz van. Annyira megcsodáltam tegnap reggel a tengert, eljött volna viszontüdvözlésünkre a második emeletre? Megint kimentem, hátha találnék bárkát, kompot vagy tutajt, mert özönvízben ilyen jár az embernek. Fölmosó vödröt találtam csak, nyeles ronggyal. Elkezdtem fölszedni az ázalékot, bár sehogy nem értettem, hogyan kerülhetett ide. Reggelinél oldódott meg a titok. A szemközti szobában esti zuhanyozás közben jött a csőtörés. Onnan szökött ki, és be a mi ajtónk alatt. Állítólag olaszos temperamentum szerint akkora zajjal járt a közvetlen veszély elhárítása, már az is csoda, hogy semmit nem vettünk észre belőle. A villanyt is óvatosságból kapcsolták ki. Legalább az alsóvárosi sekrestye ajtaját elhozhattuk volna. Arra ki van írva: A viz it vot... Megtanultam annakidején Janus Pannonius verseit, ismerem a Galeotto Marziohoz szólót is, tudom róla, hogy pécsi püspök létére miként vélekedett a zarándokokról, de a pápai audienciát ki nem hagyhattuk. Nem akarok álszent lenni. kíváncsi is voltam rá. Rokonszenves ez az örökké utazó derék lengyel öreg, világegyház feje, beültünk tehát a nekünk rendelt ötödikhatodik sorba. Ennél közelebbről talán soha nem láthatom. Ne kérdezzék, hányan voltunk, mert nem tudom. A hatalmas terem a mi kongresszusi palotánkat mindenestül úgy elnyelné, ahogy a Szent Péter bazilika nyelné be az esztergomit. De hogyan kerültünk mi ennyire előkelő helyre? Csak nem azért, mert mi nyilvánítottuk először nagyböjtté az egész évet? Persze, hogy nem, jól szervezték az utunkat, azért. Mögöttünk a finnek, előttünk talán az oroszok. Tíz óra múlt tíz perccel, amikor bejött a pápa. Hatalmas ováció, taps, ujjongás fogadta, és ő jóságosan integetett, ahogy képernyőről ismerős már a körítés. Jóval többen voltak a fiatalok, ők kiáltották leghangosabban örömüket. Harmónium szólt közben, de nem lehetett kihallani belőle semmit. Ez az az ember, aki az egész világot szereti? És az egész világból ide érkezők viszonozzák? Amikor beletottyant székébe - bocsánat a profán kifejezésért, de térdei is fájhatnak -, latinul olvastak föl valamit. Hajdanában az egész misét kívülről tudtam, de erre nem ismertem rá. A ceremónia fontos részeként nyolc pap ült a pápától jobbra, egyenként álltak föl, a maguk nyelvén köszöntötték, és katalógust olvastak. Amikor a csoportok nevüket hallották, nem jelen szóval válaszoltak, hanem kitörő hurrázással, vagy gyönyörű kórusművel. Azon a nyelven olvasta föl köszöntőjét a pápa, amelyen hozzá szóltak. Nem hiszem, hogy lett volna olyan nemzetnek fahitű fia a teremben, akit meg ne érintett volna a saját nyelvén hozzá szóló szózat. Amikor az ungarézeket köszöntötte, nekünk is megbizsergett a szívünk, noha leginkább a veszprémi egyházmegyéből érkezetteknek szólt. „Szeretettel köszöntelek benneteket, a szent liturgia szerint, Urunk, Jézus Krisztus föltámadásának nagy titkában. Segítsen bennünket az Úr, ezt kívánom szeretettel nektek és szeretteiteknek. Dicsértessék a Jézusz Krisztusz". Ennyit sikerült leírnom ötölve-hatolva szavaiból, bár hosszabban szólt. Utánunk a horvátok következtek. Tüntetésszámba is elment volna otthon, olyan hangos viszonzást kapott: őt kezdték éltetni. Nem szeretheti a személyi kultuszt, mondanám itthoni politikai zsargonnal, mert azonnal közbevágott. A lengyelek tovább éltették mégis, és az olaszok is. A legvégén ő kezdte énekelni a Miatyánkot, latinul, és a hatalmas terem minden embere folytatta. A diplomáciai sorokból mentek föl hozzá, a gyerekeket megsimogatta, megáldotta, és meg is csókolta. Két menyasszony-vőlegény is beállt a sor végére, náluk tovább időzött, szólt hozzájuk, és megáldotta őket is. Tolókocsisok sokasága következett, és legeslegvégül ismét gyerekek köszöntötték. Amikor kifelé ment, akkor zendített rá megint a zenekar. Azt a talán amerikai valamit játszotta, amit ilyen profán magyar szöveggel ismerek: Napsütötte prérin át egy cowboy lovagol... Folytatni magamban se mertem, a pávatoll helyét kiejteni is szentségtörés lenne. Odakint szirénázó autók rikácsolása fogadott bennünket. Visszatértünk a világváros hétköznapjaiba. (Folytatjuk.) Horváth Dezső Bocskárné Mészáros Ilona 1946. április 9-én Szolnokon született. A szegedi főiskolán szerzett tanári diplomát magyar-történelem szakon. Első munkahelye a Kállai Éva Nevelőotthon volt, ahol nevelőtanár, igazgatóhelyettes, majd az intézmény bezárásáig annak igazgatója volt. Itt kötelezte el magát a gyermek- és ifjúságvédelemmel. Kolléganőivel sok állami gondozott lány sorsát egyengették. Hosszú ideig dolgozott a Pedagógus Szakszervezet városi bizottsága tagjaként. Tettrekészségét állami kitüntetésekkel is elismerték. 1993-ban az Árpád Nevelőotthon igazgatóhelyettese lett. Néhány évvel ezelőtt betegség kényszerítette a változtatásra. Küzdelme, életigenlése és az őt körülvevő szerettei átsegítették a nehézségeken. Felgyógyulása után folytatta, amit felvállalt. A gondjaira bízott gyerekek és kollégái kívánsága szerint próbálta segíteni a gyermekvédelmi munkát. Csoportnevelóként a legkisebbeket bízták rá, akiket féltő gonddal vezetett a tudás megszerzésének útján: kezüket vezette az írástanuláskor, osztozott sikereikben és kudarcaikban is. Állandó résztvevője volt mindennapjaiknak, ünnepeiknek és játékaiknak. Másokért való tenniakarása és a kollektíva bizalma a gyermekotthon szakszervezeti titkárává tette. A fizikai és lelki megpróbáltatások legyőzték küzdeniakarását. Családja és „nagy családja" bájos kedvességét, törékeny lényét mindig hiányolni fogja! Ma, kedden, 11 órakor búcsúzunk tőle, a Belvárosi temetőben. Az Árpád Nevelőotthon dolgozói Ellopták a kökényi harangot • Munkatársunktól Ellopták a bökényi római katolikus temető nagyobbik, kilencven kilogrammos harangját - tájékoztatta lapunkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A bűncselekmény május 27. és 30. között történhetett, s vélhetően színesfémtolvajok tulajdonították el a múlt században, Temesváron öntött, mintegy 300 ezer forint értékű harangot. VI. SZEGEDI > 1998. június 3-7., Szeged, Mars tér Egy kis (sör)nosztalgia Mindenkit szeretettel várnak rendezők! DM Egy rövid kis történetet szeretnék elmesélni a kedves sörbarátoknak, hogy felfrissítsem az emlékezetüket: milyen szép dolgok is történtek a korábbi időkben. Nos, két évvel ezelőtt Kabos László színművész volt a fesztivál vendége, meg is érkezett idejekorán, s kiült velem, Komló Feróval, egyik kerthelyiségbe. Aztán sört rendelt ő is, meg én is. Emlékszem, finom Miklós-sört ittunk, ír típusúból. ízlett. Azt mondta nekem a művész úr: Ha befejeződik az előadás, visszatérünk ide és iszunk még egy kriglivel. Nem fejeződött be. Elmosta az eső. Akkora zivatar volt, hogy szegény művész úr szinte egyedül maradt a színpadon, a közönség szerteszét szaladt, Komló Férő pedig állt egy félig összecsukódott napernyő alatt és időnként próbálta kiönteni a cipőjéből a záporesőt... Aztán elült a vihar, a művész úr pedig azt mondta: Nézze Komló úr, olyan hideg van most körülöttünk, hogy ez nem alkalmas az ivásra. Elbúcsúzott és a főváros felé vette útját. Én pedig abbéli bánatomban, hogy Kabos művész úrral nem ihattam több ír típusút, leültem egy asztal mellé és megitttam az ő részét is. Megígérte azonban, hogy még visszatér közénk és találkozunk. Ezt remélem én is, meg valószínűleg önök is kedves sörbarátaim. Ezért hát menjünk ki a VI. Sörfesztiválra. Ott találkozunk! Komló Feró A BELEPES DÍJTALAN! Támogatók: ftfi BOTOND — ÉTTiZtEBI „ Az On nem csak a nagyobb teljesítményű motort, a korszerűsített futóművet, a harmadik generációs ABS-t és a kiváló menettulajdonságokat élvezheti. Májusban és júniusban ugyanis további extrákat is érzékelhet minden Mondeóban: a vagy g A Ford márkakereskedésekben saját szemével is meggyőződhet róla - az új Mondeo valóban egy extra választás! /Vtcrrtctec? A hatodik érzék Jövőbe vezet