Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-04 / 129. szám
18 MŰSOR CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚN. 4. horoszkóp T KOS: Nem fűlik a foga a kötelező teendőkhöz, teszi, amit kell, de csak félgőzzel. Valamit nagyon hiányol az életből, de még maga sem tudja, hogy mi az. BIKA: Emberismerete sajnos nem százszázalékos, ennek ellenére helyesen (téli meg ismerőseit. Pontosan tudja, ki a barát és ki az ellenséges. "JT IKREK: Bármely kicsi is az ember, a világegyetem a kozmikus sugarak hatnak rá. Ma éppen ezeket a jótékony hatásokat észleli magán, és boldog. I c<v I RÁK: Egy kiadós I——' beszélgetés sokat lendítene lelki bajain. Szervezze meg, s akkor kilábal ebből a rossz helyzetéből. Ne legyen semmiképp türelmetlen. s\ OROSZLÁN: Ka landvágyát sokféleképpen kiélheti, csak arra vigyázzon, hogy ne hozzon senkit ki a sodrából. Ha nagyon szeretne megkapni valamit. ne adja fel. np SZŰZ: Ma komoly feladatra koncentrálhat, használja ki az alkalmat arra, hogy előbbre vigye személyes és üzleti tervei megvalósítását. S MÉRLEG: Ne erőltesse a dolgokat, ha valami nagyon nem megy, akkor vizsgálja meg, hátha a megoldási képlettel van a baj. Legyen rugalmas! ~m~1 SKORPIÓ: Egy J kis önvizsgálat erdeményeként rájön, hogy mennyire túlzásba vitte a másokkal való foglalkozást. Mostantól önmagával foglalkozik. NYILAS: Legyen —sokkal türelmesebb, elsősorban a gyermekeivel. Ne építsen légvárakat, kevesebb csalódás éri, ha a földön marad mindig. -g I BAK: Ügyet se vessen a gáncsoskodó, gondterhelt, állandóan savanyú ábrázattal közlekedő emberekre, tegyen róla, hogy szárnyalásra késztesse őket! XsZX VÍZÖNTŐ: Úgy érzi. mostani munkája - azon kívül, hogy elfárasztja - sok élményt nem nyújt. Szeretne egy kicsit könnyebb kenyérkeresetet. [X] HALAK: Meglátja, hogy milyen egyszerű és szép az élet, amikor elsimulnak a gondok és minden a helyére kerül. Várja a hétvégét. INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-ig! 06-80/821-821 A tévéállomások mai filmajánlatábál MTV 1 22.40 Halálugrás „Ne mulassza el megnézni a levegő akrobatáinak halálugrását" - hirdeti a reklámszöveg a repülőcirkusz szenzációs mutatványát. A háromfős ejtőernyőscsapat városról városra járva sikert és egy kis pénzt szeretne kovácsolni az állandó életveszély vállalásával. A három kalandvágyó férfi magánélete sem mentes az izgalmaktól. MTV 2 21.00 Yerma Frederico Garcta Lorca visszatérő témája az elzártságban élő, évszázados erkölcsi törvényeknek engedelmeskedő, illetve ezek béklyóiból kitörni próbáló boldogtalan nő. Yerma, a szép fiatalasszony leghőbb vágya a gyermekáldás, amit Jüan képtelen teljesíteni, bár mindennel igyekszik kárpótolni feleségét. Az asszony nem mer a világgal szembeszálllni, hogy férjél megcsalva szüljön gyermeket. MSAT 20.30 Elő robotok Music Box. 13.45 A hekus (ism.). 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten. 16.00 Bulivonal. 16.30 News-da. Pophfrek. 17.00 Szelep. Sportműsor. 18.00 Benny Hill. 18.30 Alak-Art. Kulturális híradó. 19.00 A hekus. Német krimisorozat. 20.00 Drakula. 20.30 Élő robotok. Amerikai sci-fi. 22.10 AlakArt (ism.). 22.40 Élve kell. Amerikai akciófilm (ism ). 0.25 Music Box. RTL KLUB 20.55 Egy másik világ Mivel Ludovicot szülei elhanyagolják, a fiú magányában az elektronikus játékokhoz és rajzfilmekhez menekül. Egyre kevésbé él a valóságban, ahol rosszul érzi magát, jobban kedveli a gépi fantáziával épített, saját álomvilágát. Fordulatot csak a szerelem hoz életébe. Beleszert egy bájos, fiatal lányba... DUNA TV 22.15 Örökség 1936-ban a dúsgazdag, meddő Szilvia „megvásárolja " a szegény bolti eladónőt, Irént, hogy Akos, a jóképű katonatiszt férj ejtse teherbe, és a születendő gyermek örökölje a hatalmas vagyont. Szilvia terve azonban meghiúsulni látszik: Ákos és Irén egymásba szeretnek, és férfi elhagyja őt... HBO SZÍV TV 20.45 Kosárlabda NBA 15.05 72 óra. Kulturális ajánló. 15.35 MASH. Amerikai vígjáték (ism.). 17.45 Trükkös halál. Amerikai sorozat. Az ikrek. 18.45 Hír3. 19.15 Fejvadász. Az őrület. Amerikai akciófilm-sorozat. 20.15 MASH. Amerikai vtgjátéksorozat. 20.45 Kosárlabda NBA. Döntó. 22.45 Hfr3 (ism.). 23.15 Trükkös halál. Amerikai sorozat. 0.10 72 óra (ism.). 20.00 Szemünk fénye akció 7.00 Bolondos dallamok. 7.30 Bír-lak. 8.05 Shaolin kígyó és daru művészete. 9.35 Enigma. 11.15 Apa csak egy van. 12.55 Hagyjátok Robinsont! Magyar vfgjtáék. 14.15 Az ember, aki elfogta Eichmannt. 15.55 Tűzparancs. 18.05 Mozimánia. Kaszkadőrparádé. 19.00 Bolondos dallamok. 19.30 Bír-lak. 20.00 Szemünk fénye akció. 21.35 így készült a Segíts, mumus! 22.00 Melrose Place. 22.45 Dr. Moreau szigete. 0.25 Szellemi lecke. 2.00 Fűnyfróember 2. 3.30 Pokolsztárda. 5.10 Csábító testek. 21-00 Gyomok között 7.00 Napraforgó. 9.00 Torna nőknek. 12.00 Csontritkulás elleni gerincjavító torna. 15.00 Bababörze. 15.15 Tévéshop. Casa Italia. 16.00 Terhestorna. 16.30 Autósportmagazin (ism.). 17.00 Ufo 2. (ism.). 18.00 Sportmagazin. 19.00 Rendőrségi magazin. 19.30 Én pici pónim. 20.00 Szédülj el! Csuka Mónika műsora. 20.30 Sztárbár (ism.). 21.00 Gyomok között. Amerikai film. 23.40 Ősamazonok. Amerikai sci-fi (ism.). 0.30 Napraforgó. 0.45 Zenei összeállítás. 1998. JUNIUS 4„ CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: BULCSÚ mozi SZEGED KORZÓ: 15.30 óra: Anastasia. Színes, m. b.. amerikai rajzfilm. 17.45 és 20.30 óra: Boogie nights. Színes, amerikai film. BELVÁROSI: 15, 17.15 és 19.30 óra: Gyilkosok gyilkosa. Színes, amerikai akciófilm. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): 15.30, 17.45 és 20 óra: Az ikrek visszavágnak. Színes, angol film. KAMARA TEREM: 17.45 és 20 óra: A sámán ereje. Színes, francia-lengyel film. GRAND CAFÉ (Deák F. u. 18.): 19 óra: Ragyogj! (Scott Hicks). 21 óra: Ponyvaregény (Quentin Tarantino). VÁSÁRHELY: 17.45 és 20 óra: Alibi törzs. Színes, amerikai film. SZENTES: 18 és 20 óra: A gömb. Színes, amerikai film. CSONGRÁD: 20 óra: Sikoly. Színes, amerikai horrorfilm. magyar tv MTV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. Spanyol sorozat. 193/123. 10.10 Még egyszer! Helló, Világ! (ism.).. 10.55 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat (ism.). 11.10 Frankenberg kastély. Német sorozat, 13/11. Kijátszva (ism.). 12.00 Déli harangszó. 14.00 Együtt. 14.50 Német nyelvű magazin. 15.15 Örökségünk (ism.) 15.30 Csillaghullás. Cseh sorozat, 7/5. A lövész. 16.00 Jövő-Menő. 16.30 A szerelem jogán. Brazil sorozat. 160/141. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Euro-percek. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Öröm ünnep. Lelkész beiktatás Kaposmérőn. 18.20 Gyerekeknek! (ism.). 18.35 A pampák királya. Brazil sorozat. 130/127. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. Teleregény. 20.35 Csodafoci. Argentína. 21.00 Stúdió '98. 21.40 Aktuális. 22.40 Halálugrás. Amerikai film. 0.20 Hírek. MTV 2 6.00 Híradó. 6.15 Aktuális (ism.). 6.45 Határtól határig. 7.00 Híradó. 7.15 Szabad Verseny (ism.). 7.45 Határtól határig (ism.). 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. Teleregény. 10.35 Kincsestár. 13.00 Hfróra (ism.). 14.00 Galgóczi Erzsébet: Bolondnagysága. Tévéfilm. 15.05 A rómaiak kincse. A Seuso-rejtély. 15.30 Repeta Magyar. 17.50 Kormányváró. 18.15 A. K. T. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 MC. 19.30 Hírardó. 20.00 A mi 20. századunk. Angol dokumentumfilm-sorozat, 26/18. 1957 Feketén-fehéren. 21.00 Yerma. Magyar-német film. 22.40 Mélyvíz. Utána: A. K. T. (ism.). DUNA TV 5.30 Virradóra. Benne: Óránként: Hírműsor. Reggeli muzsika. Műsorismertetés. 9.00 Kismamaklub. 9.35 Régiók (ism.). 10.10 Esti kérdés (ism.). 10.25 Táncház. Népzenei magazin (ism.). 10.55 Trópusi hóség (ism.). 11.45 Néptáncok. Norvég népdalok. 11.55 Vers. 12.00 Déli harangszó. Lapozó. 12.20 Folkest. 12.35 A technika kora. Az elek tromosság tündére. Francia film. 12.50 Indiák. 4. rész. 13.10 Volt egyszer egy egyetem, 4/2.. 13.50 Palota a Volhonka utcában. 14.15 Az állatok válaszolnak. Magyar ismeretterjesztő film. 15.35 Billy, a macskakölyök. Brit rajzfilmsorozat. Vadmacskának születni kell. Angol rajzfilmsorozat. 16.00 Katedra nélkü. Hungaria Litterata. Műelemzéseik. Szóbazár. 17.00 Szegletkő. Protestáns műsor. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. Gazdasági magazin. 18.55 Esti kérdés. 19.10 Talán az ördög. Francia játékfilm. 20.45 Oh. my darling. Holland animációs film. 21.00 Híradó. 21.25 Sportpercek. 21.35 A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. napilapja KIADJA: a Délniagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nvnmdaipari Kft. Ügy vezető igazgató, főszerkesztfí: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KONRÁD ZINKF. Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZAVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMÍT TIBOR Olvasószerkesztő: ZEKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOO ERZSÉBET Szerkesztő: ŐREI FERENC Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (universitas), V. FEJÍETE SÁNDOR (információs), KOVÁCS ANDRAS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JOZSF.F (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Kiadóvezető: RONALp KOPPEI.T Részlegvezető^: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető SÁS KATALIN terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatni Telefon: 481-281, titkárság: 481-320. szerkesztőségi fax: 481 -4Ó0. sportrovat: 4*1-730. hirdetéstitkárság: 311-819, ingven hfvhalő zöld szám: 06/S0/820-220 Fav: 481-444, ügyvitel: 481-3.33. Telex: 82-2*2. Fax: 481-333. Nyomda: 672S Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-817. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. K.tsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügy vezető igazgató: dr. Mizsei Istváni és a Délmagsarország Kft. la Magvar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X tDélmagvarország). ISSN 1416-0099 (Délvilági Mozgó Kép. Filmmagazin. 22.15 Örökség. Magyar játékfilm. 0.00 Híradó. 0.15 Vers. Csokits János: Egy realista naplójából. TV 2 6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! Reggeli információs magazin. 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 9.00 Csupa-csupa élet. . 9.25 Organikus narancs. 9.50 Szerencsekerék. 10.15 Kakuk. 10.45 Satöbbi. 11.15 Magnum. Am. sorozat. 12.00 Segíts magadon!. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Színkép. 13.30 Stádium. Üzleti híradó. 13.45 Kakuk. Talks-how. 14.15 Satöbbi. Magazin. 14.55 Dávid, a törpe. 15.25 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol rajzfilmsorozat. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. Amerikai ifjúsági vígjátéksorozat. 16.15 A következő áldoiat. Brazil szappanopera. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Forró nyomon. A megoldások magazinja. 20.45 Rex felügyelő. Német-osztrák krimisorozat. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Magnum. 23.55 Magyarország, holnap. 0.25 Stádium. 0.40 Hajnaltól napestig. 1.10 Tények (ism.). 1.25 Közvetlen ajánlat. RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 6.57 és. 7.57 Meri vagy nem meri? 9.00 Ismétlések: A farm, ahol élünk. . 9.55 Rajzfilmklub. 11.10 Klipklub. 11.30 Az első csók. 12.00 Kung-fu. . 12.57 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. Életmódmagazin. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! Mexikói filmsorozat. 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.00 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. Amerikai sorozat. 17.25 100-ból egy. Vetélkedő. 18.02 Meri vagy nem meri? 18.05 Kung-fu. 18.57 Meri vagy nem meri? . 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. Bulvármagazin. 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán. Amerikai filmsorozat, 8. 20.55 Egy másik világ. . 22.35 Hírek. 22.55 Megdöbbentő világ. Riporterek klubja. 23.50 MMM Mi, mennyi, miért? Fogyasztói magazin. 0.50 Fókusz (ism.). VTVSZEGED Képújság. 19.02 Szegedi hírek. 19.15 Érdek. Munkaügyi központ. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Kérdőjel. Az ITV műsora. 20.35 Három vagány dél ellen. Amerikai kalandfilm. 21.57 Szegedi hírek (ism ). 22.00 Testvérek (ism.). 22.40 Képújság. TELIN TV Hangos képújság. 18.00 Nyitott stúdió. 19.00 4. Dimenzió (ism.). 20.00 Globc Tv. Műsorajánló. 20.05 Telefonos játék. 20.40 Freddy halála. 22.15 Menekülő ember. TKTV 7.00 Az HBO kódolatlan műsora. 8.00 és 17.00 Képújság. 19.00 HB kódolatlan műsor. VÁSÁRHELYI TV 15.00 Ünnepi közgyűlés. 16.00 Rendkívüli közgyűlés (élő közvetítés a Városházáról 22 óráig). rádió KOSSUTH 4.30 Hírek. 4.33 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 8.37 Paragrafus. 9.00 és minden órakor: Hírek. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család. 11.35 Ünnepi könyvhét 98. Tar Sándor novellák. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gregorián énekek. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.07 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Harmóniában a Matávval. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 Ünnepi könyvhét '98. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Magyar jazz. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Áz űj zene laboratóriuma: Darmstadt 50 éve. 23.46 Kreutzer: Hat keringő. 24.00 Hírek. 0.10 Himnusz. URH: 5.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. kb. 13.04 Hétköznapi jogvédő, kb. 13.12 Sporthírek, kb. 13.16 Vízállásjelentés, kb. 13.44 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.05 Apukám világa. 18.30 Délutáni csúcs. 19.03 Észkerék. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Botladozás. A politizáló Déry Tibor. 20.50 Könnyűzene. 21.03 Zenezóna. A P. Mobil együttes összes felvétele. 22.00 Titanik. 22.30 Gólyabál. 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... Óránként: Hírek. 3.04 Operettvilág. 4.04 Cigánynóták. BARTÓK 6.00 Hírek. 6.03 Muzsikáló reggel. 8.00 és minden párosórakor: Hírek. 8.10 Pódium. 9.45 Wilder: I. rézfúvós ötös. 10.05 Szabadság, szerelem... Gothár Péter hangjátéka. 10.27 Szegedi művészek operafelvételeiből. 10.55 XX. századi kamarazene. 11.45 A bartóki harmadik dialektus. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.30 Zenei műsor. 14.05 Jadviga párnája (Závada Pál regényének rádióváltozata). 15.10 László Margit operakettősökben és együttesekben. 15.45 Ökológiai akadémia. 16.05 Muzsikáló délután. 18.05 Fiatal művészek pódiuma. 19.05 Rádióhangversenyekről. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét, kb. 21.25 Madrigálok. 21.51 Petófi Sándor minden verse. 22.05 HI-FIgyelő. 22.30 Összkiadás. 23.07 Éjszakai jazzklub. 24.00 Hírek. Szózat. RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66,29 MHz 6.55-9.00 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Nagy Margit. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.20 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, programajánlat, szegedi lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Sörfesztivál. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-al földről, körzeti idójárás-jelentés. 7.45 Országos és regionális lapszemle. 8.00 BBC világhíradó Londonból. 8.20 Piramisx. 9.00 Hírek, időjárás, útinform. 9.05 Calypso rádió. 10.00 Hírek, idójárás-jelentés, útinform. 10.05 Tájszólás. 11.00 Hírek, időjárás, útinform. 11.05 Tájszólás. 12.00 Déli krónika. 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, meteor, útinform. 13.00 Hírek, meteor, útinform. 13.05 Zenei műsor sok érdekességgel. 14.00 Hírek, meteor, útinform. 14.05 Zenei műsor, sok érdekességgel. 15.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 15.05 Délutáni magazin. Szerk.: Marik István. 15.15 Naptár. 15.45 Durranás. 16.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 16.15 Nosztalgiavonat. 17.00 Hírek, időjárás, útinform, lapelőzetes. 17.15 Filmlevél. 17.45 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, meteor, útinform. 18.00 Esti krónika. 18.30 Országos nemzetiségi műsorok. Regionális nemzeti műsorok 9től 12-ig, Szentes 66,29 és Kornádi 66,14 MHz. DEUTSCHE WELLE - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, gazdasági és közéleti szemle Részletes műsor a magazinunkban! Tele-7 A HELYI RADIOK MUSORABOL RÁDIÓ 88 naponta 17-tól reggel 5 óráig a 100,2 Mhz-en RDSEON Telefonszám: 444-088, fax: 421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu www.tiszanet.hu/ radio88 17—22-ig Óránként hírek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Nacsa Norbert műsora. 19.05 Kívánságműsor Tóth Viktóriával. 20.05 Tóth Viktória műsora. 21.05 Fresh Jam - CJ B2 Men műsora. 0.00 Hajnali zenemix. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhzen, tel.: 498-301. 5-8ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, idójárás-jelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100.2 MHz-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás. 11.05 Funky Delety ritmikus őrület. Zenei szerk.: Sehinkel Thomas. 12.00 Tisza magazin - információs műsor. 13.05 Délutáni randevú. Mv.: Kisistók Ttmea. Zenei szerk.: Papp Zsolt. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243262 5.00 Jó reggelt! Benne: félóránként hírek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: I. Az agrárágazat piaci helyzete a megyében és országosan. 2. Szúnyoginvázió az Alföldön. Vendég: Kupcsák Oszkár, a szegedi Bay Zoltán Kutatóintézet munkatársa. 12.40 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Portré (sorozat). 16.00 Közgyűlési közvetítés. 18.00 Full Extra. 19.20 Esti mese. 20.15 Habcsók. 23.30 Délalföldi hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6-13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315482. www.szentes.hu/radioszentes.ram 6.30-kor és 13.30-kor, majd óránként helyi hírek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: Morzsik János. Fogyatékos gyerekek klubja. A felgyői beruházás. 13.00 Kedvencek órája - lemezbemutató. 14.00 Háttér. Információs magazin. 15.00 Délutáni magazin. Szerk.: Dienes László. Orvos mikrofonnal. Dr. Papp Zoltán rovata. Agrárium és marketing. A menetrendről az ésszerűség jegyében. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális inteijú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben.