Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-30 / 151. szám
Clinton az egyetemen Az amerikai elnök óva intette Kínát, hogy gazdasági erejével visszaélve, hatalmaskodjon szomszédai felett. (2. oldal) (9-12. oldal) OH >v y -a trw-? Megjelent a júliusi mmuTATo A szegedi mozik műsora Megtalálja a mozikban. Halál a füstben • Munkatársunktól Hétfőn, délután négy órakor kigyulladt egy hibás televízió-készülék Tápén, a Régész téren. Az otthon tartózkodó 92 éves asszony el akarta oltani a tüzet, amely a komódra is átterjedt, de más nem kapott lángra. Az idős hölgy végül füstmérgezésben mégis meghalt. A lángokat a helyszínre siető tűzoltók oltották el. Az anyagi kár mintegy 300 ezer forint. Nőtt a GDP • Budapest (MTI) Összehasonlító áron 4,9 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék (GDP) 1998 első negyedévében tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn az MTI-t. Tavaly az első negyedévben 2,1 százalékkal nőtt a GDP. Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve ^ " Rendörvirtus, kockázattal (5. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG ELŐFIZETÉSSEL ÉS TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATBAN HÍVJA: (Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30 között) Lefoglalt iratok • Budapest (MTI) A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal munkatársai hétfőn lefoglalták és elvitték a Mai Nap szerkesztőségéből azokat az írásos dokumentumokat, amelyek - többek között - Kunos Péternek, a megszűnt Agrobank Rt. vezérigazgatójának és Surányi Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének telefonbeszélgetéseinek szövegét tartalmazza. Erről Kőszegi Ferenc, a lap főszerkesztője tájékoztatta az MTI-t. A lefoglalás tényét Turi András, a nyomozó hivatal csoportvezető ügyésze sem cáfolta, de továbbiakat nem volt hajlandó elárulni. A lap a múlt szerdai számában olyan jegyzőkönyvrészleteket hozott nyilvánosságra, amelyeket a két bankár titkosszolgálati módszerekkel lehallgatott telefonbeszélgetéseiről készítettek, még 1994-ben. Az MTI kérdésére a főszerkesztő elmondta: az iratok főként Kunos Péterrel és ügyleteivel, valamint az Agrobank-perrel foglalkoznak. Nem érti, hogy az Agrobankügyben hozott jogerős bírósági ftélet után miért kell a hatóságoknak ilyen módon eljárniuk, mivel szerinte ezek az írások nem sértenek sem szolgálati-, sem államtitkot. Kőszegi Ferenc kérdésre válaszolva közölte: a mintegy 25-30 dokumentum birtokába postai úton jutott a szerkesztőség, ismeretlen feladó révén. A főszerkesztő értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a házkutatást elrendelő végzést 30 évre titkosították. Sztrádadíjemelés Budapest (MTI) Az Ml-es autópályadíjak átlagosan több mint 20 százalékkal, az M5-ös tarifák mintegy 10 százalékkal emelkednek július 1-től - tudatták az útszakaszokat üzemeltető cégek illetékesei az MTI-vel. Személyautóknak, és kisteherautóknak az Ml-es autópályán 1600 forintot kell majd fizetniük. A nehézteherautók tarifája 3200 forint lesz, az autóbuszokat pedig 5000 forint terheli a 42 kilométeres sztrádán való áthaladásért. HollandiaJugoszlávia 2-1 (1-0) • Toulouse (MTI) A franciaországi labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében hétfőn Hollandia és Jugoszlávia lépett pályára. Hollandia: Van der Sar Reiziger, Stam, F. de Boer, Numan - R. de Boer, Seedorf, Davids, Overmars Cocu, Bergkamp. Jugoszlávia: Kralj - Mirkovics, Petrovics, Djorovic, Mihajlovic - Komljenovics, Jokanovics, Brnovics, Jugovics - Sztojkovics, Mijatovics. A 37. percben Bergkamp kihasználta Mirkovics bizonytalankodását, és 8 méterről kapura lőhetett, a labda pedig Kralj kapus kezét érintve a hálóba került (1-0). A 48. percben egyenlített Jugoszlávia. Sztojkovics Ívelt be szabadrúgást a 16-os bal oldaláról a jobb oldalon érkező Komljenovics felé, aki a kapu bal oldalába fejelt (l-l). A 92. percben a labda Davidshoz került, aki 17 méterről megcélozta a jugoszláv kaput. Lövése után a labda megpattant egy védőn, (gy becsapta a jó irányba mozduló Kralj kapust és a kapu bal alsó sarkába került (2-1). ÁRA: 38 FT • Visszavonulóban a Maros Készültség a Tiszán • Szeged kapui (4.) A betonhegy felöltözik A Maros hétfőre virradó éjjel tetőzött, a víz szintje tegnap reggel óta csökken. A folyó hullámtereiről még nem vonult vissza az áradás. Tegnap délután a Tisza Szeged környéki szakaszán is elrendelték az első fokú készültséget. A tetözés az előrejelzések szerint szerdára várható. A tiszai hullámtereket csaknem mindenütt elöntötte a víz. A vízügyi szakemberek jól számoltak: a Maros éppen a várt időben és vízszinttel tetőzött. A Romániából érkező árhullám vasárnap éjfél tájban ért Makó alá: akkor már 500 centiméteres vízállást mutatott a mérce. A folyó egészen hétfő reggel 8 óráig tartotta az öt méteres „magasságot", azóta azonban már csökken a vízszint. A Maros hullámterét még víz borítja. A Tiszán Szegednél tegnap délben már 648 centiméteres értéket mértek, s mivel a vízszint további emelkedése várható, elrenHomokgátakkal védik a Sárgát. (Fotó: Schmidt Andrea) delték az első fokú árvízvédelmi készültséget. A jugoszláv határtól az algyői hídig, valamint északra, a maroslelei oldalon is megerősítették a figyelőszolgálatot. Az őrök folyamatosan járják a rájuk bízott védvonalakat. A tiszai árhullám tetőzése a várakozások szerint szerdára várható. A hullámtereket csaknem mindenütt elöntötte már az ár. A Sárgán homokzsákokkal igyekeznek „megfogni" a vizet. A partfürdő területén is a Tisza vize hömpölyög. A megáradt folyó erejét mutatja a Szabadság úszóház esete is. A fölhalmozódott uszadék több tonna súllyal nehezedett az úszóházra, amelynek acélsodronyai elpattantak a roppant nyomás alatt. A Tisza két áldozatot is szedett az elmúlt napokban. A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság arra figyelmezteti a szegedieket, hogy amíg az áradás tart, ne menjenek ki a vízre. A folyó sodrása most sokkai erősebb a megszokottnál, ezért a fürdőzők az életükkel játszanak. A vízen úszó hordalék az evezős és motorcsónakokra is veszélyes. Ny. P. Amióta Algyő elvált Szegedtől a Vásárhely feled érkező utasra Baktóban köszön rá először Csongrád megye székhelye. Am az autós (hacsak nem figyelmezetik traffipaxveszélyre...) le nem veszi lábát a gázpedálról, amíg el nem éri azt a betonhegyet, ami immár negyed évszázada bérházként funkciónál, s amit azóta 101-esnek becéznek a tarjániak. A körtöltésre fölérve bizony szelídül a tempó, s aligha van olyan, aki legalább egy pillanatra ne térképezné föl: ugyan mit is változott Szeged e gigantikus kapufélfája legutóbbi látogatása óta. Több, mint húsz évig könnyű volt e kérdésre meglelni a választ, ugyanis a 13 szintes épület hozta jól megszokott, csúnyácska betonformáját. Napjainkban viszont állványerdő nőtt ki a Sebő néni dicsérte a gyorsan dolgozó munkásokat. (Fotó: Karnok Csaba) földből, munkások tucatjai szorgoskodnak a ház folyosóin, s ha minden a tervek szerint halad, október közepére már egy megszépült betonmonstrum fogadja itt a városunkba érkezőket. E nagyberuházás részleteivel ismertetjük meg olvasóinkat. (Cikkünk a lap 13. oldalán.)