Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-29 / 150. szám

6 UNIVERSITAS HÉTFŐ, 1998. JÚN. 29. Az elmúlt hét végén egymást érték a diploma­osztó ünnepségek a vá­rosban. A szegedi felső­oktatási intézményekben idén több mint ezerötszá­zán vehettek át oklevelet. A Szegedi Hittudományi Főiskola múlt hét pénteken délután öt órakor tartott diplo­maosztó ünnepségén huszon­nyolc nappali és huszonöt le­velező tagozatos hallgató ve-' hetett át egyetemi, illetve főis­kolai szintű végzettséget tanú­sító oklevelet. Rajtuk kívül tí­zen - záróvizsgájuk elhalasz­tása miatt - ősszel kapnak diplomát. A főiskola Dóm téri épületében rendezett ünnep­ség elején felolvasták Gyulay Endre megyés püspöknek a végzősökhöz szóló levelét. Ebben a püspök azt ajánlotta a friss diplomásoknak, hogy hasznosítsák a lelkek és az egyház javára mindazt, amit tanultak. „Az Istent szeretők­nek minden javukra szolgál" ­ezt a Pál apostoltól származó idézetet választotta az elmúlt tanév és a diplomaosztó ün­nepség mottójául a főiskola rektora, Turay Alfréd, aki be­szédében visszatekintett az el­múlt egy évre, és értékelte az ennek során végzett munkát. Ezt követően átnyújtotta a diplomákat, majd a megjelent tanárok, hallgatók és vendé­gek közösen elénekelték a Boldogasszony anyánk című népéneket. A diplomaosztó ünnepséget Te Deum, hálaadó szentmise zárta a dómban. • A József Attila Tudomány­egyetem Természettudományi Karának történetében hetven­hetedik alkalommal osztottak ki okleveleket a végzős hall­gatóknak szombaton ttz órától az űjszegedi sportcsarnokban. Idén 415 tanulmányait befeje­ző diák vehette át az egyetemi Tudományegyetem intéz­ményi egységeként működő Szegedi Élelmiszeripari Fő­iskolai Kar diplomaosztó ünnepi tanácsülésén, szom­baton 11 órakor az egyetem rektora, dr. Mészáros Rezső is megjelent, és gratulált a most végzett hallgatóknak. Az okleveleket a kar fő­igazgatója, dr. Szabó Gábor nyújtotta át a diákoknak. A főigazgató elmondta, hogy az elmúlt ötvenöt évben végzett mintegy ötezer hall­gató jól megállta a helyét az életben. Idén kilencvenket­ten élelmiszertechnológus mérnökként, huszonegyen élelmiszeripari gépészmér­nökként, ötvenegyen vállal­kozó-menedzser mérnök­ként, tizennyolcan pedig műszaki tanárként fejezték be tanulmányaikat. A vég­zős diákok nevében Faze­kas Orsolya arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulás folyamata a diploma átvéte­lével nem ért véget, mert az életben rengeteg kihívással kell szembenézni. Az ün­nepségen a főigazgató elis­meréseket és okleveleket adott át a kiváló munkát végzett tanároknak és hall­gatóknak. • Vasárnap kétszáztizen­egy végzős joghallgató tette le a doktori esküt a Szegedi Nemzeti Színházban meg­rendezett doktoravató ün­nepségen. A József Attila Tudományegyetem Állam­és Jogtudományi Karának nagyszabású protokolláris rendezvényén dr. Mészáros Rezső rektor köszöntötte a megjelenteket, köztük Sza­lay István polgármestert, valamint a Szegedi Felső­oktatási Szövetség tagintéz­ményeinek vezetőit. Idén a szegedi tudományegyetem jogi karának nappali tago­zatán százkilencvenen, a le­velező tagozaton pedig hu­szonegyen végeztek. Az ün­nepélyes eskütétel után, dr. Molnár Imre dékán felol­vasta a végzősök névsorát, illetve diplomájuk minősí­tését, majd az esküt tett hallgatók átvették oklevelü­ket a rektortól. Dr. Mészá­ros Rezső az ünnepség vé­gén sok sikert és boldogsá­got kívánt a jövő jogászai­nak, egyben hangsúlyozta, hogy esküjüket minden kö­rülmények között tartsák be. • A József Attila Tudo­mányegyetem Bölcsészettu­dományi Karának vasárnapi diplomaosztó ünnepségén zsúfolásig telt a Szegedi If­júsági Ház nagyterme. Dr. Balázs Mihály dékán ünne­pi beszédében elmondta: re­méli, hogy a hallgatók nem lelketlen, szeszélyes és ha­ragvó iskolamesterek, ha­nem szigorú és lelkiismere­tes tanárok kezében érezték magukat az egyetemen. A JATE Bölcsészettudományi Karán az idén négyszáz­negyvenkilencen vehették át diplomájukat, közülük huszonötén kitüntetéses ok­levelet kaptak. Az idén kap­tak először diplomát a bol­gár és az ukrán szakos hall­gatók. Dr. Balázs Mihály szerint egyre több és több ismeret birtoklása nem fel­tétlenül jelenti azt, hogy bölcsebbek is leszünk. Nyílt és okos párbeszédre van szükség a diákok és a tan­árok között. A dékán beszé­de végén elmondta: a vég­zősöknek keményen meg kell majd küzdeniük a meg­élhetésükért, de e küzdelem során ne feledjék a könyve­ket, s olvassanak a jövőben is minél többet. H. Sx.-Sx. C. Sx. SUZUKI. Ezt megnézheti! • JATE, SZOTE és Hittudományi Főiskola Doktoravatás, diplomaosztók Jogi doktorokat avattak a Szegedi Nemzeti Színházban. (Fotó: Nagy László) végzettséget tanúsító doku­mentumot dr. Varga Károly dékántól. A kar vezetője az ünnepségen mondott beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a megszerzett diplomák mögött korszerű tudás van, amelynek birtokában - reményei szerint - a végzett diákok könnyen megbirkóznak az életben elé­jük kerülő feladatokkal. A dé­kán méltatta a karon folyó ok­tatási és kutatási tevékenysé­get, amelyet az akkreditációs bizottság is kiválónak minősí­tett. Ez - Varga Károly szerint - a tanárok felkészültségét, az oktatásban nyújtott kitűnő tel­jesítményét dicséri. Az okle­veleken kívül a diplomaosztó ünnepségen nyújtották át „A Természettudományi Kar ki­váló hallgatója" elismerést hat diáknak. • A Szent-Györgyi Albert Or­vostudományi Egyetem taná­csa dr. Papp Gyula egyetemi tanár, tudományos rektorhe­lyettes elnökletével szomba­ton 11 órakor a központi egyetemi épület aulájában ün­nepi ülésén fogorvosdoktoro­kat, illetve diplomájukat ho­nosító orvosokat avatott. To­vábbá egyetemi oklevelet adott ki az angol-magyar or­vosi szakfordító képzést ered­ményesen befejezők számára. A huszonnégy fogórvosdoktor jelölt közül ketten summa cum laude, húszan cum laude, és ketten rite minősítéssel zár­ták tanulmányaikat. Az orvos­doktori diplomájukat honosí­tók közül a különbözeti vizs­gákon ketten megfelelt, ketten jól megfelelt minősítést kap­tak. A nyolc angol-magyar orvosi szakfordító diplomás közül valamennyien felsőfokú minősítést szereztek. A dokto­ravató ünnepségen a végzősök dr. Mészáros Tamás egyetemi tanártól, az Általános Orvos­tudományi Kar dékánjától vet­ték át diplomájukat. • Az immár a József Attila SUZUKI Swift Cherry 1.3 CC A nyár slágere a Cherry A nyár örömei. Napsütés, kikapcsolódás, szabadság. Fagylalthegyek és tengernyi gyümölcs. A Suzuki legfrissebb gyümölcse a bordó Cherry. A Cherry az egyébként is keresett 1.0 GL és 1.3 GC modellek egyedi színű változata, színre fújt alsó-felső lökhárítóval és egyedi kárpitozással, bámulatosan jó áron. Kellemes, nyári ráadás a rádiómagnó és az a kiváltság, hogy ebből a gyümölcsből csak valamivel több mint nyolcszáz darab terem. Kellemes nyaralást, jóízű szemezgetést! A Cherryvel és a Cherryből.

Next

/
Thumbnails
Contents