Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚN. 4. kommentár Az indián hallgat jkjéha látni a televízióban olyan képeket, amikor az 1V amerikai titkosszolgálat és a különlegesen kikép­zett drogkommandó emberei több hónapos nyomozás után behatolnak a dél-amerikai dzsungel mélyén rejtőző drogtelepekre és laboratóriumokra. Ott letar­tóztatják a kokainfüggő mezítlábas indiánokat és elko­bozzák a műszereket és kábítószereket. A neheze azon­ban csak ezután következik, ugyanis fel kell fejteni a szálakat. S ha azok nem futnak össze, mint a tej, és nem vezetnek el a kábítószerrel kereskedő bűnszövet­kezet csúcsáig, akkor a drogos maffiavezérek a mar­kukba röhögnek. Nem mondok újat, ha közlöm: ma a kábítószer az egész világon nagy üzlet. Mint ahogy a fegyver- és le­ánykereskedelemből, úgy a drogból is mesés vagyo­nokra lehet szert tenni És a szerből szert is tesznek er­re egyesek. Amelyből aztán komoly elosztó hálózatot építenek ki, és kisebb, jól felfegyverzett hadsereget tar­tanak fenn. Persze ebből a pénzből, amely csak gya­rapszik az idők során, jut mindenkinek, hogy befogja a száját. Éppen ezért nehéz lefülelni a drogbandák legfelső vezetőit. A Z Amerikai Egyesült Államok, amely dollármilliár­dokat fordít a kábítószerellenes harcra, olyan el­lenféllel találja szemben magát, amely szintén dollár­milliárdokat költ a saját rendszerének kiépítésére és működtetésére. így aztán ebben a harcban rendkívül nehéz a rendőröknek és a titkosszolgálatoknak infor­mátorokat találni A mezítlábas indián pedig mit sem tud arról, mi zaj­lik a feje fölött. Ha meg tud, hallgat. \ Albánia népirtással vádolja Jugoszláviát Második Bosznia? A csökönyös szamár nem akar engedelmeskedni a családi motyót is menekítő, Koszovóból Albániába tartó fiúnak. (MTI Telefotó) Letartóztattak két drogbárét Kína az atom­• Mexikóváros (MTI) Letartóztatták Mexikó legnagyobb metamfetamin­kartelljének két csúcsve­zetőjét - közölte a mexikói főállamügyész irodája. A mexikói rendőrség 26 havi nyomozás eredménye­képpen tartóztatta le hétfőn illetve kedden Luis és Jesus Amezcua Contrerast. A két fivért pénzmosással és bűnszövetkezet alakításával vádolják - mondotta kedden Heran Salvatti főállam­ügyész-helyettes, a kábító­szer-ellenes műveleteket végző hivatal vezetője. A főállamügyészség úgy hiszi, hogy a két gyanúsított őrizetbe vételével sikerült szétzúzni Mexikó legna­• Belgrád (MTI) Az orosz földgázért már 272 millió dollárral adós ju­goszlávokat a Gazprom orosz gázszállító azzal fe­nyegeti, hogy megint felezi szállításait, ha nem fizetnek. A helyzet bonyolult, mert míg korábban egyedül a szerb Nafta Industrija Srbije (NIS) állami társaság osztot­ta el Jugoszláviának a föld­gázt, addig az ország ellen hozott kereskedelmi embar­gót követően belépett a for­galmazásba a Progres jugo­szláv kereskedőcég, mint közvetítő. Az oroszokkal szembeni adósság gyakorla­tilag az övé, a nagy adós vi­szont a NIS, a Progres és az oroszok felé is. A szerb miniszterelnök tavaly fizetést ígért, mert a gyobb metamfetamintermelő és -forgalmazó kartelljét. A letartóztatásokkal egy­idejűleg a mexikói rendőrség a latin-amerikai ország három szövetségi államában a kartell telepeinek, laboratóriumainak, üzemanyag-töltő-állomásai­nak és vendéglőinek tucatjait foglalta le. A metamfetamin igen veszélyes szintetikus kábí­tószer, amely egyre növekvő népszerűségnek örvend az Egyesült Államok nyugati partvidékén és középső ré­szein. Az igények jelentős részét Mexikóból elégítik ki, ahol a most letartóztatott fi­vérek kezében volt a legna­gyobb kábítószer-szállító bűnszövetkezet. Gazprom már visszafogta szállításait, de a törlesztés az oroszok felé elmaradt, s ezért a Gazprom idén május­ban már egyszer felére vette vissza a gázexportot Belg­rádnak. A NIS ennek megfelelően csökkentette az elosztott gázt felhasználói felé, me­lyeknek a mennyiség már messze nem elegendő. A NIS fő problémája, hogy az országban 0,85 di­nár a földgáz köbméterének hivatalos ára. Viszont már a magyar határon 1,18 dinárt kell fizetnie, mely árra még további költségtényezők ra­kódnak. A Gazprom ugyan­akkor nem akar árat csök­kenteni, mert azt nyomott­nak tartja a mai nyersanyag­piaci helyzetben. • Tirana (MTI) Az albán külügyminiszter azzal vádolta Jugoszláviát, hogy Koszovóban népirtó háborút folytat, amely a boszniai háborúnál is súlyo­sabbá válhat. „A koszovói eseményeket nem nevezhet­jük többé kezdődő konflik­tusnak, csak háborúnak" ­jelentette ki Paskal Milo kedden egy késő esti televí­ziós inteijúban. „A Koszovóban kialakult • Aszmara (MTI) Eritreai források sze­rint etióp csapatok szer­dán ismét támadást in­téztek eritreai állások el­len a két ország közötti vitatott határövezetben ­két héten belül immár negyedik alkalommal. Az eritreai külügyminisz­térium szóvivője szerint a támadás a két ország közötti határvita „új és veszélyes eszkalációját" jelenti. Etiópia május közepén tett először nyilvános utalást a két ország közötti határvitára, amikor felszólította az öt éve függetlenné vált Eritreát, hogy vonja ki egységeit a • Zürich (MTI) Már egy hét eltelt a Fi­desz-Magyar Polgári Párt magyarországi vá­lasztási győzelme óta, de Orbán Viktor pártel­nök még nem kapta meg a megbízást a kor­mányalakításra - fur­csállja szerdán megje­lent cikkében a Neue Zürcher Zeitung. Göncz Árpád köztársasági elnök először azt mondta, hogy meg akarja várni a vá­lasztások hivatalos végered­ményét, majd a központi vá­lasztási szerv igen sok időt hagyott magának a vitatott választói körzetekben lea­dott szavazatok újraszámolá­sára, míg aztán végül kedden nyilvánosságra hozta a vég­helyzet sürgős beavatkozást igényel, hogy meg lehessen fékezni a maga teljes való­jában kibontakozott népir­tást. Ha ez a konfliktus to­vábbra is olyan robba­násszerűen teijed, ahogy ed­dig, akkor a közeli jövőben olyan fejleményeknek le­szünk tanúi, amelyek súlyo­sabbak és sokkal fájdal­masabbak lesznek, mint Bosznia" - hangsúlyozta Milo. megszállt etióp területekről az ország északnyugati ré­szén. Iszajasz Afeverki eritre­ai elnök azonban a BBC-nek adott nyilatkozatában leszö­gezte, hogy országa minden áron megvédelmezi szuvere­nitását. „Az eritreai visszavo­nulást követelni ugyanolyan képtelenség, mintha egy szu­verén nemzettől azt követel­nék, hogy emigráljon egy másik országba" - mondta. Afeverki utalt arra, hogy a két ország közötti határokat egyértelműen kijelölték a leges eredményt, amely semmilyen említésre érde­mes eltérést nem hozott az erőviszonyokban - folytató­dik a tudósítás. „Az elnök, aki ugyanazon a napon fo­gadta Orbánt, ekkor azt kö­zölte, hogy a kormányalakí­tási megbízást a parlament alakuló ülésén adja meg, mi­vel ő így értelmezi az alkot­mányt" - Írja a lap. A svájci újság tudósítója úgy érzékeli, hogy a fiatal demokraták soraiban egyre fokozódik a türelmetlenség és az értetlenség. A Magyar Nemzetből idéz a cikk ­mely lapot a Fidesz iránt ba­rátságosnak jellemez -, s eszerint az a gyanú fogalma­zódott meg, hogy „a késede­lem az eddig kormányzó szocialistáknak arra szolgál, A 90 százalékban albá­nok lakta szerb tartomány­ban fokozódó erőszakos cselekményekben február óta mintegy 250 ember halt meg, s a legutóbbi hét vé­gén legalább másfél ezer koszovói albán menekült Észak-Albániába a szerb erők támadásai elől. Paskal Milo kijelentései azt tükrö­zik, hogy az albán kormány keményebb hangnemre vál­tott, korábbi, visszafogottsá­század elején a gyarmattartó Olaszország, Nagy-Britannia és Etiópia által kötött szerző­désekben. Hivatalos etióp források szerint a két fél kö­zötti vasárnapi harcokban az eritreai egységeknek, ame­lyek Adigrat határvárostól 50 kilométernyire próbáltak meg áthatolni a határon, száznál több halottja és sebesültje volt. Az etióp fél vesztesé­geiről viszont nem szóltak. Eritreai források ugyanakkor egészen más képet festettek a vasárnapi ütközetről. Esze­hogy egyik-másik privatizá­ciós üzletet nem teljesen ön­feláldozó módon még gyor­san tető alá hozzanak". „A furcsaságok közé tar­tozik az a tény is, hogy Horn Gyula miniszterelnök, aki­nek a kormánya május 24-e óta nem rendelkezik parla­menti többséggel, mind ez ideig nem nyújtotta be a köztársasági elnöknek a ka­binet lemondását" - véli a lap. A Neue Zürcher Zeitung szerint az FKGP-vel minden bizonnyal nagyobb nehézsé­gekkel járnak majd a koalí­ciós tárgyalások, mivel „ Torgyán József újjáválasz­tott kisgazda pártelnök már a két választási forduló kö­zött bebizonyította, hogy nem riad vissza a kisebb got sürgető nemzetközi ál­lásfoglalásai helyett. Fatos Nano miniszterelnök elő­zőleg arra figyelmeztetett, hogy kormányának - amely eddig csak az albán kisebb­ség választott vezetőjével, Ibrahim Rugovával foglal­kozott és került minden hi­vatalos kapcsolatot a Ko­szovói Felszabadító Hadse­reg gerilláival - felül kell vizsgálnia eddigi álláspont­ját. rint etióp csapatok húsz kilo­méter mélyen behatoltak Eritrea területére, és összesen mintegy 380 négyzetkilomé­ternyi eritreai területet tarta­nak megszállva. A konfliktus váratlan ki­éleződése különösen kelle­metlenül érinti az Egyesült Államokat, amely mindkét országgal szoros kapcsolato­kat ápol. Az amerikai ér­deklődést jelzi, hogy Susan Rice afrikai ügyekben illeté­kes külügyi államtitkár­helyettes személyesen vállal­ta a felek közötti közvetítést. Addisz Abeba-i diplomáciai források szerint Rice közve­títő tevékenységét az összes féllel jó kapcsolatban álló ru­andai kormány segíti. vagy nagyobb mértékű zsa­rolástól". Horn Gyulával és az MSZP-vel kapcsolatban a svájci lap megjegyzi: „Az igaz, hogy a szocialisták méltóságukat megőrizve ve­szítettek, de az is igaz, hogy Horn a felelős a rosszul sike­rült választási kampányért, amelyben jelentós szerepet játszottak olyan politikai hi­bák, mint például a Szlová­kiával való bős-nagymarosi megegyezés kierőszakolása, valamint a szavazás leki­csinylésének elhibázott tak­tikája. Hornt sem az ország­ban, sem a párton belül nem szerették különösebben, de ő volt az az ember, aki tudta, hogyan kell egyensúlyban tartani az MSZP-n belül a különböző irányzatokat" ­vélekedik az NZZ. kísérletekről • Peking (MTI) India Kínát „vette célba" kísérleti atomrobbantásaival, de Pekingnek ennek ellenére nem áll szándékában felújíta­ni saját atomkísérleteit, válto­zatlanul ellenez minden atomkísérletet és a nukleáris fegyverkezési versenyt - je­lentette ki Csiang Cö-min szerdán az AFP-nek adott in­terjúban. A dél-ázsiai feszült­ség növekedését Csiang min­denekelőtt Indiának tulajdo­nította, amely szavai szerint hosszabb ideje hegemóniára törekszik a térségben. India - Kasmírról • Újdelhi/Iszlámábád (MTI) India nem akar konfrontá­cióba keveredni Kínával, de azt elváija, hogy a kétoldalú kapcsolatokban „tiszteletben tartsák a másik fél aggodal­mait" - jelentette ki Atal Be­hari Vadzspaji indiai kor­mányfő. A miniszterelnök leszögezte: Újdelhi „baráti, együttműködő és kölcsönö­sen előnyös viszony" kiala­kítására törekszik Pekinggel, és kötelezettséget vállal arra, hogy a köztük lévő nézetel­téréséket párbeszéd útján oldják meg. Iszlámábádban ugyanakkor jelezték, hogy Pakisztán kész elfogadni Ja­pán közvetítését a kasmíri probléma rendezésére. Japán figyelmeztetés • Tokió (MTI) Észak-Korea feltételezhe­tően legalább egy atombom­bával rendelkezik, s az indiai, valamint pakisztáni nukleáris robbantási kísérletek arra ösztönözhetik Phenjant, hogy maga is atomarzenáljának fejlesztésébe fogjon - figyel­meztetett a japán Nemzetvé­delmi Hivatal belső jelentése. Észak-Korea 1994-ben ame­rikai kezdeményezésre befa­gyasztotta atomprogramját. Áz ország ennek fejében olajsegélyeket kap, és az USA ellátja két olyan atom­erőművel, amelyekben nem lehet előállítani nukleáris fegyvert. Phenjan a múlt hó­napban - azzal vádolva Wa­shingtont, hogy késlekedik a beígért két erőmű felépítésé­vel - kilátásba helyezte: foly­tatja nukleáris fejlesztési programját. Olasz ratüikécié • Róma (MTI) Az olasz szenátus elsöprő többséggel jóváhagyta az Európai Unió belső reform­járól és a közösség bővítésé­ről szóló Amszterdami Szer­ződést. A képviselőház már két hónappal korábban meg­tette ezt, így Olaszország ­Németország, Svédország és Dánia után - az EU negyedik tagállama, mely ratifikálta a szerződést. Kitüntették Nagy Ivánt • Santiago de Chile (MTI) Pro Cultura Hungarica emlékérmet kapott Nagy Iván balettművész, a santiagói Vá­rosi Színház balettigazgatója. A magyar kultúra külföldi megismertetése és az egyete­mes kultúra terjesztése érde­kében végzett több évtizedes tevékenységet jutalmazó ki­tüntetést Tóth Tamás santia­1 gói magyar nagykövet adva I át. • Jugoszlávia adós Az oroszok elzárják a csapol? • Svájci elemzés Türelmetlenség a Fidesz soraiban Harcok Etiópia és Eritrea között

Next

/
Thumbnails
Contents