Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-23 / 145. szám

10 SPORT KEDD, 1998. JÚN. 23. Marcmcsik ezüstérmes birkózás Bócsa volt a rendezője az ifjúsági III. korcsoport országos birkózóbajnok­ságának. Az eseményen mintegy százan, köztük öten a Szegedi Birkózó Egyletből, léptek sző­nyegre. Visnyei Ferenc edző tanítványai egy ezüstéremmel és három pontot érö helyezéssel tértek haza. Az 58 kg-ban induló Szél Tibornak volt óriási tétje en­nek a versenynek, hiszen a kecskeméti Józsával a ser­dülő-válogatott címeres me­zéért versengtek. A szegedi fiatal jól kezdett, magabiztos győzelmeket aratott. Azon­ban a harmadik ellenfelével szemben, akit korábban min­dig nagyon legyőzött, alul­maradt. s fgy elúszott a dél­afrikai vb-n való részvétele is. Szél Tibor végül az ötödik helyen végzett. - Nem értem Tibit, hogy miért kellett neki izgulnia, mert ha csak azt adja, amit tud, már ő utazhatott volna a világbajnokságra. Remélem, hogy ez nem töri le, s még nagyobb lendülettel készül a csorba kiköszörülésére ­mondta Visnyei Ferenc edző. A Szegedi BE éremszerzője Marancsik Zoltán volt, aki a 74 kg esélyesének számított. Simán jutott el a döntőig, ott azonban egy sajnálatos boka­sérülés megakadályozta ab­ban, hogy a legfényesebb érem birtokosa legyen. Eb­ben a súlycsoportban Dobó József jó birkózással a negye­dik lett. Az 54 kg-os me­zőnyben Horváth András a hatodik helyet szerezte meg. - A megszerzett olimpiai pontok mennyiségével elége­dett vagyok, csak ha más he­lyezésekkel jött volna össze, akkor lenne igazán teljes az örömöm - mondta Visnyei Ferenc edző. • Hétfőtől huszonöt gyerek edzőtáborozik Vajdácskán a Csongrád megyei Birkózó Szövetség szervezésében. Csikós Ferenc edző segítője Kiss Károly és Kiss Ferenc. S. J. Simké legyőzte Szlobodát! aerobic • Munkatársunktól Az újszegedi Sportcsar­nokban rendezték meg a felnőttek aerobik világbajno­ki válogatóversenyét, illetve a juniorok országos döntőjét. A magyar aerobik a világ él­vonalába tartozik, így az ese­ményen több híres sportolót is láthatott a népes publikum. A viadalon külföldi ver­senyzők is rajthoz álltak (cseh, ukrán, orosz), akik főként a juniorok között sze­repeltek sikeresen. A válogatón, a nők egyéni száma hozta a legnagyobb iz­galmat, mert a Szegeden is hatalmas népszerűségnek ör­vendő Simkó Andrea megle­petésre legyőzte a vb máso­dik Szloboda Évát. A többi számban a papírforma érvé­nyesült. Eredmények, női egyéni: 1. Simkó Andrea. Férfi egyéni: 1. Király Béla. Páros: 1. Török Vilmos, Szloboda Éva. Team: 1. Ka­tus Attila, Katus Tamás, Szentgyörgyi Rómeó. Junio­rok, női egyéni: 1. Jászó Lé­na. Férfi egyéni: 1. Petr Jansky. Páros: 1. Jevgenyija Aniszimova, Andrej Volkov. Team: 1. Illés Adrién, Sárkö­zi Andrea, Jászó Léna. Csa­pat: 1. Bacsó Zsuzsa, Barna Zsuzsa, Katona Enikő, Rácz Borbála, Szabó Vera. Sanyi bácsi nemcsak nézi, érti is a futballt. (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgás A Szegedi Dózsa-pá­lyán rendezett focifeszti­vál leghíresebb szem­lélője az Európai Labda­rúgó Szövetség, az UEFA egykori elnöke, a 86. évét taposó Barcs Sán­dor volt. Nem először járt Szegeden, évek óta rendszeres vendége a különböző utánpótlás rendezvényeknek. Ha valaki, akkor ó aztán tud a futballról mesélni. Ezt használták ki az irott és elektronikus sajtó munkatársai, akik körül­belül fél óránként „nyaggatták" kérdéseik­kel a legismertebb ma­gyar sportvezetőt. Ter­mészetesen a sorból a Délmagyarország sem maradhatott ki. # Sanyi bácsi! Mi a titka annak, hogy míg más fo­lyamatosan öregszik, ad­dig ön határozottan fiata­lodik? - Gyorsan lekopogom (meg is tette, a szerk.), még életemben nem voltam be­teg. Igaz, tettem is ezért... Szerintem az is használ, hogy még nagyon sokáig szeretnék jó futballt látni. A mai napig a labdarúgás rabja vagyok. á Mikor kezdődött ez a nagy szerelem? - Tizenkét éves voltam, amikor leigazolt a Nagyvára­di Törekvés „törpe" csapata. Három szezont húztam le itt, majd miután felköltöztünk a fővárosba, az MTK-ban folytattam. Negyvenegy esz­tendősen a Budapesti Anten­na SC-ben, az MTI együtte­sében fejeztem be a focit. á Rögtön belevágott a sportvezetésbe? - Ó, az már korábban megtörtént. A negyvenes években játékvezetőként te­vékenykedett dr. Ries István. A II. világháború után igaz­ságügyi miniszterré válasz­tották, de egyúttal a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségét is betöltötte. Elég jóban voltunk, de az még en­gem is meglepett, mikor '47­ben kinevezett az MLSZ alelnökének. Amióta az esze­met tudom, azóta mániám a futball, ekkor aztán igazán kiélhettem magam. Mivel a szövetség első embere nem­igen ért rá ügyes-bajos dol­gai mellett még a futballal is foglalkozni, így gyakorlati­lag mindent én csináltam. Tehettem, mert százszázalé­kig megbízott bennem. • Mikor ugrott egyet a szamárlétrán? - Három év múlva, '50­ben a közgyűlés hivatalosan is megválasztott elnöknek. Elég tisztességes időt töltöt­tem a szövetség élén, '63-ig felejthetetlen tizenhárom esztendőt hagytam magam mögött. A magyar labdarú­gás akkor élte az aranykorát, melyet egy olimpiai bajnoki cím, egy világbajnoki ezüst­érem és számtalan fantaszti­kus eredmény fémjelez. ú Ha valaki, akkor pon­tosan ön az, aki tudja a következő kérdésre a vá­laszt: mikor kezdődött el a magyar foci hanyatlá­sa? - Ahogy a grundok meg­szűnésével egyenes arányos­sággal egyre kevesebb gye­rek kapott kedvet a futballo­zásra... Pedig a nagy számok törvénye egyértelműen bizo­nyltja: a minél több klasszis akkor tud „kitermelődni", ha versenyhelyzet teremtődik számukra. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha sok gyerek rúgja a labdát. Láttam a ne­gatív folyamatot, s minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy megállítsam ezt a fo­lyamatot. Alternatívám a kö­vetkező volt: ha nem jön a gyerek, akkor igenis utána kell menni. Megcéloztam az iskolai labdarúgást; kitalál­tam, legyen délutánonként a tanítás, mert délelőtt szaba­dok a pályák, akkor senki sem zavarja a kissrácokat. Az országos sporthivatal egy kézlegyintéssel söpörte le a beadványomat az asztal­ról... # Az edzők nem hibáztat­hatok? - A futballt a játékosok játsszák, ők döntik el a minőséget. A trénerek ebbe csak belesegíthetnek. • A nemzetközi színtéren mikor kezdődött a sport­vezetői karrierje? - Ötvenévesen, '62-ben választottak be az UEFA végrehajtó bizottságába, majd '71-ben és '72-ben fel­jutottam a csúcsra, kinevez­tek az Európai Labdarúgó Szövetség első emberének, a FIFA alelnöki tisztségét pe­dig '76-ig töltöttem be. á Milyen tulajdonságok segítették e hihetetlenül magas pozíciókba? - Három dolgot emelnék ki: a jó kapcsolatteremtő ké­pességemet, melyet édes­anyámtól örököltem; az itt­honi korábbi sporttevékeny­ségemet; de a legfontosabb a nyelvtudás. Angolul, néme­tül és franciául felszólalási, míg oroszul társalgási szin­ten beszélek, de a románt is megértem. Arra vagyok a legbüszkébb, annak ellenére, hogy „a vasfüggöny" mögül jöttem, a nyugati államok képviselői szavaztak rám! A jó kapcsolat a mai napig nem szakadt meg, a világbajnok­ság ideje alatt ismét dolgo­zom a FIFA-nak: felkértek, a rendellenességeket, negatí­vumokat árgus szemmel fi­gyeljem, s ezeket jelezzem feléjük. • Az aktuális, szokvá­nyos kérdést ön sem ke­rülheti el: melyik váloga­tott nyeri a vébét? - A brazilokra tippelek, mert ők a szó igazi értelmé­ben véve futballoznak. Lenyűgöző a japánok fejlődése is, kimondottan technikás labdarúgást adtak elő, de egy lényeges momen­tumot hajlandóak elfelejteni: a fociban van kapu, s ezt a játékot bizony gólra játsz­szák... Szélpál László Ködisz-kupa • Munkatársunktól Június 27-én és 28-án lesz Szegeden az UTC Kertész ut­cai pályáján a IX. Ködisz-ku­pa kispályás labdarúgótorna. Nevezni június 23-án (kedd), 17 óráig lehet Gidai Sándor­nál és Illés Jánosnál a ren­dezvény helyszínén, vagy a 62/435-191 -es telefonszá­mon. A kupáért két korosz­tály csapatai versenghetnek, a felnőttek és az öregfiúk (35 év felettiek). Az esepiényt füves pályán rendezik és nem pénzdíjas. Diákolimpiai sikerek • Munkatársunktól A Szegedi Madách Imre Altalános Iskola tanulói újabb sikereket értek el az or­szágos diákolimpia döntői­ben. Tájfutásban Csányi Ad­rienn a III. korcsoportban első lett. Atlétikában. Kecs­keméten a fináléban az I. korcsoportban a hárompróba együttes a halódik helyet sze­rezte meg (Balogh Kálmán, Bénák Zsolt, Hollósi Balázs, Láng Zoltán. Lele Ákos, Si­mon Bence). Második a Volán • Munkatársunktól A Tisza Volán Focisuli VSI-MÉH 1986-os korosztá­lyú labdarúgócsapata Di­ósgyőrben nemzetközi tornán szerepelt. A szegediek az erős mezőnyben a második helyet szerezték meg. Ered­mények: Tisza Volán-Tatran Presov 0-2, Tisza Volán-Ti­szaújváros 4-0, Tisza Vo­lán-Diósgyőr 4-2, Tisza Vo­lán-Debrecen 2-1, Tisza Vo­lán-Nyfregyháza 2-1. A gár­da edzője: Halkó Pál. Labdás diákversenyek • Munkatársunktól Véget ért Szegeden a '97­98-as városi diákolimpiai versenysorozat. Eredmé­nyek. Kispályás labdarú­gás, I. korcsoport: 1. Kodály téri ált. isk., 2. Makkosházi ált. isk., 3. Madách Imre ált. isk. II. korcsoport: 1. Tisza­parti ált. isk., 2. Madách Imre ált. isk., 3. Makkosházi ált. isk. Nagypályás labdarúgás, III. korcsoport: I. Arany Já­nos ált. isk., 2. Tabán ált. isk., 3. Tisza-parti ált. isk. Kézilabda, lányok, II. kor­csoport: I. Odessza II. sz. ált. isk. „A", 2. Odessza II. sz. ált. isk. „B", 3. Dózsa György ált. isk. Fiúk: 1. Odessza II. sz. ált. isk., 2. Rókusi II. sz. ált. isk., 3. Ma­dách Imre ált. isk. III. kor­csoport, lányok: I. Odessza II. sz. ált. isk. „A", 2. Jerney ált. isk. „A", 3. Odessza II. sz. ált. isk. „B". Fiúk: 1. Ma­dách Imre ált. isk., 2. Alsóvá­rosi ált. isk., 3. Odessza II. sz. ált. isk. Csúcsfutás • Munkatársunktól A Mátrában rendezték meg 1679 induló részvételé­vel a Nike-Kékes Csúcsfu­tást, melyet a férfiaknál Mol­nár Tibor (BVSC-Kufner) nyert klubtársa Sági Ferenc és Rezessy Gergely (Vasas) előtt. A hölgyeknél Földing­né Nagy Judit (Győri Dózsa) diadalmaskodott Nagyné Pet­rik Éva (BVSC-Kufner) és Pintér Betty (Pécsi AC) előtt. Érdekesség, hogy Földingné mintegy I kilométeres előny­nyel nyert a 12 km-es távon. I Csongrádon úsztak • Tudósítónktól A napokban a Csongrádi Idegenforgalmi SE rendezte a megyei utánpótlás kupa 3. fordulóját. Eredmények: 50 m béka gyors, lányok: 1. Borbás Réka (SZUE), 2. Borbás Ág­nes (Szentes Városi Úszók­lub), 3. Sallai Krisztina (HÓD Úszó SE). 50 m béka gyors, fiúk: 1. Herczeg And­rás (HÓD), 2. Horváth Márk (Csongrádi Idegenforgalmi SE), 3. Nagy Ákos (HÓD). 50 m delfin gyors, lányok: 1. Bor Katalin (SZUE), 2. Po­lyák Edina (Szentes), 3. Kli­sics Emese (HÓD). 50 m delfin gyors, fiúk: 1. Jákri Dániel (HÓD), 2. Gál Ró­bert (Makó), 3. Kertes Máté (Szentes). 100 m utánpótlás gyors, lányok: 1. Dósa-Rácz Kitti (Csongrád), 2. Zavecz­ki Ivett (Szentes), 3. Holló Tímea (Makó). 100 m után­pótlás gyors, fiúk: 1. Csöke Szilárd (SZUE), 2. Borbás Bulcsú (SZUE), 3. Gyovai Balázs (Csongrád). 100 m béka hát, lányok: 1. Borbás ÁgneS (SZUE), 2. Sallai Krisztina (HÓD), 3. Borbás Réka (SZUE). 100 m béka hát, fiúk: 1. Kenéz Bence (HÓD), 2. Horváth Márk (Csongrád), 3. Herczeg And­rás (HÓD). 50 m delfin mell, lányok: 1. Kiss Alexandra (SZUE), 2. Sódar Aliz (SZUE), 3. Joszt Ádám (Csongrád). 50 m delfin mell, fiúk: 1. Jákri Dániel (HÓD), 2. Szabó Ta­más (HÓD), 3. Kalász Zol­tán (Makó). 50 m utánpótlás mell, lányok: 1. Kolozsvári Ágnes (Makó), 2. Brezovai Dorottya (Csongrád), 3. Sza­bó Kata (HÓD). 200 m del­fin vegyes, lányok: 1. Sódar Aliz (SZUE), 2. Bor Katalin (SZUE), 3. Klisics Emese (HÓD). 200 m delfin ve­gyes, fiúk: 1. Jákri Dániel (HÓD), 2. Gál Róbert (Ma­kó), 3. Kozári András (HÓD). 200 m utánpótlás vegyes, lányok: 1. Dósa­Rácz Kitti (Csongrád), 2. Zaveczki Ivett (Szentes), 3. Holló Tímea (Makó). 200 m utánpótlás vegyes, fiúk: 1. Csöke Szilárd (SZUE), 2. Katona Gergő (HÓD), 3. Joszt Ádám (Csongrád). 4X50 delfin vegyesváltó, lányok: 1. HÓD Úszó SE, 2. Csongrádi Idegenforgalmi SE, 3. SZUE. 4X50 m béka vegyesváltó, fiúk: 1. HÓD Úszó SE, 2. Csongrád, 3. SZUE. 4X50 m delfin ve­gyesváltó, fiúk: 1. HÓD Úszó SE, 2. SZUE, 3. Makó. 4X50 m utánpótlás vegyes­váltó, lányok: 1. SZUE, 2. Szentes, 3. HÓD Úszó SE. 4X50 m utánpótlás vegyes­váltó, fiúk: 1. SZUE, 2. HÓD Úszó SE, 3. Makó. Szloboda Éva és Török Vilmos fölényesen nyerte a párosok válogatóversenyét, így biztos résztvevői az aerobik-világbajnokságnak. (Fotó: Gyenes Kálmán) Totónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 25. heti totó­nyeremények a jövedelem­adó levonása után a követ­kezők: 13 plusz egy találatos szelvény 13 darab, nyeremé­nyük egyenként 277 ezer 982 forint. 13 találatos szelvény 52 darab, nyereményük egyenként 38 ezer 342 forint. 12 találatos szelvény 1128 darab, nyereményük egyen­ként 1657 forint. A 11 talála­tos szelvényekre egyenként 204 forintot, míg a 10 talá­latos szelvényekre egyenként 76 forintot fizetnek. A gólto­tón: 4 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 103 ezer 827 forint. 3 találatos 5 darab, nyereményük egyen­ként 20 ezer 765 forint. • Ma is kikérik Barcs Sanyi bácsi véleményét A „nyugatiak" emelték a trónra XXIX. KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG 1998. szeptember 2-6., Szeged Még m A nap a rajtig!

Next

/
Thumbnails
Contents