Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-22 / 144. szám
HÉTFŐ, 1998. JÚN. 22. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Kéri J ^ T Barnabás, újságíró munkatársunkkal oszt^p+a hatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és Áűr, i 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hfvható a 06-20-432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső', illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetóirodáinkban. Telefonbekötés. Egy szóregi olvasónk azért „csörgött", mert április 24-én szerződést kötött a Déltáv Rt.-vel, miszerint harminc napon belül beszerelik a lakásába a telefont. A hölgy azóta is hiába váija a déltávosokat. pedig mind a három részletet kifizette. A bekötéséhez hiányzik egy alkatrész. amit már megrendeltek. de még nem érkezett meg Szegedre - tudtuk meg a telefontársaság ügyfélszolgálati irodájának munkatársától. Az ügyfél megértését kérik, mihelyt megkapják a rendelt berendezést, azonnal bekötik a telefont az előfizető lakásába. Szemétszállítás. S. I. arról panaszkodott, hogy a Fürst Sándor utca - a Csap utca és a Zágráb utca közötti szakaszának - lakói magasabb szemétszállítási díjat fizetnek a kelleténél. Az utcának ez a része földes, ezért a havi 529 forint helyett csak 368-at kellene tőlük beszednie a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-nak. A számlázott díj összege jogos, ugyanis csak azok fizetnek kevesebbet, akiknek az utcája végig földes - mondta Varga László, a kht. szállítási és logisztikai osztályának megbízott vezetője. A Fürst Sándor utca fele földes, a másik fele viszont zúzott kővel borított, ezért minden családnak az utcában 529 forintról kiállított számlát küld ki havonta a kht. Kutyagond. Egy idős hölgy mérgesen hívta a „Csörögöt", mert a múlt héten az Eszperantó utcában megtámadta két farkaskutya. A telefonáló nem érti, aki két ilyen veszélyes négylábút tart. az miért nem emel magasabb kerítést, hiszen a mostani alig másfél méteres, és simán átugrik rajta a két eb. Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történt, mert a néni még időben belépett egy nyitott kapualjba, becsapta maga mögött az ajtót, s a házőrzők szem elől tévesztették. B *> élvuaal. 1 • Básthy: „Eredmény van, a sikerre várni kellf/ Ki viszi el a balhét a bakikért? Polgárisok találkozója • Tudósítónktól A szentesi Polgári Leányiskolát éppen ötven esztendeje zárták be. A nagy múltú oktatási intézmény volt növendékei június 28-án (szombaton) délelőtt 10 órától találkozót szerveznek mindazon hajdani diákoknak, akik 1948-ban, vagy korábban végeztek az iskolában, amely ma Petőfi Sándor nevét viseli. A rendezvényre jelentkezni lehet V. Kis Sándornénál, a 63/314-894-es telefonszámon. Pa-dö-dö-bvli Mórahalmon • Munkatársunktól A mórahalmi Bounty Disco törzsvendégei jól tudják, hogy a környék legszínvonalasabb szórakozóhelye nyaranta ünnepli a születésnapját, hagyományosan egy élő (!) Pa-dö-dő-koncerttel. A pénteki azonban rendhagyó alkalomnak bizonyult, hiszen a hazai könnyűzenei élvonal nehézsúlyú versenyzőinek nagy sikerű fellépése után, nem egy, hanem két torta bukkant fel a színpadon! Ezúttal ugyanis nemcsak a Bounty Disco ötödik születésnapját ünnepelték a bulival, hanem a hölgyduó is jubilált, épp tfz esztendeje, hogy úgy gondolták a lányok, opera helyett poppal próbálkoznak. S tegyük hozzá, az évtized őket igazolta. A telt házas szabadtéri koncertet az ünnepi alkalomhoz méltó tűzijáték zárta, az égi varázslat egy nagyváros augusztus 20-i ünnepségének is becsületére vált volna. A buli főtámogatója a Rádió 88 volt, támogatója a Délmagyarország, a Power Horse Energy Drink, a Pécsi Serfőzde, valamint a vásárhelyi Főnix Pizzéria és Disco. Egyszerre ünnepelték a Pa-dö-dő és a Bounty Disco születésnapját. (Fotó: Gyenes Kálmán) A mór megtette kötelességét, a mór mehet! Szélmalomharcot vívott a hivatallal. Kicsinálták a saját elvtársai. Hevessége miatt nem is alkalmas vezetőnek! Ilyen és ehhez hasonló véleményeket szült a hir: május 28-án lemondott az alpolgármesterségről Básthy Gábor. Egy ilyen döntés háttere sokat elárul az adott munkahelyről, közösségről és emberről. Néhány héttel a történtek után, miután már lecsillapodtak a kedélyek, Básthy Gáborral arról beszélgettünk, mi, miért történt a városházán. • Mi értelme lemondani egy tisztségről akkor, amikor az önkormányzati ciklusból már csak néhány hónap van hátra? - Én akartam arról dönteni, mikor fejezem be városházi pályafutásomat. A lemondásomhoz vezető problémákra írásban és szóban is többször fölhívtam a polgármester figyelmét. De nem történt semmi. Eközben minden politikai csoport és a hivatalvezetés irányából is azt érzékeltem, hogy ennek az önkormányzati ciklusnak szükségszerű, de népszerűtlen intézkedéseiért velem vitetik el a balhét. • Csak „népszerűtlen" döntésekről van szó? Egyszer sem fogott mellé a szegedi önkormányzat? - Nem biztos, hogy a legjobban sikerült például a szemétszállítási díjról vagy az új lakbérrendszerről alkotott rendeletünk. Támogatás híján a '96-ban elindított intézményi reformot nem vittük következetesen végig. • Öt-hat fő célt határoz meg, s ezek megvalósításának rendel alá mindent. Ez a sikeres városvezetés titka - hallottam Rapcsák Andrástól, Hódmezővásárhely polgármesterétől. Básthy Gábor szerint Szegeden melyek lehetnének ezek a stratégiai célok? - Az infrastruktúra fejlesztése, ami a belső úthálózat fejlesztését, burkolását, a harmadik körút befejezését, a csatornarendszer teljessé tételét jelenti. Ezek feltételei például Szeged logisztikai centrummá alakításának. Lényeges a szennyvíztisztító megépítése is. Ezek egy része elindult, de későn. Sok száz, képviselők menedzselte részcél sorolódott eléjük, melyek kielégítése a politikai kompromisszum miatt szükséges volt, de elvonta az erőt a nagy célok megvalósításától. így aztán nem maradt energia, hogy hatákonyan lobbyzzunk az autópálya építésének gyorsításáért, hogy rendezzük a repülőtér jövőjét, hogy megvalósítsuk az universitasprogramot, vagy hogy fölújítsuk a Belvárost. Ezek nagy adósságai az önkormányzatnak. • így azon sem kell csodálkozni, hogy az ÁPV RtBásthy Gábor, a lemondott szegedi alpolgármester szerint komoly adósságai vannak a városnak. (Fotó: Karnok Csaba) Szegeden született, augusztus 29-én lesz negyvenéves Básthy Gábor. A Radnóti gimiben kitűnő érettségit tett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen 1981ben gépészmérnöki, 1986ban energetikai szakmérnöki oklevelet szerzett. Básthy az Energiagazdálkodási Intézet szegedi kirendeltségén tervezőmérnökként kezdett dolgozni, 1989-től pedig a József Attila Tudományegyetem gazdasági igazgatóságán, különböző beosztásokban tüsténkedett. Belülről akarta átalakítani a Kádár-rendszert, Névjegy ezért a Jövő Mérnöke című egyetemi lap fotósa, a kari lap újságírója, az utolsó éves egyetemista, Básthy Gábor 1981-ben pedig MSZMP-tag lett. Az utolsó szegedi pártbizottság tagjaként, refomköri alapítóként részt vett a szegedi ellenzéki kerekasztallal folytatott tárgyalásokon. Az MSZP listájáról került 1990-ben a Torony alá, majd '94-ben lakóhelyén, az újfölsővárosi panelnegyedben önkormányzati képviselőnek választották meg - a polgárok. Pesti lányt, élelmiszeripari gépész-üzemmérnököt vett feleségül. Ikerlányaik 1986-ban születtek. A nej most közbeszerzési főelőadó - a JATE gazdasági igazgatóságán. Mint műszaki osztályvezető fizetés nélküli szabadságot vett ki, s az MSZP támogatásával, Szalay István polgármester felkérésére Básthy Gábor 1994-ben elvállalta a gazdasági alpolgármesterséget. Vagyoni helyzetében az elmúlt közel nyolc évben változás nem történt. tői származó „talált pénz" sem egyetlen nagy cél, mondjuk a harmadik Tisza-híd megépítését szolgálta, hanem szétforgácsolódott? - Egy ilyen híd megépítése minimum 5 milliárd forintba kerülne, s elképzelhetetlen állami segítség nélkül, miközben a szakemberek sem értenek egyet abban, hogy kell-e a közeljövőben Szegednek harmadik híd. Az APV Rt.-tői származó másfél milliárd forintból finanszíroztuk a villamosjármű-rekonstrukció, a szennyvíztisztító és az újszegedi főgyűjtő építésének jórészét, s innen származott az a 100 millió forint, ami az útrekonstrukciót szolgálta. • A közgyűlési ellenzék, a szabaddemokraták végig kritizálták Básthy Gábort azért az ideájáért, mely szerint az önkormányzat is szereplője lehet a gazdaság üzleti alapú mozgásának. - Pedig ezt ma is vállalom! Mert például, miután az önkormányzatok kiharcolták, hogy megkapják a megyei gyógyszertári központokat, akkor Szegednek 40%-os tulajdonrész pottyant az ölébe. Ezt követően a városvezetés teljes egyetértésével szerzett többséget a Heliomedben az önkormányzat. A Heliomeddel kapcsolatos döntések sajnálatos módon gazdasági megfontolások helyett politikai indulatokaz gerjesztettek. Azt gondolom, ha egy önkormányzat komolyan gondolja a térségi szerepvállalást, akkor meg kell próbálnia üzleti alapon működő társaságon keresztül a fejlesztéseknek pénzt szerezni. A Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Rt.-nek ma 700 millió forintos az alaptőkéje - amiből 500 milliót készpénzben a Magyar Fejlesztési Bank adott, Szeged pedig apportja mellett 50 millió forintot '96-ban, az alapításkor azaz ekkora összeggel lehet segíteni a kis- és középvállalkozásokat. • Tehát ön alpolgármesterként nem hibázott? - A legnagyobb hibámnak az bizonyult, hogy ha egy ügyet fölvállaltam, azzal teljes mértékben azonosultam. • Nem árt tisztázni: végül is miért mondott le az alpolgármesterségről? - Három ok miatt. Az első, hogy a polgármesteri hivatal vezetőivel olyan személyes, szakmai és egyéb konfliktusaim támadtak, melyek munkámat ellehetetlenítették. A második a közgyűlés stílusa, s különösen a május 28-i, zárt ülés végén engem ért rágalmak. A harmadik, hogy a Magyar Szocialista Párton belül belső hatalmi harc ütközőpontjába kerültem. • Nem profi politikus, mondják önről, mert hamar kijön a sodrából, mert reakcióiból mindig látszik, mit pártol, illetve mit ellenez. Milyen ügyeket érzett sajátjának? - Legutóbb a szegedi, nagyjából 500 milliós forintos nagyságrendű, lakossági közüzemi díjhátralék kezelését, melyet felemásan rendezett a közgyűlés, s ez egyik előidézője lett lemondásomnak. De személyeskedésig fajuló támadásokat kaptam a hivatal vezetői részéről a gyermekvédelmi intézményrendszer fejlesztésének kezdeményezése során is. Példátlan ellenállásba ütköztem többek között a közüzemi díjak emelése szociális korlátainak meghatározását elősegítő módszerek kidolgozása során is. • Mit jelent, hogy a polgármesteri hivatal vezetőivel, vagyis a jegyzővel és az aljegyzőnővel nem tudott együtt dolgozni? - Azt, hogy mind több energiámba került egy-egy probléma megoldása, többször a fejemhez vágták: adott téma nem az én hatásköröm. Az alpolgármester mozgástere korlátozott, különösen, mikor a polgármester sem áll mellé. Vádoltak, hogy „vaskézzel" fogtam a hivatalt. Ez úgy ütött vissza, hogy ahol lehetett, az említett vezetők akadályozták a munkámat. • Úgy tűnt, az a legnagyobb baj, hogy nincs összhang a polgármester és gazdasági alpolgármestere között. - De ez nem azt jelentette, hogy nem tudtunk együtt dolgozlii, hanem azt, hogy voltak vitáink, melyeket rendezni tudtunk - mindaddig, míg választási kampánycsapata a polgármestert el nem zárta az e körön kívüli információktól. • A szegedi közgyűléssel elégedetlen politikus szerint miért nem hatékony e testület? - Már nyolc éve nem elég hatékony! Talán azért, mert itt az önkormányzat inkább pártalapú, mint egy kisebb településen. • Nyilván mérleget vont. Milyen eredményeket könyvelt el magának? - Azt. hogy a '96-os átszervezésnek köszönhetően az intézmények között verseny alakult ki az erőforrásokért, s ez teljesítményre ösztönzött. Azt a saját munkám eredményének is tartom, hogy tavaly szinte minden jelentős pályázaton nyert Szeged. Fontos, hogy néhány stratégiai döntés is megszületett: a szegedi logisztikai szolgáltató központ helyének kijelölése és a KESZ Kft.-vel közös ipari park program, s hogy a helyi iparűzési adórendeletünk már célzott kedvezményeket is tartalmaz, mely munkahelyteremtésre és beruházásokra ösztönöz. A költségvetés működési oldala stabillá vált, gondot az jelent, hogy a fejlesztések finanszírozására nem keletkezik elegendő forrás, csak akkor tudunk beruházni, ha hitelt veszünk föl, melynek visszafizetése még bizonytalan. • Az MSZP-n belüli hatalmi harc önt mennyiben érinti? Önállósítja-e magát? Elindul-e polgármesterjelöltként? - Nincsenek egyéni kitörési pontok. Nem kfvánok önszántamból kiugrani az MSZP-ből. • Hol és milyen minőségben találkozhatunk Básthy Gáborral az őszi önkormányzati választások után? - Az egyik lehetőség, hogy visszamegyek volt munkahelyemre, a JATE gazdasági igazgatóságára. A másik, hogy a végzettségemnek és a megszerzett tapasztalataimnak megfelelő állások valamelyikére pályázok. Remélem, hogy ősszel ismét képviselővé választanak! Az elmúlt nyolc évben életem részévé vált az önkormányzat. Megszerettem ezt a munkát. Magamnak ezt úgy fogalmaztam: az eredmények már megvannak, a sikerekre még várni kell. Ú|szászi Ilona • Az Indiai Kulturális Központ és a Biofarm területén Ezredvégi szabadegyetem • DM-információ Az ezredvég dilemmái címmel nyári egyetemet rendeznek Somogyvámoson a Krisna-völgyben, az Indiai Kulturális Központ és Biofarm területén, június 26 és 28 között. A témák között szerepel: a fogyasztói társadalom és erkölcsiség; az ember és természet, az ember és Isten viszonya; a modernkori gondolkodó ember cselekvési lehetőségei és korlátai. Előadók, illetve vitapartnerek lesznek: Heller Ágnes, Vajda Mihály, Popper Péter, Farkasházy Tivadar, Sivarama Swami, Katona Klári, Tamasi József és még sokan mások. A programról bővebb információt a 397-3054-es telefonon adnak. napló MA A MUNKÁSPÁRT Szeged városi vezetősége 13-16 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. KATONA GYULA, a 13as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17-től 18 óráig a Kolozsvári Téri Általános Iskolában.