Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-22 / 144. szám

VV - iSf u^aö-iálO sA svlöióí lódévnémoHé 2 KÜTFÖLD HÉTFŐ, 1998. JÚN. 22. Még márka Ajeni egyszerűen pénz, fizetőeszköz, de fél évszáza­llda értékmérő, etalon a német márka, amely átéli háború utáni újjáépítést, megélt újraegyesítést, ám elkép­zelhető, hogy férfikora delén, sikereinek csúcsán he is fe­jezi fiildi pályafutását. Attól persze jó ideig nem kell még tartani, hogy numizmatikusok albumaiba kerül az egész Európában oly' annyira kedvelt legendás százas, vagy a valaha kuriózumként forgatott kétszázas. A német márka eddigi életében mindent elért, amit egy pénz csak elérhet. Kozmopolita lett, világpolgár. A német futballválogatottól eltérően - mely nem bírt a jugoszláv aranylábúakkal - könnyen fektette kétvállra a háború dúlta ország fizetőeszközét, a dinárt, mellyel tulajdonkép­pen csak fizetni nem lehetett sehol. Még ma is, amikor az új dinárok ropogása már megpuhult, márkában számol a hajthatatlan szerb rendőr, kuna helyett márkában mond szobaárat a horvát tengerpart panziósa, és márkában mé­rik a Koszovóban eldurrogtatott lőszereket is. Európában szinte mindenhol szívesen fogadják a zöldhasú dollárnál jóval népszerűbb, s erősebbnek, stabilabbnak tartott pénzt az albán zöldségespiacoktól a moszkvai autószalonokig. A márka elvitathatatlan sikertörténetét eleddig két egyesítés sem tudta megtörni: a keletnémetek márká­ja csak időlegesen rontotta a nagy testvér árfolyamát, az uniós csatlakozás talán még ennyi vizet sem zavart. Am röviddel az ötvenedik születésnap után jön a múlt nélküli Győztek a cseh szocdemek Duray és Bugár, a két elnök • Dunaszerdahely (MTI) Több mint négyórás ké­séssel kezdődött el Duna­szerdahelyen vasárnap a magyar koalíció három pártját egyesítő közgyűlés. Erre azt követően kerülhe­tett sor, hogy a Duray Mik­lós vezette Együttélés, és a Bugár Béla nevével jegy­zett Magyar Keresztény­demokrata Mozgalom (MKDM) közös platformjá­nak 120-120 küldöttje megszavazta, hogy a szö­vetségi párt harmadik ere­jének 60 küldöttje belép­hessen a tanácsterembe. Az A. Nagy László vezette Magyar Polgári Párt (MPP) emberei ezek után elfoglalták a helyüket. A. Nagy László, az MPP elnöke rövid beszédében közölte: pártja szombati köz­gyűlésének küldöttjei úgy dön­töttek, hogy az MPP belép a Magyar Koalfció Pártja néven megalakuló magyar szövetségi pártba, de továbbra is ragasz­kodik az ismert feltételekhez, mert nem találja helyénvaló­nak, hogy az Együttélés politi­kai mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozga­lom az eredeti megállapodások ellenében 10 nappal ezelőtt olyan kétoldalú különmegálla­podásra jutott, melynek értel­mében a három erőből álló szövetségi pártban nem há­rom, hanem csak két platform alakul ki. Az Együttélés és az MKDM közösen „keresztény­konzervatív-népi" platformot alakit, s ennek megfelelően a szövetségi párt erőinek és tisztségeinek 80 százalékát kö­zösen bírják, mlg az MPP a maradék 20 százalék erejéig részesül a tisztségekből, s ez­zel arányosan kap helyet a par­lamenti választások közös je­lölőlistáján is. Az MPP ellenzi, hogy part­nereinek kétoldalú megállapo­dása nyomán a szövetségi pártban megszűnik a vétójog intézménye és az MPP bármi­kor leszavazható lesz. • A párt elnökévé Bugár Bé­lát, általános alelnökévé Duka Zólyomi Árpádot, a keresz­tény-konzervatív népi platform elnökévé és egyben a Magyar Koalíció Pártjának elnökhe­lyettesévé Csáky Pált, a polgá­ri-liberális platform elnökévé és egyben a párt második alel­nökévé A. Nagy Lászlót, az or­szágos tanács elnökévé Farkas Pált, a Magyar Koalíció Párt­jának frakcióelnökévé Bárdos Gyulát választották. Duray Miklós a most megalakult Ma­gyar Koalfció Pártjának tiszte­letbeli elnöke lett. v • Ötvenéves pénz • Majna-Frankfurt (MTI) Németország szombaton ünnepelte valutája forgalomba hozatalának fél évszázados év­fordulóját. A majna-frankfürti Pál templomban „Ötvenéves a német márka" címmel tartott megemlékezésen Helmut Kohl kancellár és Hans Tietmeyer, a Bundesbank elnöke méltatta azokat a gazdasági eredmé­nyeket, amelyeket Németor­szág II. világháború utáni új, értékálló fizetőeszközének megszületése óta elért; előrete­kintettek ugyanakkor ajövő év elején bevezetendő közös eu­rópai valutára, az euróra is. Milos Zeman, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke nehezen, de állja az újságírók rohamát az előrehozott általános választások nem hivatalos végeredményének közzététele után. (MTI Telefotó) • Prága (MTI) Csehországban közzé­tették a hét végi idö előtti képviselőházi választá­sok nem hivatalos és elő­zetes végeredményét a szavazatok 100 százalé­kának összeszámolása alapján. A választásokat az ellenzé­ki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nyerte. A szoci­áldemokratákra a választók 32,31 százaléka szavazott, ami 74 mandátumot jelent a 200 tagú képviselőházban A korábbi legerősebb kor­mánypárt, a jobboldali Polgá­ri Demokratikus Párt (ODS) a szavazatok 27,74 százalékát kapta, ami jóval több a várt­nál. A párt mandátumainak száma 63. A harmadik helyen Cseh­és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) végzett 11,03 százalékkal, s ez 24 mandá­tum. A centrista Keresztényde­mokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) 9,00 százalékos támogatottsággal a negyedik lett. A keresztényde­mokratáknak a rendszerváltás után ez a legjobb eredménye. Mandátumaik száma 20. Ötödikként a képviselő­házba a jobboldali Szabadság Unió (US) jutott be, mégpe­dig 8,60 százalékos támoga­tottsággal, s ezzel 19 mandá­tumhoz jutott. Nagy meglepetés, hogy a parlamentbe nem került be a szélsőséges Tömörülés a Köztársaságért-Csehszlová­kia Republikánus Pártja (SPR-RSC). Hasonlóan siker­telenül járt az új üstökösként számontartott Nyugdíjasok a Létbiztonságért párt. A re­publikánusok 3,90 százalé­kot, míg a nyugdíjasok 3,06 százalékot kaptak. Tekintetei azonban arra, hogy mindkét párt túllépte a háromszázalé­kos küszöbét, joga van a rendszeres állami támogatás­ra és a választási kerületen­ként letett 200 ezer koronás óvadékot is visszakapják. A további hat induló párt és mozgalom támogatottsága igen alacsony volt: Demokra­tikus Unió 1,45, Zöldek Párt­ja 1,12, Függetlenek 0,87, Morva Demokratikus Párt 0,37, Cseh Nemzeti Szocia­lista Párt 0,29 és Polgári Szö­vetség - Politikai Klub 0,2 százalék. A választási részvétel 74,03 százalék volt, ami 2,38 százalékkal alacsonyabb mint 1996-ban. • Phare CBC-szemináríum Temesváron Média, demokrácia, nyilvánosság A Csongrád Megyei Ön­kormányzat és Temes me­gye tanácsa - háromna­pos program keretében, Phare CBC-támogatással ­szemináriumot szervezett Temesváron, „Média, de­mokrácia, nyilvánosság" cimmel. Politikusok, közigazgatási szakemberek, egyetemi okta­tók és újságírók két napon ke­resztül vitatták azt Temesvá­ron, hogy - Romániában és Magyarországon - az utóbbi évek átalakulási folyamatában, illetve napjainkban mi jellemzi a politika, a helyi közigazga­tás, a civil társadalom és a saj­tó kapcsolatát. Arra keresték a választ, hogy képes-e a sajtó annyira közel kerülni a hata­lom képviselőihez, hogy - a demokrácia elvei alapján, a ci­vil szféra érdekében - azok negatív cselekedeit időben és megalapozottan kritizálni tud­ja. Ugyanakkor igaz-e az, hogy amfg e két tábor egymás­sal van elfoglalva - illetve egy esetleg létező politikai identi­tásválság következtében is -, elsikkad a demokrácia több lé­nyeges eleme. A mindezek mi­att zajló virtuális „játékban" Együttes Csongrád és Temes megye együttműködésének eredményeit - köztük a Duna-Maros-Kőrös-Tisza eu­rorégiós célok megvalósításáért folyó erőfeszítéseket is - értékelte a két önkormányzat képviselő-testülete a Temesváron megtartott, együttes ülésen. A több eszten­dőre visszatekintő, közös programokról szólva - a tele­pülések között létrejött testvérkapcsolatok előnyei mel­lett -, gazdasági, infrastrukturális és informatikai pro­jektek kidolgozásáról adhattak számot a megyei elnö­kök, Viorel Coifan és Lehmann István. Jelentős siker­ként említették, hogy a két megye Phare-támogatást nyert a Kiszombor-Csanád határátkelőhely megnyitá­sához szükséges út megépítéséhez. Elhangzott ugyan­akkor: ahhoz, hogy a régió a jövőben is sikeresen pá­lyázhasson az uniós pénzekre, ki kell építenie a „had­állását" Brüsszelben. A képviselet létrehozásáért mind­két megyének vállalni kell az anyagi áldozatokat is, hi­szen azok - a kapcsolatok kialakítása után - busásan megtérülnek majd. A tanácskozás után a delegáció tagjai Végvárra látogattak. E találkozó első eredmé­nye, hogy Magyari László polgármester - a két község közötti együttműködés részleteinek tisztázása érdeké­ben - meghívta Röszkére a végváriak-képviselőit. ugyanis a sajtó nehezen tölthe­ti be a hfd szerepét a politika és a civil társadalom között. Emiatt a hatalmon kívül reked­tek jelentős része - még ha lé­tezik is bennünk társulási szel­lem - joggal érez csalódottsá­got, amiért az önkormányza­tok nem igazán civilbarátok, így nem igénylik például a nonprofit szervezetek képvise­letét az önkormányzati bizott­ságokban, vagy a találkozást a civil társadalom tagjaival, és nem nézik jó szemmel a szak­mai önkormányzatok szerve­ződését sem. Pedig a helyható­ságoknak nem kis parlament­ként kellene működniük, ha­nem megoldani a település éle­tével kapcsolatos feladatokat. Kiderült: bár mindkét or­szágban jellemző, hogy a helyi közigazgatás szinte kikövetel­né magának a nyilvánosságot, eszközül használva ehhez az (rott és az elektronikus sajtót, mégis csak megszűrt informá­ciókat juttat el a médiához. Az igazán súlyos kérdések megfo­galmazásakor sokszor falakba ütköznek az újságírók. A köz­igazgatási alkalmazottak pedig ritkán merik kockáztatni eg­zisztenciájukat egy-egy visszás ügy nyilvánosságra ho­zatalával. Az is tény, hogy amennyiben jól működik egy adminisztrációs vagy közigaz­gatási rendszer, akkor azt a sajtó kommunikálni tudja, ha nem, szembekerül vele. Az el­lentmondások tisztázása pedig elsősorban a közigazgatás és a média vezetőire hárulna. Nem félni kell a médiától, hangzott el többször is, hanem együtt­működni vele, különösen azért, mert reális esély van a regionális sajtó térhódítására. N. Rácz Judit hírek Két csecsen • Groznij (MTI) Groznijban vasárnap eddig nem tisztázott körülmények között, „szolgálatteljesítés közben" életét vesztette Lecsa Hultigov, a csecsen nemzet­biztonsági szolgálat főnöke és a Szalman Radujev vezette „Dudajev tábornok hadserege" elnevezésű fegyveres osztag vezérkari főnöke, Vaha Dzsa­farov. A két csecsen vezető haláláról Majbrek Vacsagajev, a csecsen államfő szóvivője számolt be, de nem közölt "részleteket az incidensről. Egyes források szerint nem ki­zárt, hogy merénylet áldozata lett Hultigov és Dzsafarov. Terjeszkedés • Jeruzsálem (MTI) A palesztinok élesen elítél­ték az izraeli kormány dönté­sét Jeruzsálem közigazgatási határának kiterjesztéséről. Sza­eb Erekat, az Izraellel tárgyaló PFSZ-küldöttség vezetője úgy fogalmazott, hogy az izraeli kormánydöntés hadüzenet a palesztinok jeruzsálemi jelen­léte ellen. Szaeb Erekat úgy vélekedett, hogy ezzel a - sze­rinte rasszista - döntéssel Izra­el meg akatja változtatni a vá­ros természetes demográfiai képét. Jasszer Arafat szóvivője veszélyes provokációnak ne­vezte az izraeli kormánydön­tést, amely újabb kísérlet a bé­kefolyamat lerombolására. Újabb támadások • Kijevo (MTI) Koszovói albán fegyvere­sek megtámadták a közép-ko­szovói Kijevóban létesttett rendőri ellenőrző pontot, majd tűz alá vették a településen élő szerbek házait is. A szemta­núk beszámolóira hivatkozó jelentés szerint a támadók ké­zifegyvereket és kézi aknave­tőket vetettek be, s néhány órás lövöldözés után visszavo­nultak a közeli erdőkbe. A Tanjug közlése szerint az összecsapásban senki sem se­besült meg. A Koszovói Fel­szabadítási Hadsereg (UCK) és a szerb erők közötti újabb tűzpárbajról a pristinai szerb médiaközpont is beszámolt, s hozzátette: az albán fegyvere­sek a reggeli óráktól blokád alatt tartják a Pec és Kijevo vá­rosát összekötő utat. Helyreállt a rend • Varsó (MTI) Vasárnap helyreállt a rend a lengyel vasútaknái azután, hogy a négy napon át sztrájko­ló mozdonyvezetők szomba­ton felfüggesztették a munka­beszüntetést. A sztrájkolok az­után döntöttek a munkafelvé­telről, hogy a kormány illeté­kesei megígérték: tárgyalások kezdődnek az új bérrendszer kialakításáról. A mozdonyve­zetők eredeti követelése az volt, hogy jelenlegi havi átlag 1400 zlotys bérüket 300 zloty­val emeljék meg. A négynapos munkabeszüntetés 40 millió zloty (11,6 millió dollár) vesz­teséget okozott a lengyel álla­mi vasúttársaságnak. mikró L_ Szeged, 1998 június 19-27 Párizsi krt. 10. Nyitva tartás: mindennap 9-20 óráig Rendkívüli vásárlási akció! Előleg nélküli részletfizetésre minden, 30 000 Ft feletti termék megvásárolható. Gyorsított ügyintézés a helyszínen Június 22., hétfő Samsung-nap Napközben kiállítás és vásár, nyeremények, ajándékok. 19.00 Sorsolás a napi vásárlók között 19.30 Fellép a Bon-Bon Szeged, Párizsi krt. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents