Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-20 / 143. szám

SZOMBAT, 1998. JÚN. 20. STEFÁNIA-RIPORT 9 • Nagyvárosi barangolások (4.) Kaposvár élénk színekbe öltözik A sétálóutcán naponta egyszer alighanem a legtöbb kaposvári végiggyalogol... (A szerző felvétele) Kapós menti városszámtan Kaposvár lakóinak száma: Lakásainak száma: Ebből önkormányzati tulajdonú lakás: A város idei költségvetésének összege: A helyi adókból tavaly befolyt összeg: A város üzemeltetésre fordított összeg: A város kulturális életére költött összeg: A sportra költött összeg: Munkanélküliségi ráta: 72 ezer 26 ezer 1 ezer 100 darab 8 milliárd forint 900 millió forint 1,1 milliárd forint 547 millió forint 250 millió forint 7 százalék És uraim, íme, elérkeztünk Kaposvárra - mutatott ki a buszablakon idegenvezetőnk. Történt ez a nyolcvanas évek közepén, amikorra a panelépületek körbeöleltek már szinte minden magyar várost. Igy legfeljebb azt vizsgálgattuk Somogyország fővárosában, náluk ugyan milyen színűre pingálták a beton erkélyeket. Ma már bevallhatom, Kaposvár centrumában sem kaptam magas lázat az elém táruló szépségtől, ugyanis a múlt század végi hangulatot árasztó kis utcákon jól látszott: a panelörületben vajmi kevés pénzt szántak az öregebb épületek karbantartására. Amikor viszont a minap újra végigsétálhattam Kaposvár utcáin, nem volt nehéz észrevenni: a város nagy részét átformáló fejlődés köszöntött Dél-Dunántúl e forgalmas központjára. A magyar nagyvárosokat bemutató sorozatunk mai részében arra keressük a választ, minek is köszönhetö e látványos változás? Úgy húsz évvel ezelőtt amikor a központilag engedélyezett nagy állampolgári szabadság jegyében akár még Szabadkáig is elutazhatott a „nyugatjáró" szögedi polgár - egy perc alatt megtanulhattam: kevés fontosabb személyiség akad egy idegen városban, mint a parkolók őre. Az öregebb. Fa szappan és jersey anyagok után loholó magyar kalandozók még bizonyára nem felejtették el: ha valaki pontos információkra volt kíváncsi a Vajdaság második legnagyobb városában, netán azt szerette volna megtudni, mennyit is ér egy guriga kerek sajt a feketepiacon, vagy éppenséggel csak forintját kívánta dinárra váltani, a kistáskás parkolófelügyelók megoldották minden gondját. Bármilyen furcsa, e nosztalgikus borongás legutóbb a Dunántúl egyik központjában, Kaposváron fogott el. Jaj, dehogy is kereskednek ott dinárral, sajttal, ám feléjük még ismeretlen az a parkolórendszer, amely vagy vasoszlopból löki elénk a bilétát, vagy arra kényszerít, hogy ki tudja hol is található, parkolócédulák árusításra is feljogosított boltokban vegyük meg a lyukasztani, tépni való kis papírnyelveket. Dolgoznak viszont arrafelé derék parkolóőrök, akik aligha vettek részt szabadkai továbbképzésen, de városismereti vetélkedők dobogós helyeit előselejtezők nélkül kibérelhetik. Csak pénzzel bírják... Csapó Béláné mindenképp. A vidám asszony Kaposvár központjában előbb a legfontosabb információval szolgált (két óra autós helyfoglalás 100 forint...), majd a következőkben összegezte össze mindazt, amit Somogy megye székhelyéről szerinte tudni illik: - Minálunk könnyű dolguk lesz az ismerkedéssel, mert ami csak fontos, a megtalálható itt, a centrumban. Van nekünk rengeteg szép boltunk, de van iskolánk is annyi, hogy itten aztán mindenki kedvére tanulhat. Gyár is dolgozik jó néhány, így aztán nekem ne beszéljen senki munkanélküliségről, mert Kaposváron csak az nem talál magának munkahelyet, aki nem akar melózni. De lehet minálunk szórakozni is. Híres ám a színházunk, egymást érik a fesztiválok, meg a mindenféle találkozók, vendéglő meg nyílt már annyi, hogy csak pénzzel bírják a turisták. De hát azok meg csak bírhatják, hiszen nézzen körül, teli minden parkoló külföldi kocsikkal - mutatott körbe birodalmán Csapóné. Majd amikor csak annyit mondtam - amerikaiak - már körbeszaladt arcán a nevetés. - Gondolhattam volna, hogy ezt biztos megkérdi. Pedig nincsen azokban semmi különös. Itt járkálnak az utcán, igazán tisztelettudóak, gond egy szál sincs velük. Legfeljebb azok a vendéglősök haragudhatnak rájuk, akik azt hitték, na, ezeken jól meggazdagodunk egy hónap alatt. De mint hallom, ez bizony nem sikerült. Rövid séta után Szita Károly polgármester szobájában helyet foglalva már eszembe sem jutott, hogy a csalódott kocsmárosok rosszkedvéről beszélgessek. De az amerikai SFOR-csapatok taszári vendégségéről azért persze szót ejtettünk. - Tudom hogy élnek Kaposváron is olyanok, akik még ma is megkérdik, kell-e nekünk az SFOR, de úgy vélem, hogy a város polgárainak nagytöbbsége pontosan tudja: nemcsak anyagi szempontból jött jól az amerikaiak ideköltözése, de ennél olcsóbb városreklámot még csak nem is kívánhattunk volna magunknak. Mit gondol, mennyi pénzt kellett volna áldoznunk azért, hogy Kaposvár neve annyiszor elhangozzék a televíziókban, leírassák az újságokban, mint az elmúlt néhány év során megtörtént? Vajon mekkora esélye lett volna az amerikaiak nélkül egy magyar város polgármesterének a CNN világhíradójában nyilatkozni, s ezzel városára terelni a figyelmet? Bizony semekkora. Hacsak városmarketing ürügyén nem költjük el ilyen reklámra mondjuk kétéves költségvetésünket. Somogyország SFOR-haszna • És mennyi hasznot hozott eddig ez az óceánon is túlnyúló ismertség? - Azt természetesen nem tudom megmondani, hogy pontosan mit köszönhetünk az amerikai katonai tábor nyújtotta népszerűségünknek, s mennyit a városmarketing tevékenységünknek, de egy tény: sorra erősödnek meg a kaposvári vállalkozások, olyan világcég, mint a takarmányelőállltással foglalkozó Purina ruházott be nálunk 10 millió dollárt, üzemet nyitott a Sanyo, s négy év alatt felére csökkent a munkanélküliek száma városunkban. Két ipari parkkal is büszkélkedhetünk, s hogy egy most elkészül kereskedelmi nagyberuházásról is szót ejtsek: 9000 négyzetméteres Tesco áruházzal lett gazdagabb Kaposvár. - Anyagi hasznot is említett az SFOR kapcsán. Holott az Alföldön mi úgy tudjuk, hogy még az ásványvizet is Németországból hozatják hadtáposaik... - Ideköltözésük idején valóban ez volt a jellemző. Óvatosan vásároltak, hiszen nem tudhatták, milyen környezetbe csöppentek. Azóta viszont megismerték a magyarországi lehetőségeket, s mára már hazai cégek a beszállítóik, rengeteg magyar terméket fogyasztanak s mintegy ezer embernek biztosítanak munkát - mondta a polgármester úr, s máris egy picinyke újságot mutatott. Ebben ugyan szó sem volt amerikaiakról, ám annál több értékes információval szolgált Kaposvár városáról. Tételes kimutatást kaptam arról, mire is költi a város pénzét, de azt is megtudhattam, milyen irányt is szab a város vezetése Kaposvár hosszútávú fejlesztésének. - Ezt a tájékoztatót minden évben megküldjük Kaposvár minden családjának, mert fontosnak tartja önkormányzatunk, hogy a költségvetés elfogadása előtt a város valamennyi polgárának pontos információi legyenek városáról. Egyben arra kérjük a kaposváriakat, hogy az adatok áttanulmányozása után észrevételeiket juttassák el a város vezetéséhez. Nagy szükségünk van ezekre az üzenetekre, hiszen 27 önkormányzati képviselő csak nem rendelkezhet annyi tapasztalattal, mint sok-sok ezer, a város gondjaival naponta együtt élő helybéli választópolgár. • S a kaposváriak felelnek is fólkérésre? - Aktív polgárok lakják ezt a várost, így sok hasznos észrevétellel gazdagodunk. De persze van olyan probléma, amit bizony telefonos visszahívások nélkül is pontosan ismerünk. Ilyen például a város útjainak állapota. Sajnos joggal bírálják ezt a kaposváriak, s mi meg is próbálunk minden erre fordítható pénzösszeget az úthálózat fejlesztésére fordítani, de olyan nagy lemaradást kell pótolnunk, ami nem megy egyik évről a másikra. • Nem kéne talán a belvárosi rekonstrukció pénzeiből átcsoportosítani? Mert amennyire én egy fél órás séta során átláthattam a helyzetet, Kaposvár centrumában most minden második házat átépítik, felújítják, s nem egy foghíjtelken most épül az új színes palota. - De hiszen önkormányzatunk erre egy fillért sem költ - lepődött meg a fölvetésen Szita Károly. - Ugyanis ilyen fejlesztésekre nem is lenne pénzünk. De nem is az a feladatunk, hogy mi építkezzünk. Hanem a kaposvári vállalkozókat kell olyan helyzetbe hoznunk, hogy beruházásokra akarják elkölteni megtakarított forintjaikat. Mondok egy példát. Ha Kaposvár központjában van egy beépítésre váró, s akár 40 millió forintra is fölértékelhető telek, az önkormányzattól ez a házhely 10 millió forintért is megvehető, ha tulajdonosa vállalja, az így megmaradó pénzét a ház küllemének csinosítására fordítja, s az elkészült épületben egy üzlethelységet, netán lakást biztosít az önkormányzat számára. Látszólag jelentős bevételtől esik el a kaposvári városkassza, ám hosszú távon mindenképp megtérül ez a jótékonyság, hiszen a mi városunk lesz szebb, míg a drága lelek esetleg elriasztaná a befektetőket. • A belvárosi tömbrekonstrukciókat tehát a vállalkozók állják. De akkor mire is költi Kaposvár városa a pénzét? Csatorna, út, repülőtér... - Legfontosabb feladatunk egy olyan infrastruktúra kiépítése, amelyik az itt élőknek komfortos várost biztosít, s egyben csalogató a Kaposvár iránt érdeklődő üzletembereknek is. Ezért 1,6 milliárd forintos program eredményeként 2002-re el akarjuk érni, hogy Kaposvár - az országban elsőként - 100 százalékosan csatornázott település legyen. Addigra úthálózatunkat is igyekszünk úgy megújítani, hogy ne érhesse panasz. Reményeink szerint elkészülnek a várost elkerülő utak is, s mivel arra nem sok a remény, hogy Kaposvárt a közeljövőben bekössék a magyar autópálya-hálózatba, minden lehetőséget megmozgatunk a várost melletti reptér fejlesztése érdekében. Persze nem csak a különböző, munkahelyet teremtő cégeket szeretnénk elcsalogatni Kaposvárra, hanem a tanulni szándékozókat is. Ezért városi költségvetésünk nagy hányadát költjük iskoláinkra. Ugyanis amikor megfogalmaztuk a szlogenünket - Kaposvár a lehetőségek városa -, természetesen a most felnövekvő generációra is gondoltunk. • No meg a gazdaság tehetősebb szereplőire. Legalábbis ezt veszem ki szavaiból, hiszen többször is említette, milyen fontosnak tartja a beruházó üzletemberek Kaposvárra csábítását. - Nézze, azt mindenki tudja, hogy egy város fejlődését csakis erős gazdasága lapozhatja meg. Arra viszont talán kevesebben gondolnak, hogy ma Magyarországon ha nem is nyíltan kimondva komoly harc folyik a települések között. Igyekszik minden önkormányzat minél jobb pozícióba emelni városát, s ezt vagy sikerül napjainkban megtennie, vagy olyan hátrányba kerül, amit már képtelen lesz behozni. Nincs ez másként nálunk, a Dunántúlon sem. Kaposvár esetében nem lehet más a célunk, mint Dél-Dunántúl olyan regionális központjává fejleszteni szűkebb pátriánkat, ahol anyagi biztonságban élnek a polgárok, s amely távlatokat biztosít minden itt működő cég számára. Komoly tőkebevonás nélkül pedig ezt elérni lehetetlen - köszönt el, fontos megbeszélésre sietve, Szita Károly. Én pedig - kilépvén a városházról - ki mással is futhattam össze, mint két, hatalmas fagylalttal birkózó amerikai tiszttel. Láthatóan igen otthonosan érezték magukat Kaposvár sétáló utcáján. Amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a kirakatokról leolvasható nevekkel akár Chicago-Alsón is nap mint nap összefuthattak. Somogyország fővárosával ismerkedve nem nehéz észrevenni: minden valamire való ruha, sportszer, netán farmer márka beköltözött már a centrumba. Nem vitás - csalogató vidék ez, hiszen a legeldugottabbnak vélt utcákban is olyan mfves kivitelezésű társasházak, üzletközpontok épültek az elmúlt években, amilyeneket alighanem minden város szívesen elguríttatna saját központjába. Ami pedig külön is dicséretes a nagy építési buzgalomban: az új épületek egyediségüket hangsúlyozva is egységes stílust képviselnek. A városszépftők munkáját dicsérte István, a biztonsági őr is, akivel egy nemrégiben elkészült bevásárlóközpont előtt beszélgettem Kaposvár örömeiről. Amikor viszont arról faggattam, mit felejtene el leginkább szülővárosában, azonnal az utakat említette. Mondván: azok bizony gyalázatos állapotban vannak. Két perc múlva, visszatérve autómhoz a parkolóba, pedig már meg is sajnáltam ezeket a szerencsétlen foltos aszfaltokat. Ugyanis Csapóné, az autók gondos őre is megjegyezte: hát, bizony az útjainkkal nem dicsekedhetünk. De ugye, azért tetszett magának Kaposvár? - köszönt el tőlem mosolyogva. S mire kimondhattam az igent, figyelmeztetett: örülök, hogy ilyen szorgalmasan bejárta városunkat, de máskor jobb lesz, ha nem hagyja nyitva az autóját... Bátyi Zoltán Az új üzletközpont boltjait máris megszerették a somogyországiak