Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-20 / 143. szám
Visszatérő vendég A 33 éves M. Csabát több vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt is keresték a rendőrök. A nyomozás szerint a korábban már büntetett szegedi férfi május 8-án az újszegedi Blues Kertet kereste fel, ahol tizennégy műanyag széket pakolt össze, s vitt magával, összesen 8.400 forint értékben. Másnap az újszegedi szabadtéri szfnpad büféjébe látogatott záróra után (vagy előtt?), s harminc kilogramm húst zsákmányolt. Eltelt két nap, felengedhetett a hús, mert május 11-én ismét megjelent az előbbi tett színhelyén M. Csaba, s elvitte a 250 literes mélyhűtőt, és egy ugyanekkora hűtőládát. Egyúttal - ugyancsak a vizsgálat adatai szerint - a berendezést is gyarapította M.: a Blues Kertből elvitt székek mellé tizenhárom tölgyfa padot is „begyűjtött". A hűtő és a padok összértéke 138 ezer forint. Alakult a garden party: szék és pad tehát már került, sikerült behűteni a húst, mellé vélhetően némi italt is tettek, s 12-én újra a szabadtéri büféjében kopogtatott egy feszítővassal M. Csaba. Ezúttal három karton műanyag pohárra volt szüksége. A poharak értéke mindössze ezer forintra rúgott, ám amíg eljutott odáig a betörő, addig tízezer forintos rongálási kárt kellett okoznia. A kitartó nyomozás után M. Csabát elfogták, s a fentiek alapos gyanújával őrizetbe vették a rendőrök, akiktől úgy tudjuk, a bűncselekményeket a megélhetéshez szükséges pénz megszerzése motiválhatta. A gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van. A lopott holmik közül a hűtőket találták meg. A. L. Sirové Spanyolország Kramnyik meccset terveztek a szervezők, de mivel Anand lemondta ezt a találkozót, gyorsan keresni kellett helyette egy másik klasszist. így került a Spanyolországban élő ,lett származású Sirov a képbe, aki folytatva idei remek formáját, magabiztosan nyerte a mérkőzést 5,5:3,5 arányban. Most pedig következzen a mindent eldöntő 9. játszma. Kramnyik-Sirov Cazorla 1998. I.d4 Hf6 2.c4 g6 3 .f3!? (Tudni kell, hogy Kramnyik csak győzelem esetén egyenlíthette ki az állást, ezért érthető a kockázat vállalása.) 3.-d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 e5 9.d5 có (Ez a helyes játék. Világos centrumát minél előbb fel kell lazítani.)10.h4 h5 ll.Fe2?! (Rejtélyes lépés, ami nincs összhangban az eddigi játszmavezetéssel. Logikusabbnak tűnik 11.0-0-0 cxd5 12.exd5 bonyolult játékkal.) Il.-cxd5 12.exd5 H8d7 13.dó Hfó 14,Fg5 Be8 15.Bdl Feó (Fekete készen áll, hogy megkezdje az ellentámadást a fehér király ellen.) 16.Hh3 Hc4 17.Fxc4 Fxc4 18.b3 Faó 19.Hd5 e4! 20.Hxf6 Fxfó 21.d7 Lékó Péter. (DM-fotó) Májusban az andalúziai Cazorla nevü kisvárosban egy nagy eseményt rendeztek. A Sirov-Kramnyik összecsapás tétje hatalmas volt, hiszen a győztes októberben Kaszparowal mérkőzhet a WCC (World Chess Council) világbajnoki trónjáért. Az új sakkszövetséget, a WCC-t ez év januárjában Kaszparov a híres linareszi versenyrendező Renteroval együtt hozta létre. Okkal kérdezhetjük, hogy miért pont ezt a két játékost választották ki erre a célra. A dolog nagyon egyszerű: Eredetileg AnandÁllás világos 21.d7 lépése után a a t a & i i í A A A A A A fi fi fi & fi t? í fi S B G H V:Kel ,Vd2,Bd 1 ,Bh 1 ,Fg5,Hh3 Gy:a2,b3,d7,f3,g2,h4 S:Kg8,Vd8,Ba8,Bd8,Fa6,Ff6 Gy:a7,b7,e4,f7,g6,h5 21.-Vb6ü (Csodálatos pillanat, amikor ilyen feszült szituációban is hajlandó kockáztatni Sirov!) 22.dxe8V Bxe8 (Világosnak bástya előnye van, ráadásul még ő is lép, de mégis tehetetlen sötét támadása ellen.) 23.Ve3 Fxg5 24.Vxbó Fxh4 25. Kd2 axbó 26.fxe4 Bxe4 (Fekete kamatostól visszanyerte az áldozott anyagot és a többi már csak rutin munka.) 27.Kc2 Bg4 28.Bd2 Fe7 29.Bgl Kg7 30.HÍ2 Bf4 31.Hd3 Be4 32.Bgdl Fb5! (Játékba hozza a futót.) 33.a4 Fcó 34.Be 1 Bxel 35.Hxel Fb4 36.Be2 Fxel 37.Bxel Fxg2 38.Kd2 h4 39.Ke3 Fd5 40.b4 h3 41 .Be2 f5 42.Bd2 Fe4 43.KÍ4 Fg2 44.Bd7 Kfó 45.Bh7 g5 46.Kg3 f4 47.Kg4 Ke5 és világos feladta a reménytelen küzdelmet. Csodálatos pillanat ez Sirov életében, hiszen egy gyerekkori álma vált valóra, játszhat a világbajnoki címért! Löké Péter Vámos Miklóssal Ötletek - borotvaélen Vámos Miklós: Mindig az olvasókat akartam szolgálni; úgy látszik, ez most kifizetődik. (Fotó: Miskolczi Róbert) Nemrégiben a szegedi Radnóti Miklós Könyvesboltban találkozott olvasóival, és dedikálta a könyvhétre megjelent „bár" című novelláskötetét Vámos Miklós. A Lehetetlen című tévéműsor házigazdájaként hihetetlenül népszerűvé vált íróra több százan voltak kíváncsiak. Az üzlet vezetője szerint, soha, egyetlen szerző iránt sem tapasztaltak még hasonló érdeklődést, s arra sem emlékeznek, hogy valakinek a könyveiből egyetlen napon ugyanennyit eladtak volna. Vámos Miklóssal azután beszélgettem, hogy közel két órán át angyali türelemmel állta a dedikáltatok rohamát. • Hogyan született a „bár"? ' - Valaha novellista voltam, de miután „Valaki más" címmel közreadtam novelláim válogatását, úgy éreztem, a jövőben regényekben kell kifejeznem a világot. Ez sokáig így is történt, s csak öt évvel ezelőtt kezdtem valahogyan mégis újra novellákat ími. Ráadásul a Lehetetlen mellett nem is maradt másra időm. Negyvennégy egyszerű, realista történet született, amelyeket dramaturgiailag úgy építettem fel, ahogyan a két világháború között volt szokás. Végül harmincat válogattunk a nagyon tudatosan megszerkesztett kötetbe. Megpróbáltam a novellákban kifejezni. hogy milyen az élet itt és most Magyarországon. Egyetlen dolog hiányzik belőlük: a politika. Ami túlzottan is átszövi az életünket, holott valójában nem fontos. Jól emlékszem, hogy a szocializmusban - amit szívből utáltam, és örültem, hogy abbamaradt milyen boldog voltam. Mindebből arra következtetek, az emberi boldogság sohasem attól függ, melyik párt van kormányon. Fontos, de nem annyira. Normális ember négy évente három másodpercig összpontosít a politikára: amikor kitölti a szavazócédulát. 9 Novelláiban is a régimódi, ráérős történetmesélés hagyományait követi; mit gondol, visszanyerheti a történet a rangját az irodalomban? - Az irodalomról nem tudok nyilatkozni. Én mindig történeteket írtam: a regényekben hosszabbakat, a novellákban rövidebbeket. Nagyon hiszek abban, hogy az irodalom hagyományos értékei - jellemábrázolás, szerkesztés, pontos jelzők, csattanók - örökké fenn fognak maradni. A saját történeteimben is ezért bízom. • A hihetetlen sikerben azért a Lehetetlen is közrejátszott... - Tudom, hogy ez részben a televíziónak köszönhető, s hálás is vagyok ezért. De nem zavar, mert úgy gondolom, minden módszert meg kell ragadni, hogy eljuttassuk mondanivalónkat - ha van - mindenkihez. A „bár" húszezer példányban fogyott el a könyvhét első öt napja alatt, ami novelláskötetekkel nem szokott előfordulni. Ettől boldog vagyok. Láthatta az imént a szegedi fogadtatásomat. Nem hiszem, hogy írót ennél nagyobb tisztesség érhet. Az anya csak egy van című regényem közel hatvanezer példányban fogyott el. A Lehetetlen-könyvem a hetvenötezret is túllépte, s remélem, százig is eljut. • Mit szólnak ehhez író kollégái? - Irigykednek, és kicsit lenéznek, mert a Lehetetlennel a szórakoztatóiparba keveredtem. Ez az ő problémájuk, sohasem az irodalmi szakmának próbáltam megfelelni, hanem saját magamnak. És mindig az olvasókat akartam szolgálni. Úgy látszik, ez a magatartás most kifizetődik. • Újra divatba jöttek a monumentális családregények, Portugáliában, Spanyolországban és Németországban is vezetik az eladási listákat. Ön is azt nyilatkozta, családregényt ír... - Nem tudtam erről a tendenciáról, de ha így van, örülök. Családregényt még nem írtam, s mivel az a típus vagyok, aki mindig valami újjal próbálkozik, itt az ideje. A másik motívum: úgy érzem, édesapámnak tartozom még egy regénnyel, s az ő családja alkalmas egy évszázadon átívelő regény megalkotására. Megpróbálom, nem biztos, hogy sikerülni fog. Ez persze hosszú munka lesz, ebben az évezredben már nem is készül el. Ősszel látok neki, de előbb le kell mennem Pécsre anyagot gyűjteni, könyvtárazni. • Milyen módszert talált ki az írásra? - Legszívesebben vértestolnai parasztházam rejtekében dolgozom. Egy nap csak két órát tudok irodalommal foglalkozni, s a csúcs eddig napi három flekk volt. Ez roppant kevés, de vallom, akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzi az ember, még tudná folytatni. Legihletőbb órák az éjszakák, amikor teljes csönd van. Az ötleteim borotválkozás közben jönnek. Ezért aztán megpróbáltam naponta többször is borotválkozni... Van erre egy tudományos elméletem is. A lélektan szerint kétféle élőlény van: az egyik a lokomotorius, a másik a manipulatorius. Az ember az utóbbi. Tudatosan él, de a legnagyobb teremtményeit nem a tudatával alkotja, hanem az ösztöneivel. Az irodalom olyan tevékenység, ami a tudatos és a tudatalatti közötti tartományban jön létre. Amikor borotválkozunk, agyunk ezen a furcsa mezsgyén működik. Ezzel a félösztönös módszerrel kell írni, s nem szabad rögtön visszaolvasni, javítani. • A tévészereplés nem hiányzik? - Úgy érzem, kitévéztem magam erre az évezredre. Átadom a helyem másoknak. Egyszer majd szívesen készítenék valamilyen másik műsort. Most fúj a szél, száll a por: küzdenek egymással a kereskedelmi és a közszolgálati adók, s közben ugyanazokat az ócska amerikai filmeket adják. Jobb egy kicsit várakozni. A Lehetetlennek a végén már négymillió nézője volt; ma már semmilyen műsornak nincs ennyi. Ha újrakezdeném, lehet, hogy tudnék nagy nézettséget csinálni, de most szeretnék inkább kicsit feltöltődni, írni. Semmit sem szabad addig csinálni, amíg az ember tudja. Kicsit előbb váltani kell. Három évig szolgáltam azokat, akik rendszeresen nézték a műsort, talán kicsit cserben is hagytam őket, amikor abbahagytam. Az élet ilyen. Hihetetlen felelősség egy ilyen nagy nézettségű műsort csinálni. Az elején egyáltalán nem izgultam, de amikor jöttek az adatok, hogy már 3, majd 3 és fél, végül már 4 millióan nézik, egyre rosszabbul éreztem magam. Rettegtem, hogy el ne rontsam. • A Csók, anyu és a Szamba forgatókönyvtrójaként is sikert aratott. Van újabb filmes munka a láthatáron? - Csak akkor írok forgatókönyvet, ha egy rendező nagyon határozottan, kedvesen és hosszan kapacitál. Legutóbb Koltai Robi tette ezt. így a következő filmje a „bár" egyik novellája, az „ámbár tanár úr" alapján készül. Épp ezen dolgozunk, most írjuk a forgatókönyvet. Makk Károlyt is bevontuk a munkába, hogy legyen egy rendező, aki segít Robinak, amikor a kamera előtt áll. Remélem, ez a film is olyan sikeres lesz, mint a korábbi kettő. A forgatást nyár végére, a bemutatót karácsonyra tervezik. Hollós! Zsolt horoszkóp 'y KOS: Ujabb hét—-J vége vár önre. Ma kisebb veszekedések tarkítják unalmasnak amúgy sem nevezhető életét. Legalább kiadja a mérgét. BIKA: Ismét javára válik két erénye, a lelkesedés és a szervezőképesség. Készüljön fel arra, hogy minden erejét be kell vetnie. jjl IKREK: Ön roppant felszabadult mostanában, annyira, hogy a legcsekélyebb kötöttséget is béklyónak érzi. Féktelensége csak átmeneti. gc> RAK: Minél job'ban körülveszi magát barátaival, komfortérzete annál inkább erősödik. Lakásával kapcsolatban nagyobb kiadásra számíthat. s\ OROSZLÁN: Ha sarokba szorítják, kellemetlen tulajdonságai törnek a felszínre. Maga sem gondolta, hogy ennyire nehezen viseli a kritikát. SZŰZ: Úgy érzi, probléma adódhat a magánéletében. Elképzelhető, hogy kölcsönösen elégedetlenek, csak egyáltalán nem beszélnek róla. np HU MERLEG: Pró' ' báljon ki egy különleges ételreceptet. A konyhai ténykedés meghozza az életkedvét, nem beszélve a gasztronómiai élvezetekről. SKORPIÓ: Egy kicsit túl érzéni keny ma. Ne kössön bele minden útszéli fába, inkább halgasson. Jobban tenné, ha a természet megóvásával foglalkozna. z NYILAS: Legyen egy kicsit több önbizalma, vegyen magának egy érzéki fehérneműt és próbálja meg visszahódítani nem rég elvesztett kedvesét. BAK: Végre itt a hétvége. Önnél olyan mértékben felhalmozódtak a feszültségek, hogy a legjobb, ha megpróbálja kirohanni magából. VÍZÖNTŐ: Nem is gondolta volna, hogy tervezés nélkül is ilyen jól sikerülhet a hétvégéje. Elképzelhetetlenül nagy kalandok várnak önre. X HALAK: Hetek ' óta készül valamit elmondani partnerének, de állandóan halogatja. Addig csinálja ezt, amíg mondanivalója elveszíti időszerűségét. INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DELMAGYARORSZAG ES A DELyiLAG, ELQFIZETEJEYEL, (APARUSITA5AVAL ES TERJESZTESEVEL KAPCSOLATOS KERDESRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-igT 06-80/82D821