Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-19 / 142. szám
4 KRÓNIKA PÉNTEK, 1998. JÚN. 19. napié MA DR. PAPP RÓBERT ingyenes jogi tanácsadást tart 13-tól 15 óráig a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI fogadóórát tart az MDF szegedi szervezete 16 órától a Tábor utca 5. szám alatti irodaházban. SZEMŐK ÁRPÁD, a 22es választókerület (Új-Rókus) képviselője fogadóórát tart 16 és 17 óra között a Petresi Utcai Óvodában. Árverési kérdőjelek Hétfői számunkban irtunk előzetesen a Hági és az Aranylabda mára meghirdetett árveréséről, ám az eltelt néhány nap alatt sok minden történt. Ügy tűnt, hogy a tápéi étterem ügye tartalmaz több jogi bukkanát, s a belvárosié a simább, ám egyik sem az. Mi több, tegnap éppen a Hági kérdésében változott óráról órára a helyzet. A héten kiderült, hogy az Aranylabdának csak a felét lehet árverezni. Történt ugyanis, hogy egy vevő korábban - amikor a tulajdoni lap szerint csak a Pénzintézeti Központ húsz plusz négymilliója volt végrehajtási joggal biztosítva -, megvásárolta az ötven százalékot. Igaz, azóta ezen a felén is bőven van már végrehajtási jog bejegyzés, de ezt a hányadot ma nem lehet árverezni. (A részletes jogi érvelést helyhiány miatt nem áll módunkban ismertetni.) Hogy bérlővel együtt kinek kell majd így az Aranylabda árverezhető fele, csak találgatni lehet, de szóba jöhet a nem eladható rész tulajdonosa, a végrehajtással birtokba került jelenlegi üzemeltető, a követeléseket megvásárló LP Invest, s talán a pénze után futó Hági Kft is - hogy csak a magától értetődőeket említsük. Hétfőn még úgy tűnt, hogy a Hági étterem sorsa egyszerűbb, azaz ennek biztosabb az árverése, csütörtökön délben azonban új fejleményeket ismertünk meg. Nevezetesen azt, hogy másodfokú jogerős ítélet után eldőlt ugyan, hogy kié is valójában az étterem, a „vesztes" Hági Kft. azonban felülvizsgálati kérelmet terjesztett be. Önmagában ez még nem hiúsítaná meg az árverést, ám a Hági Kft. egy korábbi tartozásra hivatkozva biztosítási intézkedést, azaz zárlatot kért az étteremre, amit a Szegedi Városi Bíróság - meg nem erősített információnk szerint tegnap, azaz csütörtökön el is rendelt. Néhány óráig úgy tűnt, hogy amennyiben ez az árverés meghirdetett időpontjáig végigmegy az adminisztráción, a végrehajtói irodán, a földhivatalon, akkor ma nem lehet megtartani az árverést. Délután háromra már azonban már az az álláspont kerekedett felül, hogy lesz árverés. Ez ügyben lassan már a jogászok sem ismerik ki magukat, a paragrafusok világában járatlan újságírónak meg egyenesen reménytelen, s akár azt is mondhatnánk, hogy csak két változat lehetséges: vagy lesz árverés, vagy nem. De már ez sem biztos, hiszen az üzemeltetővel „terhelt" Aranylabdánál is a köztes megoldás, a félárverés valószínű, legalábbis csütörtök délutáni állapot szerint. (A mai történésekre természetesen szombati számunkban visszatérünk.) K. A. • Közönségtájékoztató, felsőfokon Környezetszennyezés-mérö Bárki bármikor megnézheti, mennyire szennyezett a levegőnk. (Fotó: Schmidt Andrea) Környezetvédelmi közönségtájékoztató rendszert helyezett üzembe nemrég az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség. A Kárász utcai Átriumban elhelyezett számitógép képernyőjén helyi levegő- és vízminőségre vonatkozó adatokat, valamint meteorológiai információkat tekinthetnek meg a járókelők. Magyarországon egyedülálló környezetvédelmi közönségtájékoztató rendszert helyezett üzembe június negyedikén, a környezetvédelmi világnap alkalmából az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (ATIKÖFE). Mint dr. Major Tibor igazgató elmondta, a Kárász utcai Átriumban elhelyezett számítógépen a város levegőjének tisztaságára, a Tisza vízminőségére vonatkozó adatokat és meteorológiai információkat tekinthetnek meg a járókelők. így megtudhatjuk, mennyi a város egy pontján a levegő nitrogénoxid, ózon vagy szén-monoxid-tartalma, összevetve a határértékkel és az előző hét átlagával. A Tiszából és Marosból vett vízminta értékelését és a tisztiorvosi szolgálat bakteorológiai mérésének eredményét is mutatja a számítógép. De tájékozódhatunk az aktuális hőmérsékletről, szélsebességről vagy páratartalomról is. Tervezik, hogy a közzétett információk körét bővítik, így arra is kaphatunk ajánlást, lehet-e az adott időszakban a Tiszában fürödni. Az igazgató elmondta, hogy a környezetünk állapotára vonatkozó adatok közérdekűek, ezért az ATIKÖFE kötelességének érezte, hogy ezeket nyilvánosságra hozza. A felügyelőség megítélésének is használ, ha a lakosság látja: állandóan mérik és figyelik ezeket az adatokat. A rendszer alapja az a PHARE-támogatásból felállított környezetvédelmi monitoring állomás, amely évek óta működik a Kossuth Lajos sugárúton. Az állomásról érkező légszennyezettség! és meteorológiai adatok a felügyelőségre futnak be, ahol értékelik, és kiegészítik őket a vízminőségre vonatkozó információkkal. Ezt továbbítják telekommunikációs vonalon a Kárász utcai közönségtájékoztató komputerhez. Tervezik, hogy az adatok hamarosan az Interneten, valamint a Telin tévé képújságján is olvashatók lesznek. Az új szolgáltatás 12 millió forintba került, melyet részben a Központi Környezetvédelmi Alapból, részben helyi szponzorok támogatásából biztosítottak. A Magyarországon egyedülálló rendszer iránt a megye más városai is érdeklődnek. K. G. • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 7673,66 ponton zárt csütörtökön, ami mindössze 24 pontos emelkedést jelent, a napi maximumán azonban a BUX még 170 ponttal állt magasabban a szerdai záróértékénél. Az index határidős árai nem követték az azonnali BUX emelkedését, a két leglikvidebb lejáratban csökkentek az elszámolóárak: az idei december 8382, a jövő decemtőzsde Lassuló növekedés ber 9975 ponton zárt. A Mol tíz forinttal gyengült, 5300 forinton zárta a kereskedést, bár a nap első felében még 5450-5500 forint között forogtak a társaság részvényei. Hasonlóan szerepelt a TVK, amely a nap elején még 4.400 forintot, a végén 4275 forintot ért, ami 25 forintos árfolyamcsökkenést jelent. A Matáv 22 forintos erősödéssel, 1275 forinton zárt. Az OTP-papírok 10 ezer 590 forintos zárórárral, mindössze 10 forinttal lettek magasabbak az előző napinál. A kezdetben még erősödő Richter árfolyama 17 ezer 400 forintra csökkent. Emelkedett viszont az Égis 8255 forinton zárta a napot. A kárpótlási jegyekre jóval a piaci ár fölött, 915 forinton született az utolsó üzlet, így a jegy záróára 65 forinttal lett magasabb az előző napinál. Baks Községi Önkormányzat pályázatot hirdet területi ellátási kötelezettség mellett a háziorvosi feladatok egészségügyi vállalkozás keretében történő ellátására, az alábbi feltételekkel. - Pályázhatnak, akik általános orvostani szakorvosi vagy belgyógyász szakorvosi és háziorvosi szakvizsgával, valamint legalább 3 év orvosi gyakorlattal, továbbá az ÁNTSZ eü. vállalkozásra vonatkozó engedélyével rendelkeznek. - Az önkormányzat a jól felszerelt orvosi rendelő használatát térítésmentesen biztosítja, csupán a rendelő működtetése során felmerülő költségek (fűtés, világítás stb.) megtérítését igényli azzal, hogy az átadásra kerülő műszerek, eszközök jó karbantartásáról és szükséges pótlásáról a vállalkozó köteles gondoskodni. - Szolgálati lakást biztosítunk. - Az eü. vállalkozás kezdési időpontja: 1998. IX. 1. A pályázatot írásban - a feltételek meglétét igazoló okiratok hiteles másolatának csatolása mellett Baks község polgármesteréhez címezve 1998. július 15-ig lehet benyújtani. ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! Most érdomos vásárolni! A Szegedi Téglagyár 1998. június 22-27-ig kedvezményes akciót hirdet. Az akció előre befizetés mellett érvényes. Szállítási határidő megegyezés szerint. Uniform 11/19 -90TÍ helyett 72 Ft TöTFt helyett 80,80 Ft helyett 43,20 Ft -9CTFÍ helyett 72 Ft Szeged, Bajai út 2-4. Tel.: 62-467-450 HB 38/19 P30 Válaszfal 10/40 TÉGLAIPAR miről írt a DM? • 75 éve Süllyed a kultúrpalota Ez a vészkiálltásszerű cím, sietünk megnyugtatni az olvasót, nem azt jelenti, hogy a Rudolf téri palota hatalmas oszlopai szemlátomást süllyednek a mélység felé, mint mondjuk a Titanic, amikor találkozott a jégheggyel. De azért mégis süllyed a kultúrpalota, valami titokzatos erő garázdálkodik a város alatt. A kultúrpalotát fizikai süllyedése mellett másféle süllyedés is fenyegeti. A múzeumbarátok adományain kívül alig kap valamiféle támogatást, a könyvtár így nem tarthat lépést az idők múlásával. Lassan elvész az az érték, amelyet az elődök és néhány hangyaszorgalmú lelkes kultúrember hosszú évtizedeken keresztül összegyűjtött. (1923) • 50 éve Színház és művészet Both Béla, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója „ A színház jövőévi terve" címmel előadást tartott a Fórum Clubban. Bevezetőjében rámutatott, hogy a színház legfontosabb kötelessége a kultúrát a dolgozók minden rétegéhez eljuttatni. A színház jövőévi terveiről szólva elmondotta, hogy pontos program nincsen, de az már bizonyos, hogy 22 bemutató lesz, s a vezetőség törekedni fog arra, hogy a színészek arányosan jussanak feladathoz. Az előadásokat nem a rendezői ötletekre, hanem a tartalomra építik fel. (1948) • 25 éve A házgyárak munkájáról Az építőipar munkáját érintő közérdekű kérdésekre adott választ Simor János építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. Kifejtette, hogy jelenleg az ország házgyárainak kapacitását átlagosan kilencvenöt százalékban használják ki, ami más ipar termelőberendezéseinek kihasználásához képest kedvezőnek mondható. Gyakran elhangzik az a vád, hogy drágák a házgyári lakások. Kétségtelen, hogy sokat kell még tenni a költségek csökkentésért, s e feladat teljesítését célozza az az előirányzat, amely szerint 1975-ben ezer óra elég lesz a házgyári lakások építéséhez. így nem kétséges, hogy a termék, amely ezer óra alatt készül el olcsóbb lesz. (1973) Csökkenő ütemben fogy az ország lakossága • Budapest (MTI) Az ország népessége igaz csökkenő ütemben, de tovább fogyott az év első negyedévében. Csökkent az élveszületések, a művi terhességmegszakítások és a halálozások száma - közölte legfrissebb, az MTIhez csütörtökön eljuttatott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatokból kitűnik, hogy az év első három hónapjában 24 000 gyermek született és 34 700-an haltak meg az országban. Az előző év azonos időszakához képest az élveszületések száma 4 százalékkal, a halálozásoké 8,1 százalékkal csökkent. A népesség száma a negyedév végén 10 millió 125 ezer volt, a tavaly decemberinél 10 ezerrel kevesebb. Az ezer lakosra jutó születésszám alapján Magyarország az európai középmezőny végéhez, a halálozások alapján pedig - a folyamatos javulás ellenére - a legkedvezőtlenebb adatokat felmutató országok közé tartozik. A csecsemőhalandóság évek óta csökken, ám a fejlett országokhoz képest még mindig magas - állapítja meg a KSH. A születési arány hagyományosan az Észak-Alföldön, ezen belül is SzabolcsSzatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb. A legalacsonyabb az ország középső részén, elsősorban a fővárosban, továbbá a Nyugat-Dunántúlon. A népesség természetes fogyása az elmúlt évben a legjelentősebb - 5,1-5,2 ezrelék - a Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon volt. Pályázati felhívás A Városi Sportigazgatóság (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.) a kezelésében lévő SPORTUSZODA esti (20 órától 22 óráig) bérbeadás útján történő hasznosítására pályázatot hirdet. Cím: Szeged, Sportuszoda Székely sor A pályázati kiírás részletes feltételeit a Városi Sportigazgatóság igazgatóhelyettesénél 1998. június 26-ig lehet átvenni minden munkanapon 8-14 óráig. A pályázatot kiíró fenntartja jogát arra, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat leadásának határideje: 1998. július 8. A pályázat leadásának helye: Szeged, Temesvári krt. 33.