Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-03 / 128. szám
SZERDA, 1998. JÚN. 3. SZEGED 5 • Frakcióvezetők az alpolgármester lemondásáról Szocialista párti belügy? Mint aki farkast emlegetett, s a mese végén segítség nélkül maradt, úgy járt Básthy Gábor alpolgármester is. Ugyanis nem lepődtek meg, nem keresnek a helyzetből kiutat a szegedi közgyűlés frakcióvezetői a hír hallatán: most „igaziból" lemondott tisztéről a gazdasági alpolgármester, Básthy Gábor. A képviselők zöme egyébként is lapunkból értesült a tényről, többségük „szerencsétlen időzítésű" lépésnek minősítette a történteket. A gazdasági alpolgármester lemondása mint közéleti hír magyarázatára kértük a szegedi közgyűlés frakcióinak vezetőit. Hogyan fogadta a híradást? Milyen következményekkel jár Básthy Gábor alpolgármester lépése? - kérdeztük. Révész Mihály, az MSZPfrakció helyettes vezetője, a párt Szeged városi elnöke: Aki lemond, annak döntését el kell fogadni. Ha felelőtlenül határoz, akkor azért, ha felelősséggel, akkor azért, mert meg kell érteni indokait. Básthyt megértem, de az időzítést nem tudom elfogadni, mert kényszerhelyzetbe került az önkormányzat. Az alpolgármester nehéz helyzetbe hozta az őt delegálókat. Szerintem valakinek mindenképpen át kell vennie az átmeneti időszakban is az ügyeket - társadalmi megbízatásként. Arról, hogy Básthy később kap-e szerepet a helyi politikában, például indul-e az önkormányzati választáson, arról az az alapszervezet dönt, melyben Básthy Gábor párttagként tevékenykedik. Dr. Molnár Zoltán, az SZDSZ-frakció vezetője: Az alpolgármester által említett közgyűlési vitában mindössze azt mondtuk el, hogy nincs gazdasági indoka annak, hogy az önkormányzat több tízmilliós tőkebefektetést vállaljon a Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Kft.ben - különösen annak fényében, hogy a közüzemi díjak enyhítésére olyan szociális intézkedés-csomagot szavazott meg, mely az önkormányzatot 40 millió forint működési hitel fölvételére kényszeríti. Az SZDSZ álláspontjával kisebbségben maradt. Ellenben a személyi kérdés nem ment át, a többség elutasította. Mi kifejtettük, hogy a Heliomed-ügy tanulságait nem szűrte le az önkormányzat: gazdasági érdekeket kombinál össze személyes vagy politikainak mondott szempontokkal. Mikor gazdasági döntés mellé úgy sorakoztatnak föl érveket, hogy megvásárolják a másik fél szavazatait, azt mi politikai korrupciónak tartjuk. A történtekből számomra az a tanulság, hogy az önkormányzatnak nem szabad a versenyszférába lépni. S az, hogy a hivatal és az önkormányzat vezetése összhangjának hiánya a várost működésképtelenné teszi. Katona Gyula, a független frakció vezetőjének helyettese: - Ha már az előző esetekben visszavonta lemondási szándékát az alpolgármester, akkor most, a választásokig becsületből végig kellett volna csinálni, ami a feladata. Nehéz helyzetbe került a polgármester és az önkormányzat. Balogh László, az MDF frakció vezetője: - Nem lepődtem meg: Básthy nem tudta megemészteni, hogy a saját frakciója nem hagyja dolgozni. Vagyis ez szocialista párti belügy, ottani kommunikációs hiba. Mégis hat az egész önkormányzati munkára, mert bizonytalanságot szül. Akkor, mikor a polgármester friss országgyűlési képviselőként kevesebbet tartózkodik a városban. Mindez fölerősíti a polgári erők mozgási lehetőségét. Rákos Tibor, a FideszMPP frakció vezetője: - Korábban is látszódtak az ellentétek a város vezetésén belül, ezért nem lepődtem meg az alpolgármester lépésén. Sajnálatos, hogy mindez az utol-, só évben történt, mikor súlyos anyagi kötelezettségeket vállalt a város, amelyek megalapozottsága így megkérdőjelezhető. A lemondás változást nem hoz, hiszen az alpolgármester úgy mondta, eddig sem volt különösebb ráhatása a városházi történésekre. A választások előtti utolsó néhány hónap itt is a „béna kacsa" állapotába kerülünk. Ú. I. Polner, a babonás Stílusos szeretnék lenni: tátorjános éjszaka kell ahhoz, hogy a magamfajta ember megértse, mit is akar Polner Zoltán legújabb kötetével, a Farsangi kakassal. Zengő rímekbe szerzett annyi babonát, ínséges időkben az egész országot el tudná látni velük. Leemeltem nagy kupac könyvecskéjét a polcról azon a bizonyos tátorjános éjszakán, amikor nem fogja az embert az álom. Az Ördöngösöket, A teknyőkaparót, a Sárembert, a Jegykendő a forgószélbent, a Boldogasszony ágyát, a főiskolásoknak válogatott Földédesanyámat és Bábakeresztséget, hogy megint lássam, ez az ember babonával kél és babonával fekszik. Sajnos, temetőcsősznek is föliratkozhatna, hiszen akiktől gyűjtött, testileg sorra elmentek már a föld alá, lelkileg meg talán a Göncölszekérre, a Fiastyúkra vagy a Kaszáscsillagra. Azt találtam tehát, sámánságba révült már az elején, és varázsolásként szedte rímekbe a hiedelmek javát. Akkor sincsen igazi páija a magyar irodalomban, ha mostani kötetének hátsó borítójára írva éppen páiját keresik korábbi bírálói. Van ezekben költői parafrázis is, ahogy írják, modern költészetre utaló merész képzettársítás is, metaforák, avantgardista képzettársítások is vannak, de csak az nem találja meg bennük az etnográfiai értéket, aki nem akarja. Jól fut táltos csikaja Polner Zoltánnak, egymást érik kötetei. Nyugodjanak békében adatközlői. H. D. • A Magyar Nemzeti Cirkusz Szegeden Jegesmedve, tűznyelő, halálkerék Richter József cirkuszigazgató a zebrákat vezényli. (Fotó: Schmidt Andrea) Harmadszor lép föl Szegeden a többszörösen kitüntetett Magyar Nemzeti Cirkusz. Ezúttal is új műsorral jöttek: jegesmedve-számuk igazi világszenzáció, akrobatáikat a kupola csúcsáig röpiti a halálkerék. A múlt század eleje óta „cirkuszoló" Richter-dinasztia és nemzetközi társulatuk műsorát június 3-ától 14-éig láthatjuk. A Szegeden föllépő utazócirkuszok megszokott sátorozóhelyén, a Franciahögyön bevásárlóközpont épül, ezért a Magyar Nemzeti Cirkusz számára a Búvár-tó mellett jelöltek ki területet. A Jászai Mari-díjjal is kitüntetett társulat bejárta a világot: Európán kívül fölléptek már Amerikában és Ázsiában is. Nemzetközi elismeréseik közül kiemelkedik a Monté Carlo-i Ezüst Bohóc nagydíj. De kiérdemelték még a Mort Schumann művészeti díjat, a belgiumi cirkuszi trófeát és a római cirkuszfeszitvál nagydíját is. Játszottak a monacói hercegi család előtt, s egyik párizsi előadásukat megtisztelte az ötvenes-hatvanas évek híres filmszínésze, Jean Marais. Nem csak a manézsban, de a filmvásznon is jeleskednek: forgattak például Roger Moore-ral, az egykori 007-es ügynökkel is. Több mint hetven fős társulatuk sokféle nációból áll: a magyar cirkuszművészeken kívül német, olasz, román, bolgár, olasz és angol artisták szerepelnek a műsorban. Tegnap délután Richter József igazgatót éppen nem találtuk „otthon", de Carola Renz, Richter úr német származású felesége (aki kitűnően beszél magyarul) készségesen elmondta, ezúttal milyen műsorral jöttek Szegedre. Mindig vadonatúj produkciókkal állnak a közönség elé. Ezúttal a legnagyobb szenzáció talán a jegesmedve-szám: hat óriás termetű sarki medve lesi majd az idomár utasításait. De szinte lehetetlen bármit is kiemelni a színes produkciók sorából. A hét zebra és a hazai cirkuszokban ritkaságnak számító tevék bemutatója mellett ugrócsoport, tűznyelő fakír, lovas artisták, bohócok mulattatják a kényelmes ülésekben elhelyezkedő közönséget. A muzsikát nyolc tagú zenekar szolgáltatja (e téren is kiemelkednek az utazó cirkuszok közül, mert zenekara kívülük csak a Fővárosi Nagycirkusznak van). A hagyományok után kutatva kiderült, hogy a Richter Cirkuszról 1821 óta szólnak följegyzések: a brandenburgi kapunál állították föl sátrukat. Az egymást követő generációk lassan meghódították az egész világot. Carola Renz (akinek egyik őse még 1750-ben a cirkuszi művészetnek szentelte életét) elmondta: amint megismerték a világ nagy társulatait, mindenkitől igyekeztek tanulni valamit. Aztán eljött az idő, amikor már ők tanították a világot: elefántokkal bemutatott egyensúlyozó akrobataszámukat senki sem tudta utánuk csinálni. A szegedi műsor másik páratlan számát a halálkeréken egyensúlyozó akrobaták mutatják be. A hatalmas keréken álló artistákat egészen a kupolasátor csúcsáig emeli a hatalmas kerék. Az ezerötszáz személyes sátorban június 3-14-ig látható a Magyar Nemzeti Cirkusz műsora. Az előadások hétköznap este 6 órakor kezdődnek, szombaton és vasárnap délután 3 és 6 órakor is lesz előadás. Az utolsó napon (június 14-én, vasárnap) már csak a délután 3 órakor kezdődő előadást tartják meg. Ny. P. Könyvhéti programok • Munkatársunktól Június 4-én kezdődik az idei ünnepi könyvhét szegedi eseménysorozata. A könyvhetet dr. Kristó Gyula egyetemi tanár,- Szeged város díszpolgára nyitja meg 14.30 órakor a Dugonics téren. Az ünnepi könyvhéten június 4-én 15 órától Lőrincz L. László íróval a Dél-Alföldi Bibliotéka könyvtár udvarán dr. Reigl Endre újságíró, Gausz András filozófussal „A gyönyörök útvesztője" című könyve premierjének alkalmából a Sík Sándor Könyvesboltban Panek Sándor újságíró beszélget. 17 órától a Bálint Sándor Művelődési Házban az intézmény fennállásának 70 évéről rendeznek dokumentációs kiállítást, valamint hangversenyt ad az Újszegedi Kamarazenekar. Június 5-én 15 órakor kezdődik a Kész-Tető Egyesület népmesei rajzpályázatának eredményhirdetése és a nyertes alkotások kiállítása a Somogyi könyvtár gyermekkönyvtárában. 15.30 órától Móser Zoltán „Szavak és képek Baka Istvánról-Baka Istvánhoz" című fotóalbumát, valamint Árpás Károly és Varga Magdolna „Kettős tükörben" ctmű tanulmánykötetét mutatja be Szörényi László irodalomtörténész a Sík Sándor Könyvesboltban. A könyvpremier vendége Horváth Dezső újságíró, közreműködik Orbán György előadóművész. A városháza dísztermében 17 órakor kezdődik a Szeged antológia bemutatója. Az est vendégei: Tóth Béla, Ördögh Szilveszter, Simái Mihály és dr. Majzik István. 19 órától a Bartók Béla Művelődési Központban szegedi költők, írók irodalmi estjét rendezik meg. Tandi Lajos vendégei Szepesi Attila, Temesi Ferenc és Veszelka Attila. Június 6-án 10 és 13 óra között a Dugonics téren szegedi írók, költők dedikálják az elmúlt évben megjelent műveiket. Ugyanitt ad koncertet délelőtt a Molnár Dixiland zenekar. Június 7-én 11 órától a MÁV Szeged fúvószenekar térzenéjével és majorette bemutatóval várják az érdeklődőket a Dugonics térre, majd a Bálint Sándor Művelődési Házban 18 órakor kezdődik Kiss Ernő estje Dsida Jenő alkotásaiból a költő halálának 60. évfordulója alkalmából. Június 8-án 17 órától a Sík Sándor Könyvesboltban Darvasi László felolvasóestje, 18 órától a Nádor utcai Kortárs Galériában a Jelenkor című folyóirat estje, 19 órától pedig a Bálint Sándor Művelődési Házban „Vonzások és Választások" címmel Rózsa János estje kezdődik. Június 9-e a könyvpremiereké: a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárában Simái Mihály József Attila díjas író és Majzik Andrea grafikus mutatja be „Tündérkarácsony" című új kötetét, a Sík Sándor Könyvesboltban 16 órától dr. Zombori István történész mutatja be Puskely Mária „2000 év szerzetessége" című könyvét. A Somogyi-könyvtár könyvheti vendégeként Gyurkovics Tibor mutatja be „Az Isten homlokán" című új könyvét. 18 órától a könyvheti Közéleti kávéház vendége a Virág cukrászdában Tari István délvidéki költó. Tari István megzenésített gyermekverseivel váiják a gyerekeket szerdán 10 órától a Bartók Béla Művelődési Központban. Június 10-én 15 órától Domokos Tamás és Forró Lajos mutatja be „A zavarodottság állandósulása" című antológiáját a JGYTF Tamási Áron Klubjában. 19 órától a Juhász Gyula Művelődési Központ Sándor Iván, Zalán Tibor, Hász Róbert, Darvasi László és Olasz Sándor közreműködésével rendez Tiszatáj-estet. Június 11-én a Radnóti Miklós Könyvesboltban 16 órától Vámos Miklós mutatja be „bár" ctmű könyvét, a Sík Sándor Könyvesboltban Berecz Andrással „Bú hozza, kedv hordozza" című könyvéről Panek Sándor újságíró, a Bálint Sándor Művelődési Házban Dér Endrével „Párbeszéd a művészetről" című könyvéről Kiss Ernő beszélget. 18 órától a Bartók Béla Művelődési Központban Steve Taylor-Szabó István Stockholmból. A könyvhét zárása június 12-én 18 órától a „Yorick visszatér" (Kormos István és Baka István versei) című könyv premieije lesz a Nádor utcai Kortárs Galériában. A beszélgetést vezeti: llia Mihály egyetemi doforrás Szünetel a tüdöszürés • DM-információ A Tüdőszűrő Állomás vezető főorvosa, dr. Karmazsin Márta tájékoztatása szerint a tüdőszűrés géphiba miatt előre láthatóan június 13-áig szünetel. Az eredmény kiadása zavartalan ez idő alatt is. „Sörös" forgalom • Munkatársunktól A VI. szegedi sörfesztivál és a Szegedi Nemzetközi Vásár idején, június 3ától július 19-éig ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Mars téren és környékén. A jelzett időszakban a forgalom elől lezárják a Mars tér, Gábor Dénes szakközépiskola felőli szakaszát. A Boros József utcának a Csemegi utca-Bakay Nándor utca közötti szakasza egyirányúra módosul a Bakay Nándor irányában. A sörfesztivál ideje alatt, június 3-ától 8-áig a 7l-es és a 71Y-os autóbuszok a Mars téri végállomás helyett a Londoni körút 1. szám elől indulnak. Állásbörze a rádióban • Munkatársunktól A Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójából ma, szerdán 16 órától ismét jelentkezik a munkaügyi központ információs rovata, az Útkereső. A műsorban Grossmann Zsuzsa, az álláskereső klub egyik vezetője beszél a munkanélküliségről, mint élethelyzetről, valamint az önmenedzselés fontosságáról. Az adás végén az állásbörzét hallgathatják meg az érdeklődők. Parlagfügyüjtési verseny • Munkatársunktól Az ÁNTSZ Csongrád Megyei Szervezete és a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. 6-án, szombaton parlagfűgyűjtést rendez Szegeden. A reggel 8-tól 18 óráig tartó versenyre családok és egyedülállók jelentkezését egyaránt várják. Az 50 tő feletti parlagfüvet összegyűjtők ajándékot is kapnak. A résztvevők a Környezetgazdálkodási Kht. Csongrádi sgt. és a Szent István tér sarkán lévő, valamint Tarjánban a Sólyom utca 6. szám alatt található kirendeltségein, illetve az újszegedi Ligetben, a teniszpályák mögötti baraképületben kapnak a gyűjtéshez zsákot és kesztyűt, valamint - ha igénylik - térképet is. Tesco • DM-információ Pénteki lapunk első oldalán, a Tesco áruházról szóló fotón - a képaláírástól eltérően - természetesen nem a metrós, hanem a „teszkós" vezérkar látható. A hibáért elnézést kérünk.