Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-07 / 106. szám

2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1998. MÁJ. 7. kommentár Hatvannyolc rizredvégi, rövid, lázas időszak - valahogy így fog Hé majd visszatekinteni a jövő század - nálunk remél­jük, okosabb - embere 1968-ra, s arra a néhány évti­zedre, amely utána következett. A szocialista tábor és a magyar szocializmus mélységes cinizmusa is újra éle­sen láthatóvá válik, ha a párizsi '68-ra vetjük vigyázó szemünket. Tömegkommunikációnk ontotta a váloga­tott híreket a nyugat-európai diákmozgalmakról, láza­dásokról. Nálunk meg a rendőrök azzal szórakoztak az utcán, hogy ki milyen nadrágot hord, egy jobb farmer már .fölírást" is kiérdemelt. Rendőr állt a könyvtárban is, és irányította a kölcsönzést. A Munkácsy tévén be­közvetített, lázongó párizsi diák szabadpolcról olvasha­tott olyan könyveket, amelyekről mi nem is álmodtunk, mert azt se tudtuk, hogy a világon vannak ezek a köny­vek. Ha véletlenül valahogy mégis tudomást szereztünk róluk, s kerestük a könyvtárban, tájékoztatást nyertünk, hogy „zárt anyag" És jó, ha ennyivel véget ért az ügy, ha nem jött utána a „köjál", ahogy a „dekásokat", vagyis a belügyeseket becézgettük, s nem nyuvasztották az embereket, hogy miért kellett volna nekik az a könyv? „Elolvasni!" - hangzott ilyenkor a válasz, mint ahogy tényleg. Egy könyv általában azért kell, hogy el­olvassa az ember. Rosszabb esetben, hogy antikvárium­ba vigye, s így tegyen szert mondjuk menzajegyre. De az ilyen természetes válaszok, hogy a könyv olvasni kell, az agyalágyult diktatúrák rendőreinek nem ele­gendőek. ők mindig valami különlegeseket akarnak hallani. rsnnek ellenére, ahogy néztük és olvastuk az esemé­Hé nyeket, azt hittük, hogy részt veszünk valamiben, hogy különlegesebb az életünk, mint azoké, akik né­hány évvel korábban voltak diákok, mint mi. Aztán jött a nyár, Prága bevétele: „Reformok igen, káosz nem!" Valami ilyesmit mondott Brezsnyev is. És ez mar ve­lünk is történt. Tankok hátán érkezett a káosz, s tartott vagy húsz évig. Úgyhogy, ezerkilencszázhatvannyolc, te csak hall­gass. • Áremelések, zavargások • Románia Járványos méretű a feketegazdaság • Bukarest (MTI) A román hírszerző szolgá­lat (SRI) legfrissebb becslése szerint a földalatti gazdaság a GDP 40 százalékát teszi ki ­jelentette szerdán a Curierul National cfmű bukaresti lap. Az adat 1996-ra vonatkozik. Az Országos Újjáépítési Ügynökség szerint a tavalyi költségvetési bevételek 30-40 százalékkal nagyobbak lehet­tek volna a feketegazdaság eltérítő hatása nélkül. A lefü­lelt adóhiány 1800 milliárd lej volt tavaly, a GDP 2,6 százaléka és a költségvetési bevételek 4 százaléka. Magyar pár gyilkosai • Miami (MTI) Egy floridai bíróság ked­den bűnösnek talált három személyt Frank Griga ma­gyar vállalkozó és barátnője, Krisztina Furton meggyilko­lásában. Az 1995-ben elkö­vetett gyilkosság után a tet­tesek áldozataik holttestét feldarabolták és testrészeiket hordókba, vödrökbe rejtet­ték. Adrián Noel Doobal, Dániel Lugo és John Carl Mese ügyében az ítéletet várhatóan május 26-án hir­detik ki. AmJjc-m. Az Ember, a gép előtt egkívó A METCAR Kft. szeretettel meghívja minden jelenlegi és leendő ügyfelét bemutatótermének 1998. május 9-én, szombaton, 10 órakor kezdődő hivatalos megnyitójára. Nézze meg és próbálja ki különböző modelljeinket! A Honda meggyőzi Önt. METCAR Kft. Honda márkakereskedés és szerviz Szeged. Algyői út 147. Telefon: (62) 490-412 Földindulás Indonéziában Medan városában a fosztogató fiatalok irodai bútorokat és motorkerékpárokat hordtak az utcai máglyára. (MTI Telefotó) • Medan (MTI) Szerdára virradóra is foly­tatódtak a zavargások az in­donéziai Medanban azután, hogy a kormány a hét elején áremeléseket jelentett be. Tu­catnyi boltot dúltak fel és ra­boltak ki a zavargók, és mint­egy 30 autót felgyújtottak. Az egyik helyi újság szerdai számában azt írja, hogy az összetűzéseknek egy halottja és több sebesültje van. A két­millió lakosú Medanban és újabban a szumátrai kereske­delmi központhoz közel eső másik két városban is több­nyire a kínai kereskedők boltjai voltak a tüntetések célpontjai. A muzulmán többségű or­szágban korábban is a kiske­reskedelmet ellenőrző kínai boltosok ellen irányult az emberek haragja. Indonézia évtizedek óta a legsúlyosabb gazdasági vál­ságát éli át, és emiatt rend­szeressé váltak a tüntetések. Kedden négy nagyobb város­ban, köztük a fővárosban is folytatódtak a diáktüntetések. Jakartában a jelentések sze­rint a rendőrség gumilövedé­kei legkevesebb hét diák sú­lyos sérülését okozták. A rendfenntartó erők meg akar­ják akadályozni, hogy a diá­kok az utcákon folytassák a tüntetéseket. Az AFP szerint 10 ezemél is több tüntető vonult fel szerdára virradó éjjel a Jáva szigetének középső részén fekvő Yogjakarta egyetemi városban és kedvelt turista­központban. A Suharto távo­zását és az áremelések visszavonását követelő diá­kok valamint helybeli lako­sok autógumikat égettek. A kivonuló rendőrök és kato­nák könnyű páncélos jármű­vek támogatásával az egyete­mig kergették a tiltakozó tö­meget. • De Gaulle nehéz napjai „Reformok igen, káosz nem! n • Párizs (MTI) 1968 májusa Francia­országban tulajdonkép­pen márciusban kezdő­dött. Annak a hónapnak 22. napján ugyanis né­hány tucat egyetemista megszállta Nanterre egyetemének igazgatási épületét. Nem csak a vietnami há­ború ellen tiltakoztak, hanem általában az úgynevezett „es­tablishment" ellen és követe­léseik közt szerepelt az is, hogy szabad bejárásuk le­gyen az egyetemi város nők lakta épületeibe. A „Március 22-e mozgalom" azután né­hány hét alatt nőtte ki magát nőtte ki magát nagyszabású diáklázadássá. A megmozdu­lás nyomán kibontakozott ál­talános sztrájkban több mint tíz millió munkás, alkalma­zott és hivatalnok vett részt. Sok francia emlékszik még ma is 1968. május hato­dikára, arra a napra, amikor végleg lejárt a békés tiltako­zások ideje. Az első nagy­szabású éjszakai összetűzés során 945-en sebesültek meg a párizsi Quartier Latinban. A rendőrség 422 diákot letar­tóztatott. Másnap harminc­ezres tömeg vonult végig a városon és az Interncionálét énekelte az Ismeretlen Kato­na Sírjánál. „Tíz év elég volt!" - kiáltozta a tömeg ki­hívásul de Gaulle tábornok ellen, aki az általa létrehozott Ötödik Köztársaság élén ál­lott. Éjszákról éjszakára zajlott a csetepaté a Sorbonne körül. Az utcákon több méter ma­gas barikádok emelkedtek, utcakövek röpködtek és könnygáz terjengett a le­vegőben. Vidéken is az ut­cákra mentek a diákok. Sok egyetemi épületen vörös zászlót lengetett a szél. Az általános sztrájk május 13-án kezdődött. Párizsban százez­rek meneteltek, élükön a szo­cialista Francois Mitterrand. Sor került üzemek megszál­lására is. De Gaulle megszakította romániai hivatalos látogatá­sát és kiadta a jelszót: „Re­formok igen, káosz nem!" A zendülést azonban nem sze­relte le ezzel. A kormány megállapodást dolgozott ki a munkaadókkal és a szakszer­vezetekkel - a sztrájkolok azonban nem tágítottak. Má­jus 29-én tetőzött a válság. De Gaulle ekkor hirtelen eltűnt, a németországi Ba­den-Badenben lévő francia támaszpontra repült. Hogy itt mi történt, nem tudni, tény azonban, hogy másnap délután ismét hatalma tuda­tában szólalt meg a televí­zióban: feloszlatta a nem­zetgyűlést és új választáso­kat írt ki. Másfél órába sem tellett és százezrek vonultak a Champs Elysées-re - ezúttal, hogy de Gaulle mellett tün­tessenek. A tiltakozások meglepő gyorsan abbama­radtak, 1968 májusa elmúlt. Júniusban az előre hozott vá­lasztásokon a gaulleisták ab­szolút többséget szereztek. A tábornoknak utoljára sikerült győznie. Rá egy évre azon­ban nem volt már elnök. Az 1969. április 28-i népszava­zás elvesztése után lemon­dott. hírek Reagan Központ • Washington (MTI) Monumentális épület­együttes viseli immár Wa­shingtonban az egykori ame­rikai elnök, Ronald Reagan nevét. A kedd este átadott Ronald Reagan Épület és Nemzetközi Kereskedelmi Központ nevű hatalmas léte­sítmény a szövetségi kor­mányzatnak 816 millió dol­lárjába került. Az épület­komplexum kibérelhető te­rületének mintegy negyedét egy nemzetközi kereskedel­mi intézet hasznosítja majd, részben konferenciaterem­ként. Az építményben szö­vetségi hivatalok is helyet kapnak, mintegy 6000 álla­mi alkalmazott számára kí­nálva munkahelyet. Egyebek között itt lesz az amerikai Vámhivatal, valamint az amerikai kormány nemzet­közi fejlesztési ügynökségé­nek székhelye is. Havel elutazott • Innsbruck (MTI) Václav Havel cseh elnök szerda délben elhagyta az innsbrucki egyetemi klini­kát, és a tiroli légitársaság mentőrepülőgépén Prágába utazott. A cseh politikust el­kísérte az innsbrucki re­pülőtérre Thomas Klestil osztrák elnök, aki az eluta­zás előtt a klinikán megláto­gatta a cseh elnököt. Havel segítség nélkül szállt be a re­pülőgépbe, ahol két cseh or­vosa figyeli az egyórás út alatt egészségi állapotát. A prágai repülőtérről Havelt mentőkocsival azonnal a Központi Katonai Kórházba szállították, ahol Miroslav Cerbák, az államfő egészsé­gére felügyelő orvosi konzí­lium vezetője szerint mint­egy hét-tíz napot kell eltölte­nie. Ellenségkép • Újdelhi (MTI) Atal Bihari Vadzspaji in­diai kormányfő elhatárolta magát védelmi miniszterétől, George Fernandestól, aki Kínát ismételten India első számú ellenségének minősí­tette. Fernandes, a hindu na­cionalisták vezette kormány­koalíció vitákat kavaró szo­cialista tagja egy vasárnapi előadásában tette a fenti ki­jelentést, hozzáfűzve még, hogy Indiának szükség ese­tén atomfegyverekkel is fel kell szerelkeznie. A védelmi tárca vezetője a tibeti füg­getlenség ügyének szószóló­ja, és régóta bírálja Kínát. *** I * INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-ig! Daewo Espero GLX Daewo Nexia GL 2 200 000 Ft-ért! 1 740 000 Ft-ért! Klíma, légzsák, indításgátló, ABS, klíma-előkészítés, elektromos ablak, állítható légzsák, szervokormány, kormányoszlop, központi állítható kormányoszlop, zár, elektromos tükör, indításgátló, metálfény szervokormány, metálfény Korlátozott darabszámban, amíg a készlet tart! C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Tel.: 62/488-177. MEGJELENT A MÁJUSI TESZT MAGAZIN HUTOGEPVIZSGA HÉTBŐL S ÍÖ, I KIVÁLÓ Objektív segítség a vásárlási döntésekhez TESZT Magazin. Tényszerűen hiteles.

Next

/
Thumbnails
Contents