Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
Hatlábú borjú született a hónap elején a Vietnam déli részén fekvő Vinh Long tartomány My An falujának egyik gazdaságában. A bikaborjú, amelynek nemi szervéből is kettő van, egy helyi újság szerint normálisan és betegségektől mentesen fejlődik. (MTI Telefotó) Küzdelem az erdőtüzekkel Isten éltesse! EMIL, CSANÁD Az Emil a latin Aemilius nemzetségnévből alakult ki. Jelentése: versengő. vetélkedő. A név a római világ elmúltával kikopott a használatból, s csak Jean Jacques Rousseau Emil < Imii neveléstani regénye megjelenése után kelt új életre. A Csanád régi magyar személynévből ered, ez pedig az ismeretlen eredetű Csana név -d kicsinyítőképzős származéka. Nincs túlélő Lezuhant kedden egy mongol utasszállító repülőgép. A belföldi járat felkutatására indult egyik helikopter egy hófödte hegyoldalban, mintegy 2800 méter magasságban bukkant a kínai gyártmányú Jün-12-es gép roncsára, amelynek közelében sem holttesteket, sem túlélőkre utaló jeleket nem fedezett fel a pilóta. A helikopter nem tudott leszállni a roncshoz, de a pilóta megállapította, hogy a lezuhant gép szárnyai leszakadtak, farokrésze letörött, törzse viszont egyben van és tűz nyomai sem voltak láthatók. A kétmotoros repülőgép a fővárostól 440 kilométerre északnyugatra fekvő Erdenet repülőteréről szállt fel 28 utassal és az ország északi részén lévő, Mörön városába tartott. Az út két és fél órát vett volna igénybe, de a felszállás utáni 13. percben megszűnt a géppel az összeköttetés. Légörvény Erős légörvénybe került szerdán az Ansett Australia légitársaság Japánból az ausztráliai Brisbane-be tartó Boeing-747-es típusú utasszállító repülőgépe. Az eset miatt 15 utas könnyebb sérülést szenvedett, közülük ötöt leszállás után kórházba kellett szállftani. A társaság AN882 számú járata Oszakából indult 79 utassal a fedélzetén, és Pápua Új-Guineától délre került légörvénybe. ' Mexikóban tovább folytatódik az elkeseredett küzdelem az ország délnyugati részét sújtó erdőtüzekkel. Kedden ugyan eleredt az eső, de nem esett akkora mennyiségű csapadék, hogy a tűzoltók megpihenhetnének. A közép-amerikai országban hetven éve nem volt a mostanihoz hasonlóan súlyos tűzvész. Őserdők válnak a lángok martalékává, az égboltot pedig befeketíti a sűrű füstfelhő. Több nagyvárosban szmogriadót rendeltek el. Bypass-mütét - robottal A világon első ízben végeztek el robottal koszorúéráthidaló (bypass) műtétet. Az orvostudományi fegyvertény a lipcsei szlvklinika nevéhez fűződik. A gyógyintézet közleménye szerint a közeli napokban több hasonló műtéti beavatkozásra is sor kerül a német város szlvklinikáján. Szívbillentyű-műtéteket már többször is végeztek robotok segítségével, de bypass-műtétet ez előtt még nem. Hútsó gondolafok A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a férfiakat sokkolja egy-egy szemrevaló női hátsó, hanem a hölgyek is szívesen legeltetik szemüket egy-egy formás férfi faron. Minél fiatalabb egy hölgy, annál fontosabbnak tartja maga is a férfiak hátsófelét. Egy német közvélemény-kutatás tanúsága szerint a 14-29 év közötti korcsoport 30 százalékának első pillantása a férfiaknak az ülepén akad meg, s az ifjú hölgyek csupán 27 százalékának elsődleges az arc. A hátsó fertály azonban az évek múlásával alaposan veszít jelentőségéből: az 50 éven felüli hölgyek már jóval kevésbé méltatják figyelemre. Érdekes módon maguk a férfiak is nagyra tartják saját ülőalkalmatosságukat: mlg arcát csak 30, addig hátsófelét 31 százalék Ítélte a legfontosabbnak. „Becs', hogy elloptam ## • MTI Panoráma Levélben kért bocsánatot áldozatától egy svéd autótolvaj. A lelkiismeretfurdalás feltehetően azért késztette levélírásra, mert a gépkocsiban talált iratokból megtudta, hogy a kocsi tulajdonosa munkanélküli. A levélben a következők álltak: „Sajnálom, de muszáj volt kölcsön vennem az autóját, nagy szükségem volt rá. Remélem, meg tud nekem bocsátani." Aláírás azonban nem szerepelt a sorok alján, és természetesen a borítékon sem volt se feladó, se cím. Igy, ha akarná se tudná hova és A feladat: valamit írni az újságírásról. Az előkészületek megtörténtek: kávé a monitor mellett (automatából jön, de ahhoz képest egész jó), az asztalon. Kivételes csönd és délelőtti nyugalom a szobánkban. A kollégák szerteszét valahol a városban (megyében). Aztán Laci benyit, átad egy levelet; Ilona a Tiszára nyíló teraszon beszélget az újdonsült országgyűlési képviselővel, a májusi napfény átszűrődik a napernyő virágmintáin. A kávé közben kicsit kihűlt. De hol kezdődik az újságírás...? Az első leüléssel a számítógép billentyűzetén? Vagy a gondolattal, amely szerencsés esetben földereng a krónikás fejének útvesztőiben? Vagy a hírlapárusító pavilonnál, ahol a kora reggel kábulatában, az első kávé után, amely még csak arra elegendő, hogy kitaláljunk a lépcsőházajtón, megvesszük a napilapokat, köztük persze a Délmagyart, amelyből - mert természetesen a saját írásunkat olvassuk el először kiderül, mely mondatot kellett volna másképp összerakni, kit felejtettünk el a megkérdezettek sorából, mi az a Nyilas Péter Pöszike néni és a Délmagyar szempont, amely szerint még három más oldalról is elemezhettük volna a témát... De hamarosan kiviláglik, hogy mindez csak tapogatózás a sötétben, tévelygés a ködben, botorkálás az éjszakában. Gyerekkoromban Rókus egyik külvárosi utcájának földszinti, szoba-konyhás lakásában minden nap, kora délelőtt vártuk a hirlapkézbesítőt, aki meghozta az ÚJSÁGOT. A Délmagyart. Hetenként egyszer Képes Újság is jött, de az egészen más volt. Idegen világ: furcsa - bár vonzó és izgalmas - a nyomdafesték szaga, a színes képek elcsúszott nyomása. De idegen, távoli világ, ami nem érint bennünket, mint valami film, vagy elérhetetlen álom. A Délmagyar a miénk volt, a mi életünk. Először a szüleim nézték át a lapot, aztán este, amikor megjöttem a délutáni iskolából (akkor még ilyen is volt: egyik héten délelőtt, másik héten délután), és kész volt á lecke, én is átlapoztam. Legjobban a sport, meg az apróhirdetések érdekeltek: azoknak olyan életszaga volt. A régebbi példányokat se dobtuk el. A több éves, megsárgult újságokat az udvar végében álló fáskamrában esett a legjobban olvasni, fülledt nyári délutánokon, amikor ezüstös pókháló remegett az ablak előtt, és a tyúkok elnyújtottan kotkodácsoltak a környéken. Amit az újság írt, az mindig szent volt. A szomszéd Pöszike néni, aki pongyolában járt, kék köves fülbevalót viselt, és illatos tepertős pogácsát sütött, mindig az újságra hivatkozott. Olyan volt neki, mint a Biblia. Föl se merült benne, hogy másképp is lehet, mint ahogy leírták. Planet Hollywood étterem nyílt Dubaiban A néhány filmsztár tulajdonában levő Planet Hollywood étteremlánc elsó, arab egységét avatták kedden az Egyesült Arab Emírségekben. A Dubaiban rendkívüli érdeklődést keltő eseményen jelen volt Sylvester Stallone amerikai filmszínész is, akit természetesen egy - csinos - helyi tévériporter azonnal nyilatkozatra bírt... (MTI Telefotó) Az El Nino lelassítja a Föld keringését • MTI Panoráma Nem téved az, aki netán úgy találná, hogy az utóbbi időben mintha hosszabbak lennének a napok. A napok - ha csak egy gondolattal is - valóban hosszabbak, és ez nem csupán az évszakváltás miatt van így - állapították meg a szakemberek az amerikai geofizikai társaság Bostonban tartott találkozóján. A szakértők szerint ezért is az El Nino jelenségnek a légkörre gyakorolt hatása tehető felelőssé, amely lelassítja a Föld forgását - igaz csupán a másodperc ezredrészével. A Csendes-óceán középső medencéje tengeráramlatainak felmelegedésével járó El Nino hatására az energia a földfelszín közeléből az atmoszférába áramlik, s a keringés lelassulásának ez az oka - mondta a tanácskozáson a NASA egyik munkatársa. Becslései szerint a most véget ért El Nino csúcspontján, tavaly júliusban a jelenség csaknem 800 mikromásodperccel fékezte le a Föld keringését. Az egész mostani El Nino periódus alatt - amely számítások szerint a nyár végén, vagy kora ősszel ér véget átlagosan 300-400 mikromásodperccel lassult le a Föld forgása. A NASA kutatója utalt rá, hogy feltételezései szerint ősztől az El Ninót általában követő ellentétes jelenséggel, a La Ninával kell majd számolnunk, ami azt jelenti, hogy a keringés kissé felgyorsul, s azáltal a napok rövidebbek lesznek. A mostani nem ez első eset, hogy az El Nino lelassította a Föld forgását. A legutóbb hasonlóan erős El Nino során, 1982-83-ban ugyancsak észlelték a tudósok ezt a jelenséget, de korántsem olyan intenzitással, mint most. Az ilyen kismértékű változásokat egyébként az átlagember lényegében nem érzékeli, igen nagy jelentőséggel bírnak azonban az űrkutatásban, a hajózásban, a légi közlekedésben és a hadászatban. Ma még sok lesz a napsütés, esö nem várhaté kinek küldeni a megbocsátó sorokat az autó tulajdonosa, és megköszönni, hogy a tolvaj visszaküldte a munkanélküli segélykérelemhez szükséges iratokat. A 20 éves áldozat örült, hogy a hivatalos papírok megkerültek, ám sajnálja, hogy a fehér Saabban maradt drága horgászfelszerelését, hódeszkáját és néhány családi videokazettáját még mindig nem hozta meg a postás. Ugyanakkor igyekszik megértő lenni a tolvaj iránt. Mint mondotta, lehet, hogy ő is munkanélküli, és éppen ezért tudja, mennyire fontosak az iratok. tsc A Nap keh 04.54, nyugszik: 20.29, A Hold kok 07.33, nyugszik: 23.00. v> V> Vmelegfront hidegfront kottás front A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 276 cm, Csongrádnál: 201 cm. Mindszentnél: 257 cm. A viz hAfoka v Szegeden: 16.0 C A Maros Makónál: 68 cm. Az Orszáöjjyülés áltományátjól törölve Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Európa nyugati és keleti részén ciklonok teszik változékonnyá az időjárást. A gyakran megnövekvő felhőzetből többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok. A kontinens középső és déli vidékén többnyire kevés a felhő, csak elvétve fordul elő csapadék. Ma estig hazánk fölé meleg és alapvetően száraz levegő áramlik, így sok lesz a napsütés, tovább erősödik a nappali felmelegedés. Az időnként megnövekvő felhőzetből csapadék nem valószínű. Helyenként megerősödhet a délkeleti, déli szél. A hőmérsékleti maximum 23, 28 fok között várható. megjöttünk Szegeden Nagy Mózes Május 26., 16 óra 35 perc, 3470 g. Sz.: Gulyás Katalin és Nagy Róbert (Ásqfthalom). Lestár Zita Éva Május 26., 19 óra 12 perc, 2780 g. Sz.: Szokol Éva Ágnes és Lestár László (Szeged). Molnár Dóra Május 26., 23 óra 35 perc, 3300 g. Sz.: Magyar Erzsébet és Molnár Róbert (Opusztaszer). Vörös Ádám Május 27., 7 óra 53 perc, 4150 g. Sz.: Török Anikó Aranka és Vörös Sándor (Hódmezővásárhely). Varga Egon Tamás Május 26., óra 47 perc, 3480 g. Sz.: Csejtei Tímea és Varga Tamás (Szeged). Hékédi Krisztián Május 27., 8 óra 26 perc, 4070 g. Sz.: Székesi Erzsébet és Hékédi Ferenc (Pusztaszer). Bozóki Viktor István Május 27., 8 óra 4 perc, 3380 g. Sz.: Veszelovszki Szilvia és Bozóki István (Kiskunmajsa). Rónai Bendegúz Május 27., 11 óra 50 perc, 3330 g. Sz.: Nagy Aranka és Rónai Emil (Ferencszállás). Szentesen Bíró Máté Május 26., 4 óra 50 perc, 3350 g. Sz.. Puskás Zsuzsanna és Bíró Zsolt Vince (Szentes). Trenka Dóra Május 26., 17 óra 40 perc, 3060 g. Sz.: Váczi Katalin és Trenka Zsolt (Szentes). Gratulálunk! Bérbicikli - előfizetéssel Bérbiciklik bevetésével próbálnak enyhíteni a holland főváros útjainak túlzsúfoltságán és környezetvédelmi problémáin. Amszterdamban negyvenöt helyen összesen 750 kerékpárt helyeznek el az út mentén, metróállomásoknál és más csomópontokon. A gyalogosnak, aki hirtelen kétkerekűre kíván pattanni, nem kell mást tennie, mint mágneskártyájával kioldani a biciklit rögzítő fémláncot, és máris viheti a béralkalmatosságot. Amszterdamban egyszer már kísérleteztek ezzel a módszerrel a hatvanas években. Akkor azonban a kísérlet megbukott, mert a kölcsönvevők sokszor elfelejtették visszaadni a kerékpárokat. Most ezt azzal kívánják kivédeni, hogy előfizetési dijat kérnek az érdeklődóktól, akiknek a mágneskártyáért cserébe meg kell adniuk nevüket és címüket is. Óvatosságból mindenesetre egyelőre csak szeptember közepéig lehet élni az előfizetéses bérbicikli lehetőségével, és az akcióba csak hetven önkéntes jelentkezőt vonnak be. Amennyiben a próbaidőszak sikeresnek bizonyul, ősztől élesben indul a program. Az ötlethez lökést adott az a tény, hogy Hollandiában nemzeti hagyomány a kerékpározás. Egy helyi mondás szerint a holland ember biciklikormánnyal a kezében születik. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebesség-ellenőrzési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 8 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja!