Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
CSÜTÖRTÖK, 1998. MÁJ. 28. BELFÖLD 3 röviden Pünkösdi vásár • Esztergom (MTI) A hagyományőrzés szándékával idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit a nemzetközi pünkösdi kiállítás és kézművesvásár pénteken Esztergomban. A négynapos rendezvényre 120-150 kiállítót és az érdeklődők ezreit várják. Az idén is dominál a vásár kézműves jellege. Pénteken délelőtt a nyitónapon idegenforgalmi konferenciát rendeznek. A kiállítók termékeit szakmai zsűri bírálja el, a legjobb alkotásokat díjjal tüntetik ki. A kiállításon Esztergom hét testvérvárosa képviselteti magát Németországból, Lengyelországból, Franciaországból, Finnországból és Szlovákiából. Halpusztulás • Százhalombatta (MTI) Mérgezés miatt tömegesen pusztulnak a halak a Dunában a százhalombattai kőbánya környékén és onnan lefelé. Az érdi rendőrök megállapítása szerint a csatornába mérgező anyag került. A mérgezó anyag valószínűleg a kőbánya magasságában került a Dunába és onnan szívta be a haltetemek egy részét az üzemvízcsatorna. A haltetemek szerda reggel már Fejér megye térségében is feltűntek és rövidesen elérhetik Tolna megyét is. A rendőrség kéri az állampolgárokat, hogy a halakból még véletlenül se egyenek, sőt, az érintésüket is kerüljék. Kelet-Nyugat expo • Nyíregyháza (MTI) Több mint négyszáz hazai, illetve külföldi cég vesz részt a pénteken Nyíregyházán kezdődő VIII. Kelet-Nyugat Nemzetközi Kiállításon és Vásáron. A kelet-nyugati kereskedelmi és gazdasági együttműködést erősítő vásárra mintegy ezer exportimportőrt is várnak a világ szinte minden tájáról. Hazánk az Aqua-Flowhálózatban • Szarvas (MTI) Az Európai Unió országain kívül egyedül Magyarország vesz részt az EU támogatásával az idén alakult Aqua-Flow nevű nemzetközi haltenyésztési tájékoztató hálózatban - hangzott el a szerdán Szarvason kezdődött kétnapos XXII. országos halászati tudományos tanácskozáson. Az új szervezetben hazánkat a Haltenyésztési Kutató Intézet képviseli. Az európai szervezetben minden országot egy-egy vízműveléssel foglalkozó, a kutatásban és fejlesztésben nemzetközileg egyformán elismert intézet képviseli. Jubileumi hétvége • Tata (MTI) Három jubileumi eseményre emlékeznek május 29-e és június 1 -je között Tatán: hatvan évvel ezelőtt egyesítették Tatát a vele szinte teljesen egybeépült Tóvárossal, a németországi Gerlingennel tíz, a franciaországi Dammarie-les-Lys-szel pedig öt évvel ezelőtt alakított ki testvérvárosi kapcsolatot a városi önkormányzat - hangzott el szerdán a város vezetőinek sajtótájékoztatóján. A büntetések szigorítása a törvényhozáson múlik Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a bírói függetlenség fontosságát hangsúlyozta. (Fotó: Karnok Csaba) Az igazságügy reformja tavaly kezdődött és még évekig tart mondotta tegnap dr. Solt Pál szegedi sajtótájékoztatóján. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a megyei bírósági elnökök hagyományos értekezlete miatt látogatott Szegedre, s hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállítása és munkája révén a bíróságok minden szempontból függetlenné váltak a kormányzattól. Szegedre látogatott dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Abból az alkalomból érkezett városunkba, hogy részt vegyen a megyei bíróságok elnökeinek találkozóján, amelyeken az igazságszolgáltatás aktuális kérdéseit vitatják meg. Solt Pál nagy eredménynek könyvelte el, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak köszönhetően az újonnan felállított szervezet átvette a bíróságok külső igazgatását, így immár az OIT rendelkezik a bíróságok 24 milliárdos éves költségvetésének elosztása fölött. A Legfelsőbb Bíróság elnöke kifejtette: a reformok révén a bírói pályára alkalmas jelöltek végleges kinevezése már hosszabb folyamat eredménye lesz, hiszen a hároméves fogalmazói munkakör után újabb három évig nem kap végleges kinevezést a bíró. Ezután azonban csak kivételes esetekben lehet elmozdítani a helyéről. Solt Pál szólt arról is, hogy a közeljövőben napirendre kerül a bíróságok és a sajtó kapcsolata is, ugyanis az igazságszolgáltatás számára nagyon fontos a közvélemény pontos és szakszerű tájékoztatása. Megjegyezte: a médián keresztül lehet és kell a lakosság közjogi ismereteit mélyíteni. Szóba került az ítélőtáblák felállításának kérdése is. Dr. Heidrich Gábor, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke elmondta, hogy az eredeti tervektől eltérően a működését jövő évben megkezdő szegedi ítélőtábla a bíróság épületében kap helyet. Ehhez az kell, hogy a különböző ügyészi hivatalokat más helyre telepítsék. A terv elkészült: az állam megvásárolja a Takaréktár utcai OTP-épületet, s ide kerülnek az ügyészségek, míg az ítélőtábla a bíróság épületébe költözik. Ez az elképzelés azonban valószínűleg nem valósul meg a következő évben, így a bíróságon rendkívüli zsúfoltsággal kell majd számolni. Kérdésünkre Solt Pál kitért az új kormányzat elképzeléseire is. A Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta, hogy az életfogytiglani szabadságvesztés időtartamának bővítése, a büntetőjogi szankciók súlyosbítása jogalkotási kérdés. Ugyancsak a törvényalkotásnak kell lépnie akkor, ha a büntetések szigorítását szeretné elérni. Solt Pál megjegyezte, az elmúlt években a büntetőjogi szankciók rendszere folyamatosan enyhült, ehhez kellett alkalmazkodniuk a bíróságoknak is. Arató László • Budapest (MTI) Az FKGP 48 tagú országgyűlési képviselőcsoportja egyhangú szavazással Torgyán József pártelnököt bízta meg a frakcióvezetői teendők ellátásával. A képviselőcsoport döntése értelmében a pártelnök vezeti az FKGP tárgyalódelegációját a Fidesszel folytatandó koalíciós egyeztető tárgyalásokon - hangzott el • Frakciója szerint Torgyán József kormánytag lesz szerdán Budapesten, a Független Kisgazdapárt frakcióalakuló ülését követő sajtótájékoztatón. Torgyán József kijelentette: a frakció arra kötelezte, hogy személy szerint vegyen részt a megalakuló új kormányban, és a koalíciós tárgyalások során a párt történelmi súlyának és választási eredményének megfelelő pozíciókat szerezzen. Az FKGP ragaszkodik a több tárcát magában foglaló vidékfejlesztési csúcsminisztérium kisgazdák általi vezetéséhez. Amennyiben ezt az akaratukat nem tudják érvényesíteni, akkor nem vállalnak kormányzati szerepet. Emelni kell a konyhapénzt | 538 Ft/kg 1 629 Ft/kg | 796 Ft/kg Narancs 190 Ft/l 216 Ft/l 238 Ft/l Ft/kg 114 Ft/kg 122 Ft/kg 63 Ft/l Ft/l 92 Ft/l 224 Ft/kg 229 Ft/kg 233 Ft/kg 185 Ft/kg Ft/kg 158 Ft/kg • 1996. IV. • 1996. IV. • 1996. IV. (Forrás: KSH) J 300 400 500 600 700 800 • Munkatársunktól Grafikonunk szépen mutatja, hogy néhány nélkülözhetetlen élelmiszerért menynyivel kellett többet, vagy kevesebbet fizetnünk az elmúlt három évben. A legnagyobb mértékben a sertéshús ára emelkedett, a comb kilója tavaly áprilishoz viszonyítva az idén átlagosan 167 forinttal kerül többe. A főbb élelmiszerek árai folyamatosan emelkedtek, kivétel a burgonya, amelynek egy évvel ezelőtti ára kedvezőbb volt a tavalyelőttinél. Az idén, úgy tűnik, a paprikás krumpli nem lesz olcsó étel, az áprilisi óburgonya ára 67 forint volt, a KSH szerint. Az árak emelkedő tendenciája alól a narancs is kivételnek számít: a főbb élelmiszerek és gyümölcsök közül csak ez lett olcsóbb. jegyzet Holtodiglan - a halálig A z ország első számú bírái, bírósági vezetői Szegeden találkoznak és tanácskoznak. Az igazságszolgáltatás kényes területnek számít, lévén: bírói függetlenség van Magyarországon. Ez annyit tesz, hogy nem illik, nem szabad megkérdőjelezni egy bírói döntést még akkor sem, ha az ellenkezik a társadalom igazságérzetével, avagy a rendőrség és az ügyészség elképzelésével Bűnös gondolat viszont arról beszélni egy közfelháborodást kiváltó ítélet kapcsán, hogy a „döntnököt" lefizették, avagy megfenyegették. Bizonyítani egyiket sem lehet. A játékszabályokat törvény rögzíti, a bírák pedig a vastagon rajzolt kottából muzsikálnak. Kormányváltáshoz gyűri fel ingujját a Fidesz- Szájer József - akit igazságügy-miniszternek jelölnek, ha igazak a htrek azt vallja, hogy szigorítani kellene az ítélkezés gyakorlatán. Az életfogytig szóló büntetés legyen az, ami. Vagyis: a rab addig csücsüljön börtönében, amíg csücsülni képes, meg nem hal. Kerül, amibe kerül, addig ne kerüljön ki fogságából, amíg nem neki harangoznak. Svédországban - például - a társadalom nem bólogat ahhoz, hogy nyakára engedjék a rácsok mögött meghunyászkodó, egykori gyilkosokat. A Fidesz szakmai szószólója azt javasolta, hogy a gazdasági bűncselekményeket elkövetőket sújtsák vagyonelkobzással. Jogos a felvetés, ám ehhez egyéb jogszabályokat is módosítani kell. Szeged - a városi ügyészség jóvoltából - élen járt az olajszőkítők leleplezésében. A tárgyalásokon azonban viccessé vált a dolog, ugyanis a milliomossá nőtt vádlottak, „páciensek" nevén még egy oldalkocsis IZS-motor sem szerepelt. Akkor, mit is lehet elkobozni? Annyi biztos, hogy az emberek igazságérzete berzenkedik számos olyan jelenség ellen, amely jelen van a mindennapokban. A fideszesek azt ígérik, változik a helyzet. Tény, sokan kérik majd számon, hogy a választásokon győztes párt elképzeléseiből mi is vált valóra. (A tőzsde Ötezer forint alatt a Mol • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 253 ponttal, azaz 3,4 százalékkal süllyedt szerdán, záráskor 7154,82 ponton állt. A határidős piacon a BUX júniusi elszámolóára 7000 pont alá esett, 6.949 ponton zárt. Decemberre 7400 pontos, jövő decemberre 8965 pontos elszámolóár alakult ki. A Mol-részvények ára a kereskedés végén 4900 forintig zuhant le, zárásra viszont följebb kapaszkodott az ár, az utolsó üzlet 4995 forinton született az olajpapírra. A TVK a keddinél 50 forinttal alacsonyabban, 3600 forinton zárta a kereskedést. A BorsodChem árfolyama 5950 forintra esett vissza. Az OTPpapírok 5 százalékkal kevesebbet, 9300 forintot értek a nap végén. A Matáv mindössze 6 forinttal gyengült, 1180 forinton zárt, bár a nap jó részében 1160-1170 forint között forogtak a társaság részvényei. A gyógyszergyári papírok közül a Richter árfolyama 18 ezer 90 forintra, az Égis részvények ára 7600 forintra csökkent. A kisebb forgalmú papírok közül több mint 9 százalékos árfolyamvesztést szenvedett el a Danubius, valamint a NABI, a Zalakerámia részvények ára pedig 7 százalékkal, 8200 forintra esett vissza. A kárpótlási jegyek 802 forintot értek a nap végén. Zemplényi: négy év fogház • Budapest (MTI) Első fokon négy évi fogházra ítélte a Fővárosi Bíróság Zemplényi György volt úszómenedzsert szerdán. A per másodrendű vádlottját, Zemplényi Györgyöt 19 rendbeli csalás, és kétrendbeli sikkasztás bűntettében találta bűnösnek a Fővárosi Bíróság. Felmentették őt ugyanakkor a 12 rendbeli csalás és egyrendbeli sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól. Schmidt Tamás elsőrendű vádlottat, a Művészeti Alap egykori vezetőjét különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés bűntettében találta bűnösnek a bíróság, és egy év három hónap börtönbüntetésre ítélte, amelyet h|rom év próbaidőre felfüggesztett. Az ítélet nem jogerős. A vád súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett.