Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
10 TÁRSADALOM ÉS FILOZÓFIA SZOMBAT, 1998. MÁJ. 23. • Gausz András filozófus a klasszikusokról és a délibábokról Néhány lépés a gyönyörök útvesztőjén Gausz András: A klasszikusokat soha sem kell megreformálni. (Fotó: Karnok Csaba) A szegedi Közélet Kiadó gondozásában a napokban jelent meg Gausz András filozófus (József Attila Tudományegyetem) „A gyönyörök útvesztője" címú, Nietzsche-értelmezéseket és reflexiókat tartalmazó könyve. Az alábbi interjúban a szerző a klasszikus német filozófia támpontjaiból kiindulva veszi szemügyre a mai magyar szellemi valóságot. • Újonnan megjelent könyvében Kantot „a gyönyörök tudományának egyik legjelesebb specialistájaként" írja le. Nietzschéről viszont azt állítja, hogy „eltévelygett gyönyörei kiéhezése során". A lexikonok és a filozófiatörténeti tanulmányok általában - legalábbis ami Kantot és Nietzschét illeti hallgatnak a gyönyörökről. Miről szól egyáltalán ez a kötet? Miért fontos a gyönyörök kérdése a filozófus számára? - A filozófia a közfelfogással szemben nem az élettől elszakadt. elvont tudomány. Nehézségei tulajdonképpen épp ebből fakadnak. Hiszen elvont dolgokat, nagy összefüggéseket sokkal könnyebben emészt meg az emberi elme. Gondoljuk csak meg, mennyi általánosan elfogadott, logikus felépítésű, nagyszerű elképzelés bukott és bukik meg szinte minden nap a hétköznapi valóság csatamezején. Az ember nagy általánosságban szinte mindig tudja, hogy mit akar. Az egyedi esetek, a konkrét döntési szituációk okozzák a nehézségeket. A filozófiatörténet legjelentősebb művei mindig utat kerestek gyakorlati valóság felé. • Hogyan érti ezt a gyönyörök esetében? Egyáltalán, mit tart gyönyöröknek? - Amikor a gyönyörökről beszélünk, nem elégedhetünk meg puszta ideálokkal, csábító élvezetekkel. Ennél sokkal többről van szó: embereket befolyásoló, vezető, kormányozó tényezőkről, hatalmi funkciókról. Aki tisztában van azzal, hogyan jönnek létre a gyönyörök, az viszonylag egyszerű eszközökkel hatni tud másokra. Akikre pedig hatni lehet, azok előbb-utóbb elkerülhetetlenül kiszolgáltatottak lesznek azoknak, akik hatni tudnak reájuk. Szinte az ellenőrzésük alá vonják őket. Kantnál ezért a gyönyörök tematikája a legmagasabb szintű tudomány, az ftélőerő produktuma. • Mit gondol, mi okozza, hogy a ma embere könnyen azonosttja a gyönyörök fogalmát az élvezetekével? - Valóban: azok a gyönyörök. amelyekről Kant és Nietzsche beszél, hiányoznak korunk mindennapjaibői. Helyüket szinte kizárólag kellemes élvezetek foglalták el. Kant a gyönyöröket egy erkölcsi világgal, az isteni teljesség felé vezető Ideológiával, Nietzsche pedig magával az isteni teljességgel kapcsolta össze. Korunk meghatározó élvezetei nem egy ilyen teljesség, sőt nem is a teljesség felé vezetik az individuumot. Inkább ennek ellenkezőjéről van szó: az önálló személyiség véleményem szerint tudatos leépítéséről. Korunk gyönyörei ugyanis - egy nietzschei kifejezéssel élve - sem apollóniak, sem dionysosiak. Ezek a fogalmak legtöbbször még a téma iránt komolyan érdeklődő entellektüelek számára is semmitmondóak. Nem a megfogható tapasztalati valóságot jelenítik meg ugyanis, hanem csak kuriózumnak, rövid beszélgetésre érdemes, érdekes szellemi csemegéknek számítanak. Korunkban, úgy tűnik, csak jóval egyszerűbb összefüggéseknek lehet szerepük. Bárgyú amerikai filmek, cigerattabűzös vendéglők, alkoholos italok, örömlányok és narkotikumok ragadják magukhoz az egyszerű földi halandókat. Az elitkultúra, úgy tűnik, leértékelődött. • A filozófia klasszikusai is? - A klasszikusok nem váltak idejétmúlttá. Ezt csak néhány, az emberi kultúra valóságos értékeiről rendre megfeledkező „posztmodern" dekonstruktőr gondolja. Meggyőződésem, hogy a klasszikus művek örök értéknek számítanak, élni fognak akkor is, amikor a posztmodern eszmék már rég a sírban porladnak. A probléma tulajdonképpen nem is az elértéktelenedés: a klasszikus műveket még megragadni képes, művelt és szabad egyének hiányoznak. A kultúrpolitika csak igénytelen tömegekkel számol. Gazdasági tényezőkről beszél, a valóságban azonban csak arról van szó, hogy öntudatlan tömegeket sokkal könnyebb kormányozni, mint önálló módon létezni képes, gondolkodó embereket. A magas rangú kultúra visszafogásához meggyőződésem szerint politikai érdek kapcsolódik. Időnként az az érzésem, hogy a nemzeti alaptantervet direkt az oktatás tönkretétele érdekében találták ki. A korábbi magyar iskolarendszer ugyanis az említett amerikai filmek befogadásához még mindig túl intelligens embereket nevelt. Ha szolgákat akarunk, hassunk a hajlamaikra és az ösztöneikre. Ne állítsunk eléjük túl magas mércét: bolondok vagyunk, ha intelligens emberekké neveljük őket. Be kell tehát vezetni a NAT-ot! Kant ezzel szemben szabad individuumokhoz kapcsolta az autentikus gyönyöröket. Nietzsche számára mind a gyönyörök, mind a szabadság problematikus jelenségek voltak. Ennek természetesen az az oka, hogy titkon ő is szabad egyénekkel számolt. De látta a szabadság buktatóit is. # Mégis, ön szerint van-e a dionysosi gyönyöröknek szépsége? - Annak a valóságnak, amit Nietzsche dionysosinak nevezett, kétségtelenül része az ösztönök felszabadítása. De nem szabad megfeledkezni az említett fogalom, illetve fogalmak (Nietzschénél ugyanis a dionysosi és az apollóni jelensége kölcsönösen tételezi egymást) eredetéről. Nietzsche egyébként ebben a kérdésben nem eredeti. Részben egykori professzorát, Ritschlt, részben pedig - és ez a fontosabb momentum - Richárd Wagner spekulációit követte. Wagnernél mind az apollóni, mind a dionysosi valóság egyfajta harmónia kifejeződése. Az első kiegyensúlyozott, „demokratikus" viszonyokat előfeltételez: ebből teremtődik a semmilyen hangot sem háttérbe szorító polifon harmónia, a görög világ. A dionysosi valóság ezzel szemben akkor lesz hangsúlyos, ha megbomlik az előbbi harmónia, és az ember, a természetellenes viszonyok láttán, ha kell akár erőszakkal, visszautat követel ki magának a dolgok ősharmóniájába. Ehhez természetesen fel kell bolygatni a fennálló viszonyokat, el kell pusztítani azokat az erőket, amelyek a természetellenes harmóniát kierőszakolták. Wagner ez utóbb említett tevékenységet forradalomnak nevezte. Nietzsche pedig dionysosi valóságnak. A szépség jelenségét én semmi esetre sem szakítanám el a dionysosi pusztítási kedvtől. • Kötete egyik részében három neves Nietzschével foglalkozó kutatót bírál: Kari Löwithet, Walter Kaufmannt és Lukács Györgyöt. Tulajdonképpen csak bíráló megjegyzései vannak... - Ez így van! Meggyőződésem ugyanis, hogy az embernek, amennyiben valamilyen könyv megírására szánja rá magát, mondanivalója kell, hogy legyen. A szakma korábbi és jelenlegi megnyilatkozásait ezért - annak ellenére, hogy ez mindig bizonyos kockázattal jár - fenntartásokkal kell kezelnie. Ha nem ezt teszi, és csak azt lesi, hogy hogyan kerülhet el minden konfliktust, hogy kihez is kell éppen igazodnia, ki mindenkivel is keli feltétlenül jóban lennie, tulajdonképpen csak azt bizonyítja, hogy nem biztos a dolgában (ekkor véleményem szerint nem szabad könyvet írnia), vagy azt, hogy semmi mondanivalója sincsen. Ez utóbbi esetben természetesen még kevésbé szabad könyv megjelentetésén törnie a fejét. A kritikától nem szabad megijedni. Igaz, Magyarországon a dolgok egy picit másként vannak. Létezik egy ki nem mondott, látszólag kifejezetten szakmai hierarchia. A hierarchia csúcsán álló kutatókat pedig nem szabad, vagy nem célszerű bírálni. Vessen magára az a szerző, aki olyanokat kritizál, akikről csak a legnagyobb elismerés hangján szabad beszélni. • Kíváncsivá tetl, miért éppen az említett szerzőket bírálta? - Kari Löwith Nietzschekritikájának bemutatásával a filozófiatörténeti akadémizmust akartam bírálni. Konkrétan azt a logikát, amely az eredeti, semmiből sem levezethető alkotói fantáziát egy jóval egyszerűbb akadémiai terminológia keretei közé tudja kényszeríteni. Kaufmann egyfajta igen elterjedt Nietzschekutató megtestesítője. Ehhez tudni kell, hogy Nietzsche írásai nem csak a filozófia iránt érdeklődő olvasók körében örvendenek nagy népszerűségnek. Sőt, a nem „filozófusok" körében sokkal népszerűbb. Ha e jelenség okait kutatjuk, elsősorban Nietzsche könnyed stílusára, világos okfejtéseire kell gondolnunk. Nietzschét Kanttal vagy például Hegellel ellentétben könnyű olvasni. Itt nem kell tisztában lenni a német tradíció bonyolult logikai, metafizikai rendszereivel. El kell olvasni valamilyen Nietzsche-művet, és máris kész kép kerekedik ki az olvasó előtt. Meggyőződésem, hogy a legtöbb Nietzsche-kutató a viszonylag könnyen megemészthető gondolatsorok miatt kötött ki Nietzschénél. Ezt tette véleményem szerint Walter Kaufmann is. Lukácsot végül azért kellett bírálnom, mert kötetemet Magyarországon jelentettem meg, magyar nyelven. A kötetnek ezért a részéért - tartok tőle egyszer még megkaphatom a magamét. • Mit kifogásol Lukács filozófiájában? - Lukács Györgynek nagyon határozott terminológiája van. És ez a szóhasználat politikai. A határozottságban pedig egyébként is, Lukács stílusában pedig kiváltképp, van valami, ami erőszakosságot sugall. # Apropó: bírálataiban azt állítja, hogy az említett szerzők egy-egy meghatározott terminológiával közelítenek Nietzschéhez, s így tulajdonképpen nem is a vizsgált anyagból, hanem a vizsgálat alapjául vett szóhasználatból értelmezik a szerzői. Milyen veszélyeket rejt ön szerint a terminológia? - A terminológia jobb esetben kaptafa, rosszabb esetben spanyolcsizma. Minden esetben valamilyen kényszerítő erő. Azok az emberek, akik nem illúziók között élnek, a kényszerítő erőket - irányadó tényezőknek tekintve őket realitásoknak veszik. A terminológia ebben az esetben természetesen nem a valóságot takaija, de nem tekinthető teljesen ismeretlen jelenségnek sem. De féljünk vissza Nietzschéhez. Igen sok olvasónak a legfontosabb nietzschei fogalmakról (gondoljunk csak az „Isten halott" kitételre, vagy az Übermensch-gondolatra) határozott véleménye van. Ez a vélemény viszont - sajnos nyugodtan fogalmazhatunk általánosan - nem valamilyen magas rangú filozófiai kultúra eredménye. Máshonnan jönnek a határozott vélemények: a hétköznapi élet nagy magabiztosságot sugalló terminológiájából. Hamar kiderül ez akkor, ha magukat az eredeti Nietzsche-szövegeket kezdjük el tanulmányozni. Vegyük például az „Ubermensch" fogalmát. Lukács a német fajelmélet előképét látta meg az LJbermenschben. Igen sok olvasó ma is, függetlenül attól, hogy ismeri-e Lukács eszmefuttatásait vagy sem, fajelméletet lát a hol „emberfeletti ember"-re, hol „felsőbbrendű ember"-re fordított „Übermensch"-ben. Nietzschénél azonban nem magasabb és alacsonyabb rangú fajok harcáról van szó. Ezt egyébként a legtöbb nemzetiszocialista szellemben megfogalmazott Nietzsche-interpretáció is jól látta. Az a Zarathustra, aki az „Übermensch"-et hirdeti, egyben az örök visszatérés tanítójának is nevezi magát. Erről sohasem szabad megfeledkeznünk. Az „Übermensch"-teória és az örök visszatérés összeegyeztetését Hitler filozófiában járatosabb nemzetiszocialista elvtársai sem tudták véghezvinni. Ennek nyilván az az oka, hogy az „Übermensch"-kérdéskör rasszista keretek között nem értelmezhető. Hitler tudtommal fajelmélete igazolására nem is hivatkozott Nietzschére. Érdekes módon hivatkozott viszont Amerikára. Azt állította ugyanis, hogy az amerikai kontinens északi féltekéje azért tudta uralma alá hajtani a délit, mert megőrizte faji tisztaságát. • Könyvében ön a terminológiái egyfajta „gondolatrendőrségnek" nevezi, s azt állítja, hogy a sajtó, a rádió és a televízió csatornái, egy jól megválasztott terminológiával őrködnek az egyszerű földi halandók igen egyszerűvé váll gondolkodása felett. - Igen, ezt így látom. Szellemi, társadalmi jelenségek megítélése során Magyarországon elsősorban politikai, ideológiai megfontolások alakítják a terminológiát. Bizonyos szerep esetenként a tudományokra is vár, de ennek jelentőségét nem szabad túlbecsülnünk. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy a magyar tudósnak nem a gondolkodás, hanem az államhatalom gondolkodás nélküli, feltétlen kiszolgálása a feladata. A különböző pályázati rendszerek, ösztöndíjak, „minőségi" bérek kitűnő lehetőséget biztosítanak az államhatalomnak arra, hogy a nem megfelelő módon gondolkodó értelmiségieket egy kontraszelekciós módszerrel félreállítsa. Meggyőződésem egyébként, hogy Magyarországon 1945 óta a kontraszelekció a művelődési politika szerves része. A politikai és ideológiai szempontok döntő szerepe az oktatás módszeres tönkretételével párhuzamosan várhatóan tovább fog erősödni. Gondoljuk csak végig, milyen csatornák közvetítésén keresztül jut el a humán kultúra az egyszerű emberekhez. Könyveket egyre kevesebben olvasnak. A televízió szerepe ezzel szemben mérhetetlenül megerősödött. Az egyszerű emberek közül igen sokan csak a tévé csatornáin keresztül közvetítődő beszédmódot sajátítják el. A mozgóképeket közvetítő csatornák „kulturális műsorai" azonban nem választékos beszédre, nem érvelésre, nem gondolkodásra tanítják a kíváncsi érdeklődőket. Mi több: volt egy tévéelnök, aki egyenesen megtiltotta a kulturális műsorok sugárzását. Mit közvetítenek akkor ezek a képek? Reklámozzák az erőszakot és a kábítószer-fogyasztást. Ha pedig „felnőtt nézőknek" szólnak a képek, káromkodásra és bunkókhoz méltó életmódra tanítanak. Minél többet káromkodnak, annál felnőttebbnek érezheti magát a néző. De nem itt rejlik a fő veszély. Azok az emberek, akik csak innen merítik ismereteiket, csak ilyen beszédmódot tudnak elsajátítani. Ilyen terminológiával pedig nem lehet kulturált társaságba lépni. Az az ember, aki rájön, hogy nagyobb közösség előtt kulturált emberhez méltóan nem tud megszólalni, nem fogja megkockáztatni azt, hogy nevetségessé tegye magát. Hallgatni fog még akkor is, ha a saját sorsát alakító tényezőkről van szó. Kiszolgáltatott lesz azok előtt, akik beszélni, érdekeiket védve érvelni tudnak. A humán kultúra azon nagyfokú leértékelődése, amelyet korunk napjaiban igen sokan szükségszerű realitásként élnek meg, a valóságban nem a humán kultúra, hanem a demokrácia ellen irányul. Meggyőződésem, hogy a tévéműsorok jelentős része szándékosan a demokrácia elleni gyűlöletre tanítja a nézőközönséget. • Mii gondol, mennyire jellemző, hogy a magyar értelmiség e jelenség elől, egy nietzschei kifejezéssel éhe, , fejét égi dolgok homokjába dugja"? - Csak a véleményemet tudom elmondani. A magyar értelmiségi és az átlagos magyar polgár nem buta. Csak néhány politikai párt és néhány tévériporter gondolja azt, hogy mivel ostobának tekinti az embereket - gátlástalanul hazudozhat. A magyar értelmiségi még akkor sem ostoba, ha fejét egyébként valóban „égi dolgok homokjába dugja". A legtöbben még ekkor is realisták tudnak maradni. Arról ugyanis csak részben tehetnek, hogy készen kapott délibábok közé születtek, s hogy az iskola, a munkahely, illetve a politikai hatalom illuzórikus délibábok hirdetését váija el tőlük. Jómagam egyébként, ha azt tapasztalom, hogy a sajtó, a rádió vagy a televízió valamilyen fogalmat túl gyakran ismételget, valamilyen gondolatnak túl nagy jelentőséget tulajdonít, mindig megkérdezem magamtól: miért ez a nagy erőlködés? Milyen újabb délibábot akarnak megint rám erőszakolni? És megkérdezem magamtól azt is: mit mondott erről a kérdésről Arisztotelész, Leibniz, vagy Kant. Vagy valamilyen más, a filozófiatörténetben jelentőset alkotó koponya. Korunk érettségiző diákjai azonban kész ténynek veszik az ilyen információkat. Hiába lóg ki a lóláb: a filozófiatörténetben járatlan agyakat könnyen mossa át a politikai propaganda. Tulajdonképpen ez a mérce az ő számukra. Ezt a mércét az én számomra a kultúr- és filozófiatörténet klasszikusai jelentik. A klasszikusokat soha sem kell megreformálni. A politikai propaganda eszközévé tett iskolarendszer azonban az idő előrehaladtával állandóan reformokra szorul. így aztán újra lehetőség nyílik a még működőképes funkciók tönkretételére. Megértem, ha korunkban nagyon sokan pesszimisták. • Tanár úr, hadd zárjuk azzal, amivel kezdtük: miért tévelygett el Nietzsche a gyönyörök éhezése során? - Nietzsche pályafutása során valószínűleg sohasem érezte azt, hogy valami eredetit tudott alkotni. Filológiai tanulmányait nem fogadta be a „szakma". A Zarathustra utolsó kötetét, mivel a kiadó nem bízott abban, hogy Nietzsche egy valóban eladható könyvet írt, magánkiadásban volt kénytelen megjelentetni. Mivel úgy látta, hogy nem tud eredetit alkotni, kitalálta az örök visszatérés elméletét. De ebbe sem tudott beletörődni. Alkotó akart lenni annak ellenére is, hogy tudta, nincs új a Nap alatt. Ezért találta ki az „Ubermensch"-fogalmát. És mindeközben még boldognak is akarta érezni magát. Tulajdonképpen boldog is volt. De megőrült. Panelt Sándor