Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
HÉTFŐ, 1998. MÁJ. 18. BELFÖLD 3 3 röviden A Kálvária kálváriája • Tihany (MTI) Újjáépítik az 1960-ban lerombolt tihanyi kálváriát. Az erre vonatkozó tervet már engedélyezték, s alapítványt hoztak létre az újjáépítésre közölte az újságírókkal Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság házfőnöke Tihanyban. Bejelentette azt is, hogy a terv megvalósításához még nyolcmillió forint hiányzik. A sajtótájékoztaztón résztvett Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke is, akit a kálvária sorsa személyesen is érint. Apja - IV. Károly király - ugyanis ebben a községben töltötte utolsó magyarországi napjait. Innen száműzték Madeira szigetére, ahol 1922. április l-jén meghalt. A IV. Károly Kálváriát 1927. augusztus 15én szentelték fel, és 1960ban bontatták le. Kötéllel traktorhoz kötve vontatták el a stációkat. Jánoskázás • Mohács (MTI) Kétnapos ünnepségsorozat kezdődött szombaton Mohácson a vízenjárók védőszentjére, Nepomuki Szent János tiszteletére. Felelevenítették a „jánoskázás" hagyományát is. Résztvevői az esti órákban hajókról, csónakokról égő gyertyákkal díszített koszorúkat - .Jánoskákat" - bocsátottak a Duna vizére, végül pedig tűzijátékban gyönyörködtek. A városban a kilencvenes évektől kezdve idézik fel rendszeresen ezt a régi népszokást, amellyel hajdanán a vízenjárók emlékeztek meg oltalmazó szentjükről. Szlovák fegyvercsempész • Ártánd (MTI) Az ártándi határvámhivatal pénzügyőrei egy Törökországból érkező szlovák autóbusz szerszámosládájában két vadászfegyvert találtak szombat délelőtt. A szlovák állampolgárságú autóbuszvezető úgy nyilatkozott, hogy nincs semmiféle elvámolni valója. A vámvizsgálat azonban megállapította, hogy a busz szerszámosládájának felső részében két darab vadászfegyvert rejtettek el, amit a pénzügyőrök lefoglaltak. Megnyitó a Tiszán • Tiszacsege (MTI) A zuhogó eső sem tudta megakadályozni az utóbbi két évben nemzetközi üdülőhellyé vált Tiszacsegén az idei tiszai hajózási idény megnyitó ünnepségét. A Tisza 585 kilométer hosszúságú magyarországi szakaszából ma már 350 kilométer hajózható. Az üdülők, a kirándulók, a szép tájak szerelmesei napjainakban már négy 150 személyes, kényelmes vízijárművel indulhatnak sétahajózásra Magyarország nagyságát tekintve második, szépségét nézve pedig páratlan folyóján. A Csege nevű motoros a folyó egy szakaszán a közepre siklott, a hajósok friss vadvirágokból készült hatalmas koszorút dobtak a „szőke Tisza" tükrére mindazok emlékére, akik a folyóban lelték halálukat. • Előrehozott gyermeknap a Mars téren Sikeresen rajtolt a Turbó Vasárnapi autósmatiné. A gyermekek és az anyukák is élvezték. (Fotó: Karnok Csaba) Csütörtökön nyílt s tegnap este zárta kapuit a Turbó járműipari szakkiállítás Szegeden, a Mars téren. Az időjárás különösen vasárnap délelőtt fogadta kegyeibe a látogatókat, igazi családi programot kínált a bemutató, s mindössze néhány anyuka kapott felmentést az ebédfözésre hivatkozva. A kiállítás meglepetése és a hölgyek kedvence vitathatatlanul a FIAT új üdvöskéje, a Seicento volt, s Szegeden már a keddi, országos bemutató előtt érintésközeibe került a kisautó. Várnagy Zoltán, a Fialla Kft. értékesítője pontos árat ugyan nem mondhatott, más forrásból azonban sikerült megtudni, hogy 1,3 és 1,2335 millió forint között indul az alaptípus. Gyártásból már lehet rendelni, az első darabokat szeptemberre ígérik. Az, hogy esetenként sorba kellett állni a gyermekeknek és az anyukáknak ahhoz, hogy a volán mögé ülhessenek, természetes, ugyanakkor a férfiaknak ez nem is mindig sikerült. Majdnem hasonló népszerűségi „gondokkal" küzdött még a Mercedes A-osztály. A standon Hatvani Józseftől megtudtuk: eddig nyolc autót már eladtak belőle, s bizony három hónap a várakozási idő. Egy szomszéd megyéből érkező vállalkozás például egyenesen négytagú „flottát" vásárolt, cégautónak. A Suzuki Wagon R+ különleges, kissé szögletes formájával igazán figyelemfelkeltő volt, s a valamivel kétmillió fölötti árért szinte minden extrával felszerelik ezt a praktikusan használható „buszlimuzint". A Veszprémi Autószalon természetesen Volvóit is megmutatta, az S40-es és az S70-es már ismerősként köszöntötte a látogatókat. A Nissan hat autót is bemutatott a szabadterületen, a sátor alatt, s itt az ugyancsak minden árösszehasonlítást kiálló Alméráké volt a főszerep. Mint Szegvári Tamás, a Gemmax ügyvezető igazgatója, a kiállítás egyik szervezője elmondta, elégedett az első alkalom közönségfogadtatásával, igaz, szombaton délelőtt a ballagás, míg délután az eső jelentett konkurenciát. A Land Rover-standon a Freelander vitte a prímet, kifejezetten jól mutatott az egy emberöltővel idősebb, „háborúszöld" színű modell meljett, s a két autó mindjárt meg is osztotta a legifjabb korosztály figyelmét. Egy szemet gyönyörködtető Jaguár a szabadterületen kellette magát, egy javakorabeli Morris Minor 1000-es pedig az I-pavilon sarkában kért figyelmet. A Turbó előtörténete bizonyos értelemben a Cabrio, ám a szervezők nem feltámasztották a korábbi kezdeményezést, hanem kifejlesztettek egy új rendezvényt. Mindehhez az alapot elsősorban a volt U-pavilon adta, melynek infrastruktúrája alkalmas színvonalas kiállítások rendezésére. Úgy tűnik, a kezdeti nehézségek ellenére, a Turbó járműipari szakkiállítás helyet követel magának az éves szegedi vásárnaptárban, s május, valamint október elején, évente kétszer jelentkezhet majd. K. A. • Siófok (MTI) Mielőtt a jármű felrobbant és porrá égett volna, sikerült kiugrania Volvó autójából annak a férfinak, aki az M7-es autópálya 85ös kilométerénél menet közben elaludt szombaton Porrá égett Volvé este. Az egyedül utazó 48 éves budapesti férfi, az M7-es autópályán Siófok felé tartott 120 kilométeres sebességgel. Eközben elaludt, és az autó nekiütközött a sávokat elválasztó szalagkorlátnak, majd azon átrepült és a szembejövő útpályán landolva kigyulladt. Eközben a vezetőnek sikerült szerencsésen kiugrania úgy, hogy kisebb horzsolásokkal megúszta a balesetet. A Volvó, mire a tűzoltók a helyszínre értek, porráégett. Orbán a Hajdúságban • Debrecen (MTI) Orbán Viktor felszólította a szocialista párti miniszterelnököt, hogy a választási kampány hátralévő részében tartózkodjon az olyan kijelentésektől, amelyekkel megingathatja a következő kormány iránti bizalmat a külföldi és a magyar üzleti világban. A Fidesz elnöke vasárnapi debreceni sajtótájékoztatóján ezzel összefüggésben azt mondta: a bizalmatlanságkeltés lehet, hogy jó a szocialista pártnak, de semmiképpen nem jó Magyarországnak és a magyar polgároknak. Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy a választások második fordulójában még többen adják szavazataikat a Fideszre, s ezzel együtt a múlt folytatása helyett egy másik jövőre voksolnak. A pártelnök prognózisa szerint Hajdú-Bihar megye kilenc egyéni választókerületéből legalább ötben Fidesz-győzelem születhet május 24-én. Orbán Viktor vasárnap Debrecenben felkereste Bölcskei Gusztáv református püspököt, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökét. Biztosította arról, hogy amennyiben a választások után a Fidesz meghatározó kormányzati tényező lesz, külön megállapodást köt a református egyházzal, amelyben szabályozzák a vagyonjogi, az oktatással összefüggő, valamint a hitoktatás támogatásával kapcsolatos kérdéseket. A Fidesz elnöke ugyanis úgy véli, hogy a jelenlegi kormány által kötött vatikáni megállapodás következtében méltánytalan helyzetbe került a más szerkezeti felépítéssel és belső szervezettel rendelkező református egyház. A megállapodás megkötése az új kormány egyik első feladata lesz, mint ahogyan határoznak arról is, hogy az első diploma megszerzéséig minden diák tandíjmentes legyen Magyarországon. Horn a Nyírségben • Nyíracsád (MTI) Horn Gyula készséggel módosítja az ellenzék gazdasági programjáról kialakított álláspontját, amennyiben a Fidesz elnöke elhatárolódik attól a sok megalapozatlan ígérettől, amelyet az elmúlt hetekben tettek. A miniszterelnök vasárnap Nyfracsádon reagált Orbán Viktor Debrecenben elhangzott felszólítására, miszerint a kampány során tartózkodjon azoktól a kijelentésektől, amelyek megingathatják a külföldi és a magyar üzleti körök bizalmát a leendő kormányzat iránt. Horn Gyula kijelentette: Orbánék mindent megígértek anélkül, hogy megmondták volna, mindezt miből akarják megvalósítani. A szocialista párt elnöke szerint a külföld attól riadna meg igazán, ha újra elkezdődne az ország eladósodása, s ezáltal megrendülne a stabil pénzügyi helyzete. Mindez veszélybe sodorná európai uniós csatlakozásunkat is - mondta a miniszterelnök. Horn Gyula a nyíracsádi lakossági fórumon kijelentette: a választások első fordulója után a két vezető párt közül az MSZP a teljesítményének, a Fidesz pedig ígérgetéseinek köszönheti elért eredményét. A pártelnök úgy véli: csak az MSZP jelent garanciát arra, hogy az ország továbbhaladjon a felemelkedés útján. A környező országok közül egyedül Magyarországon alakult ki olyan gazdasági fejlődés, amely szilárd alapokon nyugszik. Az év első négy hónapjában több mint 40 ezer új munkahely jött létre az országban, s 1997. január elseje óta - ha szerény mértékben is - de javultak a bérek, a nyugdíjak és a szociális juttatások hazánkban. Megteremtettük a békét a szomszédokkal, s hazánk a biztonság szigete lett Közép-Kelet-Európában mondta a miniszterelnök. múlt Mi lesz itt? M ndenki számára az a kérdés, amit a narancsos fiatalok „találtak ki" egykor, a rendszerváltó kampányban: Mi lesz itt? Az emberek többsége valószínűleg csak az elmúlt héten döbbent rá igazán, micsoda tétje van annak, hogy elmegy voksolni vagy nem megy el, és ha igen, akkor melyik erőre tesz. Fennáll azonban a veszély, hogy nagyon sokak számára még nem kristálytiszta: az elsőrangú érdek az, hogy stabil kormány legyen, azaz megbízható többséggel rendelkező. Talán nem mindenki érzi még most sem, hogy ez sokkal fontosabb, mint az a kérdés: milyen - vagy hányféle - „színű" lesz a kormány? Ezért nincs abban semmi meglepő, ha egyes politológusok annak ellenére is felemlegetik a nagykoalíció, a MSZP-Fidesz kormányzás esélyét, hogy a pártelitek ezt pillanatnyilag kizárják. Mit mutatnak a tények? Kevés a realitása, hogy akár az MSZP, akár a Fidesz szerezzen a második fordulóban akkora többséget, hogy stabil parlamenti háttérrel rendelkező kormányt tudjon alakítani. Az MSZP frontemberei előszeretettel hivatkoznak ugyan arra, hogy a körzetek többségében egyéni jelöltjeik a vezető helyen vannak, az előzetes számítások - a balközép számára legjobb esetben is - egyáltalán nem megnyugtató többséget prognosztizálnak. Arra nem sok a jel, hogy az MSZP változtatott volna eddigi kampánypolitikáján. Pedig majdnem biztos, hogy igazuk van az elemzőknek: a választóknak nem elég azt mondani, hogy „így megyünk tovább", nemcsak azért, mert esetleg még mindig utánahallják: a lenini úton? És nem úgy kellene korrigálni, amint Horn Gyula mondja, hogy tudniillik jobban megvilágítani, melyek is azok az eredmények, amelyeket a szocialista-liberális koalíció az elmúlt négy év alatt elért. Mivel igen sokan vannak, akik személyes életükben egyáltalán nem érzékelték az utóbbi négy évben, hogy az út, amelyen a koalíció vezetett, tényleg jó, szinte politikai öngyilkosságnak tűnik csak annyit mondani: tovább! Az ember azt hinné, a szocialisták tanultak a konzervatív vezető erő, a Fidesz sikeres kampánytaktikájából legalább annyit, hogy ha nem is kezdenek fergeteges ígérgetésbe, részletezik: hogyan lesz tovább? Mit akarnak a munkanélküliség ellen? A szociális hálóért? A népességfogyás ellen? A boldogulási esélyekért? Hogy ne legyen eleve elrendeltség: aki szegény, az is marad? Ki a fene lenne illetékesebb ilyesmi témákkal kampányolni, mint egy szociáldemokrata értékeket valló baloldali párt? A Z elmúlt hét azt mutatja, hogy a Fidesz sem könnyíti meg a dolgunkat. Mert bármilyen sikeres volt az a kampány, amelynek - és még ki tudja, hányféle választói megfontolásnak - köszönhetően elhódítottak a szabaddemokratáktól egy csomó embert, most már nem elég azt mondogatni, hogy van alternatíva. Orbán Viktor kedvenc okfejtése, mely szerint a mostani választásoknak az volt a tétje, hogy a magyar demokráciában soha többé ne lehessen azt mondani, hogy nincs az uralmon lévő erőknek alternatívája - elképzelhető, hogy kielégít bizonyos szavazótábort. De annyi polgárt nem, amennyinek a szavazatára szükség lenne a Fidesznek a kormányalakításhoz. Ha eltekintenek is a választók a jobbközép gyűjtőpárttá vált Fidesz némely igérgetésszngú programpontjától, és azt gondolják magukban, mondjátok csak fiúk, mi úgyis tudjuk, hogy a kormányzáskor a realitások parancsolnak majd nektek - hiányzik a mostani Fidesz-kampányból egyfajta egyenesség: meg kéne nevezni, kivel fognak összenőni. Egyértelműnek tetszik ugyanis, hogy a politikailag tudatosabb potenciális választóikat nagyon izgatják a következő kérdések: a kormányban lesz Torgyán József? Vagy inkább Kuncze? Mi értelme most úgy tenni, mintha nem szeretné a Fidesz a kisgazdákat eléggé? Miért kell „szívatni" Torgyán doktort, amikor teljesen világos, hogy nélküle nem megy? És tényleg el lesz itten fogadva - minden előzetes esküdözés ellenére Csurka Istvántól és képviselőtársaitól a támogatás? Akárhonnan jön, belülről vagy kívülről, teljesen mindegy, ha ez lesz itten, akkor a Fidesz-tábor eredeti narancsosai nem fognak a paradicsomba menni. Nyugtalanok lesznek és zavartak és bizonytalanná válhat ettől a kormányzás. Csurka nem hagyott kétséget, hogy amikor szavazni kell a kormányprogramra, övéivel a Fideszére szavaz Ezt a gesztust Orbánék semmi módon nem tudják elhárítani. A vasárnapi végeredményt megjósolni lehetetlen. A történészek okkal hivatkoznak a vak erőkre, amelyek az emberi társadalmakat formálják az időben. A napi politika, a társadalom jelene olyan folyamat része, amely a múltból vezet a jövőbe, holnapra történelem lesz amelyet a vak erők alakítottak. A tudatosság, a szándék azonban meghatározott pontig belejátszik ebbe a formázásba, vagyis értelmes dolog kinek-kinek kinyilvánítani a szándékát, a lehetőségei szerint formázni a mindennapi életét. Yrizért értelmes dolog - személyes érdekünkben álló I2j elmenni szavazni. Azl kell tudni, hogy mindannyiunknak rossz ha a kettő közül bármelyik oldalon „csak" a 386 mandátum fele jön össze. Még akkor is, ha 193+1. Valamelyik oldalon ennél több kell a biztos kormányzáshoz