Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1998. ÁPR. 29. Oltalmazott mocsarak • Hortobágy (MTI) 25 évvel ezelőtt a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) létrehozása volt a természetvédők legfontosabb, feladata, a mai szakemberé viszont az, hogy Magyarország legelső és legnagyobb nemzeti parkja a világörökség részévé váljék. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter e mellett hangsúlyozta: ma már a gazdasági érdek nem kerekedhet a természetvédelem fölé. Baja Ferenc példaértékűnek nevezte azt az élőhely-rekonstrukciót, amelynek eredményeként egyre nagyobb területen állítják helyre az egykori mocsarakat. Az ország első nemzeti parkját 1973. január l-jén létesítették a Hortobágyon: akkor 52 ezer hektár került oltalom alá, jelenleg ez a terület 75 ezer hektáros, amiből 20 ezer hektár a nemzetközi egyezmény által védett vizes élőhely. A park területének 86 százalékát az állam birtokolja. A HNP 1996 óta folyamatosan vásárolja meg a volt szövetkezeti területeket. Ennek eredményeként több mint 47 ezer hektár már a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) kezelésében van. A HNP 25 éves jubileumára elkészült pusztai állatpark 52 millió forintos beruházását a KTM finanszírozta a földművelésügyi és az ipari tárca támogatásával. Az állatparkban régi magyar háziállatfajtákat (magyar szürke marha, hortobágyi rackajuh, mangalica, libák, galambok, bivalyok, lovak) tekinthetnek meg az érdeklődők. AKCIÓ! A Papagáj MoHiothoa! - Floriol 1 l-es 292 Ft helyett 249 Ft - Coca-Cola, 2 l-es prb 139 Ft - Schwartau lekvár, 340 g 390 Ft helyett 289 Ft - Schwarlau lekvár, 450 g 510 Ft helyett 389 Ft - Finomliszt, 1 kg-os 59 Ft helyett 49 Ft - Rama margarin, 250 g 133 Ft helyett 1 1 2 Ft - Opál tejitalok, 0,2 dl 79 Ft helyett 69 Ft - Mars tejital 0,2 dl 79 Ft helyett 69 Ft - Dove lejital 0,2 dl 79 Ft helyett 69 Ft - Milky Way tejitalok 0,2 dl 79 Ft helyett 69 Ft - Crepto 8 tekercses 239 Ft helyett 225 Ft Papago| Móricát, Szagod, Szabadkai út 20. Tel.: 62/444-370. • Kétszáz Évi rendes közgyűlését tartotta meg tegnap, április 28-án Szegeden, az Ifjúsági Házban a Pick Szeged Rt. Ezen bejelentették: a Pick-csoporthoz tartozó cégek 1997-ben együttesen 49 milliárd forintos árbevételt értek el, az adózás előtti eredményük pedig 2,84 milliárd. Egy részvényre 200 forintos osztalékot szavaztak meg a közgyűlés résztvevői. Bihari Vilmos, a Pick Szeged Rt. vezérigazgatója a közgyűlésen bevezetőjében elmondta: az elmúlt év jelentős változásokat hozott a cég életében. Ezek alapvetően meghatározzák a jövőt és a cégvezetés reményei szerint hozzájárulnak a stratégiai célok eléréséhez: ahhoz, hogy az EU-csatlakozáskor egy erős élelmiszerint az ipari cégcsoport állja a versenyt a külföldiekkel. A Pick tavaly az ésszerű bővülés szempontjait alapul véve pályázott a győri székhelyű Ringa Húsipari Rt. részvénytöbbségének megszerzésére. A céget végül a második fordulóban az élő állatokat beszállító vállalkozásokkal együtt alapított konzorciumban sikerült megvásárolnia. A Ringának három termelőegysége található Győr környékén, amelyek közül a legmodernebbnek számító kapuvári üzem az ISO 9002-es minőségbiztosításnak is a birtokába jutott. Nagy jelentőséggel bír az a lépés, hogy a cégcsoport kihasználta az alkalmat: 1997. december 31-én lejárt a szerződése egy, a Pick-termékek németországi nagykereskedését egyedárusftási joggal végző társasággal és saját kezébe vette az értékesíék részvé tést. A lehetőségek alapos mérlegelése után két olasz húsipari gyártó német piacon értékesítéssel foglalkozó közös vállalatába szállt be harmadikként, 50 százalékos üzletrészt megvásárolva. A cég űj neve: Senfter Alcisa and Pick GmbH, amely 1998. január 1-től már maga foglalkozik a márkás készítmények eladásával. A Pick a profiltisztítás jegyében 1997-ben értékesítette az Éliker Rt.-ben meglévő többségi részvénycsomagját is. A cégvásárlások érdekében - a tavalyi novemberi rendkívüli közgyűlés felhatalmazása alapján decemberben magyar és külföldi befektetők bevonásával zártkörű részvénykibocsátásra került sor. Az alaptőkét 418 ezer új Pick-részvénnyel emelték meg. Noha a tőzsdén akkoriban a bessz hangulata uralkodott, mégis sikerült 13 ezer forintos áron eladni a * részvényeket. Ez azt jelenti, hogy a befektetők elismerik az eddigi sikereket. Az 1997-es eredmények magukért beszélnek: az árbevétel 18 százalékos emelkedésével sikerült közel 32 milliárd forintot elérni a Picknél, a Pick-csoport pedig együttesen 49 milliárdot könyvelhetett el (Ringával együtt és Éliker nélkül). A cég 2,45 milliárd forintos adózás előtti eredménye, valamint a csoport 2,84 milliárdos konszolidált adózás előtti eredménye terven felüli teljesítésnek számít. Az idei elképzelésekkel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: a Pick-csoport 1998-as adózott eredményterve megcélozza a 3,6 milliárd forintot. Százhúszmillió dolláros exportárbevétellel számolnak, amiből 20 milliót a leányvállalatok hoznának. Fokot* Klára Immár egyéves működéséről adhattak számot a Dél-alföldi Agro-Bio Innovációs Centrum Kht. vezetői abból az alkalomból, hogy Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter közelmúltban tett Csongrád megyei vizitje során ellátogatott az újszeged! EKO-Parkban helyet kapott társasághoz. Az alapítók abból indultak ki, hogy az eddigieknél szervezettebb formában, a régió természeti adottságain és a már meglévő és kifejlesztés alatt álló kutatási eredmények hasznosításával tudjunk minél eredményesebben felkészülni az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Ennek szellemében készült el a több évre szóló agrárinnovációs program. A vegyszermentesen termesztett friss kertészeti termékek és feldolgozott élelmiszerek amellett, hogy az egészséges táplálkozást szolgálják, alkalmasak a differenciált hazai és külföldi igények kielégítésére, s ezáltal a plusz termesztési lehetőség kiaknázására. A termékinnováció gazdájaként a társaság biotermesztési mintagazdaság és bio-élelmiszeripari modellüzem megvalósítását tervezi. Az eddig; tevékenység gyakorlati eredménye a Gabonatermesztési Kutató Kht.nál kifejlesztett gabona alapú dietetikus és gyógyélelmiszer termékcsalád bővítése és gyártása. Elkészült az olajnövény laboratórium és megkezdődött a cukorbetegek számára készülő új élelmiszerek kifejlesztése. Beindult a biovetőmag termesztés és a biotakarmány előállítás előkészületei is megtörténtek. Egy biobrikett gyártó gépsor üzembe állításával mezőgazdasági melléktermékek, elsősorban szalma hasznosítására is lehetőség nyílt. A termék eltüzelésével amellett, hogy referenciaként szolgált, a GK Kht. már az idén jelentős energiaköltséget tudott megtakarítani. A Dabic Kht. közreműködik a mórahalmi agrár-ipari park megvalósításában, pályázatok keretében szerepet vállal a Maros szennyező forrásainak feltárásában és az ésszerű megoldás kidolgozásában, valamint elkészíti Makó és térsége mezőgazdasági jövőkép tanulmányát. A nemzetközi együttműködésre példa többek között, hogy két francia céggel környezetvédelmi termálvíz kezelési és tisztítási technológiák alkalmazására készülnek. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületével együttműködve kukorica és napraforgó fajtakísérletek beállítására került sor, ezen túlmenően a Biokultúra Egyesülettel közösen segítik a biogazdálkodásra való átállást. Jugoszláviában gyógynövények termesztése és feldolgozása, illóolajok és ételízesítők előállítására vonatkozó technológiák kidolgozása kínálkozik lehetőségként. Nagy Frigyes a miniszteri viziten kiemelte, hogy a természeti erőforrások szisztematikus kivétele globálisan határt szab a fejlődésnek, s ennek egyedüli megoldása az itt tapasztalt ökológiai szemlélet. A biotermékek valós piaci igényt elégítenek ki, így az ezzel foglalkozók idővel megtalálhatják a számításukat. A hazai alapanyagból készült fehérjetakarmányok mérsékelhetik a drága importot. Elhangzott, hogy a kutatás koncentráltabb támogatását tárcaközi együttműködésben kívánják megoldani. Remélhetően erre a területre is sikerül majd koncentrálni. T. I. Tavaszi vásár az Éléstárházban! Éléstárház, Szeged, Tisza L, krt. 20. Nyitva: H-P.: 6-18.00. Szo.: 7-11.00. Tel.: 313-162. Biotermékek, kínai fűszerek - Fafulgomba, - bambuszrügy - Ötfuszerkeverék - Soyaszósz - Üvegtészta Pulykahús nagykeráTon kapható. £ Rendkívüli húsvásár! Diófa Húsbolt Szeged, Csongrádi sgt. Tel.: 62-493-367 • am/ Minden sertéshús I U /O engedménnyel kapható. sertéstarja: 666 Ft sertéskaraj: 777 Ft íi O't/o enq t«d rrr < ' trii y ( Tisztelt Kereskedő Partnerek! Akció A Te-Di Trade Kft. diszkontjában március 29-től kereskedők részére (amíg a készlet tart.) Mackó sajt, 200 g Baranyatej Rt. 121,90 Ft + áfa Party vajkrém, natúr, 250 g Baranyatej Rt. 100,90 Ft + áfa Milll tej 1,5% 1/1 1, Hajdútej Rt. Tehéntúró, 250 g Zalkatej Rt. Camping szeletelt sajt, ERU Hungaria Kft. Camping tömlős sajt, ERU Hungaria Kft. Baromflkiém libamájjal, 50 g 54,50 Ft + áfa Baromfi vagdalt, 420 g 133 Ft + áfa Éttermeknek, pizzériáknak ajánljuk: Pinl Sonka 5,5 kg 699 Ft + áfa/kg A fenti árak áfa nélküli nagykerárak. Lakossági kiszolgálás diszkont áron. Cím: Szeged, Pacsirta u. 1. Tel.: 499-592, 480-495. Nyitva: H-P.: 5.30-16.00, Szo.: 5.30-12.00. Vas.: 5.30-10.00. 86,90 Ft + áfa 95,40 Ft + áfa 112,80 Ft + áfa 83,90 Ft + áfa Akciós óraink: Sör: Coca-Cola termékek: Talléros 0,5 I 52 Ft 2 I visszaváltható 139 Ft Kőbányai 0,51 60 Ft Hey-Ho őszilé, 21 242 Ft Pécsi Szalon 0,5 I 62 Ft pp cseresznye, szilva, Arany Aszok 0,51 67 Ft. körtepálinka, 1 I 939 Ft. Pepsi termékek: 2 I visszaváltható 135 Ft DISZKONTOK Szeged, Gutenberg u. 23. Tel.: 310-544. Szeged, Zsótér u. 4/b Tel.: 326-996. Szeged, Bal fasor 3-5. Tel.: 433-423. Hódmezővásárhely, Andrássy u. 49. Tel.: 247-777. Kistelek, Rákóczi u. 2. Tel.: 20-650-016. A cégvásárlások éve volt 1997 A hétvégi Alföldi Állattenyésztési Napok egyik szereplője. A Pick számára nyersanyag. (Fotó: Tésik Attila) • Bizalmatlan termelők Gyanús az EU a Kecskemét (MTI) A homokhátsági agrártermelők többsége még változatlanul elutasítja az uniós csatlakozást. Legalábbis ez derült ki a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség EU Integrációs Gyakorlati Műhelyének (KIM) legfrissebb reprezentatív felméréséből. Az integrációnak az agrárgazdasággal összefüggő problémáit feltáró, s egyben a megoldás lehetőségeit is kereső műhely vezetője, Kissné Kollár Eszter elmondta: legújabb közvéleménykutatásukban is visszaköszönt az előző években tapasztalt fő gond, miszerint jelesül: a mezőgazdasági termelők széles körének az általánosságokon túl semmilyen ismerete nincs arról, hogy mire kellene felkészülnie. Az egyéni termelők számára megfizethetetlenek az EU-s információk, elérhetetlenek a számítógépes adatbankok. A KIM szerint központi támogatással kellene segíteni a gazdák tájékoztatását felvállaló érdekképviseleteket. • Makó mezőgazdasági jövőképétől a mórahalmi agrár-ipari parkig Biovetőmag és szalmabrikett Szeqed, Kossuth L. sgt. 1. Telefon: 312-457