Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-27 / 98. szám

Szimpátia­tüntetés Ellenanyag V an az úgy, hogy az ember roppant határozottan, kész tervekkel leül egy darab papír vagy a számító­gép elé, aztán hirtelen elbizonytalanodik. Na nem nyil­vánosan, csak úgy befelé. S perceken át azon töpreng, magához vegye-e - ha csupán képletesen is - az ellena­nyagot, amely megóvja attól, hogy az egyedivel szemben az általánost, a szabadon választott helyett a kötelezőt preferálja. Megmagyarázom. Nem kizárt, a speciális, dél-alföldi közízlés még min­dig azt kívánná, hogy a sport, illetve a foci alá rendelt keretekben továbbra is bőszen stadlerezzünk meg do­rozsmázzunk, de hát lássuk be végre: témakövetés ide, össznépi megrendülés oda. Akasztónál és Szeged szélé­nél sokkal izgalmasabb helyek is akadnak errefelé az ol­vasók s talán az újságírók számára is. Tényleg úgy érzem, egy idő után már teljesen fölösle­ges - sőt értelmetlen - a földre rogyottakat tollal, vagyis az egyik legkegyesebb fegyverrel bökdösni; ahogy egye­sek, a folyamatosan csúcson levők a jó szót, a kedves, pici cicákat idéző dorombolást várják el a sajtótól, úgy mások, a bukottak akár hetek alatt immúnissá válnak a nyomtatásban látható szúrásokkal szemben, r jtóbbiakat persze - hiába, ilyen kegyetlen világban KJ élünk - nagyon gyorsan elfelejti mindenki. Mint­ha nem is lettek volna. Úgy értem, a sport, illetve a foci közelében. Réthi J. Attila HDS: előtérben a sportháttér! HETI DEL SPORTJA - MINDEN KEDDEN, CSONGRÁD, BÁCS ÉS BÉKÉS MEGYÉBEN! SPORTHETI LAPUNK ÁPRILIS 28-ÁN, KEDDEN MEGJELENŐ SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL: • Várhidi Péter: Újpesten kaptam a sorstól egy lehetőséget • Dr. Szabó á Zoltán: Szeged és a póló élet­stílust adott • Légiós focis­ták: Keresztúri és Kovács Zoltán • Egy orosz tenisz­szépség, Kurnyikova • Kőbán Rita a szegedi vb-ig tervez • Be­szélgetés Kozma Zoltánnal, Mel­kuhn Tiborral, Karagics Mátyással. Nekünk 8, de nyerjen a HDS-sel! \M \ MOKTON'S 7 A március 17-i számban indult 8 hetes játékunk, melynek végén a következőket nyerhetik meg szerencsés olvasóink: I. díj: NEW YORK-i repülőjegy II. díj: KAIRÓI repülőjegy III. díj: PÁRIZSI repülőjegy, tevábbá 10, egyenként 5000 Ft-es tárgynyeremény! Olvassa a HDS-t, amelyben megtalálja játékunk szabályait! Csollány Európa-bajnok torna • A fiúknak csak egy pontra tellett... A lányokban nem csalódtunk! A térdepelő szentesi edző, Kádár Jázsef kezébe temetett arca mindent elárul a végeredményéről... (Fotó: Gyenes Kálmán) • Szentpétervár (MTI) Szép magyar sikert hozott a Szentpétervá­ron megrendezett férfi tornász Európa-bajnok­ság: Csollány Szilveszter gyűrűn aranyérmet szerzett a szerenkénti döntőben! A magyar versenyző 9.675 ponttal diadalmaskodott. Az ezüstérmet a német Va­lerí Belenki szerezte meg, míg a harmadik helyen a görög Dimosz­tenisz Tambakosz vég­zett. A vasárnapi döntők során Supola Zoltán az ötödik he­lyen zárta a lólengés és a nyújtó versengését. A ju­niorok gyűrű-fináléjában Ki­rály Roland ezüstérmet szer­zett. A szerenkénti döntőkben a felnőttek között csak Oroszország szerzett két aranyérmet: korláton az egyéni összetett Európa-baj­nok Alekszej Bondarenko, míg talajon Alekszej Nyemov diadalmaskodott. A lólen­gésben a francia Eric Pouja­de aratott győzelmet, nyúj­tón a spanyol Jesus Carballo bizonyult a legjobbnak, ug­rásban a görög Joannisz Me­lisszanidisz szerezte meg az Európa-bajnoki címet. - Rendkívül jó érzés, hogy a magyar férfi csapat eredményesen szerepelt az Európa-bajnokságon - érté­kelt Forgács Róbert, a Ma­gyar Torna Szövetség főtit­kára. - A Szentpétervárott szerzett aranyéremmel beé­rett Csollány Szilveszter sok éves kitartó munkája. A kül­földi szakemberek is egyér­telműen azt állítják, hogy Csollány a gyűrű kiemelke­dő egyénisége, s megérde­melten szerezte meg az első helyet. Supola Zoltán a nyúj­tón és lólengésben szerzett ötödik helyezéseivel ismét bizonyította, hogy az eu­rópai élmezőny tagja. Ki­rály Roland gyűrűn szerzett ezüstérmével új tehetség tűnt fel a magyar tornasportban, s amennyiben fejlődése töret­len marad, úgy Sydney után Csollány nyomdokaiba lép­het. vízilabda A férfi OB I 15. fordu­lójában nagy lehetősé­get szalasztott el mind a Kontavill Szentesi VK, mindpedig a HVSC V-Ta­bac. A Kurca-partiak nem várt, meglepő vere­séget szenvedtek ottho­nukban a MAFC-tól, míg a kiesés ellen hadakozó vásárhelyiek az OSC-vel nem bírtak. Az Eger^Ta­bán Trafik Szeged talál­kozót május 20-ra ha­lasztották. A hölgyeknél a bajnok Hungerit Szen­tesi VK négypontos hét­végét tudhat maga mö­gött, a Tóth-lányok előbb a Vasast verték könnyedén, majd a Du­naújvárost magabizto­san. HVSC V-Tabac-OSC 7-7 (3-3, 2-2, l-l, l-l) OB l-es férfi mérkőzés. Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 300 néző. Ve­zette: Szentgyörgyi, Koós. HVSC: CSÁNYI - Leh­mann 1, Hajdú, DR. VÖ­RÖS 2, Király, Szabó L„ Kasza. Csere: Lehota, Kre­sák 2, Juhász, Németh 2. Edző: Leffler Gyula. Gól-emberelőnyből: 8/1, ill. 8/1. Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1. A vásárhelyiek szempont­jából nagyobb tétje volt a ta­lálkozónak, hiszen a HVSC­nek mindenképpen győznie kellett volna. A szinte min­den szempontból kiegyenlí­tett összecsapáson rengeteg hibát vétettek a mérkőző fe­lek. Ennek is köszönhető, hogy egyik csapat sem tu­dott komolyabb előnyhöz jutni. A két gárda felváltva vezetett, de a különbség egyszer sem növekedett egy gólnál nagyobbra. A házi­gazdák többször is eldönt­hették volna a meccs sorsát, de a döntő szituációkban minden esetben megreme­gett a vásárhelyiek keze. Az OSC roppant fegyel­mezetten játszott, ám a jól védő Csányi sokszor útját állta a lövéseiknek. A hazai­ak talán kicsit közelebb áll­tak a két pont megszerzésé­hez, ám ehhez a legnagyobb helyzeteket kíméletlenül ki kellett volna használniuk. Az utolsó másodpercekben a két játékvezető eléggé fur­csa ítéletekkel borzolta a ke­délyeket, így a házigazdákat megfosztották egy esetleges utolsó támadás lehetőségé­től. A döntetlennel nagy va­lószínűséggel osztályváltás­ra kényszerülnek a vásárhe­lyiek, hiszen a papírforma alapján nincs már sok esé­lyük a hátralévő mérkőzése­ken. LefTIer Gyula: - A véde­kezésben nyújtott fegyelme­zett játékkal elégedett va­gyok, az eredménnyel már nem. K. T. Kontavill Szentesi VK­MAFC 4-6 (3-2, 0-1,0-2, l-l) OB l-es férfimérkőzés. Szentes, 300 néző. Vezette: Kosztolánczy, Erdős. Kóntavill Szentesi VK: Horváth - dr. Dongó L. 1, Komlósi 1, Ibolya 1, Don­gó T. 1, Tary, Piti L. Csere: Orbán, Torday, Magyar. Edző Kádár József. Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 3/1. Négyméteres­ből: 1/1, ill.-. A 21. másodpercben dr. Dongó négyméteresből szer­zett előnyt a hazaiaknák, amit dr. Loványi távolról egyenlített, l-l. Mányai gólja révén fordított a MAFC, aztán Komlósi szemfüles találatával ismét „iksz" lett az állás, ám az el­ső hét perc végén Dongó T. gondoskodott róla, hogy ez megváltozzon, 3-2. A máso­dik negyedben már lehetett érezni, hogy talán baj lehet a korai sátorbontásból, hiszen Taryék egész héten át jósze­rével csak labda nélkül tud­tak úszkálni a nyílt vízen. Sorra puskázták el a kínál­kozó lehetőségeket, s már annak is örült a publikum, ha legalább a kapufát elta­lálták. Mányai azonban be­talált a szentesi ketrecbe, s döntetlennel fordultak a csa­patok, 3-3. A harmadik negyedben is góliszonyban szenvedtek a szentesi játékosok, s Má­nyai, valamint Farkas góljai­val már érett a vaskos meg­lepetés, 3-5. Az utolsó hét perc elején Ibolya centergól­ja még viszahozta a hazai reményeket, ám Harczi talá­lata mindent eldöntött, 4-6. Kádár József: - A táma­dásoknál hiányzott a csapa­tomból az átütőerő, négy góllal nem lehet meccset nyerni... A férfi bajnokság állása 1. Vasas 15 13 2 ­162-97 28 2. BVSC 15 13 2 ­178-114 >8 3.UTE 15 11 ­4 142-83 22 4. FTC 15 8 4 3 134-96 21) 5. Bp. Spart. 14 8 2 4 120-85 18 6. Szeged 14 7 2 5 119-112 16 7. MAFC 15 5 1 9 89-139 11 8. Szolnok 14 4 2 8 92-119 10 9. Szentes 15 3 2 10 106-127 8 10. F.ger 14 2 2 10 91-135 i 11. OSC 15 2 2 11 91-141 6 12. HVSC 15 1 1 13 78-154 3 Hungerit Szentesi VK­Vasas-Plaket 12-1 (3-0, 3-0, 2-1, 4-0) OB l-es női mérkőzés. Szentes, 100 néző. Vezette: Erdős, Bujka. Hungerit Szentesi VK: Kádár - TÓTH G. 3, TÓTH N. 2, Debreczeni 1, Pengő 2, Ábel ÍV DRÁVUCZ 3. Edző: dr. Tóth Gyula. Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 2/0. Szremkó sérülése miatt kénytelen volt átszervezni a kezdő csapatát dr. Tóth Gyula. Tóth G., Drávucz és Pengő góljaival háromgólos előnyhöz jutott már az első negyedben a Hungerit, majd a második hét percben Tóth G. kétszer és Tóth N. egy­szer vette be az angyalföldi­ek kapuját, 6-0. Fordulás után sem cserélt Kontavill-MAFC találkozó a hazai gárda mesteredzője, hiszen a juniorok kitettek magukért az előmérkőzésen, ahol minden támadásukat góllal fejezték be. Szegény angyalföldiek, csak 40-0-ás hazai vezetés után szerezték meg az egyetlen becsület­góljukat... A felnőttek mér­kőzésén sem volt egyenran­gú ellenfél a piros-kék együttes, ahol a vendégek csak a nyolcadik hazai talá­lat után, a 20. percben talál­ták meg először - és mint később kiderült -, s utoljára Kádár kapuját. A szentesi csapat Szremkó nélkül is klasszissal jobb volt ellenfe­lénél. Dr. Tóth Gyula: - A sok nehézség ellenére is sikerült a tervünket teljesítenünk. A juniorok mérkőzésén: Hungerit Szentesi VK­Vasas-Plaket 45-1 Dunaújváros i­Hungerit Szentesi VK 5-13 (1-3,1-4, 2-4,1-2) OB l-es női mérkőzés. Dunaújváros, 100 néző. Hungerit Szentesi VK: Kádár - TÓTH G. 3, Tóth N. 2, Pengő 1, SZREMKÓ 3, Ábel 1, DRÁVUCZ 3. Csere: Debreczeni, Győri. Edző: dr. Tóth Gyula. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill 5/3. Négy méteresből: -, ill. 1/1. A hazai bajnokság negye­dik helyezett csapata, a Du­naújváros valamivel kemé­nyebb diónak tűnt, mint az előző nap a Vasas, dr. Tóth Gyula lányai lelkes és takti­kus játékukkal könnyedén gyűjtötték be a bajnoki pon­tokat a BVSC-vel „ikszelő" Dunaújváros otthonában. A BEK-döntőre készüld Hun­geritnek mindenesetre a java még hátravan a hazai vize­ken is, de ezzel a két újabb győzelmével egyre közelebb került az újabb hazai siker­hez... Dr. Tóth Gyula: - A vártnál könnyebben szerez­tük meg a két pontot. Révész János • Munkatársunktól A labdarúgó NB I leg­utóbbi fordulója a nem éppen sportág-népszerü­sitó BVSC-Diósgyör (0-0) meccsel kezdődött. A szombati mérkőzések már jóval több gólt, s fő­ként a hazai csapatok si­kerét hozták: nyert a Debrecen, a Békéscsaba, a Siófok és a Vasas; a Tiszakécske, a Videoton, az MTK és a ZTE ellen. A Győr Szombathelyről, a Gázszer pedig Vácról lo­pott pontot. Vasárnap rendezték meg a Stad­ler-Újpesti TE bajnokit, mely több volt, mint egy egyszerű mérkőzés... BVSC-Diósgyör 0-0 Budapest, Szőnyi út, 1000 néző. Vezette: Kiss G. Ferencváros­Kispest 4-1 (4-0) Budapest, Üllői út, 12 ezer néző. Vezette: Varga S. Gólszerzők: Lipcsei, Ni­csenko, Horváth F. (2), ill. Borgulya. Debrecen­Tiszakécske 2-0(1-0) Debrecen, 7 ezer néző. Vezette: Kurmai. Gólszerzők: Vadicska, Ilea. Békéscsaba­Videoton 4-0(2-0) Békéscsaba, 4 ezer néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Fazekas, Ra­ducu, Kerényi, Czipó. Vasas DH­Zalagerszeg 2-0 (1-0) Budapest, Fáy utca 5 ezer néző. Vezette: Bukovics. Gólszerző: Pál, Szilvesz­ter. Vác-Gázszer l-l (1-0) Vác, 4 ezer néző. Vezette: Hosszú. Gólszerzők: Horváth, ill. Puskás. Haladás-Győri ETO FC 0-0 Szombathely, 8 ezer néző. Vezette: Kiss B. Siófok-MTK Hungária 2-0 (0-0) Siófok, 5 ezer néző. Ve­zette: Arany. Gólszerzők: Győri, Szabó Z. Stadler-Újpest 0-3(0-1) Akasztó, 12 000 néző, V: Ábrahám. Gólszerző: Her­czeg (2) és Tóth N. Az NB I állasa I. Újpest 27 18 6 3 46-20 60 1 Ferencváros 27 16 5 6 40-31 53 3. Vasas 27 16 4 7 55-33 52 4. Győr 27 14 8 5 36-20 50 5. MTK 27 13 6 8 45-28 45 6. Vác 27 43 5 9 38-39 44 7. Gázszer 28 10 II 7 44-34 41 8. Debrecen 27 11 7 9 39-35 40 9. BVSC , 27 10 8 9 35-30 38 10. Zalaegerszeg 27 11 4 12 43-36 37 11. niósgydr 27 10 5 12 35-31 35 II Siófok 28 10 5 13 32-36 35 13. Szombathely 27 7 8 12 31-36 29 14. Kispest 27 8 4 15 30-15 28 15. Békéscsaba 27 7 6 14 22-16 27 16. Videoton 27 5 8 14 34-46 23 17. Tiszakécske 27 5 7 15 27-62 22 18. Stadler 27 3 7 17 19-52 16 XXIX. KAJAK-KENU VILÁG BAJ NOKSÁG 1998. szeptember 2-6., Szeged 128 nap a rajtig!

Next

/
Thumbnails
Contents