Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-27 / 98. szám
HÉTFŐ, 1998. ÁPR. 27. BELFÖLD 3 Zászló ós cimer • Taszár (MTI) A Taszáron szolgálatot teljesített, ma nyugállományú katonatisztek kezdeményezésére zászlót és címert kapott a mintegy 2200 lakosú település. Taszár ma az egyik legismertebb magyar település világszerte. A két és fél éve itt-tartózkodó amerikai békefenntartóknak és a velük való jó kapcsolatnak köszönheti ismertségét és elismertségét. A magyar honvédség térképére 35 évvel ezelőtt került Taszár neve. A 31. Harcászati Repülőezred bázisa volt ott egészen a múlt évig, amikor készenléti bázisrepülőtérré minősítették át. Kerékpáros tüntetők • Gödöllő (MTI) Az M3-as autópálya közelében nyolc település kerékpáros tüntetői szálltak szombaton nyeregbe, hogy kifejezzék közös tiltakozásukat az 1999. január 1jétől tervezett fizetőkapus díjszedési rendszer ellen. A tüntetők - hozzávetőleg 400-500-an - délben Gödöllőn a művelődési ház előtt gyűltek össze, ahol Gémesi György, a város polgármestere, az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum elnöke tartott beszédet. Amint elmondta: az autópálya díjasításáról a kormány anélkül döntött, hogy számot vetett volna a fizetéssel járó tragikus következményekkel. Felfrissült a halállomány • Tiszafüred (MTI) A hétvégére befejezte tavaszi haltelepltési akcióját a Tisza-tavon a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). Az ország egyik legkedveltebb horgászvizébe 20 millió forint értékben juttattak halakat. A haltelepítés során 140 mázsa háromnyaras és 100 mázsa egynyaras ponty került a vízbe a háromnyarasok 1,3 kilogramm, míg az egynyarasok 2,5 dekagramm átlagsúlyban. A ponty mellett 11 mázsa kétnyaras compóval is gyarapították a tó halállományát. Ez a halfaj elsősorban azért hasznos, mert a turisták és horgászok szórakozását megkeserítő csípőszúnyogok lárváit kedvenc táplálékként fogyasztják. Moldovai kórus • Szarvas (MTI) Moldovai énekkar ad hangversenyt április 28-án, kedden Szarvason az óvóképzőben. A Körös-parti főiskolával baráti kapcsolatokat ápoló chisinaui testvérintézet, a Moldovai Művészeti Főiskola 41 tagú női kara román szerzők, valamint nyugat-európai reneszánsz alkotók műveiből mutat be egy estre valót. Körös Főiskola Brunszvik Teréz Óvóképző Intézetében az elmúlt években már kétszer szerepelt a Moldova fővárosában, Chisinauban működő művészképző vegyeskara, a moldovaiak női kara most mutatkozik be a magyar testvérintézményben. • Szocialista fórum Csongrádon és Kisteleken „Mindenki tegye a dolgát!" Horn Gyula miniszterelnök és pártelnök könyvet dedikált Csongrádon. (Fotóz Cnyedi Zoltán) A csongrádi Uránia mozi vasárnap délután kettőkor megtelt érdeklődőkkel. Többen az előtérben hallgatták meg Horn Gyula miniszterelnök, pártelnök beszédét, mely a szocialisták megyei választási kampánya nyitányának is tekinthető. A fórum elótt az elnöklő Gőg János kérésére az egyéni és a listán induló (első tíz) képviselő bemutatkozott a közönségnek. A széksorokban nem csak csongrádiak, hanem más településről jöttek is helyet foglaltak és a kérdésekből kitetszett: más pártbéliek is. A fórum hangulatáról a BITes fiatalok gondoskodtak, akiket a pártelnök külön köszöntött. Dr. Nemcsók János bevezető gondolatai után Horn Gyula lépett a mikrofonhoz. Horn Gyula kérdéssel kezdte: - Bemutassam Önöknek Nemcsók Jánost? (A válasz: taps.) Ő ennek a választókerületnek a szocialista jelöltje. Jó néhány éve dolgozunk együtt. Amikor azt kértem Jánostól, hogy tegye rendbe a Balatont kormánybiztosként, megtette. Nem jutott a dolgok végére, de mi van ebben az országban, aminek a végére lehet jutni? S ugyanilyen szakmai hozzáértéssel éslelkesedéssel foglalkozott a Dunával, mindazzal, ami a hágai (télét végrehajtásából következetett. Ezért ajánlom szíves figyelmükbe őt, kedves csongrádiak! Ő nem beszél mellé, nem halandzsázik, hanem cselekszik. Teszi a dolgát. S azt kívánom, hogy ebben az országban mindenki tegye a dolgát! Ezt annak kapcsán is mondom, mert kaptam egy levelet, mely így szól: a magyarok milyen jól meg tudják oldani a hidak újjáépítését Boszniában, de minket, Csongrád térségieket az érdekel, hogy mi lesz a híddal, mely száz éve működik és most meg akarnak szüntetni. Ez lenne Magyarországon a gazdasági növekedés? A miniszterelnök utalt arra, hogy néhány napja baja esett a (fa)hídnak, de az önkormányzat, ha saját erejéből nem tudja megjavítani, kérje a központi kormányzat segítségét! Megkapja. Ezután a miniszterelnök a dinamikus és egyenletes gazdasági növekedésről beszélt, mely okán nyugaton erről az országról úgy beszélnek, mint a keleti régió élenjáró országáról. Mégis nagyon nehéz négy év előtt áll az ország, mely részben összefüggésbe hozható a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozással. Nem túlzás: páratlan lehetőségek előtt áll az ország. A gazdaság minden területén esély van a fejlődésre. A következő négy évben új munkahelyek tízezrei jönnek létre és a számítások szerint 5-6 százalékra sülylyed le a munkanélküliség, mely Európában ma tíz százalék körüli. Ugyanis bővül a nagyvállalatok beszállítói köre. - Nekünk a nagycsaládokra kell összpontosítani figyelmünket - mondotta ezután Horn Gyula és hozzátette, de az idősekről is erkölcsi kötelességünk gondoskodni. Az autópálya 2001-ig megépül .Röszkéig és a következő években frontáttörés lesz a lakásépítési támogatásban. Ne higgyenek az ugrásszerű növekedést hirdetőknek! emelte fel hangját. Egészségügyről, népességfogyásról, oktatásról, jelöltállításról és borhamisítás elleni intézkedésekről kérdezték Horn Gyulát, aki negyed 4-kor Csongrádról Kistelekre sietett. Ott is találkozott a" lakosság egy csoportjával tegnap délután 4-kor. B. Gy. Gy. • A kisgazdák elnöke Kübekházán és Szegeden ffValóságos rendszerváltás kell! Ff Dr. Torgyán József: Magyarországot a magyarság országává kell tenni! (Fotá: Karnok Csaba) Búzaszentelö misén vett részt Kübekházán vasárnap délelőtt, majd délután kétórás előadást tartott az újszegedi Sportcsarnokban dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. A sportcsarnokban fényözön, fúvószenekar várta és nemzetiszínű luftballonolc özöne búcsúztatta a kisgazdák vezérét és itt is bemutatott megyebeli országgyűlési képviselőjelöltjeit. „Az élet minden területén megjelent a válság!" - sokkolta az újszegedi nagygyűlés nagyjából 700 fős kisgazdapárti közönségét az elnök. „Ezért valóságos és kiterjedt rendszerváltás kell" - jelentette ki Torgyán, aki szerint „Először is: Horn Gyulát és csapatát nyugdíjba kell küldeni!" Az egyházi vezetők választási körlevelére és a magyarság szürkeállománya nagyságának bizonyítékaira többször is kitért a szónok. Az „Isten, Haza, Család" jelszó igazolja, hogy az egyháziválasztási körlevélben foglaltak az FKGP-re illenek, illetve a párt történelme bizonyítja, hogy a kisgazda szellemi erő az országéval azonos mondotta. A párt választási programjából Torgyán József azt emelte ki - többek között -, hogy „a magyar vidék zsebét is meg kell tömni", hogy a Fiataloknak alanyi jogon jár az első lakás és munkahely, hogy mérsékelni kell a közterheket. Kétkamarás parlamentet, a köztársasági el/iök közvetlen választását, az országgyűlési képviselők visszahívhatóságát ígérte. Torgyán érvelt „a bűnözők személyiségi jogainak álliberális védelme", a korrupció terjedése, a feketegazdaság növekedése ellen. Orvosságként a halálbüntetés részleges visszaállítását, illetve a konzervatív és keresztény értékrend visszahozását jelölte meg. A szónok kifejtette álláspontját, mely szerint a „kis pártokra" nem szabad szavazni, mert ezek az FKGP-től viszik el a voksokat, s így a mandátumokat. A közönség tapssal és derültséggel honorálta a pártelnök anekdotákkal fűszerezett előadását. Ú. I. múlt IfTÜHH Jönnek a hirek A hogy közeledik a választások első fordulója, úgy nehezedik a hírekből összefoglalót válogató újságíró dolga. Nem mintha a hírek hiányoznának: a valódiságuk gyanús. S ami még szomorúbb, a nemzeti média által közölt hírek a megtévesztőbbek, egyrészt, mert a jóhiszemű polgár (az 6 adójából fizetik) feltételezi a nyílt pártatlanságot, másrészt mert a magyar ember erősen hajlamos mindent elhinni az MTV hírműsorainak. Négy évvel ezelőtt például még szokásban volt, hogy a pártok és jelöltjeik választási kampányfórumot tartottak, ahol a szavazó megismerkedhetett velük. Az öttíz fős közönségek láttán azonban idénre a kampányfórumok átalakultak „szakmai" fórumokká, vagyis •független" hírértékű eseményekké. Ennek hitében az érdeklődő elmegy a fórumra, mert az a szakmájába vág, mire ott találja 1.) a helyi jelöltet, 2.) az illető minisztérium „véletlenül" azonos párti főemberét, 3.) a kampányaktivistákat. A szakmáról annyi hangzik el, hogy az illető párt mit ígér a következő négy évre, és hogy mindenki más alkalmatlan erre. Nem tudom, hány becsapott ember távozott már az ilyen fórumokról (Szegedet sem kímélték), de a hírértékű csúsztatás rekordere biztosan Kökény Mihály népjóléti miniszter akciója volt, aki annyira aggódott a nép egészségéért, hogy személyesen tartott vérnyomásmérést. Csak éppen ezt a Szent Ferenc-i önzetlenségű cselekedetet saját budapesti választókerületében tette, ahelyett, hogy Ökörttőfülpösre ment volna segíteni a körzeti orvosnak. jrökény amúgy is a nemzeti média egyik kedvence, m\. lévén a jó politikai érzékű szerkesztőknek kötelességük megtalálni a legnagyobb lyukat a bújtatott kormánykampány hálóján. Igazi kihívás egy havi 12 ezer forint jövedelmű rokkantnyugdíjassal elfeledtetni, hogy fogsorpótlásért már több mint 150 ezret kell fizetnie. így lesz lassanként a magyar történelem legagresszívebb és legembertelenebb egészségügyi politikáját folytató Kökényből humánus, jó orvos, miként a Híradóból annak idején az is kiszivárgott, hogy a 16 millióját éppen felmarkoló Bokros Lajos voltaképpen jólelkű segítője az elesetteknek. Nehéz a tudathasadásos állapotú MSZP-t, az újgazdag és nagytőkés klientúra bázispártját épp kisemberek védőszentjeként eladni. Ami viszont valódi hír: az elmúll héten megjelentek a területi és az országos pártlisták, jórészt meglepetések nélkül, hiszen már korábban tudni lehetett, kik lesznek a két fő rivális, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MSZP frontemberei. A közvéleménykutatók adataiból természetesen mindkét párt levonta a megfelelő tanulságokat. A szavazásban ingadozók száma továbbra is igen nagy, közel 25 százalékos: valószínűleg ők fogják eldönteni az eredményt. Mivel az ingadozók között a Fidesz sokkal nagyobb támogatottsággal rendelkezik, a szocialistáknak az az érdekük, hogy e 25 százalékból minél kevesebben menjenek el szavazni. Ez az oka annak, hogy a médiát uraló kormánypárti hírműsorok szinte mesterséges kampánycsendet tartanak, holott nyugati társaiknál adott esetben már javában folyna a vélemények ütköztetése. A kellemes kampánycsend összecseng Horn Gyula némiként állampártízű mondatával is, miszerint „az MSZP-nek nincs alternatívája" (Orbán Viktor válasza: aki ilyet mond, nem kormányozni, hanem uralkodni akar). Természetesen a szocialisták sem lustálkodnak a kampányolásban, hanem azt teszik, ami elemi érdekük a felmérések alapján: a párt egy-két hirdetéstől eltekintve lapít, a kampányt pedig a kormány folytatja, amelyet az idő előtt bezárt Parlament már nem tud ellenőrizni. így történhetett meg a hét legképtelenebb eseménye: a ,független" vezetésű Magyar Nemzeti Bank elemzést készített a Fidesz gazdasági programjáról, amelyet eljuttatott a Miniszterelnöki Hivatalnak (!) azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy Horn Gyula majd felhasználhassa a Fidesszel szembeni kampányában. Normális viszonyok között ez a kis segítőkészség Surányi bankelnök állásába kerülne, őt ugyanis csak tisztessége és nem III/III-as múltja tudatában választották meg hivatalába. P ersze a magyar közéletben ennél súlyosabb összefonódások is vannak, a viszonyokra azonban jellemző, hogy a Fidesznek többszöri tiltakozás után is alig sikerült ígéretet kapnia, hogy betekinthetnek a róluk készült elemzésbe. Micsoda nosztalgia lesz tíz év után ismét titkos anyagokat böngészni magukróL.. •^(MfA //SK^I Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022. Dorozsmai út S. Tel.: 466-092 JAMINA, BRAMAC CSERÉP, MODUL BAU CATEPAL ZSINDELY, CONSTRUMA- TEL' ISOLYTH HŐSZIGETELŐK, AKCIÓ! 1998. IV. 21-30. BAUMIT VAKOLAT JAMINA ÉS PTH MF TÉGLA