Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-24 / 96. szám

PÉNTEK, 1998. ÁPR. 24. KITEKINTŐ 7 Kedves Kistelekiek! wyizonyára ismerik a mondást: ha nincs baj, csi13 nálunk magunknak! Valahogy ez történt a múlt heti oldalunk iskolás írásában is. A legjobb szándék fordult a visszájára. Nem követtünk el „égbekiáltó bűnt", de olyasmit állítottunk - még ha szőrmentén is -, hogy a Rákóczi iskola igazgatója nem fogadta el a „békitőleg ajánlott jobbot", vagyis: tartja a haragot az őt sajátosan véleményező oktatási bizottsággal. (Mérlegen a kisvárosi oktatás. Akikért a csengő szól... címmel olvashatták.) S mint Csókásiné faxon küldött észrevételéből kiderül: ennek épp a fordítottja történt. Az igazgatónő felkínált jobbját nem fogadták! Micsoda különbség! Remélem, a bajról, a baj okán idézett mondás nem szül majd újabb bajt, s a Rákóczi iskola igazgatója felénk is felkínálja békejobbját, hogy csendben nyugtázhassuk: nincs jobb a békülő jobbnál! És ha nem is halljuk hozzá, mint iskoláskorban volt szokás: itt a kezem, nem disznóláb!, üsse kő, annyi baj legyen. Bízva, hogy az óhajtott béke valóban beköszön a mi kis városunkba, és szent is marad, ajánlom olvasásra a többi írást, hiszen emberi sorsokról, helytállásról szólnak. Ennek jegyében köszönt minden békés kistelekit és a többi kedves környékbélit, jó munkát, hasznos időtöltést kívánva a ránk köszönő hétre is: • Cikkünk visszhangja: a szülők szemével... Iskolából - iskoláról • Zákányszéken Szobrot a tanításnak? Szegfű János utcatáblája. (Fotó: Gyenes Kálmán) Tisztelt Szerkesztő Úr! A Délmagyarország cikkében (Ápr. 17., Kitekintő: Akikért a csengő szól...) olvastuk, hogy „nincs béke a Rákóczi iskolában". Mi, akik naponta bejárunk az iskolába, elmondhatjuk, a Rákócziban élménydús, örömteli iskolai élet folyik, nagyszerű eredményekkel, az iskola „használóinak" megelégedésére! Nemes Éva igazgatónő a tantestület és a szülők bizalmát élvezi. A „békétlenséget" folyamatosan kívülről szítják, és irányítják azok a hatalmi pozícióban lévő emberek, akik nem tudják, és nem is akaiják elsajátítani a demokrácia .játékszabályait". A Rákóczi szép eredményeket ért el a tanulmányi versenyeken. (A „Műveltségi versenyen" országos 2., a megyein 1. és 2. hely.) Évek óta sikeresen működik az angol projekt, az önkormányzat által kezdeményezett hivatalos szakmai vizsgálat pedig kiemelkedően jó minősítést adott az intézményben folyó munkáról. Kistelek Város Oktatási Bizottsága büszke lehetne ezekre a nagyszerű eredményekre, helyette évek óta mintha negatív diszkrimináció érvényesülne az intézménnyel és vezetőjével szemben. Nemes Éva, igazgatónő - a sorozatos meghurcoltatása ellenére - maga ajánlotta föl a „békejobbot" azon az értekezleten, amelyet a szülők hívtak össze, hogy a város képviselő-testületét megkérjék, hagyják dolgozni a Rákóczi iskola nevelőtestületét, és határolódjanak el az igazgatónő személyét ért rágalmaktól, személyiségi és alkotmányos jogait sértő, megalázó ízléstelenségektől. Az igazgatónő „békejobbját" utasította vissza az oktatási bizottság egyik tagja, mintha ezzel is utalt volna arra, hogy Nemes Éva igazgatónő, bizonyos hatalmi csoport számára nem lenne „szalonképes". A kisteleki Rákóczi lassan iskolapélda lesz, arra, hogy mi történhet egy szakmáját, hivatását szerető nevelőtestülettel és kreatív vezetőjével, aki nem az éppen ügyeletes hatalom, hanem a gyerekek szolgálatára szegődött. Mindez 1998ban, Európa közepén, egy demokratikus országban, az Alföldön, a rendszerváltás 8. évében. Csókásiné Korek Ildikó A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szülői Közösségének elnöke Amikor a mórahalmi Tanítók fájáról írtam, elismeréssel adózva annak a szándéknak, hogy a homokvidék fölemelkedéséért legtöbbet tevő pedagógusaink kapjanak méltó emléket, üzenet jött Zákányszékről: náluk utcát neveztek el a falu egykori tanitójáról, Szegfű Jánosról. Ugyanannak az igyekezetnek másik hajtását látva meg is ígértem, hamarosan betűbül fonnék legalább gyönge koszorút a nem olyan régi utca legújabb névadója köré. Szabó István tanár úr volt az első, akit fölkerestünk. Régi ismeretség köt össze bennünket, és tájékozottsága többször lenyűgözött már. Sok pályatársa volt mostanáig, mondja, de Szegfű János nagyszerűségét talán egyik se szárnyalta túl. Őt még tanította, és talán része volt abban is, hogy tanár lett belőle. • Egyszerű névcsere történt csupán. - Nem mondanám, hogy egyszerű volt. Táblai elődje valójában nagyhangú analfabéta volt, akit Takács igazgató úr tanított meg arra, hogy legalább a nevét le tudja írni. A kuláküldözések idején nőtt naggyá, meggyilkolták, ennélfogva az új rendszer szentjévé vált. Az akkori értékrend szerint járt neki, hogy utca viselje nevét. Sokan vannak, akik úgy tudják, előtte meg nyilas volt. Császár Józsefékhez is elmentünk, az utca végén laknak. - Hogy ismertem-e az Igazgató urat? Sokszor megvert, hogyne emlékeznék rá. De szüleimmel baráti kapcsolatot tartott a Szegfű család, azért se felejthetem el. • Akinek előtte viselte nevét az utca? - Azt is ismertem. • Ő is megverte? - Engem soha nem bántott. • Akkor tehát ő volt a jobb? - Honnan vesz maga ekkora badarságot? Az egy senkiházi ember volt. Mint ég és föld között, akkora a különbség a kettő között. Marcaliban voltam katona 1957-ben, még annyi idő után is, ott is hallották, hogy meggyilkolták, az akkori propaganda tehát jól dolgozott, de valódi értékeit növelni mégse tudta. Szegfű János viszont hosszadalmas tanítója volt a falunknak. Innen ment el katonának, és hadifogság után ide is tért vissza. Felesége tanítónő volt, édesanyámat is tanították. Semmi rosszat se tudnék mondani róluk, annyira jóérzelmű volt az a két ember. • És a pofonok? - Azokkal se tud szembe fordítani velük. Nem szoktam apró-cseprő ügyeimmel polgármestereket háborgatni, de most benyitottam Gárgyán Istvánhoz is. - Megosztott volt a testület 1992-ben, amikor döntenünk kellett. Volt a mi falunkban utcája Vorosilovnak is, Malinovszkijnak is... • Akkor még az utcanevek is fölülről jöttek. És egyetlen helybélinek. - Volt, aki korainak vélte az átkeresztelést. Hátha visszajön még az a korszak, ne siessük el! Fölrótták néhányan azt is, hogy Dorozsmára költözvén a Forradalmi Tanács elnöke lett 1956-ban, tehát ellenforradalmárt akarunk kiválasztani. Mi ezt is becsületessége jeleként ismertük el. Tudtuk, utána internálták, és 1962 őszéig rendőri fölügyelet alatt állott. Sajnos, ez a zaklatás lelkileg tönkretette, és hamarosan meg is halt. A lényeg: sokan mondták, ő méltóbb rá, hogy nevét utca viselje. • Személyesen is ismerte? - Igazgató volt, amikor az Áfész elődjéhez kerültem, ízig-vérig pedagógus, és talpig becsületes ember. Tanfolyamokat szervezett, az ezüstkalászos gazdatanfolyamok is nevéhez fűződnek, azokhoz pedig a falu fölemelkedése. Kedves asszony volt a felesége, ő meg kézimunka-tanfolyamokat vezetett. Az egész család kitörölhetetlenül épült be tehát a falu életébe. Ideje volt, hogy a történelmébe is beépüljön. • Mórahalmon jutott eszembe, falvaink többsége örök hálával tartozik tanítóinak-tanárainak. Óriási fölhajtó erő dolgozott bennük. Itt a szép teretek a falu közepén, akár szimbolikus pedagógusszobrot is el tudnék képzelni oda. - Ahogy most mondod, én is. Rajta leszek, hogy meglegyen. Horváth Dexső Sorokban • Munkatársunktól A májusi ünnepek hírei már körbeszaladták a Nagy Szögedi határt. A szatymazira például sokan kíváncsiak, merthogy sok éve nem volt ilyen összejövetel a faluban. Mivel már rég nincs elrendelve „központilag" a munka megünneplése, mindenki magának állít májusfát. Vagy fölzöldágazza, mint a régiek, az ablakát. Ha meg egyiket sem, akkor kimegy a többihez a térre. Esetleg külföldre. Motorverseny Majáiisi motorversenyt rendeznek jövő pénteken tíz órától a kisteleki Ifjúság téren. Bárki „nyeregbe pattanhat", akár egy öreg Simsonnal is nevezhet a viadalra. Két kategóriában, ötven és 125 köbcentis motorokkal indulhatnak a versenyzők. A téren felállított pályán mérhetik össze tudásukat és gépüket a motorosok. Ezt követően a zsűri kiválasztja a legszebb mopedet. A gyorsasági- és a motorszépségverseny győztesei értékes díjakat és serlegeket vihetnek haza. A rendezvényre neves motorversenyzőket is meghívtak a szervezők. A motorosok után kerékpáros gyerekek is versenyre kelnek értékes jutalmakért. Matricák Csongrád megyében már a mórahalmi és a kisteleki postahivatalban is beszerezhetik az Ausztriába utazók a szükséges autópálya-matricákat forintért. Csak személyautóra és motorkerékpárra lehet közvetlenül megvásárolni a bilétákat, a többi járműre való matrica megrendelhető, de ezek körülbelül két nap múlva megérkeznek Kistelekre, illetve Mórahalomra. Motorkerékpárra az éves címke 3700, a kéthavi 1350, személyautóra az éves 9200, a kéthavi 2500 forintba kerül. A kocsikra még heti, tíz napra érvényes címke is kérhető 1200 forintért. A matricák mellé a vásárlók kapnak egy tájékoztatófüzetet is, amelyben feltüntették, hogy az adott címkék mely osztrák utakon használhatók fel. Tömegsport Zákányszéken az általános iskolát kijárt tanulók kezdeményezésére megalakult a Szabadidő és Ifjúsági Tömegsport Egyesület. A péntekenkénti sportkör foglalkozásaira olyan sokan jártak, hogy elengedhetetlenné vált az egyesületté válás. A diákok így már tanulás után délutánonként szervezett formában focizhatnak, kézilabdázhatnak, illetve asztaliteniszezhetnek. Az egyesület alapszabálya kimondja, hogy a sportfoglalkozásokra csak zákányszéki fiatalok járhatnak. A sportoláson kívül különböző kulturális rendezvényeket, kirándulásokat és nagyobb sportesemények megtekintését is szervez az egyesület. Péntekenként 15.30-tól 17-ig a lányokat, 17-tól 19 óráig pedig a fiúkat várják a sportpályára. NEM KELL SZEGEDRE UTAZNIA, HIRDETÉSÉT FELADHATJA A TAKARÉKSZÖVETKEZETI IRODÁKBAN IS: KISTELEK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Kistelek, Kossuth u. 9. Tel.: 62/259-011. KIRENDELTSÉGEI: Baks. Fő út 88. Tel.: 62/269-397. Balástya. Felszabadulás u. 10. Tel.: 62/278-330. Csengele, Felszabadulás út 12. Tel.: 62/286-031. Ópusztaszer, Komócsin Z. u. 24. Tel.: 62/275-188. Pusztaszer. Köztársaság tér l/A. Tel.: 62/276-542. ÜLLÉS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Üllés, Fogátási u. I. Tel.: 62/282-181. KIRENDELTSÉGEI: Bordány, Felszabadulás u. 15/A. Tel.: 62/288-231. Forráskút, Út u. 1. Tel.: 62/287-156. Öttömös, Rúzsai u. 1. Tel.: 62/298-623. Pusztamérges, Tolbuhin u. IO/A. Tel.: 62/286-785. Rúzsa, Fö u. 2. Tel.: 62/285-154. SZATYMAZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27. Tel.: 62/283-153. KIRENDELTSÉGEI: Sándorfalva. Alkotmány körút 21/A. Tel.: 62/251-254. Zsombó. Felszabadulás u. 104. Tel.: 62/255-504. A

hegedű nem azé a Gyuláé, akire manapság gondolni szoktak az emberek, ha csak úgy magában hallják ezt a nevet. A mi Gyulánk dolgos, kétkezi ember. Napról-napra munkálja a földet, ás, gereblyél, kapál, meg minden olyat csinál, amire megbízatása kéreti. Van őnéki egy becsben tartott, rózsafa hegedűje, olyan síró-kacagó lélekdoboz. Ha megszólal - menekül a gond... Pedig azt se lehet mondani, hogy ütött-kopott vén hegedű, amelyik már azt várja, hogy mihamarább visszaminősítik szárazfának és ezért aztán olyan szépen szólal, hogy még a legkomorabb ember is rögtön kividámodik attól. Gyula hegedűje még fiatal, hangja sikltós. Ha nincs is még ereje teljében, mint a meztelen lány, ha gyönyört óhajt fakasztani, de már cicomás. Halkan kelti magában a muzsikát, bőségében szítja tüzét a gyantás jókedvnek. Pacsirtahangra ékesült húrjai remegnek, mint távoli villámok az éj Gyula hegedűje sötét ablakán. így emeli majd csúcsára a gyönyört egy óriásion kiénekelt, elnyújtott magas hang hogy onnét torokhangos gegőzésbe fulladva, vonó nyisszentésre halkuljon az el. Gyula a hegedűjét a vejétől kapta, kicsit öregen, de még nótára alkalmas állapotban. Mindig erre volt vágyása. Apja jó hegedűs hírében állott, házról házra szállott muzsikája. Nem csoda, hogy a hegyvidéki gyerek ezt vágyta, még akkor is, ha a hegedűhöz nem nyúlhatott. Csak bámulhatta, hogyan fénylik az a kisház falának szögén. Apja mindig a megjelölt helyre akasztotta a zeneszerszámot, oda, ahová csak nézni volt szabad az apróknak. Gyula már nem tette így, nem is tehette, hiszen eljárt otthonról, és nem is hegedülni. Ha játszott, csak magának játszott. És csak azután, hogy az apja már nem játszott. Mert gyerekként hiába kérte apját, tanítsa meg őt is úgy, ahogyan másnak játszik, de Gyula apja azt mondta: nem tanítlak, tanulj meg magadtól. Gyula nem tanulhatta meg gyerekként, megtanulta hát emberként a hegedülés vicefalvi módozatát. Álla alá se fogja mindég, a szivéhez szorítja inkább, úgy játszik rajta. Fájdalmast, egyszerűt és ropogóst. Amikor elhozta hozzánk a messzi földről elhíresült hegedűjét, és a kemence tüzét ápolva, magunkat húsvéti borral hevítve, a dalok, a nóták világába tévelyedtünk, a szépre hangolt zenéidé nem nyekergett, nem nyávogott, girhes, beteg macskát sem idézett. Szólt, szinte beszélt hozzánk. Ahogy az idő telt, egyre mívesebben. Igaz, hogy a magunk módján olajozgattuk hozzá a testi hangolda garatját, öblögettük fröccsel, mézszínű borral. Gyantázgattuk a vonót, s véle együtt emelkedtünk a tokaji nagy hegyre, onnét ki a doberdói harctérre, feltekintettünk a csillagos nagy égre, s beleüvöltöttük az éjszakába, „merre van a magyar hazám?", Gyula hegedűje - végén már bármelyikünk is szólongatta mindig mozdult a kőtára. Gyula alt, én szoprán, a hegedű pedig gére hangolva - zeneértőnek ez annyi, mint a magyaroknak Mohács, de mi igyekeztünk tető alá hozni ezt a nem mindennapos tanyai vokált. Kesergősen, ismételve kétszer minden nóta mindegyik versszakát. Hát, nem is csoda, hogy hajnalra torkig lettem a saját rekedésemmel. - Veled meg mi történt? - kérdezték másnap. Megadtam az őszinte igazat: - Jól elhegedülték a nótámat. - Ugyan, kicsoda? - Hát, a Gyula! Politikai kabarén nőtt ember, értette, amire értetié. Visszaszólt: - Ezeknek már semmi se szent... Majoros Tibor