Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-16 / 89. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. ÁPR. 16. BELFÖLD 3 röviden Holnap: megyei közgyűlés • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Közgyűlés - Algyőn - csü­törtökön 9 órától tartja soron következő ülését. A képvi­selők ez alkalommal dönte­nek a makói kórház igazgatói állásának betöltéséről, beszá­moló hangzik el az 1997. évi költségvetési gazdálkodásról, jóváhagyják az elmúlt évi pénzmaradványt. Beszámolót hallgat meg a testület a me­gye közrendjéről és közbiz­tonságáról, a polgárőrszerve­zetek munkájáról, a határőri­zeti helyzet alakulásáról. Szó lesz továbbá a területfejlesz­tést és területrendezést szol­gáló információrendszer ki­alakításáról, valamint az in­formatikai tanácsnok tevé­kenységéről. Eladják a kábelgyárat • Balassagyarmat (MTI) Az erősáramú kábelek pia­cának szűkülése, valamint profiltisztítási okból a Sie­mens-csoport úgy határozott, hogy eladja az e termékcso­port gyártásával foglalkozó balassagyarmati, valamint németországi, schwerini gyá­rát. A profiltisztítás lényege, hogy a szerelésekhez haszná­latos kábelek és huzalok gyártásától megválik a cég. Ez a tevékenység ugyanis még az emelkedő forgalom mellett is veszteséges. A ke­mény konkurencia oda veze­tett, hogy sok gyártó a terme­lés fenntartására figyelemmel akár fedezeti pont alatti ára­kon is kész üzletet kötni. A szimbólum • Szigetvár (MTI) Oroszlán nélkül árválko­dik júliusig Szigetvár főterén a város szimbólumának szá­mító emlékmű talapzata, mert szerdán restaurálásra szállították el főalakját. A vár 1566-os védelmében Zrínyi Miklós kapitánnyal az élükön elesett hősöknek százhúsz éve állítottak mementót Szi­getvár lakói. A legendás oroszlánszobor állapota azonban már annyira meg­romlott, hogy halaszthatat­lanná vált a helyreállítása. Közömbösítés • Üröm (MTI) Egyelőre nem tudni ponto­san, kit terhel az ürömi határ­ban felhalmozott 60 ezer ton­na veszélyes hulladék ártal­matlanításának költsége, amely szakemberek becslése szerint hozzávetőleg 2 milli­árd forintot emészt fel. Az ürömiek meg akarnak szaba­dulni a veszélyes hulladéktól, amely károkat okozhat a te­rület alatt húzódó értékes karsztvízkincsben, a kérdés azonban, hogy ki fizesse a költségeket. Használt hűtőgépek • Törökszentmiklós (MTI) Két és fél hónap alatt mintegy 30 ezer darab hasz­nált hűtőszekrény gyűlt össze az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. török­szentmiklósi üzemében, ahol a háztartásokban feleslegessé vált készülékek újrahaszno­sítását végzik. Egy-egy hasz­nált hűtőszekrényért 1000­2700 forint között fizetnek az átvételkor. Az átvételt egyelőre időlegesen felfüg­gesztették. b Idegenforgalom: „régiószélre" szorult a központ Csongrád helyett Gyula A csongrádi Körös-torok természeti szépségei is igazi vonzerőt jelentenek. (Fotó: Enyedi Zoltán) A közelmúltban létre­hozott regionális idegen­forgalmi bizottságok a turizmus szakmai felada­tainak és az ezt célzó fej­lesztések megvalósításá­nak térségi összehango­lását, támogatását segí­tik majd. A szakemberek nagy várakozással te­kintettek a tervezett át­szervezés elé, hiszen fel­merült az idegenforgalmi szempontból elmaradot­tabb régiók fejlődésének lehetősége is. A szakmai elvekre épülő remek kezdeményezés azon­ban köddé foszlott, amikor „fentről" határozták meg, kik és hány tagot delegálhatnak a majdani bizottságokba. így, miután lehetővé vált a Dél­alföldi Regionális Idegenfor­galmi Bizottság életrehívása, egy lehetőség maradt: az érintett három megye - Bács­Kiskun, Békés és Csongrád ­önkormányzatának elnökével ülhettek le a turisztikai szak­mai szervezetek képviselői, hogy meghatározzák: kit ja­vasolnak bizottsági tagnak. A nyolctagú elnökségbe a Ma­gyar Kereskedelmi és Iparka­mara, a Magyar Szállodaszö­vetség, a Magyar Utazási Iro­dák Szövetsége, a Falusi Tu­rizmus Országos Szövetsége, a Magyar Turisztikai Egye­sület és a három megyei ön­kormányzat delegált egy-egy személyt. Az eredeti elképze­lés szerint az elnököt a bi­zottság választotta volna meg, de ezt is megvétózták. Végül a megyei közgyűlések elnökei határozták meg - az IKIM turizmus főosztályának közrem ködésével -, hogy az egyes régiókban ki töltse be ezt a posztot. így a DA-RIB elnöke dr. Tokaji Ferenc MSZP-s országgyűlési képvi­selő, a parlament turisztikai albizottságának, valamint Békés megye önkormányza­tának tagja lett. Lehmann István, Csong­rád megye közgyűlésének el­Tények - 1996-tól Még 1996-ban merült fel az a gondolat, hogy az or­szágos idegenforgalmi bizottság mellett - annak előre­tolt „karjaiként" - létre kell hozni regionális bizottságo­kat is, azaz az országot fel kell osztani nyolc tájegységre. Ezt követően pedig - jogutód nélkül - megszűntek a terü­leti idegenforgalmi intézőbizottságok. Mindeddig csak Budapesten döntöttek a turisztikai fejlesztésre szánt pén­zek sorsáról, amelyek elsősorban a fővárosnak és a Du­nántúlnak kedveztek. Az Országos Idegenforgalmi Bi­zottságban azonban ma is egy kelet-magyarországi tag van a 11 budapesti és a 3 dunántúli mellett. A Dél-alföl­di Regionális Idegenforgalmi Bizottságba (DA-RIB) - a szakmai szerveztek jelölése alapján - öt Csongrád me­gyei szakember került: Zalányi Ágnes, a megyei önkor­mányzat idegenforgalmi főtanácsosa; Börcsök Antal, a Falusi Turizmus Országos Szövetségének elnöke; Sándor Péter, a Magyar Szállodaszövetség kelet-magyarországi alelnöke; Roczkov György, a Magyar Utazási Irodák Országos Szövetsége elnökségének tagja, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi szakosztályának vezetője, valamint Nacsa József, a Ma­gyar Turisztikai Egyesület országos elnökségének tagja, a Matur megyei elnöke. nöke: - A megyei önkor­mányzatok a RIB-ek megala­kításának tervét is ellenez­ték, hiszen az idegenforga­lommal kapcsolatos felada­tok a törvény értelmében ránk hárulnak. Emellett a megyei és a dél-alföldi regi­onális területfejlesztési kon­cepciók egyik fontos eleme az idegenforgalom fejleszté­sének támogatása. Térsé­günkben pedig még ott van az eurorégiós együttműkö­dés, amely szintén figyelmet fordít erre a kérdére. Ezért tartottuk túlzásnak egy újabb szervezet felállítását. Tilta­kozásunk nem vezetett ered­ményre, de ránk bízták a RIB-elnök kiválasztását. Ami pedig a titkárság hely­színét illeti: eredetileg arról volt szó, hogy a székhely nem kötődik majd az elnök személyéhez. Bíztam abban, hogy az öt Csongrád megyei tagnak sikerül elérnie, hogy itt működjön az iroda, amelyre mi két javaslatot is adtunk. Szabó Árpád, Gyula al­polgármestere: - Tokaji Fe­renc elnökké választása után örömmel fogadtuk, hogy a RIB-titkárság is Gyulán lesz. Lokálpatriotizmusunk elle­nére is tény: városunk a gyógyidegenforgalom egyik központja. így - a távolság ellenére is - a régiónak előnye származhat a dön­tésből. Nacsa József, a DA-RIB tagja: - Amikor egyér­telművé vált, hogy szakmai érvekkel nem sokra me­gyünk - hiszen gyakorlati­lag előre megírt koreográfia szerint zajlottak az esemé­nyek -, már csupán a felkí­nált lehetőségeket mérlegel­hettük. Tokaji Ferenc, a DA­RIB elnöke azonban felaján­lotta, hogy három év múlva önként lemond, és a másik két megyét képviselő helyet­teseinek egyike léphet a he­lyére. Ezt korrektnek tartot­tuk, persze kérdés, hogy az IKIM minisztérium elfogad­ja-e a két helyettes kinevezé­sét. A központ Gyulára kerü­lése mellett csupán az az érv szólt, hogy a sűrű tennivalók mellett az elnök nem utazhat naponta például Csongrádra. Ugyanakkor ígéretet kap­tunk arra: megpróbál köz­benjárni annak érdekében ­tekintettel Gyula földrajzi helyzetéből adódó távolsá­gokra -, hogy a titkárság öt alkalmazottja közül egy-egy Bács-Kiskun és Csongrád megyében dolgozhasson. A történtek után csak abban bizhatunk, hogy a napi mun­kában mostmár politikamen­tesen hagyják érvényesülni a szakmai elveket. Szalay István, Szeged polgármestere: - Sajnáljuk, hogy Csongrád város rendkí­vül kedvező ajánlatát - ame­lyet mi is támogattunk - nem fogadták el. Szeged az Oroszlán utcai óvodaépület­ben biztosított volna helyet, de ez nem olyan jó adottságú, mint a csongrádiak által kí­nált lehetőség. A döntést ab­ban az esetben tartom elfo­gadhatónak, ha úgy tekintjük, hogy az a demokrácia elvei alapján született. A részle­tekről, az esetleges lobbiér­dekek érvényesüléséről nincs információm, mivel az előké­szítő munkába csak a megyei önkormányzatok elnökeit vonták be. Molnár József, Csongrád polgármestere: - Bár nagyon szerettük volna, ha városunk­ba kerül a DA-RIB központ­ja, mégis úgy érzem valójá­ban nem Csongrád veszített ezzel, hanem a régió. A fő gond ugyanis az, hogy mind­ezt egy elfajult vita előzte meg. Ez pedig nem igazán a szakmai érveken, a térségi érdekeken alapult, hanem azon, hogy melyik megye, il­letve város milyen előnyhöz juthat. Talán mérlegelni kel­lett volna azt is, hogy ne a ré­gió egyik legtávolabbi tele­pülését válasszák ki e célra, és főként ne egy vélhetően politikai egyezség következ­ményeként. N. Rácz Judit Majdnem törököt robbantottak • Budapest (MTI) Időzített robbanószerkeze­tet hatástalanítottak a tűzsze­részek szerdán, kevéssel éjfél után Budapesten, a Király ut­cai A1 Amir török étterem előtt - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. Az étterem tulajdonosa és alkalmazottja kedden 23 óra előtt néhány perccel, amikor éppen záráshoz készülődtek. a vendéglő bejáratánál gya­nús csomagot talált. A tárgy megvizsgálásakor különböző drótokat fedeztek fel. Úgy vélték, hogy bomba lehet a csomagban, s azonnal értesí­tették a rendőrséget. A rendőrök lezárták a környé­ket, majd a tűzszerészek a kétszer fél kilogramm súlyú szerkezetet megvizsgálva megállapították, hogy éles szerkezetről van szó, amelyet távirányítóval lehet műkö­désbe hozni. Véleményük szerint a szerkezet több száz méteres körzetben végzett volna jelentős rombolást. A tűzszerészek kutyákkal átvizsgálták a környéket; ke­resték a merénylőt, illetve a távirányítót, de végül is a ku­tatás eredménytelen maradt. A robbanószerkezet hatásta­lanítását és elszállítását kö­vetően megszüntették az út­lezárást a Király utcában. A vendéglő tulajdonosa el­mondta: nem fenyegették meg, és nem tud olyan hara­gosról sem, aki ilyen me­rényletre vetemedne. A rendőrség szakértők bevoná­sával folytatja a vizsgálato­kat és a széles körű nyomo­zást. jegyzet Megtorpedózott turizmus r kaji Ferenc, Békés megyei (2. sz. választó kerület, Gyula) MSZP-s országgyűlési képviselő, aki nagy súllyal van jelen a parlament idegenforgalmi al­bizottságában is, lett a Dél-alföldi Regionális Idegen­forgalmi Bizottság elnöke, a szervezet székhelyéül pedig Gyulát jelölték ki. Történt mindez Csongrád megye, Csongrád város, valamint Szeged erőfeszítése ellenére. A kudarcot ma többféleképpen értékelhetjük. A szocia­lista rendszer bukása után ugyanis sokan gondolták: most talán elindulunk egy olyan úton, amely az igazi demokrácia megteremtéséhez, a fejlett országokhoz tör­ténő felzárkózáshoz vezethet. Az viszont aligha jutott eszükbe, hogy eközben olyan göröngyös útra kell szá­mítani, amely továbbra is túl erősen tűzdelt politikai be­idegződésekkel. Ráadásul a - jelenlegi első számú kor­mányzópárt által sokat hangoztatott - szakmaiság felté­teleit még az ország irányításáért felelős személyek sem tartják be. Vagy miként magyarázható az a körülmény, hogy döntés születik egy alulról szerveződő szakmai grémium felállításáról, majd minden az ellenkezőjére változik? Ha ugyanis a szakmaiság azt követeli, hogy hozzáértő személyek foglalkozzanak az oly fontos ide­genforgalmi feladatokkal, akkor később miért felülről diktálják, kik legyenek az ügy szereplői, valamint hol és milyen tennivalókat lássanak el. Mert lényegében ez történt a regionális idegenforgalmi bizottságok létreho­zása során. Vagy az az igazság, hogy az előre megírt koreográfia oka nem más, mint egy előrelátó párt előretolt „csápjainak" hosszú távra szóló helybiztosítási akciója? Lesöpörve, megtorpedózva ezzel minden logi­kus érvet, illetve ellenérvet. jjllentétek melegágyának megteremtésével akár EL akadályt is gördítve az olyan lényeges és égetően fontos feladat elé, mint amilyen az idegenforgalom is. Vajon így mikorra remélhető, hogy Dél-Magyarorszá­got a turisták zöme igazi célállomásnak tekintheti? • Aláírásokat gyújt az EMU Vízlépcsöügy • Budapest (MTI) Már mintegy húszezren csatlakoztak ahhoz az alá­írásgyűjtő akcióhoz, amelyet az Együtt Magyarországért Unió (EMU) indított mint­egy két hete a dunai víz­lépcső megépítésével kap­csolatos népszavazás kiírása érdekében - tudta meg az MTI szerdán a tömörüléstől. Az EMU jelenleg elsősor­ban az ajánlószelvények gyűjtésére összpontosít, ám a jövő héttől kezdve már az aláírásgyűjtésre mozgósítja aktivistáit és a túl kevés „ko­pogtatócédulát" szerzett előjelöltjeinek jelentős ré­szét. Várakozásaik szerint az akció a kora nyári hetekben éri el a csúcspontot. Remé­lik, hogy még a nyári „ubor­kaszezon" előtt össze tudják gyűjteni a népszavazás kiírá­sához szükséges 200 ezer ér­vényes aláírást. Eltűnt apa és fia • Békéscsaba (MTI) Békéscsabáról eltűnt egy apa és ötéves kisfia: a 31 éves Greck Pál bé­késcsabai lakos április 11 -én két napra a déd­nagymama csabai laká­sába vitte a gyulai cse­csemőotthonból ötéves fiát, Greck Pétert, akit a megadott időre nem vitt vissza az intézménybe, s azóta mindketten isme­retlen helyen tartózkod­nak - tájékoztat az a rendőrségi felhívás, amelyet szerdán juttat­tak el az MTI-hez. A kisfiú a gyámhatóság engedélyével utazott édesap­jával a húsvéti ünnepekre a gyermek dédanyjához. Az apa szombaton délelőtt vihet­te el Békéscsabára a gyulai csecsemőotthonból a fiát és húsvéthétfőn este hatig kel­lett volna a gyermekét visszavinnie. A fiú 100-120 centiméter magas, közepesen fejlett, gesztenyebarna, rövid hajú, ovális fejformájú, fehér bőrű. barna szemű legényke, külö­nös ismertetője: az arcán az orr mellett kisebb kör alakú anyajegy, az alsó ajkán pedig heg található. Eltűnésekor simléderes kötött barna sap­kát, zöld gyapjú harisnyanad­rágot, barna szarvasbőr kan­táros rövidnadrágot, zöld, nagy galléros inget, barna kötött pulóvert és szürke or­kán overállt viselt. Az apa 166-170 centimé­ter magas, vékony testalkatú, szőke rövid hajú, tojásdad fejformájú, fehér bőrű, kék szemű, nagy orrú férfi, külö­nös ismertetőjegye: a fogaza­ta igen rossz, az egyik kezén az alkar felső részén két pár­huzamosan elhelyezkedő két centi hosszú heg van. Eltűné­sekor tarka gyapjú pulóvert, drapp színű inget és hosszú­szárú nyári nadrágot, vala­mint barna bőr félcipőt viselt. A rendőrség kéri a lakos­ságot, hogy aki bármit tud a kisfiúról és édesapjáról, érte­sítse a békéscsabai kapitány­ságot a 66/444-833-as tele­fonszámon, vagy bármely rendőri szervet.

Next

/
Thumbnails
Contents