Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-30 / 75. szám
Az Országgyűlési Könyvtár áHományából törölve / (3 Lerakták az új Nemzeti Szinház alapkövét (3. oldal) 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ HÉTFŐ, 1998. MÁRC. 30., 88/75. ÁRA: 38 FT # Sikeres szegedi bemutatkozás az idegenforgalmi kiállításon Várvédöktöl a kajak-kenu kacsáig Pozsgay a tizedik Lezsák Sándor vezeti az MDF országos listáját. (3. oldal) • Munkatársunktól Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott le a hétvégén az Utazás '98 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás és Szakvásár utolsó két napja Budapesten. A rendezvényen, amelyen Szeged városa is önálló standot épített, negyven ország hatszáz kiállítója vett részt. A vásárt nagy tömeg jellemezte: szombaton és vasárnap mozdulni is alig lehetett a figyelmet minden módon magukra felhívni igyekvő standok mellett. A szaharai hastáncosnőtől a tunéziai fémművesig, az arab tárogatósoktól a tiroli kocsmazenészekig, a spanyol flamencotáncosoktól a görög körtáncosokig, vagy éppen a jelmezes, visegrádi várvédőktől az életnagyságú, szegedi „kajak-kenu kacsáig" számtalan produkció vonzotta a szakvásár közönségét. A szegedi stand programjai közül Kőbán Rita kajakozó, többszörös olimpiai és világbajnok látogatása váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. (Tudósításunk a 6. oldalon.) „Túlnyesett" akácok Szakszerűen dolgozik-e Szegeden a Stihl-fürész? (5. oldal) fa Ét SPORTJAI (7-10. oldal) Jelmezes visegrádi várvédök a szegedi stand előtt. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Orosz elnökválasztás Csernomirgyin indul • Moszkva (MTI) Viktor Csernomigyin akit Borisz Jelcin elnök múlt hétfőn váltott le a miniszterelnökségről Moszkvában bejelentette, hogy indul a 2000ben esedékes elnökválasztásokon. A volt kormányfő a Vremja orosz híradóműsornak adott interjút. Az orosz politikus közlése nem okozott különösebb meglepetést, bár sokan nem hitték el Jelcinnek, hogy valóban „hűséges harcostársát" állítja csatasorba az ezredfordulón maga helyett, s ezért küldte a hatalompárt, az Otthonunk Oroszország élére. A találgatások során többször is felmerült, hogy Jelcin „hatalomféltésből" menesztette Csernomirgyint, aki több mint öt éven át volt kormányfő, hiszen a konkrét hatalmától megfosztott volt kormányfőt inkább technokratának, „csinovnyiknak" tartja az orosz közvélemény, semmint jelentős politikai személyiségnek. Az Interfax hírügynökség megrendelésére készült legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek 16 százaléka - és a biztos szavazópolgárok 21 százaléka mindenképpen a kommunisták jelöltjére voksolna, ha most kerülne sor az orosz elnökválasztásra. A második fordulóban a közvéleménykutatók szerint még meggyőzőbb a kommunisták vezérének támogatottsága, hiszen például Jelcint 29:23 arányban győzné le, Csernomirgyint pedig 29:22 arányban, fej-fej mellett haladna Borisz Nyemcov első miniszterelnök-helyettesei, Grigorij Javlinszkijjal, a liberálisok vezérével, s csak Alekszandr Lebegy tábornokkal és Jurij Luzskov moszkvai főpolgármesterrel szemben maradna alul. A biztos szavazók körében pedig egyértelműen Zjuganov kerülne ki győztesen a második fordulóból, hiszen a felmérés szerint csak a moszkvai főpolgármester győzné le, akinek jelenleg semmi esélye arra, hogy jól szerepeljen az orosz elnökválasztások első fordulójában. Vasco da Gama híd • Lisszabon (MTI) Portugáliában fényes ünnepség keretében adták át vasárnap a forgalomnak a Tejo folyón átívelő 17 kilométer hosszú hidat. A csaknem egymilliárd dolláros költséggel épült híd a neves utazó, Vasco da Gama nevét viseli. Lisszabon megkerülésével köti össze az ország északi és déli részét, s elvezeti majd a Spanyolországból érkező forgalmat a lisszabonni világkiállítás, az Expo-98 helyszínére. • Ausztria Elmarad a pápalátogatás? • Bécs (MTI) A Die Presse osztrák konzervatív lap értesülése szerint a vatikáni államtitkárságon komolyan fontolóra vették azt a lehetőséget, hogy lemondják II. János Pál pápa június 19-e és 2l-e között tervezett ausztriai látogatását. A szombaton megjelent cikk írója úgy tudja: a látogatás esetleges lemondása nem a pápa egészségi állapotával függne össze, hanem azzal, hogy az egyházfő környezete egyes elégedetlen katolikusok tiltakozásától tart a St. Pölten-i, a salzburgi vagy a bécsi mise alatt. A szerző utal arra is, hogy a Vatikánon belüli hatalmi harcok miatt nem sikerült mind a mai napig lezárni Hermann Groer bíboros ügyét. Őt - mint ismeretes a 80-as évek óta azzal gyanúsítják, hogy egy papszemináriumban és a göttweigi apátságban kispapokat zaklatott, rontott meg, s visszaélve hatalmával, kiélte velük szemben homoszexuális vágyait. Christoph Schönborn bécsi bíboros pénteken megjelent nyilatkozatában felszólította Groert, hogy szüneteltesse minden papi ténykedését. A Die Presse viszont arról értesült, hogy Groer úgy véli: Schönborn felszólítása ót semmire nem kötelezi, hiszen ót csak a pápa utasíthatja. • Békéscsaba, Kuzma-ügy Ügyészségi vizsgálat a főkapitány ellen • Budapest (MTI) Elöljárói kötelezettség elmulasztása miatt az Országos Rendőr-főkapitányság a Kuzma-ügy kapcsán vizsgálatot kezdeményezett a Szegedi Katonai Ügyészségen Gál László dandártábornok. Békés megye rendőrfőkapitánya ellen is - erősítette meg lgnácz István dandártábornok, az ORFK bűnügyi főigazgatója szombaton. Az ORFK és a Belügyminisztérium rendvédelmi szolgálata korábban négy békéscsabai rendőr ellen tett feljelentést annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet az öngyilkosságot elkövetett Kuzma Mihály alezredes, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság szervezett bűnözés elleni osztálya vezetőjének halála ügyében folytatott le. A békéscsabai főtiszt február 27-én fordította önmaga ellen pisztolyát. A négy rendőrt személyi szabadság megsértése, jogtalan fogva tartás, közokirathamisítás és szolgálati visszaélés bűntettével gyanúDöntés - népszavazásról • Budapest (MTI) Az Országos Választási Bizottság jövő heti ülésén dönt arról, hogy az Együtt Magyarországért Unió kezdeményezésére kiírható-e népszavazás abban a kérdésben, hogy a Duna magyarországi szakaszán vízlépcső épüljön - ezt Kukorelli István, a testület elnöke közölte. A bizottság álláspontjának kialakítása előtt meghallgatja majd az általa felkért neves nemzetközi jogászok és a Külügyminisztérium vezetésének szakértői véleményét. A szegedi Bodnár Lászlótól, a pécsi Bruhács Jánostól, a budapesti jogi egyetem tanárától, Nagy Boldizsártól és a jogtudományi intézetből Bragyova Andrástól, valamint a külügyminisztertől ugyanazon kérdésekre várnak választ. Vb-ötletbörze a Vízitelepen • Munkatársunktól A szegedi Vlzitelepen tartották meg szombaton a Szegedi Kajak-Kenu Sport Védnökök Körének második találkozóját. Az eseményen Szalay István polgármester jelenlétében a szeptember 2án kezdődő kajak-kenu világbajnokság volt a téma. A rendezvényen számos helyi média és nagyobb cég képviseltette magát, amely Füleky András, a vb szervező bizottságának elnöke beszámolójával indult. Az utóbbi időszak valamennyi elvégzett és végrehajtásra váró feladata szóba került az összejövetelen. A vb sajtófőnöke, Serényi Péter örömmel nyugtázta, hogy végre valóban sikerült összehozni a város jelentősebb vállalkozóit és cégeit, akik számos ötlettel, gondolattal jelezték: magukénak érzik a világbajnokságot. Szalay István, Szeged polgármestere (jobbról) is részt vett a védnökök találkozóján. (Fotó: Gyenes Kálmán) Faképnél hagyott megbízott • Zágráb (MTI) Faképnél hagyta az amerikai elnök délszláv különmegbíz^ttját Kresimir Zubak, a boszniai horvátok vezetője, aki fél óra elteltével nem volt hajlandó tovább tárgyalni Róbert Gelbarddal. Erről Zubak; számolt be szombaton Szarajevóban, ahol otthagyta a tárgyalóasztalnál a vezető amerikai diplomatát. A bosznia-hercegovinai államelnökség horvát tagja bejelentette, hogy a diplomáciai botrányról a közvéleményt is tájékoztatni kell. Elmondta, hogy politikusi pályafutásának legnehezebb tárgyalását folytatta Gelbarddal. Kijelentette, hogy az amerikai diplomata nem volt hajlandó a párbeszédre, a találkozót Gelbard monológja uralta, amelyben támadta a boszniai horvátokat és Horvátországot.